Korunk 1969 (28. évfolyam)
1969 / 3. szám - TÉKA - Baki Ferenc - Vébel Antal: A Petőfi-brigád - A magyar nyelvjárások atlasza
téka nyomon követve, az életrajzi és belső tényezők bonyolult összefüggés-rendszeréből s a kor valóságával való szembesítéséből bontja ki a költő sok vitára és ellentmondásra okot adó világát. A Macedonski-kutatásban és az egész román monográfia-irodalomban elfoglalt helyével érdemelte ki a könyv az Akadémia idei irodalomkritikai díját. (Editura pentru literatură, 1968.) Baki Ferenc — Véber Antal A Petőfi-brigád A Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg és a Partizánosztagok különböző alakulataitól átvezényelt magyar nemzetiségű harcosokból 1943-ban Szlavóniában megszervezték a Petőfi Sándor Zászlóaljat. Egy évvel később, mintegy ezer bácskai önkéntessel kiegészülve átalakult, s ettől kezdve mint Petőfi-brigád vett részt az ország felszabadításáért és szocialista átalakításáért vívott harcokban. Baki Ferenc, a brigád egyik vezetője és Véber Lajos újságíró, maga is a brigád volt harcosa és haditudósítója, korabeli feljegyzésekre és nagy körültekintéssel összegyűjtött dokumentumokra támaszkodva állították össze a Petőfi-brigád személyes hangvételű, csaknem regényesen izgalmas, de ugyanakkor történelmi forrásértékkel is bíró hiteles krónikáját, melyet a zászlóalj, illetve a brigád harcosainak névsora és számos eredeti fénykép egészít ki. (Fórum, 1968.) A magyar nyelvjárások atlasza A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete a magyar nyelvtudomány nagy adósságát törleszti. A húsz éve, 1949-től folyó nyelvatlasz-munkálatokban szabad formájának meghatározásába, Ristea pedig a modern matematikai logika egyes kérdéseinek rendszerezése terén végzett kísérletével ér el sikereket. A széles körű tájékozottságnak, a kifejtés objektivitásának, valamint az eredményekből levont világos következtetéseknek a józan, mesterkéltségtől mentes kutatással való összekapcsolása révén a kötetbe foglalt tanulmányok az Akadémia Logikai Központja munkájának magas tudományos színvonalát tükrözik. Értékes adalékok eszmei fejlődésünkhöz, a hazai alkotó gondolat gyümölcsöztetéséhez. Constantin Rusu A történelem iránya és az élet értelme A filozófia egyik legrégibb kérdését veti fel ismét Radu Florian nemrég megjelent könyvében.* Bár a választ lényegében a történelmi materializmus már több mint száz évvel ezelőtt félreérthetetlenül megfogalmazta, az írásnak mégis van új mondanivalója, témája ma is időszerű. A vele való foglalkozást — mint ahogy azt a könyv alcíme jelzi: Jegyzetek egy jelenkori filozófiai vita margójára — egy nagy jelentőségű, nemzetközi síkon folyó ideológiai dialógus, indította el, ez késztette arra a szerzőt, hogy a marxista arcvonal erősítésére kifejtse álláspontját. A történelem értelmének és irányának — a román „sens“ szó kifejezi mind az értelem, mind pedig azirány fogalmát — a problémája széles körben megmozgat minden gondolkodó elmét. Napjainkban e téma mind gyakrabban merül fel az irodalomban és a művészetben, a fiatalok és a fiatalos szellemű idősebbek beszélgetései során, mindinkább túlnő a filozófiai szakirodalom keretein. A történelmi folyamatok ellentmondásos jellegemaga is a kérdések halmazát állítja az ember elé, a jelenkor tudományos-műszaki forradalma például, amely mint korunk egyik nagy reménysége számos fontos társadalmi problémát hivatott megoldani, ahelyett, hogy minden eredményével az embert szolgálná, elsősorban az atombombát hozta létre, s az egész emberiséget fenyegeti. Az űrutazások kora nem szüntette meg a világ jelentős részét sújtó éhínséget, a gazdasági és kulturális elmaradottságot. A technika vívmányai és az ember létfeltételeinek alakulása között nincs közvetlen kapcsolat. Ilyen összefüggésben a történelem értelmének és irányának a kérdésevalóságos és nagy jelentőségű világnézeti, valamint tudományos problémává válik, amelyet nem lehet csupán üres absztrakciónak minősíteni, vagy egyszerű: álmodozásnak tekinteni és gúnyos mosollyal elintézni. Világnézeti-filozófiai vizsgálata arra hivatott. * Radu Florian: Sensul istoriei. Editura politică, București, 1968