Korunk 1971 (30. évfolyam)
1971 / 6. szám - SZENT-GYÖRGYI ALBERT: Nehézségeim az atommal
tőzsérhez, és megkértem, vásároljon részvényeket, de csak olyanokat, amelyek háború esetén esnek, nem pedig felmennek. Ismerve az emberi agy rendeltetését, attól féltem, hogy amennyiben háború esetén emelkedő részvények birtokába kerülök, önkéntelenül is kívánni fogom a háborút, és minden érvet elfogadok, amely a háború mellett szól. Nem akartam ebbe a csapdába esni, mivel egész életemben a békéért és az emberi jólétért munkálkodtam. Mindenesetre a háború eljött, én a pénzemet elvesztettem, de megmentettem a lelkiismeretemet. Ezt a dolgot azért mondom el ilyen részletesen, mert azt a veszélyt példázza, mellyel most egész lakosságunk szembenéz. Úgy hallom, hogy az Egyesült Államok lakosságának már több mint tíz százaléka a fegyverkezési üzletnek köszönheti jövedelmét, és a fegyverkezés növelése maga után vonja a tíz százalék növekedését is. Csontom velejéig meg vagyok félemlítve, ha arra gondolok, hogy ez a tíz százalék újabb és újabb fegyverek gyártását kívánja. Ha nem teszünk semmit ellene, az Egyesült Államok hadviselő országgá válik. Különben is, a világ egyik része már háborús uszítónak tekinti az Egyesült Államokat, sőt szövetségeseink is kezdenek irtózni tőlünk — talán nem ok nélkül, mert nem halmozhat az ember bombákat a végtelenségig anélkül, hogy az egyiket ki ne oldja, és ezzel megindítsa a világégést. Önök eddig már észre kellett hogy vegyék: e mögött a sok szó mögött az az egyszerű tény rejtőzik, hogy komoly zavarban vagyok, amikor állást szeretnék foglalni nemzeti problémáinkat illetően, melyek között első az ATOM. Azt is fel kellett fedezniük, hol rejtőznek az igazi nehézségeim: olyan problémákkal szemben kell állást foglalnom, melyek meghaladják az agyammal felfogható méreteket. A tudomány eltüntette a távolságot. Árokká zsugorította az Atlanti- és Csendes-óceánt, és a tudomány és iparosítás nyomában óriási embertömegek keletkeztek, melyeknek most összeér a könyöke, mivel a jóságos ütközéshárító — a távolság — kiesett közülük. Itt van csak kétszázmillió amerikai, körülbelül ugyanennyi orosz és háromszor ennyi kínai. Ezek a számok nekem mit sem jelentenek, merő elvontságok, kezemben viszont kozmikus erők vannak, melyeket képtelen vagyok megérteni, és így az a veszély fenyeget, hogy egyetlen rossz mozdulat — és mindnyájan el vagyunk söpörve. Önök szerencsések, hogy — lévén idegenben született — soha elnökük nem lehetek, de lehet még belőlem kongresszusi tag vagy szenátor, akinek foglalkoznia kell ezekkel a problémákkal. Akkor aztán botorkálhatnék a kozmikus és parányi emberi méretek között, és összekeverhetném az igazságot saját személyes érdekeimmel. Kiadhatnám az önök pénzét vermek ásására, ahelyett hogy betegségeik gyógyításán fáradoznék vagy a közoktatást igyekeznék megjavítani. Megszavazhatnék milliárdokat még pusztítóbb bombák gyártására, úgyhogy nem maradna pénz a béke tanulmányozására (hasonlóképpen nehéz probléma) vagy annak a kérdésnek tanulmányozására, mitől kerülhetne egy vonalba politikai világunk szerkezete a tudomány és technika fejlődésével. Úgy gondolom, tisztességtudó ember vagyok, de csak addig, míg el nem hagyom a kis kört, amelyen belül agyam a mozgásra alkalmassá tesz — és az emberek annyit jelentenek számomra, hogy Jancsi és Juliska. Ha egy egész Földünket érintő kérdésben kellene határoznom, ha százmilliók életéről kellene döntenem, ezek a százmilliók már nem Jancsik és