Korunk 1975 (34. évfolyam)
1975 / 1-2. szám - LÁTÓHATÁR - Nemzedékváltás az irodalomban (Revista de istorie şi teorie literară,1974. 2.)
tollú haladó emberek, vagy éppen a magyar irodalom fémjelzett baloldali írói voltak. Pl. a Magyar Nap című csehszlovákiai népfrontos lapból gyakran átvettük Vass László finom cikkeit, recenzióit. Fábry Zoltán írásait csehszlovákiai lapokból és a kolozsvári Korunkból vettük át. Balogh Edgár, Méliusz József írásait úgyszintén.“ (A Híd irodalma) Ugyanitt olvashatunk egy érdekes névsort a Hídközlemények szerzőiről; közöttük találjuk Szentimrei Jenőt, Salamon Ernőt, Asztalos Istvánt, Nagy Istvánt, ifj. Kubán Endrét, Morvay Gyulát, Sellyei Józsefet, Gereblyés Lászlót, Fodor Józsefet, Forgács Antalt, Lukács Imrét, Darvas Szilárdot , József Attilát. „A Hídnak ma más a profilja és változott a tartuma, ami teljesen érthető, hiszen ma csak egyike a jugoszláviai magyarok gazdag kulturális életében, sokrétű marxista, tudományos, kiadói és tájékoztató tevékenységében megjelenő folyóiratoknak“ —■ írja az ünnepi szám vezércikkében Szabó Ida, az ünnepi bizottság elnöke (A Híd jubileuma). A programcikkek erről az újabb és nem kevésbé fontos folyóirat-szakaszról is némi képet adnak, ezt azonban már mi is követhettük, haszonélvezői lehettünk eredményeinek. B. Szabó György 1950 áprilisában a vajdasági fiatal írók csoportos jelentkezése alkalmából írta: „Új hang szólalt meg, mely eddig ismeretlen volt, vagy csak elvétve jelentkezett felszabadulás utáni irodalmi életünkben..1951-ből ugyanebben az összeállításban egy Bori-idézetet találunk a fiatal írók közlési problémáiról. Herceg János Leányvári levelek című visszapillantása már az Ács Károly szerkesztette folyóiratban jelent meg (1970- ben), s a már nem is olyan fiatalok iránt érzett megbecsülés hangja csendül ki soraiból: „Mi évekig hangoztattuk az anyazsált irodalom egyedüli létjogosultságát, s egyszer csak ők álltak ki vele.“ Az irodalom nagykorúsodását a Híd új folyamának nagykorúsodása szolgálta, jelezte, követte. A kérdést Bori Imre így fogalmazta meg: „... tudunk-e itt Európa nyelvén szólni, tudunk-e »európai utasok« lenni saját hazánkban?“ A külső szemlélő igennel válaszol; egy 1968-ból való szerkesztőségi cikk Sükösd Mihály véleményét reprodukálja: „Azóta gyökeres és szerencsés fordulat következett be, ha jól emlékszünk, a szerzői névsor is alaposan kicserélődött: a Híd elmúlt évfolyamain végigtekintve, effajta provincializmusnak nyomát sem találni. Ellenkezőleg, a folyóirat szépirodalmi anyagának, elméleti írásainak és fordításainak tetemes része a modern világirodalom legújabb, legkiválóbb avantgarde-jának szellemében fogant.“ Elkötelezettség és provincializmus-ellenesség, a „saját haza“ és Európa vállalása jellemzi valóban a Hidat, mely a hatvanas évektől a korszerű folyóirat számos vonását mutatja fel. K. L. NEMZEDEKVÁLTÁS AZ IRODALOMBAN (Revista de istorie şi teorie literară, 1974. 2.) A korszakolás az irodalomtörténetírás, művelődéstörténetírás krónikus gondja, amelyet országos és nemzetközi kongresszusok, ülésszakok vitattak és vitatnak mindmáig. Minden új tudósgeneráció új megoldással kísérletezik, s mert a lehetőségek száma véges, nemritkán elfelejtett elődei nézeteinek fölfrissítését kénytelen vállalni. A marxista irodalomtudomány eddig alig méltatta vizsgálatra az irodalmi fejlődés folyamatában egymást váltó nemzedékek viszonyát, kölcsönhatását. A kérdés publicisztikai szinten föl-fölmerült, de mivel általánosságban álproblémának minősítették, érdemleges elemzését senki sem vállalta. A román akadémia folyóiratában Mioara Apolzan Problema generaţiilor literare din punct de vedere sociologic című terjedelmes tanulmányában részben az elméleti tisztázás, alapozás, részben a román irodalom történetére alkalmazása feladatával próbált megbirkózni. Vezérfonala Albert Thibaudet francia irodalomtörténész és teoretikus 1930-ban franciául, 1966-ban románul megjelent A kritika fiziológiája és az amerikai francia Henri Peyre Les générations littéraires (1948) című könyve volt. A két ismert szerző az eddig elfeledett A. A. Cournot (Elmélkedések az eszmék mozgásáról, 1872) nézeteit elevenítette föl. Tulajdonképpen a neopozitivizmus megközelítésmódja ez, amelyet egyébként a francia kollégáiknál még nagyobb hatással ugyancsak a század 20-as, 30-as éveiben a német Julius Petersen és Eduard Wechssler fejlesztett tovább. Kétségtelen viszont, hogy az irodalomtörténet gyakorlatában Thibaudet munkálkodása a legkövetkezetesebb, aki Histoire de la littérature française de 1798 , nos jours (Paris, 1936) című munkájában a nemzedékek szerinti korszakolást alkalmazta. Minden nemzedéket egy adott időtartamon belül a születés határoz meg döntő módon, tehát a biológiai generáció