Korunk 1975 (34. évfolyam)
1975 / 8. szám - LÁTÓHATÁR - Hogyan alakítjuk és használjuk fel a szakértelmet? (Era socialistă, 1975. 11.)
Ady, József Attila — és Anton Straka — öröksége ma is élő példa; bizonyság rá az Irodalmi Szemle idézett száma, amelyben a Rúfus-átköltésekkel kezdett „műfordítói verseny“második közleményét olvashatjuk. Vojtech Kondrat Objektívne (Tárgyilagosan) című rímtelen szonettjének nyolc magyar változatát olvashatjuk, ismert — idősebb és fiatalabb — költők (Koncsol László, Kulcsár Ferenc, Ozsvald Árpád, Rácz Olivér, Tóth László, Tőzsér Árpád, Varga Imre, Veres János) tolmácsolásában, fordítói műhelyjegyzetekkel. Anélkül, hogy illetékesnek éreznénk magunkat a „verseny“ eldöntésére, felfigyeltünk Tőzsér Árpád és Veres János Kondrátot megszólaltató szép magyar versére. E gazdag folyóiratszám egyébként további költői-írói példákkal is szolgál: a Komárom és vidéke című összeállítás Csokonai Komáromban és Jókai és Komárom című közleményeire gondolunk elsősorban. HOGYAN ALAKÍTJUK ÉS HASZNÁLJUK FEL A SZAKÉRTELMET? (Era socialistă, 1975. 11.) Szocialista társadalmunk erősödése megköveteli a tanügy és a tudományos kutatás állandó fejlesztését s a mindenkori követelményeknek megfelelő alakítását, nemcsak mennyiségi, hanem szerkezeti vonatkozásban is. E két területnek — átfogó program keretén belül — megállás nélkül lépést kell tartania a társadalmi fejlődéssel — szögezi le Solomon Marcus, a cikk szerzője. Nincs olyan dokumentum, amely részleteiben meg tudná határozni az összes lehetséges változatokat, éppen ezért a tanügy és a kutatóintézetek dolgozói hivatottak arra, hogy kezdeményezéseikkel életessé tegyék azt a programot, melyhez hasonlót oktatásunk és tudományosságunk eddigi történetében nem találunk. Pártunk főtitkára szerint a következő ötéves tervnek a tudományos-műszaki forradalom jegyében kell megvalósulnia, ami viszont előtérbe hozza a megfelelő szakértelem kialakításának és felhasználásának kérdését. A tudományos-műszaki forradalom fejlődését csak azok mozdíthatják elő, akik ehhez szükséges tudással, műveltséggel rendelkeznek. A pártprogramban lefektetett koncepciót akkor tudjuk életbe ültetni, ha ifjúságunk tömegei megfelelnek majd e követelményeknek. Ennek érdekében pártunk a következő ötéves tervben az alábbi intézkedéseket javasolja: — az általános iskoláztatást megelőző oktatás bevezetése 3—6 éves gyermekek számára; — a kötelező tízosztályos oktatás kiteljesítése; — a műszaki iskolák és szaklíceumok növendékei számának lényeges növelése; — a felsőoktatásban tanulók létszámának 160 000-re emelésére E mennyiségi növekedést a tanügyi és, a kutatótevékenység lényeges szerkezetátalakítása egészíti ki: a tanterveket korszerűsítik; a közép- és a felsőoktatás hallgatóit bevonják az egyéni kezdeményezést igénylő alkotótevékenységbe a termelési gyakorlat és a kutatómunka kiszélesítésének útján; a végzetteket észszerűen helyezik el; a doktorátus elnyerését biztosító rendszert megjavítják stb. Az oktatás összehangolása a kutatással és a termelőfolyamattal bonyolult feladat. Ha buktatóit nem ismerjük fel kellő időben, könnyen káros torzulások állhatnak elő. A kutatás és a termelés közös vonása éppen az, hogy fejlődésük folyamán egybeolvadnak. Ennek megfelelően a tanulók tudományos kutatómunkájának és a termelésben folytatott gyakorlati tevékenységének ki kell egészíteniük egymást. Sajnos, ez nem mindig valósul meg, a tanügyi személyzet egy része ugyanis nem minden esetben veszi figyelembe az illető tanuló hajlamát vagy rátermettségét. Gyakran helytelenül osztják be őket a kutatási és a termelési gyakorlat során, ami természetesen gátolja egyéniségük kibontakozását is. A társadalmi szükségletek sokrétűsége a sokoldalú személyiség kialakítását igényli. Fiatalságunk szakmai orientálódása összhangban van a társadalom követelte szakmai rétegződéssel, de ezeket a törekvéseket minden esetben külön-külön, egyedenként kell ismerni és tanulmányozni. Itt érkeztünk el a kérdés lényegéhez. Hogyan alakítjuk azt a bizonyos szakértelmet vagy hozzáértést, amelyet a tudományos-műszaki forradalom megkövetel, és hogyan tudjuk elérni az érdekelteknél a képességüknek megfelelő maximális teljesítményt? Az oktatószemélyzet elsőrendű kötelessége a személyes irányítás, az egyénekkel való lelkiismeretes, aprólékos foglalkozás,ami ugyanakkor az elért eredmények láttán a legnagyobb elégtételt is szolgáltatja nekik. A türelmes és figyelmes foglalkozás, a hosszas beszélgetések és viták jótékonyan alakítják az ifjú személyiségét. A tanügyi személyzet egy része azonban figyelmen kívül hagyja ezt az elvárást. Szomorú, amikor egy tanár 10-20 évi tevékenység után sem tud ezen a téren számottevő eredményt felmutatni. Negatívan hat az is, hogy az egyetemisták tudományos körein ismertetett dolgozatok gyakran elkallód