Korunk 1983 (42. évfolyam)
1983 / 9. szám - FORUM - VITA ZSIGMOND: Áprily Lajos magyarázata Eminescu-fordításáról
vételének, ritmusának, zeneiségének visszaadását. Áprily tehát ezúttal főként Eminescu „muzsikáló melankóliájának“ a dallamát akarta magyarul megszólaltatni, és ezt jambusainak lüktetésével, a magas és mély magánhangzók érzelmi-hangulati hatásának felhasználásával, gyakori alliterációival, továbbá nyelvének népi fogantatású természetességével, egyszerűségével, tömörségével és (egy-egy helyi) távlatokat megvilágító, zordon erejével érte el. Áprily Lajos versei, amint ezt ő maga mondta, többnyire erdei sétái folyamán születtek meg, megérezte a természet dallamát, nemcsak a rigódalt, hanem az erdőzsongást is, és azt vitte be a verseibe, a fordításaiba is. Egy készülő fordításáról megjegyezte egyszer: „megvan teljesen a zenéje.“ Ezután következett a tartalmi és formai kérdések megoldása. Azt is tudjuk, hogy parajdi gyermekévei alatt Aprily valósággal magába szívta a népnyelv sajátos ízeit, kifejezésformáit, ami nem kis mértékben segítette, hogy elszakadjon a Nyugat költőinek kezdetben érezhető nyelvi és formai hatásától. Nem véletlen az, hogy költőink sorában az elsők között érezte meg Kodály népi fogantatása zenéjének az egész nemzeti életet átfogó erejét, szépségeit, ő is átérezte tehát a folklóranyagot, amelyet — amint ezt Perpessicius írta — Eminescu „a legegyénibb, legszubjektívebb, legszemélyesebb alkotásokban“ használt fel. Fordításának természetességét, dallamosságát, szókincsének kifejezőerejét ezért nem érhette utol sem Berde Mária sok helyt erőltetett, mesterkélt, de formahű, sem a Franyó Zoltán fordítása. Ebben a tekintetben csak Kiss Jenő múlta felül. Jellemzőnek tartjuk azt is, hogy ebben a korszakban és a következő években Áprily saját verseiben, habár nem szakított egészen a keresztrímmel, gyakran élt a félrímes versformával. Ilyen versei például: Rasmussen hajóján, Vallomás, Őszi muzsika, Veletek vándorolgatok, Pisztrángok kara stb. Ezek nem kevésbé dallamosak, mint a kereszt- vagy páros rímű versei. Áprilynál a „prea frumoasă fată“, „csodálatos, szépséges-szép királylány“ lesz, ami a népmesei hangvételből természetesen fakad, míg a Szász János által ajánlott megoldás („párjaritka szépség“) erőltetett, és nem felel meg Eminescu költői, nyelvi felfogásának. Az előzőeknél azonban hívebb és pontosabb a Kiss Jenő fordítása: „Királyi vérből született / Szépséges-szép leányka.“ Áprily Luceafărul-fordítása megjelent többek között az Eminescu Költemények 1955-ös és 1961-es kiadásában, továbbá a már említett Román költők antológiájában is. A formahűség szempontjából tehát akkor még nem kifogásolták. Franyó Zoltán és Kiss Jenő fordítása később készült és jelent meg az újabb Eminescu-kiadásokban. Sajnos azonban Áprily még nem ismerte a román kritikai Eminescu-kiadást, amely Perpessicius szerkesztésében 1939-ben és a következő években jelent meg, ezért fordítása hiányos, csak 94 szakaszból áll, míg az eredeti szöveg 98-ból. Úgy látszik azonban, hogy Berde Mária ismerte már a kritikai kiadást, és ennek alapján kiegészíthette fordítását, amely első ízben 1937-ben a Láthatárban, majd 1971-ben Bukarestben a Kriterionnál kiadott Versek, Műfordítások (Molnár Szabolcs szerkesztésében) című kötetben jelent meg. Itt megtaláljuk az előző kiadásokból, sőt még az Európa Könyvkiadónál Budapesten 1974-ben megjelent Eminescu Versei című kötetből is hiányzó három (82., 83. és 84.) szakaszt. Berde Mária tehát, feltehetőleg utólag, az 1940-es években fordíthatta le ezeket a szakaszokat, amelyek közül az első (vagyis a 82.) így kezdődik: „Adjak ajkára éneket...“ Az addig kimaradt szakaszok után pedig következik a 85., amely ezzel a roszszul, magyartalanul megfogalmazott kérdéssel indul: „S kiért vennéd fel a halált?“ Aki tehát a Berde Mária Lucea kárul fordításáról bármilyen véleményt mond, és azt esetleg fel akarja használni, annak ismernie kell a Bukarestben 1971-ben kiadott Berde-kötetet, és akkor nem írhatja azt, hogy a Berde fordításából három szakasz hiányzik. Egyéb kifogásai azonban bőven lehetnek, mert vannak benne rosszul hangzó, döcögő ritmusú s az Eminescu szellemétől távol álló sorok és strófák is. Berde fordítása tehát 98 szakaszból áll, mint a Franyó Zoltáné meg a Kiss Jenő valamivel későbbi és sokkal tökéletesebb fordítása. Megjegyezzük végül azt, hogy a fordítás szövegében Berde használta először — helyenként — az Esticsillag mellett az Estcsillag szót, talán a közismert és használt szóra, az Esthajnalcsillagra gondolva, vagy pedig, ami valószínűbbnek látszik, ritmikai szempontok miatt. Eminescu nyelvének zeneisége és versének jambikus lejtése azonban távol állott tőle, ebben sokkal nagyobb mester volt Áprily Lajos — és legfőképpen az utolsó, a ma legtökéletesebbnek, véglegesnek tekinthető fordítás megalkotója, Kiss Jenő. Vita Zsigmond