Korunk 1983 (42. évfolyam)

1983 / 9. szám - FORUM - VITA ZSIGMOND: Áprily Lajos magyarázata Eminescu-fordításáról

vételének, ritmusának, zeneiségének visszaadását. Áprily tehát ezúttal főként Emi­­nescu „muzsikáló melankóliájának“ a dallamát akarta magyarul megszólaltatni, és ezt jambusainak lüktetésével, a magas és mély magánhangzók érzelmi-hangulati hatásának felhasználásával, gyakori alliterációival, továbbá nyelvének népi fogan­­tatású természetességével, egyszerűségével, tömörségével és (egy-egy helyi) távla­tokat megvilágító, zordon erejével érte el. Áprily Lajos versei, amint ezt ő maga mondta, többnyire erdei sétái folyamán születtek meg, megérezte a természet dal­lamát, nemcsak a rigódalt, hanem az erdőzsongást is, és azt vitte be a verseibe, a fordításaiba is. Egy készülő fordításáról megjegyezte egyszer: „megvan teljesen a zenéje.“ Ezután következett a tartalmi és formai kérdések megoldása. Azt is tudjuk, hogy parajdi gyermekévei alatt Aprily valósággal magába szívta a nép­nyelv sajátos ízeit, kifejezésformáit, ami nem kis mértékben segítette, hogy elsza­kadjon a Nyugat költőinek kezdetben érezhető nyelvi és formai hatásától. Nem véletlen az, hogy költőink sorában az elsők között érezte meg Kodály népi fogan­tatása zenéjének az egész nemzeti életet átfogó erejét, szépségeit, ő is átérezte tehát a folklóranyagot, amelyet — amint ezt Perpessicius írta — Eminescu „a legegyénibb, legszubjektívebb, legszemélyesebb alkotásokban“ használt fel. Fordí­tásának természetességét, dallamosságát, szókincsének kifejezőerejét ezért nem ér­hette utol sem Berde Mária sok helyt erőltetett, mesterkélt, de formahű, sem a Franyó Zoltán fordítása. Ebben a tekintetben csak Kiss Jenő múlta felül. Jellemzőnek tartjuk azt is, hogy ebben a korszakban és a következő években Áprily saját verseiben, habár nem szakított egészen a keresztrímmel, gyakran élt a félrímes versformával. Ilyen versei például: Rasmussen hajóján, Vallomás, Őszi muzsika, Veletek vándorolgatok, Pisztrángok kara stb. Ezek nem kevésbé dalla­mosak, mint a kereszt- vagy páros rímű versei. Áprilynál a „prea frumoasă fată“, „csodálatos, szépséges-szép királylány“ lesz, ami a népmesei hangvételből természetesen fakad, míg a Szász János által ajánlott megoldás („párjaritka szépség“) erőltetett, és nem felel meg Eminescu költői, nyelvi felfogásának. Az előzőeknél azonban hívebb és pontosabb a Kiss Jenő fordítása: „Királyi vérből született / Szépséges-szép leányka.“ Áprily Luceafărul-fordítása megjelent többek között az Eminescu Költemé­nyek 1955-ös és 1961-es kiadásában, továbbá a már említett Román költők antoló­giájában is. A formahűség szempontjából tehát akkor még nem kifogásolták. Franyó Zoltán és Kiss Jenő fordítása később készült és jelent meg az újabb Emi­­nescu-kiadásokban. Sajnos azonban Áprily még nem ismerte a román kritikai Emi­­nescu-kiadást, amely Perpessicius szerkesztésében 1939-ben és a következő években jelent meg, ezért fordítása hiányos, csak 94 szakaszból áll, míg az eredeti szö­veg 98-ból. Úgy látszik azonban, hogy Berde Mária ismerte már a kritikai kiadást, és ennek alapján kiegészíthette fordítását, amely első ízben 1937-ben a Láthatárban, majd 1971-ben Bukarestben a Kriterionnál kiadott Versek, Műfordítások (Molnár Szabolcs szerkesztésében) című kötetben jelent meg. Itt megtaláljuk az előző ki­adásokból, sőt még az Európa Könyvkiadónál Budapesten 1974-ben megjelent Emi­nescu Versei című kötetből is hiányzó három (82., 83. és 84.) szakaszt. Berde Má­ria tehát, feltehetőleg utólag, az 1940-es években fordíthatta le ezeket a szakaszo­kat, amelyek közül az első (vagyis a 82.) így kezdődik: „Adjak ajkára éneket...“ Az addig kimaradt szakaszok után pedig következik a 85., amely ezzel a rosz­­szul, magyartalanul megfogalmazott kérdéssel indul: „S kiért vennéd fel a halált?“ Aki tehát a Berde Mária Lucea kárul­ fordításáról bármilyen véleményt mond, és azt esetleg fel akarja használni, annak ismernie kell a Bukarestben 1971-ben kiadott Berde-kötetet, és akkor nem írhatja azt, hogy a Berde fordításából három szakasz hiányzik. Egyéb kifogásai azonban bőven lehetnek, mert vannak benne rosszul hangzó, döcögő ritmusú s az Eminescu szellemétől távol álló sorok és stró­fák is. Berde fordítása tehát 98 szakaszból áll, mint a Franyó Zoltáné meg a Kiss Jenő valamivel későbbi és sokkal tökéletesebb fordítása. Megjegyezzük végül azt, hogy a fordítás szövegében Berde használta először — helyenként — az Esticsillag mellett az Estcsillag szót, talán a közismert és használt szóra, az Esthajnalcsillagra gondolva, vagy pedig, ami valószínűbbnek lát­szik, ritmikai szempontok miatt. Eminescu nyelvének zeneisége és versének jambi­­kus lejtése azonban távol állott tőle, ebben sokkal nagyobb mester volt Áprily Lajos — és legfőképpen az utolsó, a ma legtökéletesebbnek, véglegesnek tekinthető fordítás megalkotója, Kiss Jenő. Vita Zsigmond

Next