Korunk 1990 (III. folyam 1.)

1990 / 6. szám - NAGY GYÖRGY: Az emberi jogok európai székvárosa: Strasbourg

NAGY GYÖRGY Az emberi jogok európai székvárosa: Strasbourg Ha valaki számba veszi kontinensünk hagyományos viharzónáit, azokat a területeket-tartományokat, amelyek leírása-birtoklása népeket és nemzeteket állított szembe újra meg újra egymással, a viszálykeltő régiók közé feltétlenül oda kell sorolnia Elzász-Lotharingiát is. Az ér­zelmi-kulturális kötődéseit tekintve inkább francia, nyelvére-etnikumára nézve viszont eredetileg inkább német tartomány évszázadokon át a na­cionalizmusok kibékíthetetlenségét példázta. Különösen az 1870—71-es porosz—francia háború után vált a terület a két nagy európai nemzet, a germánok és a gallok kölcsönös gyűlölködésének a forrásává. Bismarck ugyanis a külső fenyegetettség hangulatát, a francia revansveszély érzetét akarván beleoltani a németekbe, hogy ilyenképpen is megszilárdíthassa azok belső egységét, Németországhoz csatolta Elzászt. Az erőszak erősza­kot, a háború háborút fiadzik: 1870—71 és 1945 között három ízben dúlták végig Elzászt a fegyveres hadak, és négyszer cserélt a tartomány gazdát. Fővárosa, az N­ 1-nek a Rajnába torkollásánál fekvő Strasbourg (Strassburg), nevének kétféle írásképével a német—francia szembenállás­­szimbólumává alakult át. Elzász lakói a főhatalom ismétlődő változásait, az időről időre előálló­­közjogi fordulatokat, amelyeknek már az 1648-as westfáliai békével el­kezdődött a sora, alkalmasint történelmi hányattatásként élték meg. Dol­gos kézművesek, élelmes kereskedők és ügyes hajósok voltak, úgyszól­ván foglalkozásszerűen européerek, híresek a piaci portékáik révén már a kora középkorban is csaknem az egész kontinensen. Franciaország és a Rajnától keletre eső európai területek között Strasbourgon keresztül zaj­lott le szinte az egész kereskedelem. A messzire terjedő gazdasági-mer­kantil látótérhez nagyfokú szellemi nyitottság is társult. Egyik központja volt a XVI. században Strasbourg a reformációs mozgalomnak, tanított itt Kálvin, megfordult később a városban rotterdami Erasmus, világhírű gótikus katedrálisa hallhatta Albert Schweitzer orgonajátékát. Ám ezenközben a történelem, mit sem törődve Elzász polgárainak erényeivel és érdekeivel, a kontinens két fertálya között közvetítő sze­repével, állandóan ott suhogtatta a tartomány fölött a francia—német ellenségeskedés átkát. Akár ide, akár oda csatolták Elzászt, lakói rend­szerint a rövidebbet húzták. A modern nemzeti államok létrejötte óta a regionális sajátságokra se Berlin, se Párizs nem adott sokat, se az egyik, se a másik nem értette meg az „elzásziság“ specifikumát. A német— francia határ erre-arra tologatása Elzász számára általában csak annyi változást hozott, hogy más lobogó alatt, más jelszavakkal, más közpon­tosító államszervezet és nemzeti egységideológia tört az autonómiájára. Ez a magyarázata annak, hogy a tartomány se 1871-ben, se 1919-ben nem örvendett különösebben a „felszabadításnak“. Ellenzéki-autonomista kép­viselői a német Reichstagban és a francia nemzetgyűlésben egyaránt szembehelyezkedtek a nemzetállam centralizáló, konkvisztádori törekvé­seivel. 1919 őszén, a frissen berendezkedő francia közigazgatás tisztség­

Next