Korunk 2009 (III. folyam 20.)
2009 / 4. szám = Reklámfogások - TÉKA - BALON RUFF ZSOLT: Tanulmányok a másként azonosról
m 2009/4 elméletekről akkor, ha azt tárjuk fel, hogy az elméletalkotás maga is kontingens? Mi van akkor, ha magára a történészre alkalmazzuk saját elveit?” (130.) Koselleck a maga során (történet)fenomenológiailag oldaná fel a paradoxont. Úgynevezett historikája mindenekelőtt a történelem „lehetőségfeltételeinek”, avagy a történetírás filozófiai premisszáinak felfedésében érdekelt, ami azonban nem egyetlen tudományos elméletet vagy módszert jelentene, hanem nyitottsága folytán több vagy meghatározatlanul sok sajátos elmélet összevetését és bevetését engedi meg. Ennek értelmében különítheti el a történeti fogalmakat és a történeti kategóriákat. A fogalmak (pl. a haladás és hanyatlás) módszertani elvekként irányítják a történész kutatásait. A kategóriák (pl. a tapasztalati tér, a várakozási horizont, az időbeliség aszimmetriája) viszont átfogóbb érvényű „posztulátumok”, melyek a konkrét fogalomtörténeti vizsgálódásokat is meghatározzák. Ezek a generatív, hangsúlyozottan nem nyelvi kategóriák (ebből a jellegzetességből is fakad Koselleck és Gadamer elemzett vitája) mutatják tulajdonképpen a historika alapértelmét mint korszerű történetírói állásfoglalást. Ami viszont nem zárná ki, hogy maguk a kategóriák is idősek legyenek, a „korszellem” fenomenológiai időtapasztalatából származzanak. Ha jól értem, ez az érvelés is csak akkor működhet, ha a kosellecki kategóriák egyrészt nem a szó szoros értelmében metahistorikus feltevések, másrészt nem a szó szoros értelmében empirikus párlatok. Csakhogy ezzel ismét belelépünk abba a bizonyos filozófiai-módszertani örvénybe... Nagy Erika két dolgozattal járul hozzá a kutatáshoz: Az érték és a történelem összefüggése a társadalomelméletben és a jogelméletben, illetve Az érték szerepe a jogelméletben. Már a címek mutatják: az előbbi szélesebb és összetettebb problémakör lefedésére vállalkozna, mint az utóbbi - ám az átfedések elkerülhetetlenek. Az első tanulmány Max Weber, Habermas, Luhmann vonatkozó társadalomelméleti elgondolásai és tipológiai ismertetésével indul, összefoglalja Gadamer és Emilio Betti vitáját a jogi hermeneutika „példaértékűségéről” a történeti megértésre való tekintettel, majd rövidre fogott exkurzust nyújt az emberi jogok „alapértékének” új- és újabb kori alakulásáról. A második tanulmány Leo Strauss, L. A. Hart, H. Kelsen, H. Coing, J. Finnis jogelméleteit becitálva természetjog versus jogpozitivizmus, valamint jog és erkölcs egymásba játszó kérdésköreit vázolja. A fejtegetések szálai azonban Horváth Barna és Bibó István „szinoptikus” jogelméleti módszerében futnak össze. A jogi szinoptika tény/természet és érték/norma, Lein és Sollen, valamint jogpozitivizmus és természetjog polarizált kétosztatúságának áthidalására, mindezek egységének „jogszociológiai” szemléletére hivatott. Állíthatom, ez a módszer is a korszakos immanencia-paradoxont, illetőleg a másként azonos szédítő sem-sem is-is logikáját gerjeszti: „A jog a jogszociológia előfeltevéseiben specifikusan nem azonos sem a természettel, sem a normával, de generikusan - hasonlóképpen jó okkal - mindig azonosítható vagy a természettel, vagy a normával.” (101-102.) „A túlbonyolítás veszélye akkor áll fenn, ha a reflexivitás vég nélküli, odáig menően, hogy már nem a vizsgált tárgyra koncentrál, hanem csak a vizsgáló alany és a tárgy viszonyára.” (103.) Ismételten látszik, hogy a neokantiánus absztrakcióktól szabadulni vágyó, „korai” posztmodern módszerek is örvényszerűen működnek. Beláthatóak, elgondolhatóak, de hagyományos értelemben nincs tényszerű és logikus-törvényes tárgyuk, azaz elvi képtelenségek. Szimptomatikus, hogy a hagyományos terminológiában jószerével megfogalmazhatatlanok, vagy mint diskurzusok mesterkéltnek hatnak: „Tény és érték szféráinak logikai különbsége révén nincs közvetítés a Lein és Sollen között, kapcsolatuk ezért nem lehet ismerettárgy, és nem bírhat önálló törvényszerűséggel. [...] A tényből és értékből konstituált »harmadik« tárgy értelmetlen lenne [...]. Norma és valóság kapcsolata csak gondolati képződményként fogható fel [...] tények és értékek nem oksági és nem is a kölcsönös függés értelmében, hanem funkcionalitásukban válnak megragadhatóvá. A jogeset léte a kell és funkcionálisan 120