Korunk 2018 (III. folyam 29.)
2018 / 6. szám = Iszlám - Grigore, George: A bor jelentései az iszlám misztikában (Gyöngyösi Csilla fordítása)
a Koránban nem ennyire egyértelmű a helyzet. Kezdetben a bor Isten emberek iránti jóakaratának jele: „A pálmák és a szőlők gyümölcseiből erős italokat (készíthettek) és jó táplálékot. Bizony, ebben jel van azon nép számára, amely használja az eszét.” (A méhek 16,67) Az ivászat hívőkre gyakorolt negatív következményei miatt ez az álláspont megváltozik - egyelőre nem kényszerítő módon, hanem inkább egyfajta ajánlásként: „És kérdezni fognak téged a borról és a szerencsejátékról. Mondd: »E kettőben nagy bűn található, és hasznok is az emberek számára. Ám e kettő bűne nagyobb a bennük rejlő haszonnál.«” (A tehén 2,219). Egy jótanács és egy figyelmeztetés által követett vád később is elhangzik, de ez is relatívnak tekinthető, hiszen kérdés formáját ölti: „A sátán csupán az ellenségeskedést és a gyűlöletet akarja köztetek elhinteni a bor és a szerencsejáték által. És el akar téríteni benneteket az Allahról történő megemlékezéstől és az imától. Hát abbahagyjátok?? (Az asztal 5,91) Noha a tiltás nem nyilvánvaló és közvetlen, mégiscsak tiltás. Ugyanakkor a bornak kettős, kiemelt szerepe van, ez ugyanis az az ital, amit a muszlimok a mennyben jutalomként kapnak: „A Paradicsom példázata, amire az istenfélők ígéretet kaptak, ilyen: »Vannak benne folyók, amelyek vize nem válik sóssá. És vannak folyók, amelyek tejjel folynak, ezek íze nem változik, és borral folyó folyók, amelyek gyönyörűséget jelentenek az azokat ivók számára. És ott mindenféle gyümölcsök várják őket, és bűnbocsánat Uruktól.«” (Mohamed 47,15) Az iszlám misztikusok abból indulnak ki, hogy a bor létezik a mennyben. Éppen ezért azt gondolják, hogy ez isteni ital, és a bor okozta részegség a paradicsomi állapot. Mivel a testi értelemben vett bort tiltja az iszlám törvény, a saría, sokkal nagyobb hangsúly kerül a bor szimbolikus jelentőségére, amely az iszlám misztikus irodalmában jelen van. A bor dicséretét zengő misztikusok javarészt Perzsiából származnak, vagy szoros kapcsolatot ápolnak perzsa misztikusokkal. A régi perzsák haoma néven tisztelték a bort, amely kezdetben a halhatatlanság mitikus, istenek és kiválasztottak számára fenntartott itala volt, mint a görögöknél az ambrózia és az indiaiaknál a szómna. A perzsa bortisztelet párhuzamba állítható a görögök Dionüszosz- és a rómaiak Bacchus-kultuszával. A bor közvetlen tisztelete ugyan eltűnik akkor, amikor a perzsák felveszik az iszlámot, de rejtett esszenciaként - a Korán által adott leírásnak is köszönhetően - a misztikus írásokban jelenik meg újra. Egyes költők, mint pl. Háfiz (m.1389) verseiben a bor olyan hangsúlyos tiszteletben részesül, hogy szó szerinti és a misztikus értelmének elválasztása majdhogynem lehetetlen. Isten - bor - dervistánc ■ A szúfizmus, vagyis az iszlám misztika kétféle kifejezésmóddal rendelkezik: az egyik egy érzelmileg fűtött vallásosság, amit szukinak, részegségnek hívnak, a másik pedig a törvény felettébb szigorú, szahnnak (ébrenlétnek, éberségnek) nevezett értelmezése. Az elsőben a saríában mint kinyilatkoztatott törvényben megnyilvánuló isteni vezetés a felejtés által érvényesül, amelynek során a vallásos érzelmek és intuíciók felszabadulnak. A második esetben a belső, lelki tapasztalat marginálissá válik, és csak a jogi keretben megjelenő teológiai disputákat veszik figyelembe. A két út kétféle irodalmi műfajban nyer kifejeződést: a szakra misztikus költészetben, amely ideális annak leírására, hogy valaki hogyan jut el a megvilágosodásra, a világ egysége és az Istennel való egység megtapasztalására, a szakn