Korunk 2023 (III. folyam 34.)
2023 / 10. szám = 1848-1849. Örökség és emlékezet - HERMANN RÓBERT • 1848-49 legendái és mítoszai
nek és dicsőségének PETŐFI SÁNDORNAK, ki 1848. március 15-dikén 73 délután a magyar szabadságnak első szabad dalát e helyről szavalta el.” Ezt az állítást a történeti-irodalomtörténeti kutatás több mint száz éven át nem vonta kétségbe. 1957-ben a kiváló művelődéstörténész, Várkonyi Nándor Rostra címmel írt egy tanulmányt, amelyben nemcsak azt bizonyította be, hogy Petőfi a Nemzeti Múzeum lépcsőjén 1848. március 15-én nem szavalta el a Nemzeti dalt, hanem részletekbe menően feltárta a mítosz keletkezésének történetét is.3 Fő érve az eredeti verskéziraton olvasható Petőfi-feljegyzés költő tanúsága: „E költemény buzdította március 15-kén a pesti ifjúságot. Elszavaltam először az ifjak kávéházában, azután az orvosi egyetemben, azután a Szeminárium terén (most már 15-dik martius tere), végre a nyomda előtt, melyet erőszakosan elfoglaltunk a Hatvani utcában (most Szabadsajtó utca). A szabaddá lett sajtó alól ez a költemény került ki legelőször.” Tudjuk, hogy a két közterület átnevezésére két nappal a forradalmat követően, március 17-én került sor - tehát, a költő vagy elfelejtette, hogy két nappal korábban 10 000 ember előtt szavalt, vagy pedig nem mondta el a Múzeumnál a verset. A legenda elterjedéséhez valószínűleg az a grafika is hozzájárulhatott, ami a Vahot Imre által szerkesztett Pesti Divatlap 1848. április 22-i számának mellékletében jelent meg. Ez a Kálózdi János által megzenésített Nemzeti dal kottáját tartalmazta, a kotta címlapján az oldalpárkányon szavaló, vagyis beszédet mondó Petőfi ábrázolásával. Ehhez a szerkesztő a következő megjegyezést fűzte: „E hangjegyeket igen érdekessé teszi a címlap is, mely a múzeum terén tartatni szokott népgyűléseket igen híven tünteti fel.” A kommentár sem állítja azonban, hogy a kép a március 15-i népgyűlést ábrázolná. Nem is igen tehette volna, ugyanis, mint tudjuk, március 15-én a „szakadó eső dacára” gyűlt össze vagy 10 000 ember a múzeumnál, márpedig a képen esőnek nyoma sincs, sehol sem látszik egyetlen kinyitott esernyő sem. Ugyanakkor vannak rajta nemzetőrök, akik aligha lehettek ott március 15-én délután, miután a nemzetőrség megszervezése csak 16-án kezdődött meg. Azt viszont tudjuk, hogy Petőfi a március 15-ét követő közel két hónapban, egészen május 12-ig többször is mondott beszédet a múzeumnál tartott nagygyűléseken, azaz maga a jelenet lehetett hiteles, még ha nem is március 15-éhez kötődően. Várkonyi Nándor végignézte a korabeli sajtótudósításokat, az 1848 tavaszán megjelent kortársi összefoglalókat, a pesti forradalomról fennmaradt levél- és naplótudósításokat - egyikükben sem lelte nyomát a költő szavalatának. De végigolvasta a kortársak utóbb megjelent visszaemlékezéseit, s ekkor vált számára nyilvánvalóvá, hogy a történet először Vahot Imre 1881-ben napvilágot látott visszaemlékezéseiben jelent meg - csakhogy Vahotról tudjuk, hogy március 15-én otthon üldögélt, azaz nem volt szemtanúja az eseményeknek. A történet innen került át Gracza György 1894-ben megjelent nagy méretű összefoglaló munkájának első kötetébe, s 1898-ban már Jókai is megörökítette - noha korábbi visszaemlékezéseiben még ő maga sem tudott róla. Aztán jött az 1900. március 15-i emlék- xiTZ tábla-avatás, s innentől kezdve nem volt megállás. Iux 2023/10