Korunk 2023 (III. folyam 34.)
2023 / 3. szám = Határ/helyzet/jelenség - EGYED ÁKOS • Forráskiadvány az 1848-49-es „törvényesített” forradalomról és szabadságharcról
merteti a szabadságharc történetével kapcsolatban felmerülő nehézségeket, a szerző megállapítja: „az 1848-ki és 49-ki események nem szükséges következményei a márciusban és áprilisban végbement alkotmányos átalakulásnak s érvényre jutott törvényeknek. Az összefüggés köztök csak esetleges. Tegyük például, hogy a dinasztia, a maga valódi érdekeit kellőleg felfogva, más irányban indul, és akár arra határozza magát - miről már máskor is volt szó, hogy Magyarországot tegye alkotmánnyal megajándékozandó minden tartományainak súlypontjává, Budapestet monarchiája központjává s a maga székhelyévé; akármit a körülmények hatalmasan igényelnek, hogy a német egység élére álljon, s az egységes, centralizált osztrák birodalom helyett, a nagy német birodalom koronáját tekintse a maga törekvései céljául: vajon történt volna-e az, minek 1848- ban és ’49-ben tanúi valánk? A reform akkor is megszülte volna-e a háborút? A nemzeti függetlenség helyreállításából következett volna-e e függetlenség fenntartásáért kifejlett harc? Bizonyára nem.” (578.) Márki Sándort is foglalkoztatta az uralkodóház és a magyar forradalom szembenállása. Az 1848-49-iki magyar szabadságharc története című munkájához illesztett bevezetőjében megállapítja: „Az új alkotmány a sokszázados régi alkotmányos jogokat kiterjesztette a nemzet minden osztályára. Úgy látszott, sikerült megalapítani az egyénnek és a nemzetnek önmagáról való rendelkezése jogát. Az uralkodó azonban a magyar közjoggal csakhamar szembeállította az osztrák nagyhatalmi érdeket és az egységes Ausztria eszméjét. A kibontakozás módját nem kiegyezésben, hanem fegyveres erőben keresvén, Magyarországban is csakhamar le kellett tűnniük Istvánnak, Batthyánynak, a mérséklet embereknek. A világ régi rendje, a szent szövetég korhadt nézetei ellenében Kossuth lett a nemzet bevallott vezére. (...) Hozzám volt intézve, de minden magyar történetírónak szól Kossuth nyilatkozata, hogy hazánk iránt nem teljesíthetünk szentebb föladatot, mint ha a hazaszeretet érzetét csepegtetjük olvasóink, növendékeink szívébe (...). Közszellem, melyet hazaszeretet ébreszt és történelmi kritika, melyet a tudomány követel, gyakran járnak különböző utakon.” Ez egyféle önkritika volt a történész részéről, s jól látható, hogy milyen nehéz volt az egyensúlyt megtalálni a kétféle elvárás között. (583-585.) Szekfű Gyula a két világháború között a legtekintélyesebb magyar történetíró Negyvennyolcas történetünk mai állása című, 1924-ben keletkezett írásában állást foglalt több kérdésben. Mindenekelőtt abban, hogy „melyik munka a ’48-as szabadságharcnak legjobb, legmodernebb feldolgozása?” Nos a minket most közelebbről érdeklő szerzők közül kettőt említ, s Horváth Mihályét, amely „jó, de nem modern”, és a Gracza Györgyét, amelyet ponyvamunkának tart. „Aki többet akar tudni, kénytelen német munkákhoz folyamodni, mert a „magyar történetírás félszázadon át nem nyúlt újabb kori történelmünk legdicsőbb napjaihoz.” (591.) Szekfű Gyula állást foglalt a Görgei- Kossuth-ellentét kérdésében is, s megállapítja: „a komoly kutató feltétlenül kénytelen lesz némi fényt juttatni Görgeinek, s ezzel egyúttal némi árnyat borítani Kossuth glóriájára.” (592.) Ilyen értelemben hosszasan foglalkozik ezzel a máig sem lezárt kérdéssel.” A kultusz és emlékezet, a nemzeti mitológia és a történeti legendák kérdése is megtalálható a forráskötetben. Különálló fejezet mutatja be 1848- 1849 emlékét a magyar költészetben. 127 verset szólaltat meg a kötet. Teljesen érthető, hogy Petőfi Sándor írt legtöbbet, tizenötöt, Arany János pedig kilencet, Juhász Gyula nyolcat. Miről s kiről írtak a költők? Minden egyes verset lehetne, s talán kellene külön is elemezni, de erre egy ismertető nem vállalkozhat. Nos Petőfiről írtak a legtöbben (15 vers), aztán március 15-éről (11), Kossuthról (6), Görgeiről (5). A fegyverletétel színhelyéről, Világosról (4). Természetesen I téka 123