Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)
1848-10-14 / 91. szám
Gróf Batthyány Kázmér tudósításából botránkozással értette az országos bizottmány, hogy az exbán biztosa Bunyik, Eszéken s Verőcze megyében hatalmaskodni merészel, minélfogva Bunyikot törvényen kívüli lázítónak nyilatkoztatván az illető hatóságok s minden egyesek oda utasíttatnak, hogy Bunyikot, mint törvényen kívül helyezett lázítót elfogni s a legközelebbi statariális bíróság elébe állítani, valamint, ha ellentállana, vele mint ellenséggel bánni minden ember annál szorosabb kötelességének ismerje, mert a ki ezen ellenséget a rögtönitélő bíróságnak átadhatná , s azt mégsem teszi, bűnrészesnek fog tekintetni. Miután Jovics eszéki várparancsnok, azon ürügy alatt, mintha ő csak névszerinti parancsnok volna, a hűségére bízott eszéki várat megtartani elmulasztotta, szoros felelősség alatt kötelességévé tétetik, az eszéki várnak egy hét alatti engedelmességre térítése. Az útjukban letartóztatott horvát foglyok szoros őrizet alá tétetni rendeltetnek, azok közöl az öreg tehetetlen családos emberek kiválogatandók,az alkotmányra, s arra, hogy Magyarország ellen soha fegyvert nem fognak, felesketendők, s nevök s lakásuk feljegyzése mellett Eszéket kikerülve haza bocsátandók, kiknek halálbüntetés terhe alatt Eszékhez közeledni nem szabad. A többi fegyverfoghatók mindaddig foglyok maradnak, mig Horvátországban és Slavoniában a törvény iránti engedelmesség tökéletesen vissza nem tér; a foglyok közt netalán létező lázítók s bujtogatók szoros vizsgálat alá veendők. Az eszéki legutóbbi tisztújitás megsemmisittetik, s az előbbi tisztviselők hivatalaikba visszatéretnek. Egyébiránt gróf Batthyány Kázmérnak az országos bizottmányhoz felterjesztett intézkedései köszönettel vétetvén, teljesen helybenhagyatnak. A KÖZLÖNY UTÁN. Utólagos jóváhagyás reményében kineveztettek. A honvéd 1-ső zászlóaljhoz: főhadnagyoknak Tomekovics Lipót, Mérey Pál. Alhadnagynak Mérey Gyula. 2-ik zászlóaljhoz: főhadnagyoknak: Kozma Gyula, Palkovics István. Alhadnagynak Zitkovszky Józsa. 4-dik zászlóaljhoz: főhadnagynak Galla Adolf. Alhadnagynak Géczy József. 6-ik zászlóaljhoz századosoknak Balásházy Mihály, Bossányi Kamil. Főhadnagyoknak: Martinides Imre, Perczel Pál, Szluha Pál. Alhadnagyoknak: Eöry Károly, Dittmayer Antal. 8-ik zászlóaljhoz századosnak: Bokory Károly. Főhadnagyoknak: Kibeley Mihály, Benács János, Nagy László, K. Majthényi István. Alhadnagyoknak: Tarnay Károly, Strilics Gyula, Németh Béni, Tassy Béla. 9-ik zászlóaljhoz: századosnak Schenovits Frigyes. Főhadnagyoknak: Schölkorn János, Kása Lajos. Alhadnagyoknak : Sárosy József, Keresztesy Károly. 13-dik zászlóaljhoz: Alhadnagyoknak Ambró Móricz, Zöldi Antal. 15-dik zászlóaljhoz: századosnak Deáky Gellért. Alhadnagynak: Dlholuczky Pál. 16-ik zászlóaljhoz: Alhadnagynak Hegyesy Ferencz. 17-ik zászlóaljhoz: századosoknak Bogdanovics Siegbert, Schulcz Bódog. Főhadnagyoknak: b. Szlugha János, gr. Hunyady László. Alhadnagyoknak: Ganszuk Adolf, Thuránszky Ferdinand, Rudnyánszky Béla, Kiss Sándor. 18-dik zászlóaljhoz : Alhadnagyoknak Antony Béla, Ghiczy István, Micsky Sándor. 19-dik zászlóaljhoz : századosnak Petróczy Ede. Főhadnagyoknak báró Scher-Toss Herman, Kovács Győző. Alhadnagyoknak: Fülöp József, Kostyál Sándor. Alhadnagyoknak : Vitter Antal, báró Meczger Miksa, Szentmiklósy Antal, Szörcsey Antal. 20-dik zászlóaljhoz: Századosoknak: Körmey Ferencz, Gabriel Ferencz. Főhadnagyoknak: Pongrácz Ferencz, Keresztesy Ferencz. Alhadnagyoknak: Kazinczy Bálint, Bessenyei Ferencz, Moll Károly. 21-dik zászlóaljhoz: századosoknak: Karove Antal, Petrovics András. Alhadnagyoknak Jacksman Ferencz, báró Barkóczy Ferencz, báró Barkóczy Antal. 22-dik zászlóaljhoz: századosnak Mathaides Károly. Főhadnagynak Sánta Péter. Alhadnagyoknak: Orczy Gyula, Limprecht Ferencz. 23—ik zászlóaljhoz: Századosnak Nagy Ferencz. Főhadnagynak Mayer József Alhadnagynak Bernáth Gyula. 24—ik zászlóaljhoz : századosnak Kerkápoly Móricz. Alhadnagynak Fáy Béla. A honvéd 25-ik zászlóaljához : Századosnak Stojanics Miklós. Alhadnagynak Kuch Mátyás. 26-dik zászlóaljhoz : alhadnagynak Hirsch Lajos. 27 dik zászlóaljhoz: századosnak Kosztka József, báró Schnehen Ernő. Főhadnagyoknak Fokner József volt hadnagy. Dallos Elek hadnagy. Alhadnagynak Deák György. 28-dik zászlóaljhoz. Főhadnagynak: Führing József. Alhadnagyoknak: Fogarasy József, Bancsov Adolf. 29-dik zászlóaljhoz. Századosnak: Földváry Albert. Főhadnagynak: Hahn Kázmér. Alhadnagyoknak : Győri Károly, Biersel Károly. 30-dik zászlóaljhoz. Századosnak: Okolicsnyi István. Főhadnagynak: Tájkerti Mihály. Alhadnagyoknak : Molitoris Sámuel, Szombathelyi Kálmán. 31-dik zászlóaljhoz. Századosoknak: Tóth András, Buzgó László. Főhadnagynak: Bónis Bertalan. Lehel-Jász-kun lovassereghez. Alhadnagynak: Taczman Antal. A honvéd tábori karhoz. Számfeletti századosnak: Pongrácz István. A honvéd tüzérséghez. Századosnak : Mack József. Főhadnagynak: Ulrich Ágoston. Alhadnagynak : Böhm Vilmos, Reiferer Mihály, Steindl Ágoston. Szekeres osztályhoz. Alhadnagyoknak: Kasselmann Keresztély, Zseltvay József. Tábori karhoz. Századosnak: Lónyay János. A honv. 13. zászlóaljhoz. Számfeletti hadnagynak és czimzetesen Rákóczy János. Bereg n. ő. s. őrnagy Eötvös Tamás mellé segédtisztül: Basánt Lajos. Zólyom megyei n. ő. s. őrnagy Kürthy László mellé segédül: Gasparecz János. Nyitra megyei n. ő. s. őrnagy Simonfy József mellé segédül: Hodosy Kálmán. Mindezen kinevezések és előléptetések rang és illetményre nézve f. évi oct. 1-ső napjától számítandók. A Calderoni testvérek folyó hó 9-ről kelt, a hadügyministeriumhoz intézett levelében zárt 20 pengő forintnak, a kórházban levő honvédseregbeli sebesültek közti kiosztását kéri, melly összeg kiosztása megrendeltetvén, a hadügy minister a lelkes adakozóknak nyilvános köszönetet mond. — Pulszky Ferencz külügyministeri státustitkárnak hivataláról lemondása Récsey alaptalan állítására lévén fektetve, nevezett statustitkárnak meghagyatik, hogy helyét Bécsben tüstént foglalja el s hivatalát híven folytassa. — Wargha István a külügyministeriumnál titkárrá neveztetett. — Pulszky Ferencz állodalmi titkárnak meghagyatik, hogy mind azon tisztviselőket a külügyministeriumnál és volt erdélyi cancellariánál, kik a haza s alkotmányos szabadsága iránt rokonszenvvel nem viseltetnek, utólagos jelentés feltétele alatt, tüszint elmozdíthassa. — Nádosy Sándor, honvéd-alezredes s hadi tanácsi elnök, utólagos jóváhagyás reményében, a ministerelnök távollétében, ezredessé, kineveztetik. — Rendelet. Ámbár az ujonszállítási felosztási lajstromban Bács-, Torontál-, Krassó-, Temes-megyék megemlítve nincsenek , de mivel a honvédhez erélyesen toborzanak, az országos honvédelmi bizottmány meghagyásából rendeltetik, hogy a mennyiben helybeli viszonyaik engedendik, ujonczaikról következőleg 410 rendelkezzenek. Torontál, Temes, Krassó vármegye ujonczaiból alakuland a 33. honvéd zászlóalj, Ó-Becsén. Az ujonczok beavatása történendik a temesvári, nagyszentmiklósi, és lugosi hadfogadóknál. Bács vármegye, Nagy-Zombor, Szabadka és Újvidék városok ujonczaiból alakuland a 34. honvéd zászlóalj Nagy-Zomboron; az ujonczok beavatása a nagy-zombori hadfogadónál. Nádosy Sándor: — Az általános népfölkelés Budapesten és környékén megszűnvén , a pesti e. b. váltótörvényszék, váltójeltörvényszék és a hétszemélyes tábla váltóosztálya bírói eljárásaikat elkezdhetik. — Az aranyosszéki nemzetőrök a balázsfalvi oláh lázongók ellen küldetvén, magokat dicséretesen viselték, több honfiak pedig szives fogadtatásuk és adományaik által tüntették ki magukat. — Rohonczy Imre kardot, Irinyi Bertalanné, gr. Forgács Kálmánné és a kassa-abaúji honvédelmi társulat tépetet és fejérneműt adtak a honvédsereg számára. — A nemzetőrseregi tanácselnök figyelmezteti azokat, kik magánkérelmekkel akarnak hozzájárulni, hogy azt, keddet és pénteket kivéve, mindennap d. e. 11 órától 1-ig tehetik. ORSZÁGizeTÜLÉS. A felső ház 22-ik ülése, oct. 10 esti 9*/a órakor. Elnök b. Prényi Zsigmond. Elnök előadván, hogy Jellachich átment a Lajtán, azon kérdés támad, u. m. valljon a magyar hadsereg Jellachichnak rabló csapatját űzze-e Magyarországon túl is ? Géczy Péter helyettesített jegyző olvassa a képviselőház eziránti határozatát. Elnök. Méltóztassanak határozni. Mind. Elfogadjuk, elfogadjuk. Elnök. Mint látom, a vélemény közös. Más tárgy pedig nem lévén, az ülést eloszlatom. A nemzeti képviselőháznak 1848.diki oct ok. 10-kén Pesten tartott ülésében hozott határozata a külföldön levő vitéz hadseregeink hazajövetele iránt. A vérbe borított magyar haza élet s halál közötti küzdelmeiben minden fiától hű segélyt és megmentése terheiben hazafias megosztozást sürgetőleg igényelvén. A haza képviselői a magyar nemzet nevében határozzák és parancsolják, hogy az Olaszföldön, Lombard-Velenczében, Csehszorva országokban és Gallicziában vagy akárhol künn levő magyar hadseregek, megértvén a magyar nemzetnek fiaihoz tett eme parancsolatát, rögtön visszatérjenek szülőföldükre, a kedves hazának utalmára és kivívott alkotmányos, királyi esküvel törvényesen szentesített szabadságának megótalmazására, semmit sem kételkedvén , sőt biztosan reménylvén a magyar nemzet, hogy a vitéz magyar hadsereg legyőzend minden gátokat, és sietni fog fegyverrel is utat nyitni, kedves rokonaiknak, testvéreiknek és szüleiknek megvédésére. A magyar haza amint büszke arra, hogy a pártütő Jellachich itthon vitézkedő fiainak győzelme által már a Lajtán túl kergettetett, úgy többi künn levő vitéz fiait is nyílt karokkal várja, a dicsőség babérjaiban és haza hálájábani részesülhetésre. Almásy Pál m. k., képviselőház másodalelnöke. — Ludvigh János m. k., a képviselőház jegyzője. FŐVÁROSI ÚJDONSÁGOK. Országunk jobban tűz közé szorítva, mint jelenleg, aligha volt. Igaz, Horvát-, Dalmát- és Tótországok vitézlett bánja, nem tapossa immár szentségtelen lábaival honunk határait; de folyvást pusztít és dúl még a szerb rablók vad csordája; nincs eloltva lángja a rácz lázadásnak; túl a Királyhágón hetvenével támadnak föl az oláh falvak; most dühöng ellenünk legveszedelmesebben a hűtlen szász faj; országgyűlés és hírlapok még mindig fegyverre és csatába szólítják a népeket, s Buda város nagy érdemű polgármestere a közelebb múlt közgyűlésen azt indítványozta, és indítványa el is fogadtatott, hogy kérdeztessék meg az ideiglenes kormány: valljon ki kell-e csakugyan állítani Budának a reá rótt 300 újonczot, miután úgy vélekedik ő polgármestersége, miszerint ez tán már el is maradhatna , mert hiszen a népfölkelésre , annak idejében, különben is el akartak menni. — Nem adok e tényhez egy szót sem; ítéljen róla a közönség. — Itt egy másik adat is. Nem említem, mikép az újonczoknak való egyének összeírására kinevezett biztosokat, mint maguk mondják, több helyt „majd hogy meg nem verték“; elég legyen itt, annak bizonyítására, mennyire lelkesedve rohantak a budaiak a haza uralmára fegyvert ragadni, csak a toborzás vezérének, Baási tanácsnoknak, a közgyűlés előtt tett azon jelentését hoznám fel, mellyben tudtúl adá a képviselőknek, minő kudarczot vallott összeszedett ujonczaival. 72 emberrel számolt be az illető tisztnek, de oly hitványakkal, hogy közölök csak 28 találtatott alkalmasnak, e 28-ból pedig 11, a beavatás után megszökött ; s mindez azért történt így, mert a budaik nem akarván beállani, a toborzóbiztos kénytelen volt mindenféle „lumpot“ fölvenni, úgy, hogy a Buda nevére beírt ujonczok serege, egy jobbára utczai csavargókból álló csőcselék volt.— Ehhez sem kell commentár ! — Mármár szinte azon hiedelemben voltunk, hogy a gyönyörűséges Agramer Zeitung, csekély tollunkat méltatja azon kitüntetésre , miszerint jegyzeteink nyomán dicsőrtgeté a budaiakat, hogy sem katonát nem adnak, sem azon túlságosan „ungarisch gesinnte Partey“-hoz nem tartoznak, melly mindenben a Kossuth szavai után indúl, midőn a véletlen olly adatokat játszott kezünkbe, miknek nyomán sikerült megtudnunk, hogy az Agramernek Budán saját levelezője van. Csak még némiekről akarunk bizonyosságot szerezni magunknak, hogy el ne hamarkodjuk a dolgot , s akkor név szerint mutatjuk be e jó madarat a közönségnek, hogy a számolás órájára tartott emlékkönyv, ismét szaporodjék egy lappal. A napokban fogtak el a budai hídfőnél bizonyos Tahi nevű fiatal úriembert, s a véletlen úgy hozta magával, hogy apjának egypár latin levele is volt .zsebében, mellyekben furcsa dolgok foglaltatnak, egy Pestből nem rég megugrott nagy úrról, és egy, a szent hajdanban nagy népszerűséggel bírt emberről. A leveleket a budai kapitány átadta a honvédelmi bizottmánynak. Bizony bizony rettenetes lesz „a haragnak végső napja“ mellyben a boszúállás hatalmas istene eljövend , ítélni eleveneket és holtakat. De így van ez jól. Hadd tisztuljon meg már valahára hazánk teste a fekélyektől. — Szathmáry K. — Eszterház, oct. 11-én. Soha sem hittem volna, hogy háborúról írjak valamit, és most a sors úgy hozá, hogy erről értesítsem a közönséget. Ám a rabló csoport, mellyről annyit olvasónk mindenfelül, környékünkön keresztül szándékozott menni, most már egészen pereputtyostól hazájába, s úgy látszik, a sors azt végezte, hogy vidékünkön nyögje ki utolsó leheletét a szabadság tipró, s vagyon raboló. E hó 9-én délután 2 órától egész 41/2-ig húzódott keresztül helységünkön az úgynevezett pomornyi töltésen 12—15 ezerre menő csoport, 6 kisszerű ágyúival. Ha valahol, itt legjobban lehetett volna őt egészen megsemmíteni; csak néhány ágyú, s pár ezer ember, s a tömeg a híres Hányban lelte volna temetőjét; de 300-ra menő nemzetőr ellenállása itt csak növelte volna rablási vágyát, s azért belebb eresztetett. Eszterházán alúl Szent-Miklósnál táborozott estve. Kellett neki mindent adni, a mi élelmezésekre szükséges vala; s e mellett mégis, a merre vonult, egy szem burgonya sem maradt; a vetéseket mind letiporták , ollyanok, mint az országutak. Szentmiklósi táborozásuknál egy herczegi vadászt a Lös nevű erdőben egészen kiraboltak, zúztak, s törtek mindent. 10 reggel 5 óra után indult meg a csorda, hihető Kőszegnek veendő útját, de a harangok félrevezetése következtében, a nép mindenfelől csoportosult ellene tüzesen, bátran, kik a soproni nemzetőrsereg egy részével utó csapatát megtámadták Szent Miklóson túl az erdőnél. Kitüntették magukat a kapuváriak, és a soproniak különösen, de az ellenség az erdőbe vevén magát, nem volt biztos tovább folytatni a harczot. Estek el mindkét részről, de leginkább sebesítve mondatnak lenni többen. Egy bécsi önkénytes Szent Miklóson Kossuthot éltetve, öszveszedte pajtásait, s a mi sebeseinket felkeresve Röjtökre vive. Éljenek a derék bécsiek! fogadják hálánkat eme szép tettért ! 10-én este érkeztek meg a mi reményeink horgonyai, a derék Miklós huszárok egy része, a derék ágyúikkal, ezen fölül a porosz nevet viselő gyalogság, a fehérvári önkénytesek, úgy szinte a Győr vármegyeiek, mind kocsikon, s fogcsikorgatva csapázták a rablókat, kik már ekkor mindenfelé gyújtogattak. Esett az eső, de a nép bevárta az utolsó kocsit is, s örömünkben verdestük a levegőt, kiáltozván „éljen a magyar, veszszen ellensége!“ 11-kén 10 órakor reggel halljuk a rémítő ágyúzásokat. Lövőn túl Horpácsnál a mieink utól érték, s megtámadták őket; az onnét jöttek mondják, csak úgy dűl a horvátság. Huszárjaink vágják őket, senkinek sem kegyelmezve. Futár lévén azt mondja, erőnk nagy Horpácsnál, s az ellenség bekeríttetett. Sopron megyei nemzetőreink mind megérkeztek ma oda Kanizsáról , hol a vidéket megtisztították már a horvátoktól, 400-at foglyul hozván. A segítség egyre érkezik minden felől, azt mondják 80,000-re megy seregünk száma. Bizonyosan itt lesz tehát eme rabló csordának temetése, s e szegény hazára talán több rész már nem hárul, mint a mennyit szenvedett. — Marosvásárhely, oct. 5. Most érkezem meg a Szamos-teréről e székely anyavárosba. Adom a dolgokat, amint Erdélyben jelenleg állanak, mert a középponti úton jövén keresztül, alkalmam volt látni a főbbeket s hallani az egészről. A fejérvári várat, Erdély főbb erősségét, hol a fegyvertárs ágyútelepek vannak, s hol az erdélyi bányák kincseit pénzzé verik, a múlt héten az orláti oláh ezred megszállta s kezén tartja. Itt M. Vásárhelyt a várat mintegy 600 Sinkovics katona alattomosan és tolvaj módra a városba belopakodva kezére keríté, s hadi lábra állítá. Megkérdeztetett a tiszti kar: mi czéljuk van, s ők azt felelik, nem ellenségeink. Hire futván azonban, hogy ágyúk is vannak érkező félben, mindenfelé előörök vannak kiállítva, hogy ha katonaság lőne ágyúkkal, azonnal az önkénytes sereg s a székelység által megtámadtassanak, s az ágyúkat hatalmunkba vegyük. Általában oda vannak a cselek irányozva, hogy Erdély minden erőssége s jövedelmi kútforrásai lefoglaltassanak. E végre oláhajkú honfitársainkat ránk kuszították; az oláh határezredektől a falvakba katona-egyének küldettek ki, kik a népet fegyverben gyakorolják, s a magyarok ellen fanatizálják. E czélra a pápák különösen meg vannak kerítve. A szászok az oláhokkal kezet fogtak, s Balázsfalvára s Naszódra hálálkodó követeket küldöttek. Az idegen népfajokat a camarilla általában kezére játszotta, s velök a magyarság kiirtására átok egyezményre lépett. A megyei hatóság alól az oláhok mindenhol kiléptek, s a katonai kormányhoz csatlakoztak. De épen ez a bűntény töri meg a reactió kigyó fejét. A magyar elem egész Erdélyben felriadt. A székelység, mellyben e honnak ereje fekszik, elébb ingadozott, de a mint a balázsfalvi gyülésezések, Urbán Naszód körüli táborozása elkezdődött, a mint a magyar tiszteket a barbár oláhok vasra verték, s bennük a magyar nemzet megbecsteleníttetett, az egész székely nemzet talpra szökött. A fegyvergyakorlás mindennap folyva foly. Az ifjúság, a nemzetőrök s önkénytes zászlóaljaknál, ajkait harapja harczi dühében. Folyó hó 16-án Berzenczey kormánybiztos az agyagfai térre — melly a székelyföldön az, mi a Rákos mezeje magyarhonban — székely nemzeti gyűlést hivott össze, hol minden székely ember s székely határezredi katona 8 napi élelemmel ellátva , megjelenni tartozik, tanácskozandók a hon megmentése fölött. A gyűlés előtt a székelyszékekben véres kard fog körül hordoztatni, s a székely áldozó-pohára Sándor családtól Csikszékből, mellyel a Rabonbánok idejében épen az agyagfalvi téren hála-áldomást szoktak őseink üríteni, s a honügyek felett azután tanácskozni, ez az áldozó-pohár kikéretik, s a gyűlés ezzel akar megkezdetni, hogy az ősök szellemei e jelenetre visszaszálljanak, s villámhordó karjaikat, unokáinak átkölcsönözzék. Százezeren fogunk egyszerre megindulni, ellepve az egész Erdélyt. A kérdés az lesz: „Barátai vagytok-e a magyar ügynek,vagy ellenségei? Barátainkat testvéri keblünkre öleljük, ellenségeink haragunk nagy voltától semmivé tétetnek. Akaratunk, a hazát a szabadság fenéitől merőben megtisztítani. Addig Magyarország jövendője meg nem alapíttathatik. Ha Erdélyt megtisztítjuk, átnyomulunk hazánk nyugoti vidékeire, s lelkes testvéreikkel elleneinket két tűz közé szorítva, megtanítjuk a magyarok istenére. Mint szolgák élni nem akarunk. Vagy hazánk dicsőségét kivívjuk, vagy lábig elesünk. Megvan átkozva a magyar, ki igy nem gondolkozik. Medgyes Lajos. — Vajszló, oct. 9-én. Alig értem haza a Dráva-vonalról oct. 5-én estve, már 6-án hajnalban felzaklatott a drávai biztos, Körösy István, hogy nyújtanék segédkezet az ellenséget szolgáló két komp elfoglalására a miholczai révben. Minden alkalmat, mellyel imádott hazám nyugalmára csak parányit is tehetek, megragadni és felhasználni szent kötelességemnek ismerve, örömmel fogadtam a felszólítást, és 19 vajszlói nemzetőrt puskával s néhány lövéssel ellátva, magam mellé vevék s már 11 órakor a miholezi révnél valánk. Itt mintha az isteni gondviselés könnyíteni akart volna munkánkon, épen ekkor készültek a horvátok egy nyáj juhot Slavoniába szállítani, és a kompokat maguk kezünkre hozták. Ezt látva én és legényeim félre vonultunk, Körösy biztos pedig egyenesen a komphoz ment, s mihely a révészek kikötöttek beleugrott, a révészt és a miholáczi ispánt jól elkardlapozva a vízbe vetette; mi ezt látva, rohanva szaladtunk a partra, az ispán pedig a hajóköteleket elvágatván, egyikbe magát biztosunkat, másikba pedig két révészt a vizre bocsátott, és mire mi a távolság miatt oda juthatunk, a két révész már fele Drávát meghaladta, Körösy pedig maga bajlódott a nagy kompnak terelgetésével. Legelsőbben is felszólítottam a révészeket, hogy ha kedves életek, tereljék felénk a kompot, de ők ezt fel sem vették. Azután egy legénynyelvájok, másikkal a hajó órára tüzeltettem : igaz, hogy erre nekünk a felhúzott puskákkal álló granicsárok és a százával csoportozó slavoniai nép tízszerezve feleltek, még pedig a sánczok mögöl, míg mi nyílt téren állottuk ki tüzelésüket, és végre is mintegy 28 percz múlva szigorú követelésünknek a golyón járó párán-