Szép-Literatúrai Ajándék a Tudományos Gyűjteményhez 7. (1827)

—­ 135 tette volna velem még, ha szabadságában állott volna is kezet nyújtani, ítélje meg az Ur ebből mennyivel tartozik az Urnak szerelmem. Mellyigen megesmer­­tette velem, mennyi szomorú következései vagynak a’ becsület elvesztésének. Tiszteltem az Úrét; meg kell hal­nom ezen fájdalomban, mellyet az okoz, hogy az Ur’ társaságában nem élhetek, mellyben lelkem a’ maga erejét, tisztaságát, ártatlanságát visszanyerni látszott. Halálom előtt szeretetemnek legigazább bi­­­zonyságát adom az Urnak, mint barátomat, mint eg­­gyetlen egy barátomat kérni merem az Urat, hogy jóltévőségét szegény szüleimre is árassza. Itt az önn szeretetet feláldozom azon örömnek, hogy siromban az a’ képzet követ , hogy jóltévöm volt azokban , a’ kiket annyira szerettem. Jaj ! én okoztam szerentsét­­lenségeket, azon bú, mellyet vétkem vagy inkább bűnöm okozott, lehetetlenné tette nekik a’ kis bir­toknak megtartására szükséges vigyázást; pirúlni kel­lett nekik leányok miatt ezen betsületes embereknek, a’ kik soha semmi szemrehányást nem tehettek ma­goknak, mint azt, hogy velem a’ napfényt láttatták; ezen nyomoréit szalma házba , hol meghalok, jöttek lakni; hogy itt tisztességes szegénységeket 's keser­veket eltemessék ; itt találtam meg őket a' legalatso­­nyabb nyomorúltságban; itt estem lábaikhoz, ők ke­belekbe visszafogadni , ’s szegénységek’ darab kenye­rét, melly egészen által van ázva könnyeikkel, velem megosztani méltóztattak; még halálom előtt azon édes szerentsét kóstoltam , hogy estem adott szi­vemhez szoríthattam, azon szívreható szavakat: Atya, Anya, kimondhattam! Juttassák az Urnák eszébe a szerensétlen Hlárit, ’s híd­je el, hogy lelkem hala­­datos fog lenni , ’s minden jótéteményeit érezni fog­ja. Isten legyen az Úrral örökre édes Vágfalvay Ur.

Next