Közalkalmazott, 1958 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1958-01-01 / 1. szám

Segítse elő szakszervezetink a tanácsi dolgozók nagyobb megbecsülését! A szakszervezetek a legkész­­­ sebesebb és feltétlen mun­katársai kell hogy legyenek annak az államhatalomnak, amelynek egész politikai és gazdasági tevékenységét a munkásosztály öntudatos él­csapata, a kommunista párt vezeti« — mondotta Lenin 1922. január 12-én. Közvetlen az ellenforradal­mi események utáni időkben a szakszervezet szerepe nem tisztázódott eléggé. A szak­szervezeti bizottságok ezért inkább csak az érdekvédelem­mel foglalkoztak — ez volt az általános megállapítás. A Közalkalmazottak Szak­­szervezete november 22-i köz­ponti vezetőségi ülésén, de m­ár jóval előbb is felmerült a hivatali munka megsegíté­sének, a munkafegyelem meg­szilárdításának és a kulturális nevelőmunkának a kérdése, mint a szakszervezet fő fel­adatai. Megállapítható, hogy az utóbbi időkben állandóan nö­vekszik a szakszervezet tekin­télye, elismerése. Tanácsi vo­nalon az szb tagjai részt vesz­nek az osztályvezetői értekez­leteken, azokon a vb-üléseken, amelyeken az apparátust érintő ügyeket tűzik napi­rendre. Részt vettek a bér­rendezésben, ott vannak az egyeztető bizottságban,, szer­vezik a munkaértekezleteket, ahol bátran felvetik a hibá­kat, javaslatokat tesznek a hivatalvezetésnek. A VI. ker. tanácsnál saját könyvtárral és klubszobá­val rendelkezik a szakszer­vezet, ahol rendszeresen — hetenként — klubdélutánokat tartanak. Időnként aktuális, a dolgozókat érdeklő kulturális nevelő kérdések kerülnek sző­nyegre, mint pl. a fotózás, akvarisztika, zenetörténet, hanglemezekkel aláfestve. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójá­nak megemlékezése közvet­len beszámolón keresztül tör­tént és ennek hatására olyan dolgozók nyilatkoztak az el­lenforradalom alatt történt közvetlen élményeikről és egyben véleményükről, akik­nek állásfoglalásuk ez ideig ismeretlen volt. Ezen keresz­tül megállapíthattuk, hogy a szakszervezet egyszerű tagjait is bátran meg lehet bízni po­litikai feladatokkal, de ter­mészetesen tovább kell ne­velni őket. Kiállásuk a párt nevelő munkája nyomán tisz­­tánlátókká tette őket; tudják, hogy mit köszönhetnek a Szovjetuniónak hazánk eddigi fejlődése során. A tanács-vb, a tanácstagok és a tömegszervezetek általá­ban nemcsak közalkalmazot­taknak tekintik a tanács dol­gozóit, hanem egyben »tömeg­­szervezeti aktíváknak«, akik­kel mindenütt találkoznak; választásoknál, tanácstagi be­számolóknál, tanácsüléseken, pártkörzetekben és úgy is tart­­ják számon őket. Ez különö­sen megmutatkozott a novem­beri részleges tanácsválasztá­son, ahol mozgósítottak, jegy­zőkönyveket vezettek, részt vettek bizottságokban és poli­­tikai felvilágosító munkát is végeztek.­­Hogy is állunk ezek után az érdekvédelmi és a hi­vatalt segítő munkával? Ah­hoz, hogy ilyen követelmé­nyeknek megfel­ el­enek a ta­­nácsi dolgozók, továbbra is első helyen kell állni a szak­szervezetekben az érdekvé­delmi munkának. Ügyelni kell, hogy a szocialista bére­zés elve érvényesüljön, segí­teni kell a dolgozó nőket munkájukban és oda kell hatni, hogy az a bizonyos »második műszak« egészen lerövidüljön, va­gy megszűn­jön. Segíteni kell a rászorul­takat, látogatni a betegeket, segíteni a gyengébbeket tanu­lásukban, továbbképzésükben. Az üdültetés, az üzemi étkez­tetés továbbra is fontos ten­nivaló. Szervezni kell a dol­gozók összetételének megfe­lelő sportágakat, sportolási lehetőségeket kell nyújtani. De az érdekvédelem nemcsak anyagi vonatkozású, hanem erkölcsi síkon is jelentkezik és erre is múlhatatlan szük­sége van minden tanácsi dol­gozónak. Szocialista államban, ahol a dolgozók és az állam érde­kei azonosak, a szakszerve­zetnek segíteni kell a hiva­tali munkát olyan vonatkozás­ban is, amely egyszerűbbé, közvetlenebbé teszi az ügyek intézését, felszámolja a bü-A községfejlesztési tervek kidolgozása, végrehajtása é­s nem utolsósorban —, a lakos­ság társadalmi munkájának szervezése nemcsak az állam­­hatalom helyi szervének, s az egyes tanácstagoknak »érett­ségi bizonyítványa«, hanem a hivatali apparátus áldozat­­készségének, szakmai felké­szültségének értékmérője is. Nem vitás, hogy a falvak és városok fejlesztésével kap­csolatos jogos igények és el­képzelések realizálásának há­rom évvel ezelőtt történt in­tézményes — jogszabályi — rendezésével a községek (vá­rosok) fejlődésének jelentős állomásához érkeztünk. De — sajnálatos — tény azonban az is, hogy ezt a nagyszerű fel­adatot szabályozó rendelke­zéseknek sok gyengéjük volt és emiatt a kitűzött tervek megvalósítása — nem egy esetben — szinte emberfeletti erőfeszítésekkel járt. S ennek ellenére hosszasan lehetne példázni arról, hogy egyes helyi tanácsok és azok tagjai — s nem utolsósorban —, az apparátus dolgozói milyen fá­radhatatlanul, sokszor elhá­ríthatatlannak látszó akadá­lyok legyűrésével munkálkod­tak a kitűzött tervek: egy-egy művelődési otthon, iskola, vagy akár egy járdaszakasz megépítése érdekében. Azon­ban a szűkös anyagkeretek, a lakosság pénzbeli hozzájáru­lásának az állami adófizetés­től elkülönített rendszere stb. mindmegannyi barikád álltak a fejlesztési tervek megvaló­sítása előtt. Éppen ezért igen örvendetes, hogy a készülő új községfej­lesztési jogszabály az eddigi tapasztalatok alapján újabb és az eddigieknél szélesebb lehetőséget ad a községfejlesz-­ tésre. Olyan feltételeket te­remt, melynek alapján az ál­dozatkészség, a szakmai hoz­záértés maradéktalanul meg­hozza a maga gyümölcsét. Vegyük hát szemügyre, hogy — a tervezet szerint — az új jogszabály hogyan kü­szöbölné ki a jelenlegi ne­hézségeket. Elsőnek az egy­szerű adminisztratív kérdés­tokratikus módszereket, ki­küszöböli a bürokrácia lehe­tőségét, elősegíti a tanács és a lakosság kapcsolatát és megszeretteti az államigazga­tás helyi szervét, a tanácsot. Ehhez hajtóerő a nagyobb társadalmi megbecsülés, mert sokrétű és bonyolult felada­tokat kell a tanács dolgozói­nak végrehajtani. Közvetle­nül foglalkoznak a lakosság­gal és itt is nevelő munkát látnak el. Az ő feladatuk, hogy merjenek »igent«, de »nemet« is mondani, ami nem mindig népszerű, de sokszor harcos kiállás a párt célkitű­zései érdekében. Ha ezt figyelembe vesszük, a tanács dolgozói is nagyobb szeretettel, türelemmel fog­lalkoznak a lakosság ügyei­vel. Mindezeket egybevetve: jobban meg kell becsülni a tanács dolgozóit. Ez a Köz­­alkalmazottak Szakszervezete vezetőségének és minden tag­jának harci feladata. LELKES VILMOS, a VI. ker. tanács vb-elnöke, a budapesti bizottság tagjá­nek tűnő, de a gyakorlatban mégis igen jelentős fejlesztési hozzájárulás fizetésének ter­vezett rendszeréről kell szólni. Az elgondolások szerint a ta­nács által megállapított és a lakosság által fizetendő hoz­zájárulást az állami adóívben írnák elő, s az adóval együtt szednék be, de — természe­tesen — attól teljesen elkülö­nítve kezelnék. Megszűnne tehát a jelenlegi áldatlan helyzet, amely a rendszerte­len, sokszor késedelmes be­fizetésekből származott. Le­hetőség lenne arra is, hogy — ahol a lakosság igényei ezt megkívánják — a tanács a jelenlegi tízszázalékos felső határ helyett húsz százalékig megállapíthatja a fejlesztési hozzájárulás mértékét. Minden bizonnyal nagy és jogos örömet vált ki a ké­szülő jogszabálynak az a ter­vezett rendelkezése is, amely lehetőséget adna rövidlejá­ratú állami hitelek igénybe­vételére. Ezzel majd olyan községek (városok) élhetné­nek, ahol valamely nagyobb létesítményhez (pl. egy törpe­vízműhöz) legalább 50 száza­lékban már megvannak a szükséges anyagi eszközök. S végül utolsónak említjük meg azt az elgondolást, amely sze­rint a fejlesztési tervekhez szükséges anyagmennyiség fe­lét az állam központi készle­teiből bocsátanák a községek, illetve a városok rendelkezé­sére. Ennyit a készülő jogszabály­­tervezetről. S ezek után vajon túlzás-e azt állítani, hogy ha mindezekből jogszabály válik, új, reális távlatok nyílnak meg a községfejlesztési mun­kában. Azt azonban egy pillanatra sem szabad gondolni, hogy a jövőben már nem lenne szük­ség semmi erőfeszítésre. Nagy tévedés lenne azt hinni, hogy ha a jelenlegi tervezet meg­valósul, akkor »sínre került a kocsi s szalad az majd magá­tól is«. Erőfeszítésekre, lele­ményességre, különösen a he­lyi erőforrások kiaknázására a jövőben is szükség lesz. Sőt 1958 elején: Új távlatok a közlésfejlesztés terén Őrjáraton az Országos Levéltár őrtornyai alatt Ahol „élő történelmet” őriznek a 25 kilométer hosszú polcokon Tornyos, bástyás épületnek tervezte és építette a budai Vár kapujába Petcz Vilmos a század elején az Országos Le­véltárat. Talán mert vár ez is: történelmünk, állami életünk írott emlékeit őrző vár, bástya. Most sebeiből gyógyuló ez a vár, s ha teljesen felépül, szebb lesz, mint valaha volt. Most — így mondják a művészettörté­nészek, szakemberek — nem a legszerencsésebb helyen épült, s nem a Vár barokk-empire összképébe illeszkedik kiugró, neo­ gót stílusú épülete. Az Országos Levéltárat elő­ször a második világháború utolsó napjaiban érték a buda­pesti hadműveletek során pusztító bombák. A nyugati szárnyat érte akkor is a súlyos seb. A helyreállítással kapcso­latban akkor lebontották a vár­toronynak kiképzett központi fűtést szolgáló kéményt. 1956- ban, az októberi ellenforradal­mi események során újra ugyanez az épü­letszárny szen­vedett súlyos károkat. Ismét két őrtornyocskát bontanak le a helyreállítás során. Ezzel az épület stílusa nyugodtabbá, harmonikusabbá válik, jobban beleillik majd a várképbe. A munkálatokra kormányzatunk csak az 1957-es esztendőben kétmilliós költséget szavazott meg. A három teljesen tönkre­ment raktár közül egy már ha­marosan elkészül, 1958-ban be­fejező­dik az épület teljes hely­reállítása. A páncélszekrények „titkai” Itt őrzik a feudális­ kori fő­hatóságok, az újabb korból a minisztériumok, országos hiva­talok ügyiratait, nagy családi levéltárakat stb. Folyamatosan érkeznek a legújabbkori iratok is. Mennyi hely kell ehhez! Eddig körülbelül 25 kilométer polcpkori­ őrzik régi és új tör­ténelmünk iratemlékeit. A leg­régibb irat egy esztendő múl­va lesz 850 éves. Ebben Kál­mán király megerősíti Szent István kiváltságlevelét, ame­lyet a veszprémvölgyi görög apácáknak adott. A Mohács el­i időkből több mint 104.000 oklevele van a Levéltárnak. A polcokon kívül két óriási páncélszekrén­ben őrzik a tör­vényeket és az aranypecsétes okleveleket. Itt van többek kö­zött az egyik páncélszekrény­ben az Országos Levéltárban őrzött legrégibb hiteles, egyko­rú törvény, az 1267-es Arany Bullának — a harmadik kiadá­súnak — egy példánya, s a Népköztársaságunk 1949-es al­kotmányáról szóló törvény ere­deti példánya is. Az aranype­csétes okleveleket őrző páncél­­szekrény egyik legrégibb da­rabja az Arany Bulla pecsétjé­nek egy 1224-es lenyomata, egy­­örök 5r­ényű­ birtokadomá­nyon. A legutolsó aranypecsét pedig Mária Terézia 1765-ben az Erdélyt nagyfejedelemségi rangra emelő okmányán függ. Az egész középkor mikrofilmen Mi lesz száz év múlva ezek­kel a ma »beérkezett miniszté­riumi anyagokkal«, amelyeket gépire­r.Ők lehelletvékony papí­rokra írnak? Levéltárosok gondja ez. A középkori, időt­álló írásokkal szemben — pa­naszolják — egyre rosszabbul »állja« a mai papír az időt. Párszázéves okmányok még jól olvashatók, míg a tíz-húsz éves iratok már sárgulnak, töredez­nek, elmosódnak. Mit tesznek hát az anyag megvédéséért? Közép-Európa legmodernebb fotólaboratóriuma az Országos Levéltáré. Mikrofilmre veszik az értékes okmányokat, s a ku­tatók olvasógépekkel a kis koc­kákról egész irattárakat tanul­mányozhatnak át könnyedén. Az egész korai középkort már lefotografálták. A munka fo­lyik, s filmre szeretnék venni az összes jelentős anyagot. Nemcsak történészek, kuta­tók keresik fel a levéltárt, ma­gánosok is, szakemberek, s az üzemek, vállalatok is. Most például régi bányatérképek után kutatnak. Nemrégiben például Miskolcon a levéltáros — Ivi Gáspár levél­táros szaktárs — 40.000 forin­tot takarított meg a városnak, mert a Hámori tó korabeli gát­­építési terveit megtalálta. Ugyanis építési munkálatokat kellett kezdeni a Hámori tónál, s a megtalált térképpel körül­belül 40.000 forintot takarítot­tak meg. Most például a pesti Vigadó újjáépítésének tervezé­se során az eredeti Vigadó ter­veit keresik a levéltárban. Hu­szonöt kilométer hosszan fek­szenek az »dratemlékek«, ahogy mondottuk, de ez a 25 kilomé­ter nem holt anyag, élő törté­­nelem. A szakszervezet segítése »összetett« munka, magas képzettséget kívánó hivatás, mondják a levéltárosok. Hét­­éves panaszt segített most a szakszervezet orvosolni. A le­véltárosok fizetése alacsonyabb volt, mint a muzeológusoké. Az új esztendő begyógyította ezt a sebet: a szakszervezet közre­működésével történt meg az in­tézkedés, amely a muzeológu­sokéval egy szintre emelte a le­véltárosok fizetését. Államunk tehát elismeri a levéltárosok munkáját, de ezt a munkát magasabb szintre kell emelni. Ezért is kívánja megindítani a hivatalvezetés a szakszervezettel összefogva a középkáderek — levéltári őrök — részére a szakmai tanfolya­mokat. A latin és német nyel­vet ismernie kell a levéltári őröknek, akik még a beérkezett anyag rendezését végzik. Le­véltári iskola nincs még az Or­szágos Levéltárban. Ezért is fontos a levéltár szakmai tan­folyamain az oklevél-olvasás, irattár-rendezés, pecséttan stb. tanulmányozása, sőt ezen túl­menően a magasabb fokú, tudo­mányos levéltáros képzés meg­indítása. Ahhoz, hogy a levél­tárosok jól tudják betölteni hi­vatásukat, az oklevéltantól az írástörténeten, pecséttanon át, egészen,­­­z atomkutatásig és atomdiplomáciáig a tudomá­nyok számtalan válfajában kell jártasaknak lenniök. A levél­tár őrizetében levő s őrizetébe kerülő iratok mindenkor az élet egészét tükrözik. 1958-at írunk. A mi törté­nelmünk krónikásai már nem Arany Bullákról regélnek, ha­nem egy felszabadult nép tör­vényeit és jogalkotásait fogják közkincsként átadni a boldog utókornak. Kőbányai György most érvényesülhet csak iga­zán a jó szervezőképesség, a találékonyság. Meg vagyunk győződve ar­ról, hogy a tanácsok dolgozói és a szakszervezeti bizottságok a kérdés rendezése után még nagyobb lelkesedéssel — a községek közötti nemes ver­sengés közepette — a legjobb képességük latbavetésével él­nek majd az új, reális lehe­tőségekkel. Dr. Kövesei Ferenc VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK A MAGYAR KÖZALKALMAZOTTAK SZABAD SZAKSZERVEZETE KÖZPONTI LAPJA IX. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ARA 50 FILLÉR 1958. JANUÁR -■ - - - - * A szakosztályok életéből Szakszervezetünk bírói és ügyészi szakosztálya, valamint a kultúrnevelési osztály közös rendezésében folyó jogi elő­adássorozat keretében a követ­kező előadásra 1958. január 8-án került sor. Ez alkalommal „A tanácsrendszer fejlődése a szocialista államokban” cím­­­mel dr. Beer János egyetemi tanár, kandidátus tartott elő­adást. * Szakszerveztünk állatorvosi szakosztálya 1958 februárjá­ban az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetével, valamint a Magyar Tudomá­nyos Akadémia állatorvostudo­mányi főbizottságával karöltve kétnapos országos szakmai to­vábbképzést szolgáló vitaülést rendez a leptospirosis és a sal­monellosis egészségügyi és ál­lategészségügyi jelentősége tárgyában. Ugyanezen idő­szakban megrendezik az állat­orvosi kar hagyományos bál­ját is a Gellért-szállóban. * Nyugdíjas szakosztályunk — szakszervezetünk elnöksé­gével karöltve — a nyugdíja­sok tiszteletére 1957. decem­ber 20-án székházunk klubhe­lyiségében baráti ünnepség keretében tea­délutánt rende­zett, amelynek keretében az évtizedes szakszervezeti múlt­tal rendelkező nyugdíjasaink, figyelembe véve érdemeiket, jutalomban részesültek. Az ünnepi beszédet Pordány Fe­renc, a nyugdíjas szakosztály titkára tartotta, aki kiemelte a jutalomban részesülők érde­­meit.

Next