Közalkalmazott, 1958 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám
Segítse elő szakszervezetink a tanácsi dolgozók nagyobb megbecsülését! A szakszervezetek a legkész sebesebb és feltétlen munkatársai kell hogy legyenek annak az államhatalomnak, amelynek egész politikai és gazdasági tevékenységét a munkásosztály öntudatos élcsapata, a kommunista párt vezeti« — mondotta Lenin 1922. január 12-én. Közvetlen az ellenforradalmi események utáni időkben a szakszervezet szerepe nem tisztázódott eléggé. A szakszervezeti bizottságok ezért inkább csak az érdekvédelemmel foglalkoztak — ez volt az általános megállapítás. A Közalkalmazottak Szakszervezete november 22-i központi vezetőségi ülésén, de már jóval előbb is felmerült a hivatali munka megsegítésének, a munkafegyelem megszilárdításának és a kulturális nevelőmunkának a kérdése, mint a szakszervezet fő feladatai. Megállapítható, hogy az utóbbi időkben állandóan növekszik a szakszervezet tekintélye, elismerése. Tanácsi vonalon az szb tagjai részt vesznek az osztályvezetői értekezleteken, azokon a vb-üléseken, amelyeken az apparátust érintő ügyeket tűzik napirendre. Részt vettek a bérrendezésben, ott vannak az egyeztető bizottságban,, szervezik a munkaértekezleteket, ahol bátran felvetik a hibákat, javaslatokat tesznek a hivatalvezetésnek. A VI. ker. tanácsnál saját könyvtárral és klubszobával rendelkezik a szakszervezet, ahol rendszeresen — hetenként — klubdélutánokat tartanak. Időnként aktuális, a dolgozókat érdeklő kulturális nevelő kérdések kerülnek szőnyegre, mint pl. a fotózás, akvarisztika, zenetörténet, hanglemezekkel aláfestve. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulójának megemlékezése közvetlen beszámolón keresztül történt és ennek hatására olyan dolgozók nyilatkoztak az ellenforradalom alatt történt közvetlen élményeikről és egyben véleményükről, akiknek állásfoglalásuk ez ideig ismeretlen volt. Ezen keresztül megállapíthattuk, hogy a szakszervezet egyszerű tagjait is bátran meg lehet bízni politikai feladatokkal, de természetesen tovább kell nevelni őket. Kiállásuk a párt nevelő munkája nyomán tisztánlátókká tette őket; tudják, hogy mit köszönhetnek a Szovjetuniónak hazánk eddigi fejlődése során. A tanács-vb, a tanácstagok és a tömegszervezetek általában nemcsak közalkalmazottaknak tekintik a tanács dolgozóit, hanem egyben »tömegszervezeti aktíváknak«, akikkel mindenütt találkoznak; választásoknál, tanácstagi beszámolóknál, tanácsüléseken, pártkörzetekben és úgy is tartják számon őket. Ez különösen megmutatkozott a novemberi részleges tanácsválasztáson, ahol mozgósítottak, jegyzőkönyveket vezettek, részt vettek bizottságokban és politikai felvilágosító munkát is végeztek.Hogy is állunk ezek után az érdekvédelmi és a hivatalt segítő munkával? Ahhoz, hogy ilyen követelményeknek megfel elenek a tanácsi dolgozók, továbbra is első helyen kell állni a szakszervezetekben az érdekvédelmi munkának. Ügyelni kell, hogy a szocialista bérezés elve érvényesüljön, segíteni kell a dolgozó nőket munkájukban és oda kell hatni, hogy az a bizonyos »második műszak« egészen lerövidüljön, vagy megszűnjön. Segíteni kell a rászorultakat, látogatni a betegeket, segíteni a gyengébbeket tanulásukban, továbbképzésükben. Az üdültetés, az üzemi étkeztetés továbbra is fontos tennivaló. Szervezni kell a dolgozók összetételének megfelelő sportágakat, sportolási lehetőségeket kell nyújtani. De az érdekvédelem nemcsak anyagi vonatkozású, hanem erkölcsi síkon is jelentkezik és erre is múlhatatlan szüksége van minden tanácsi dolgozónak. Szocialista államban, ahol a dolgozók és az állam érdekei azonosak, a szakszervezetnek segíteni kell a hivatali munkát olyan vonatkozásban is, amely egyszerűbbé, közvetlenebbé teszi az ügyek intézését, felszámolja a bü-A községfejlesztési tervek kidolgozása, végrehajtása és nem utolsósorban —, a lakosság társadalmi munkájának szervezése nemcsak az államhatalom helyi szervének, s az egyes tanácstagoknak »érettségi bizonyítványa«, hanem a hivatali apparátus áldozatkészségének, szakmai felkészültségének értékmérője is. Nem vitás, hogy a falvak és városok fejlesztésével kapcsolatos jogos igények és elképzelések realizálásának három évvel ezelőtt történt intézményes — jogszabályi — rendezésével a községek (városok) fejlődésének jelentős állomásához érkeztünk. De — sajnálatos — tény azonban az is, hogy ezt a nagyszerű feladatot szabályozó rendelkezéseknek sok gyengéjük volt és emiatt a kitűzött tervek megvalósítása — nem egy esetben — szinte emberfeletti erőfeszítésekkel járt. S ennek ellenére hosszasan lehetne példázni arról, hogy egyes helyi tanácsok és azok tagjai — s nem utolsósorban —, az apparátus dolgozói milyen fáradhatatlanul, sokszor elháríthatatlannak látszó akadályok legyűrésével munkálkodtak a kitűzött tervek: egy-egy művelődési otthon, iskola, vagy akár egy járdaszakasz megépítése érdekében. Azonban a szűkös anyagkeretek, a lakosság pénzbeli hozzájárulásának az állami adófizetéstől elkülönített rendszere stb. mindmegannyi barikád álltak a fejlesztési tervek megvalósítása előtt. Éppen ezért igen örvendetes, hogy a készülő új községfejlesztési jogszabály az eddigi tapasztalatok alapján újabb és az eddigieknél szélesebb lehetőséget ad a községfejlesz- tésre. Olyan feltételeket teremt, melynek alapján az áldozatkészség, a szakmai hozzáértés maradéktalanul meghozza a maga gyümölcsét. Vegyük hát szemügyre, hogy — a tervezet szerint — az új jogszabály hogyan küszöbölné ki a jelenlegi nehézségeket. Elsőnek az egyszerű adminisztratív kérdéstokratikus módszereket, kiküszöböli a bürokrácia lehetőségét, elősegíti a tanács és a lakosság kapcsolatát és megszeretteti az államigazgatás helyi szervét, a tanácsot. Ehhez hajtóerő a nagyobb társadalmi megbecsülés, mert sokrétű és bonyolult feladatokat kell a tanács dolgozóinak végrehajtani. Közvetlenül foglalkoznak a lakossággal és itt is nevelő munkát látnak el. Az ő feladatuk, hogy merjenek »igent«, de »nemet« is mondani, ami nem mindig népszerű, de sokszor harcos kiállás a párt célkitűzései érdekében. Ha ezt figyelembe vesszük, a tanács dolgozói is nagyobb szeretettel, türelemmel foglalkoznak a lakosság ügyeivel. Mindezeket egybevetve: jobban meg kell becsülni a tanács dolgozóit. Ez a Közalkalmazottak Szakszervezete vezetőségének és minden tagjának harci feladata. LELKES VILMOS, a VI. ker. tanács vb-elnöke, a budapesti bizottság tagjánek tűnő, de a gyakorlatban mégis igen jelentős fejlesztési hozzájárulás fizetésének tervezett rendszeréről kell szólni. Az elgondolások szerint a tanács által megállapított és a lakosság által fizetendő hozzájárulást az állami adóívben írnák elő, s az adóval együtt szednék be, de — természetesen — attól teljesen elkülönítve kezelnék. Megszűnne tehát a jelenlegi áldatlan helyzet, amely a rendszertelen, sokszor késedelmes befizetésekből származott. Lehetőség lenne arra is, hogy — ahol a lakosság igényei ezt megkívánják — a tanács a jelenlegi tízszázalékos felső határ helyett húsz százalékig megállapíthatja a fejlesztési hozzájárulás mértékét. Minden bizonnyal nagy és jogos örömet vált ki a készülő jogszabálynak az a tervezett rendelkezése is, amely lehetőséget adna rövidlejáratú állami hitelek igénybevételére. Ezzel majd olyan községek (városok) élhetnének, ahol valamely nagyobb létesítményhez (pl. egy törpevízműhöz) legalább 50 százalékban már megvannak a szükséges anyagi eszközök. S végül utolsónak említjük meg azt az elgondolást, amely szerint a fejlesztési tervekhez szükséges anyagmennyiség felét az állam központi készleteiből bocsátanák a községek, illetve a városok rendelkezésére. Ennyit a készülő jogszabálytervezetről. S ezek után vajon túlzás-e azt állítani, hogy ha mindezekből jogszabály válik, új, reális távlatok nyílnak meg a községfejlesztési munkában. Azt azonban egy pillanatra sem szabad gondolni, hogy a jövőben már nem lenne szükség semmi erőfeszítésre. Nagy tévedés lenne azt hinni, hogy ha a jelenlegi tervezet megvalósul, akkor »sínre került a kocsi s szalad az majd magától is«. Erőfeszítésekre, leleményességre, különösen a helyi erőforrások kiaknázására a jövőben is szükség lesz. Sőt 1958 elején: Új távlatok a közlésfejlesztés terén Őrjáraton az Országos Levéltár őrtornyai alatt Ahol „élő történelmet” őriznek a 25 kilométer hosszú polcokon Tornyos, bástyás épületnek tervezte és építette a budai Vár kapujába Petcz Vilmos a század elején az Országos Levéltárat. Talán mert vár ez is: történelmünk, állami életünk írott emlékeit őrző vár, bástya. Most sebeiből gyógyuló ez a vár, s ha teljesen felépül, szebb lesz, mint valaha volt. Most — így mondják a művészettörténészek, szakemberek — nem a legszerencsésebb helyen épült, s nem a Vár barokk-empire összképébe illeszkedik kiugró, neo gót stílusú épülete. Az Országos Levéltárat először a második világháború utolsó napjaiban érték a budapesti hadműveletek során pusztító bombák. A nyugati szárnyat érte akkor is a súlyos seb. A helyreállítással kapcsolatban akkor lebontották a vártoronynak kiképzett központi fűtést szolgáló kéményt. 1956- ban, az októberi ellenforradalmi események során újra ugyanez az épületszárny szenvedett súlyos károkat. Ismét két őrtornyocskát bontanak le a helyreállítás során. Ezzel az épület stílusa nyugodtabbá, harmonikusabbá válik, jobban beleillik majd a várképbe. A munkálatokra kormányzatunk csak az 1957-es esztendőben kétmilliós költséget szavazott meg. A három teljesen tönkrement raktár közül egy már hamarosan elkészül, 1958-ban befejeződik az épület teljes helyreállítása. A páncélszekrények „titkai” Itt őrzik a feudális kori főhatóságok, az újabb korból a minisztériumok, országos hivatalok ügyiratait, nagy családi levéltárakat stb. Folyamatosan érkeznek a legújabbkori iratok is. Mennyi hely kell ehhez! Eddig körülbelül 25 kilométer polcpkori őrzik régi és új történelmünk iratemlékeit. A legrégibb irat egy esztendő múlva lesz 850 éves. Ebben Kálmán király megerősíti Szent István kiváltságlevelét, amelyet a veszprémvölgyi görög apácáknak adott. A Mohács eli időkből több mint 104.000 oklevele van a Levéltárnak. A polcokon kívül két óriási páncélszekrénben őrzik a törvényeket és az aranypecsétes okleveleket. Itt van többek között az egyik páncélszekrényben az Országos Levéltárban őrzött legrégibb hiteles, egykorú törvény, az 1267-es Arany Bullának — a harmadik kiadásúnak — egy példánya, s a Népköztársaságunk 1949-es alkotmányáról szóló törvény eredeti példánya is. Az aranypecsétes okleveleket őrző páncélszekrény egyik legrégibb darabja az Arany Bulla pecsétjének egy 1224-es lenyomata, egyörök 5rényű birtokadományon. A legutolsó aranypecsét pedig Mária Terézia 1765-ben az Erdélyt nagyfejedelemségi rangra emelő okmányán függ. Az egész középkor mikrofilmen Mi lesz száz év múlva ezekkel a ma »beérkezett minisztériumi anyagokkal«, amelyeket gépirer.Ők lehelletvékony papírokra írnak? Levéltárosok gondja ez. A középkori, időtálló írásokkal szemben — panaszolják — egyre rosszabbul »állja« a mai papír az időt. Párszázéves okmányok még jól olvashatók, míg a tíz-húsz éves iratok már sárgulnak, töredeznek, elmosódnak. Mit tesznek hát az anyag megvédéséért? Közép-Európa legmodernebb fotólaboratóriuma az Országos Levéltáré. Mikrofilmre veszik az értékes okmányokat, s a kutatók olvasógépekkel a kis kockákról egész irattárakat tanulmányozhatnak át könnyedén. Az egész korai középkort már lefotografálták. A munka folyik, s filmre szeretnék venni az összes jelentős anyagot. Nemcsak történészek, kutatók keresik fel a levéltárt, magánosok is, szakemberek, s az üzemek, vállalatok is. Most például régi bányatérképek után kutatnak. Nemrégiben például Miskolcon a levéltáros — Ivi Gáspár levéltáros szaktárs — 40.000 forintot takarított meg a városnak, mert a Hámori tó korabeli gátépítési terveit megtalálta. Ugyanis építési munkálatokat kellett kezdeni a Hámori tónál, s a megtalált térképpel körülbelül 40.000 forintot takarítottak meg. Most például a pesti Vigadó újjáépítésének tervezése során az eredeti Vigadó terveit keresik a levéltárban. Huszonöt kilométer hosszan fekszenek az »dratemlékek«, ahogy mondottuk, de ez a 25 kilométer nem holt anyag, élő történelem. A szakszervezet segítése »összetett« munka, magas képzettséget kívánó hivatás, mondják a levéltárosok. Hétéves panaszt segített most a szakszervezet orvosolni. A levéltárosok fizetése alacsonyabb volt, mint a muzeológusoké. Az új esztendő begyógyította ezt a sebet: a szakszervezet közreműködésével történt meg az intézkedés, amely a muzeológusokéval egy szintre emelte a levéltárosok fizetését. Államunk tehát elismeri a levéltárosok munkáját, de ezt a munkát magasabb szintre kell emelni. Ezért is kívánja megindítani a hivatalvezetés a szakszervezettel összefogva a középkáderek — levéltári őrök — részére a szakmai tanfolyamokat. A latin és német nyelvet ismernie kell a levéltári őröknek, akik még a beérkezett anyag rendezését végzik. Levéltári iskola nincs még az Országos Levéltárban. Ezért is fontos a levéltár szakmai tanfolyamain az oklevél-olvasás, irattár-rendezés, pecséttan stb. tanulmányozása, sőt ezen túlmenően a magasabb fokú, tudományos levéltáros képzés megindítása. Ahhoz, hogy a levéltárosok jól tudják betölteni hivatásukat, az oklevéltantól az írástörténeten, pecséttanon át, egészen,z atomkutatásig és atomdiplomáciáig a tudományok számtalan válfajában kell jártasaknak lenniök. A levéltár őrizetében levő s őrizetébe kerülő iratok mindenkor az élet egészét tükrözik. 1958-at írunk. A mi történelmünk krónikásai már nem Arany Bullákról regélnek, hanem egy felszabadult nép törvényeit és jogalkotásait fogják közkincsként átadni a boldog utókornak. Kőbányai György most érvényesülhet csak igazán a jó szervezőképesség, a találékonyság. Meg vagyunk győződve arról, hogy a tanácsok dolgozói és a szakszervezeti bizottságok a kérdés rendezése után még nagyobb lelkesedéssel — a községek közötti nemes versengés közepette — a legjobb képességük latbavetésével élnek majd az új, reális lehetőségekkel. Dr. Kövesei Ferenc VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK A MAGYAR KÖZALKALMAZOTTAK SZABAD SZAKSZERVEZETE KÖZPONTI LAPJA IX. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ARA 50 FILLÉR 1958. JANUÁR -■ - - - - * A szakosztályok életéből Szakszervezetünk bírói és ügyészi szakosztálya, valamint a kultúrnevelési osztály közös rendezésében folyó jogi előadássorozat keretében a következő előadásra 1958. január 8-án került sor. Ez alkalommal „A tanácsrendszer fejlődése a szocialista államokban” címmel dr. Beer János egyetemi tanár, kandidátus tartott előadást. * Szakszerveztünk állatorvosi szakosztálya 1958 februárjában az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetével, valamint a Magyar Tudományos Akadémia állatorvostudományi főbizottságával karöltve kétnapos országos szakmai továbbképzést szolgáló vitaülést rendez a leptospirosis és a salmonellosis egészségügyi és állategészségügyi jelentősége tárgyában. Ugyanezen időszakban megrendezik az állatorvosi kar hagyományos bálját is a Gellért-szállóban. * Nyugdíjas szakosztályunk — szakszervezetünk elnökségével karöltve — a nyugdíjasok tiszteletére 1957. december 20-án székházunk klubhelyiségében baráti ünnepség keretében teadélutánt rendezett, amelynek keretében az évtizedes szakszervezeti múlttal rendelkező nyugdíjasaink, figyelembe véve érdemeiket, jutalomban részesültek. Az ünnepi beszédet Pordány Ferenc, a nyugdíjas szakosztály titkára tartotta, aki kiemelte a jutalomban részesülők érdemeit.