Közalkalmazott, 1970 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1970-01-08 / 1. szám

Az új élet bölcsőjétől napjainkig írta: Kelemen Lajos, a Fővárosi Tanács VB elnökhelyettese . Az 1970-es esztendő nagy je­lentőségű a tanácsok, így a Fő­városi Tanács számára is. 1970. február 13-án lesz 25 éve, hogy az ország fővárosa a Szovjetunió Vörös Hadseregének győzelmes hadműveletei nyomán felszaba­dult. 1970-ben lesz 20 éve, hogy megalakultak a tanácsok. Ez az év a harmadik ötéves terv utol­só éve, amelyben már határozott körvonalakat kap az előkészület a negyedik ötéves tervre, és elfo­gadásra kerül a főváros ötéves terve. A főváros felszabadulásának negyedszázados évfordulóján el­szoruló szívvel emlékezünk vissza arra, hogy milyen volt a háború sújtotta, hadszíntérré vált hazánk fővárosa, Budapest. Akkor is a kommunisták álltak az élre, szer­vezték az újjáépítést, a közigaz­gatást, egy új élet megteremtésé­nek bölcsőjénél. Budapest közigazgatási életében gyökeres változást hozott az 1950- es esztendő, az első szocialista jel­legű tanácsok megválasztásának éve. A tanácsok létrehozásával felszámoltuk a burzsoá állami szervezet utolsó maradványait és a szocialista követelményeknek megfelelő új állami szervezetet alapítottunk. 1950-től 1970-ig nem volt a ta­nácsok útja problémamentes, de ha elkövettünk is hibákat, min­dig a jó szándék vezérelt bennün­ket, s ma már elmondhatjuk: megfelelő tudással és gyakorlattal rendelkező apparátus végzi a fő­városi és kerületi tanácsokban a felelősségteljes munkát. Köszönet jár ezért azoknak a tanácsi dol­gozóknak, akik a megalakulás, a ,,hőskor” napjaitól itt végzik fe­lelősségtel­jes munkájukat, s azok­nak is, akik — talán a gazdasági élet jobb anyagi lehetőségeiről le­mondva — hivatásszerű köteles­ségtudattal a közügyek­kel fog­lalkoznak. Közelebbről vizsgálva 1970. évi feladatainkat, elsősorban a jubi­leumi felajánlásainkkal szeret­nék foglalkozni. A Metró kelet­— nyugati vonalának megnyitásával nagy lépést teszünk a fővárosi közlekedés megjavítására, s ugyanez a célja a Hungária kör­úti felüljáró megnyitásának és a belvárosi forgalom korszerűsítésé­nek. A közlekedést megjavító munkák között szerepe van a Baross téri munkáknak is. A legfontosabb gondunk a la­kásépítés. Pártunk IX. kongresz­­szusának határozata értelmében további házgyárak telepítésével is foglalkozunk. A III. sz. házgyár már 1969-ben megkezdte próba­üzemét, s a IV. sz. házgyár tele­pítésében is döntés született. Saj­nos, a szanálások miatt nagyon sok lakást pótlásokra kell fel­­felhasználnun­k, de ez hozzátar­tozik az egész főváros modern ar­culatának kialakításához. 1970-ben mintegy 6200 tanácsi finanszírozásból épülő lakás át­adását kell biztosítanunk. A ne­gyedik ötéves tervben a Budapes­ten épülő lakások tervezett száma 85 ezer, szemben a harmadik öt­éves tervi 58 ezerrel, s e feladat megoldására már 1970-ben meg­kezdjük a felkészülést. Az új la­kások építésével párhuzamos fel­adat az állami tulajdonban levő több mint 400 ezer lakás karban­­tartása, felújítása is. Ennek a fe­lelősségteljes munkának a terhe is rendkívüli súllyal nehezedik a Fővárosi Tanácsra, hiszen az épí­tőipari kapacitás hiánya közis­mert. Nagy figyelmet fordítunk a szo­ciális, kulturális, egészségügyi és sportberuházásokra is. Így bővít­jük az óvodai férőhelyek számát, igyekszünk a kapcsolódó létesít­mények megvalósítását szinkron­ba hozni a lakótelenek építésével, 1970-ben elkezdjük a Dél­esti Kórház építését is. Reméljük, hogy a jubileumi esztendőben el­hárulnak az akadályok a nagy be­fogadóképességű — 10—12 ezres —, több funkciót betöltő sport­­csarnok építése elől. Programot készítettünk a hábo­rús nyomok fokozatos felszámo­lására, a belterületi főútvonalak, portálok, dísz- és közvilágítás, valamint neonreklámok korszerű­sítésére is. Tervszerűen halad a belvárosi rekonstrukció, a vári műemlék­helyreállítási munkák, valamint a parkosítás is. Gazdag kulturális program teszi emlékezetessé a fel­­szabadulásunk negyedszázados ju­bileumát, melynek keretében né­hány emlékmű felavatására is sor kerül. Terveink valóra váltásában mint eddig is, számítunk a fővá­rosát féltő gonddal szerető lakos­ság aktív közreműködésére, tár­sadalmi munkájára. Bürokrácia B­e­lui teremnetek be . wmm—mm....................nini—.............................................. —— ni 111.■■■■iii ■■ i ni ii Egyszerűsítik a társadalombiztosítási munkát 4« A SZOT Társadalombiztosí­tási Főigazgatóságán 1968 őszén kezdeményezték: vizsgálják meg a munka egyszerűsítésének, gyor­sításának lehetőségeit. 1969 ja­nuárjában azután „hivatalosan” is megalakult a SZOT Társada­lombiztosítási Főigazgatóságának egyszerűsítési bizottsága; ennek eddigi tevékenységéről, fontosabb elképzeléseiről, terveiről érdek­lődtünk a főigazgatóságon Bér­czes Jenő főosztályvezetőtől, dr. Tolnai Istvántól, a bizottság tit­kárától és Laszka Géza osztályve­zetőtől. A legjobb szakemberek bevonásával Az említett bizottság munkájá­ba — mint megtudtuk — az or­szág legjobb szakembereit vonták be. Megyei igazgatók, főkönyve­lők s más szakemberek vizsgálták az ügyviteli tevékenység körében a szolgáltatások, a családi pótlék megállapítása és folyósítása, illet­ve a járulék-ügyintézés területén a jelenlegi gyakorlatot, kutatva, hol­ lehet a munkát ésszerűbbé, gördülékenyebbé tenni. A bizottságon belül kisebb té­maközösségek alakultak. Meg­vizsgálták például, hogy miként lehetne a kórházi ápolás igény­­bevételét egyszerűsíteni az aktív biztosítottak családtagjainál és a nyugdíjasoknál. A jelenlegi gya­korlat ugyanis az, hogy a munkál­tatótól igazolást kell szerezni, s a kórházi ápolásra való felvétel­nél az egészségügyi intézmény le­velez a társadalombiztosítás ügy­viteli szervével, a kifizető hellyel. Az a javaslat született — s a Sza­bolcs, Tolna, Heves megyékben szerzett tapasztalatok szerint ez járható út —, hogy a kórházi ápolásra felvételnél elégedjenek meg azzal: a nyugdíjas (vagy a családtag) felmutatja nyugdíjas­­igazolványát, illetve a biztosítási igazolványát, s a nyilatkozatot ar­ról, hogy az adott évben hány napig állott kórházi ápolás alatt Másfél milliós megtakarítás A bizottság tagjai összesen mintegy harminc újítási javasla­tot dolgoztak ki; ezek megvalósí­tása esetén a létszám-, a nyom­tatvány-, a postaköltség-megtaka­rítások együttes összege évente mintegy másfél millió forintra te­hető. Milyen ügyekben készültek ra­cionalizálási javaslatok? A jelenlegi gyakorlat szerint az országban működő 4000 kifizető­­helyen minden munkakönyv mel­lé ki kell állítani egy igazolványt a társadalombiztosítási szolgálta­tásokról, több kérdés megválaszo­lásával. Az élet megmutatta, hogy erre semmi szükség nincs, ezért tervezik ennek az igazolványnak a megszüntetését. Ugyancsak az élet tette fölöslegessé azt a ren­delkezést, amelynek értelmében a termelőszövetkezeteknek minden januárban össze kell állítaniuk a családi pótlékra jogosultak jegy­zékét, a ledolgozott munkanapok számának feltüntetésével, és ezt a társadalombiztosítási ügyviteli szervhez kell megküldeni. A jö­vőben — ésszerűen — majd csak azokról az előző évben jogosul­takról kell nyilvántartást készí­teni, akiknek az új évben nincs meg, vagy csak részben van meg a családi pótlékra való jogosult­ságuk. Jelenlegi táppénzrendszerünk rendkívül bonyolult; nemcsak ar­ról van szó, hogy annak a dol­gozó nem tud utánaszámolni, ha­nem arról is, hogy a társadalom­­biztosítási apparátusban is nagy energiát köt le a számítási mód­szer pontos alkalmazása. Egyszerűbb táppénzrendszert A táppénz folyósítása a meg­betegedést megelőző három hónap béréhez van kötve. Ez azonban másképpen esik latba a fix fize­tésű, és is­mét másképpen a vál­tozó fizetésű dolgozóknál. Viszont sokan vegyes bért kapnak, náluk tehát először is el kell dönteni, hogy ki közülük a fixes és ki vál­tozó bérű. A következő fogas kér­dés: milyen munkarendben dol­gozik valaki, pontosabban, meg­betegedéskor, illetve azt megelő­zően milyenben dolgozott. To­vábbi motiváló — és komplikáló — körülmények a heti szabadnap kérdése, az évvégi nyereségrésze­sedés stb., hogy csak a legfonto­sabbakat említsük. Az új esztendőben várhatóan megreformálják a túl bonyolulttá vált táppénzrendszert. Nem elha­nyagolható jelentőségű hasznot hoz a racionalizálás a belső ad­minisztráció agyonterheltségének az enyhítésével. S négy és fél ezer dolgozóról lévén szó, ez sem utol­só szempont! 120 igazolás helyett 70 Évekkel korábban társadalom­­biztosítási­ ügyekben 120-féle ta­nácsi igazolást kívántak meg az ügyfelektől. Az egy-két éve vég­rehajtott racionalizálásnál ezek­nek a száma 20-ra csökkent, de előfordulásuk szerint tulajdon­képpen már csak az esetek 2-3 százalékában van szükség társa­dalombiztosítási ügyekben tanácsi igazolásra. Megtudtuk azt is, hogy az emlí­tett egyszerűsítési bizottság ebben a formájában befejezte rendkívül hasznos tevékenységét, amellyel szinte végigpásztázta a társada­lombiztosítás egész területét. Ha nem is ebben a szervezeti for­mában, a jövőben is rendszeresen megnézik az illetékesek, hol szo­rít a cipő, s a legproblematiku­sabb ügyekben javaslatokat dol­goznak ki a változtatásra. (V. L.) DR. CSENDES KÁROLY A törvényesség és a demokrácia néhány vonása a szocialista és a kapitalista országokban A demokrácia régóta létező uralkodási forma, nem­ burzsoá találmány, hiszen minden tár­sadalomnak megvolt a maga sajátos demokráciája. A társadalmi formák fejlő­dése során a demokrácia egy­re szélesebb rétegek számára adott jogot és biztonságot, per­sze csak olyan mértékben, hogy az ne veszélyeztesse az akkori uralkodó osztályok ér­dekeit; ellenkezőleg, biztosítsa uralmukat. Éppen ezért a bur­zsoá demokrácia nem becsül­hető le, tudjuk az előnyösebb a dolgozók számára, mint a nyílt diktatúra, a fasizmus, márcsak azért is, mert haté­konysága szorosan összefügg a munkásosztály, a dolgozó pa­rasztság és a haladó értelmi­ség erejével, az őket képviselő pártok, szakszervezetek és más tömegszervezetek harckészsé­gével, helyes politikájával. Ha az elmúlt 15—20 évben a szocialista és a kapitalista országok demokratikus intéz­ményeiben végbement változá­sokat tanulmányozzuk, akkor két egymással ellentétes ten­denciát figyelhetünk meg. Tények bizonyítják, hogy a nyugati tőkés demokráciákban az uralkodó osztályok legfőbb törekvései közé tartozik: egy­re jobban szűkíteni az alkot­mányos jogokat, a demokrati­kus kereteket. Különösen szembetűnő ez Olasz- és Fran­ciaországban, ahol a német megszállók kiverése után a partizánharcokban oly nagy szerepet játszó kommunisták hathatós közreműködésével valóban demokratikus, a dol­gozóknak széles körű jogokat biztosító alkotmányok szület­tek. A kizsákmányoló osztá­lyok számára azonban csak­hamar elviselhetetlenné váltak ezek a demokratikus jogok és mindent megkíséreltek, hogy felszámolják, vagy legalábbis szűkítsék, illetőleg formálissá tegyék ezeket az intézménye­ket. Éppen ezért a nyugat­európai dolgozók egyik legfon­tosabb harci célkitűzése az al­kotmányos jogok megsértése elleni harc a pártok vá­lasztási egyenjogúságáért — amelyet például De Gaulle lényegesen meghamisított — a szervezkedési jog biztosítása az állami alkalmazottaknak is. Egészen más fejlődési folya­mat érvényesül az európai szo­cialista országokban, ahol ép­pen ebben az évtizedben elért társadalmi fejlődés eredmé­nyeképpen a gazdaságirányítás reformja vált szükségessé. Ez valamennyi szocialista ország­ban megköveteli a ma már túlzott központosítás csökken­tését, a decentralizálás fejlesz­tését, ez pedig erősíti, fonto­sabbá teszi a demokratikus in­tézmények szerepét. Ami a törvényességet illeti, annyiban van hasonlóság a szocialista és kapitalista társa­dalomban, hogy mindkettő igyekszik a törvényességet be­­tartani, csakhogy az egyik a dolgozók hatalmát, a másik a kizsákmányolást biztosítja. A dolgozók jogainak terjedelme, ezek érvényesülése a kapitalis­ta országokban természetesen összefügg a dolgozók és az őket képviselő szervezetek ere­jével. Mindkét társadalomban fenn­áll azonban annak veszélye, hogy a jogalkalmazók is meg­sérthetik a törvényességet. A tőkés rendszerben ez szinte el­kerülhetetlen és ellene első­sorban a demokratikus, haladó ellenzék lép fel és nem egyszer kilátástalan az a harc, amit ezért folytatnak. Ezzel szem­ben a szocializmust építő tár­sadalomra az jellemző, hogy az ilyen törvénysértések ellen maga a rendszer, annak vezető ereje, a Kommunista Párt lép fel. Így volt ez a Szovjetunió­tól kezdve az összes szocialista országban. Miután a szocialista rend­szer felismerte, hogy számára létkérdés a törvényesség, olyan körülmények kialakítására tö­rekszik, amely eleve biztosíta­ni képes a törvényességet. Ezt éppen a demokratikus intéz­mények tudják legmegfelelőb­ben biztosítani, amelyek a mi körülményein­k között azt je­lentik, hogy a dolgozóknak jo­guk és kötelességük befolyá­solni és figyelemmel kísérni mindazokat az intézkedéseket, amelyeket az állami szerveket a közösség megbízásából haj­tanak végre. A demokráciának persze a tartalma a lényeges, hiba len­ne, ha annak csak formai ré­szét néznénk, bár ez sem mel­lékes. E tartalom osztály és egyben népi tartalmat is je­lent, ez adja meg annak lénye­gét. Semmiféle formai játékért nem szabad lemondani a dol­gozó nép tényleges érdekeiről. Társadalmunkra az a jel­lemző, hogy demokratikus fej­lődésünk minden jelentős állo­mását törvényekbe rögzítik és jogszabályokban biztosítják annak érvényesülését. A lé­nyeg tehát abban van, hogy társadalmunk fejlődésének eredményeként kialakult de­mokratikus intézményeket tör­vényeink védik, működését biztosítják. Íme, így válik a demokrácia és a törvényesség egymással szorosan összefüggő, egymást feltételező és kiegé­szítő intézménnyé. A szocializ­must építő társadalmunkban a demokrácia teszi lehetővé an­nak az alapvető követelmény­nek a megvalósítását, hogy társadalmunk fejlődését csak­ az egész dolgozó nép együttes erőfeszítése viheti előre. Ehhez ad működési keretet a szocia­lista demokrácia. Ennek tar­talmi és formai részét a törvé­nyesség biztosítja. Nagy a jelentősége annak, hogyha egy személy, vagy egy csoport megsérti törvényeinket, annak megszüntetése, a fele­lősségre vonás biztosítása, még annak a rétegnek vagy osz­tálynak is érdeke, amelyhez az ilyen csoport tagjai tartoznak. Ha például egy tsz vezetősége ellen eljárás indul vesztegetés miatt, ezzel a többi tsz vezetői is egyetértenek, mert itt a tör­vénysértők az ő rovásukra is jogtalan előnyhöz jutottak, íme, társadalmunk fejlődése ily módon alakítja ki állam­polgáraink jogilag is biztosí­tott egységes érdekét és terem­ti meg a demokratikus alapot ahhoz, hogy egyre szélesebb körben alkalmazhassák azokat. A Közalkalmazottak Szak­­szervezetéhez tartozó sok tíz­ezer állami dolgozó különösen érdekelt abban, hogy a demok­ratikus intézmények izmosod­janak, keretei szélesedjenek és velük együtt szüntelen erősöd­jön a törvényesség. Nem lehet­nek közömbösek e nagy társa­dalmi célkitűzés megvalósítá­sáért folytatott harcban, hiszen ez számukra a dolgozók még eredményesebb szolgálatát és munkájuk nagyobb társadalmi megbecsülését is kifejezi. 3

Next