Közalkalmazott, 1970 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1970-01-08 / 1. szám
Az új élet bölcsőjétől napjainkig írta: Kelemen Lajos, a Fővárosi Tanács VB elnökhelyettese . Az 1970-es esztendő nagy jelentőségű a tanácsok, így a Fővárosi Tanács számára is. 1970. február 13-án lesz 25 éve, hogy az ország fővárosa a Szovjetunió Vörös Hadseregének győzelmes hadműveletei nyomán felszabadult. 1970-ben lesz 20 éve, hogy megalakultak a tanácsok. Ez az év a harmadik ötéves terv utolsó éve, amelyben már határozott körvonalakat kap az előkészület a negyedik ötéves tervre, és elfogadásra kerül a főváros ötéves terve. A főváros felszabadulásának negyedszázados évfordulóján elszoruló szívvel emlékezünk vissza arra, hogy milyen volt a háború sújtotta, hadszíntérré vált hazánk fővárosa, Budapest. Akkor is a kommunisták álltak az élre, szervezték az újjáépítést, a közigazgatást, egy új élet megteremtésének bölcsőjénél. Budapest közigazgatási életében gyökeres változást hozott az 1950- es esztendő, az első szocialista jellegű tanácsok megválasztásának éve. A tanácsok létrehozásával felszámoltuk a burzsoá állami szervezet utolsó maradványait és a szocialista követelményeknek megfelelő új állami szervezetet alapítottunk. 1950-től 1970-ig nem volt a tanácsok útja problémamentes, de ha elkövettünk is hibákat, mindig a jó szándék vezérelt bennünket, s ma már elmondhatjuk: megfelelő tudással és gyakorlattal rendelkező apparátus végzi a fővárosi és kerületi tanácsokban a felelősségteljes munkát. Köszönet jár ezért azoknak a tanácsi dolgozóknak, akik a megalakulás, a ,,hőskor” napjaitól itt végzik felelősségteljes munkájukat, s azoknak is, akik — talán a gazdasági élet jobb anyagi lehetőségeiről lemondva — hivatásszerű kötelességtudattal a közügyekkel foglalkoznak. Közelebbről vizsgálva 1970. évi feladatainkat, elsősorban a jubileumi felajánlásainkkal szeretnék foglalkozni. A Metró kelet— nyugati vonalának megnyitásával nagy lépést teszünk a fővárosi közlekedés megjavítására, s ugyanez a célja a Hungária körúti felüljáró megnyitásának és a belvárosi forgalom korszerűsítésének. A közlekedést megjavító munkák között szerepe van a Baross téri munkáknak is. A legfontosabb gondunk a lakásépítés. Pártunk IX. kongreszszusának határozata értelmében további házgyárak telepítésével is foglalkozunk. A III. sz. házgyár már 1969-ben megkezdte próbaüzemét, s a IV. sz. házgyár telepítésében is döntés született. Sajnos, a szanálások miatt nagyon sok lakást pótlásokra kell felfelhasználnunk, de ez hozzátartozik az egész főváros modern arculatának kialakításához. 1970-ben mintegy 6200 tanácsi finanszírozásból épülő lakás átadását kell biztosítanunk. A negyedik ötéves tervben a Budapesten épülő lakások tervezett száma 85 ezer, szemben a harmadik ötéves tervi 58 ezerrel, s e feladat megoldására már 1970-ben megkezdjük a felkészülést. Az új lakások építésével párhuzamos feladat az állami tulajdonban levő több mint 400 ezer lakás karbantartása, felújítása is. Ennek a felelősségteljes munkának a terhe is rendkívüli súllyal nehezedik a Fővárosi Tanácsra, hiszen az építőipari kapacitás hiánya közismert. Nagy figyelmet fordítunk a szociális, kulturális, egészségügyi és sportberuházásokra is. Így bővítjük az óvodai férőhelyek számát, igyekszünk a kapcsolódó létesítmények megvalósítását szinkronba hozni a lakótelenek építésével, 1970-ben elkezdjük a Délesti Kórház építését is. Reméljük, hogy a jubileumi esztendőben elhárulnak az akadályok a nagy befogadóképességű — 10—12 ezres —, több funkciót betöltő sportcsarnok építése elől. Programot készítettünk a háborús nyomok fokozatos felszámolására, a belterületi főútvonalak, portálok, dísz- és közvilágítás, valamint neonreklámok korszerűsítésére is. Tervszerűen halad a belvárosi rekonstrukció, a vári műemlékhelyreállítási munkák, valamint a parkosítás is. Gazdag kulturális program teszi emlékezetessé a felszabadulásunk negyedszázados jubileumát, melynek keretében néhány emlékmű felavatására is sor kerül. Terveink valóra váltásában mint eddig is, számítunk a fővárosát féltő gonddal szerető lakosság aktív közreműködésére, társadalmi munkájára. Bürokrácia Belui teremnetek be . wmm—mm....................nini—.............................................. —— ni 111.■■■■iii ■■ i ni ii Egyszerűsítik a társadalombiztosítási munkát 4« A SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóságán 1968 őszén kezdeményezték: vizsgálják meg a munka egyszerűsítésének, gyorsításának lehetőségeit. 1969 januárjában azután „hivatalosan” is megalakult a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóságának egyszerűsítési bizottsága; ennek eddigi tevékenységéről, fontosabb elképzeléseiről, terveiről érdeklődtünk a főigazgatóságon Bérczes Jenő főosztályvezetőtől, dr. Tolnai Istvántól, a bizottság titkárától és Laszka Géza osztályvezetőtől. A legjobb szakemberek bevonásával Az említett bizottság munkájába — mint megtudtuk — az ország legjobb szakembereit vonták be. Megyei igazgatók, főkönyvelők s más szakemberek vizsgálták az ügyviteli tevékenység körében a szolgáltatások, a családi pótlék megállapítása és folyósítása, illetve a járulék-ügyintézés területén a jelenlegi gyakorlatot, kutatva, hol lehet a munkát ésszerűbbé, gördülékenyebbé tenni. A bizottságon belül kisebb témaközösségek alakultak. Megvizsgálták például, hogy miként lehetne a kórházi ápolás igénybevételét egyszerűsíteni az aktív biztosítottak családtagjainál és a nyugdíjasoknál. A jelenlegi gyakorlat ugyanis az, hogy a munkáltatótól igazolást kell szerezni, s a kórházi ápolásra való felvételnél az egészségügyi intézmény levelez a társadalombiztosítás ügyviteli szervével, a kifizető hellyel. Az a javaslat született — s a Szabolcs, Tolna, Heves megyékben szerzett tapasztalatok szerint ez járható út —, hogy a kórházi ápolásra felvételnél elégedjenek meg azzal: a nyugdíjas (vagy a családtag) felmutatja nyugdíjasigazolványát, illetve a biztosítási igazolványát, s a nyilatkozatot arról, hogy az adott évben hány napig állott kórházi ápolás alatt Másfél milliós megtakarítás A bizottság tagjai összesen mintegy harminc újítási javaslatot dolgoztak ki; ezek megvalósítása esetén a létszám-, a nyomtatvány-, a postaköltség-megtakarítások együttes összege évente mintegy másfél millió forintra tehető. Milyen ügyekben készültek racionalizálási javaslatok? A jelenlegi gyakorlat szerint az országban működő 4000 kifizetőhelyen minden munkakönyv mellé ki kell állítani egy igazolványt a társadalombiztosítási szolgáltatásokról, több kérdés megválaszolásával. Az élet megmutatta, hogy erre semmi szükség nincs, ezért tervezik ennek az igazolványnak a megszüntetését. Ugyancsak az élet tette fölöslegessé azt a rendelkezést, amelynek értelmében a termelőszövetkezeteknek minden januárban össze kell állítaniuk a családi pótlékra jogosultak jegyzékét, a ledolgozott munkanapok számának feltüntetésével, és ezt a társadalombiztosítási ügyviteli szervhez kell megküldeni. A jövőben — ésszerűen — majd csak azokról az előző évben jogosultakról kell nyilvántartást készíteni, akiknek az új évben nincs meg, vagy csak részben van meg a családi pótlékra való jogosultságuk. Jelenlegi táppénzrendszerünk rendkívül bonyolult; nemcsak arról van szó, hogy annak a dolgozó nem tud utánaszámolni, hanem arról is, hogy a társadalombiztosítási apparátusban is nagy energiát köt le a számítási módszer pontos alkalmazása. Egyszerűbb táppénzrendszert A táppénz folyósítása a megbetegedést megelőző három hónap béréhez van kötve. Ez azonban másképpen esik latba a fix fizetésű, és ismét másképpen a változó fizetésű dolgozóknál. Viszont sokan vegyes bért kapnak, náluk tehát először is el kell dönteni, hogy ki közülük a fixes és ki változó bérű. A következő fogas kérdés: milyen munkarendben dolgozik valaki, pontosabban, megbetegedéskor, illetve azt megelőzően milyenben dolgozott. További motiváló — és komplikáló — körülmények a heti szabadnap kérdése, az évvégi nyereségrészesedés stb., hogy csak a legfontosabbakat említsük. Az új esztendőben várhatóan megreformálják a túl bonyolulttá vált táppénzrendszert. Nem elhanyagolható jelentőségű hasznot hoz a racionalizálás a belső adminisztráció agyonterheltségének az enyhítésével. S négy és fél ezer dolgozóról lévén szó, ez sem utolsó szempont! 120 igazolás helyett 70 Évekkel korábban társadalombiztosítási ügyekben 120-féle tanácsi igazolást kívántak meg az ügyfelektől. Az egy-két éve végrehajtott racionalizálásnál ezeknek a száma 20-ra csökkent, de előfordulásuk szerint tulajdonképpen már csak az esetek 2-3 százalékában van szükség társadalombiztosítási ügyekben tanácsi igazolásra. Megtudtuk azt is, hogy az említett egyszerűsítési bizottság ebben a formájában befejezte rendkívül hasznos tevékenységét, amellyel szinte végigpásztázta a társadalombiztosítás egész területét. Ha nem is ebben a szervezeti formában, a jövőben is rendszeresen megnézik az illetékesek, hol szorít a cipő, s a legproblematikusabb ügyekben javaslatokat dolgoznak ki a változtatásra. (V. L.) DR. CSENDES KÁROLY A törvényesség és a demokrácia néhány vonása a szocialista és a kapitalista országokban A demokrácia régóta létező uralkodási forma, nem burzsoá találmány, hiszen minden társadalomnak megvolt a maga sajátos demokráciája. A társadalmi formák fejlődése során a demokrácia egyre szélesebb rétegek számára adott jogot és biztonságot, persze csak olyan mértékben, hogy az ne veszélyeztesse az akkori uralkodó osztályok érdekeit; ellenkezőleg, biztosítsa uralmukat. Éppen ezért a burzsoá demokrácia nem becsülhető le, tudjuk az előnyösebb a dolgozók számára, mint a nyílt diktatúra, a fasizmus, márcsak azért is, mert hatékonysága szorosan összefügg a munkásosztály, a dolgozó parasztság és a haladó értelmiség erejével, az őket képviselő pártok, szakszervezetek és más tömegszervezetek harckészségével, helyes politikájával. Ha az elmúlt 15—20 évben a szocialista és a kapitalista országok demokratikus intézményeiben végbement változásokat tanulmányozzuk, akkor két egymással ellentétes tendenciát figyelhetünk meg. Tények bizonyítják, hogy a nyugati tőkés demokráciákban az uralkodó osztályok legfőbb törekvései közé tartozik: egyre jobban szűkíteni az alkotmányos jogokat, a demokratikus kereteket. Különösen szembetűnő ez Olasz- és Franciaországban, ahol a német megszállók kiverése után a partizánharcokban oly nagy szerepet játszó kommunisták hathatós közreműködésével valóban demokratikus, a dolgozóknak széles körű jogokat biztosító alkotmányok születtek. A kizsákmányoló osztályok számára azonban csakhamar elviselhetetlenné váltak ezek a demokratikus jogok és mindent megkíséreltek, hogy felszámolják, vagy legalábbis szűkítsék, illetőleg formálissá tegyék ezeket az intézményeket. Éppen ezért a nyugateurópai dolgozók egyik legfontosabb harci célkitűzése az alkotmányos jogok megsértése elleni harc a pártok választási egyenjogúságáért — amelyet például De Gaulle lényegesen meghamisított — a szervezkedési jog biztosítása az állami alkalmazottaknak is. Egészen más fejlődési folyamat érvényesül az európai szocialista országokban, ahol éppen ebben az évtizedben elért társadalmi fejlődés eredményeképpen a gazdaságirányítás reformja vált szükségessé. Ez valamennyi szocialista országban megköveteli a ma már túlzott központosítás csökkentését, a decentralizálás fejlesztését, ez pedig erősíti, fontosabbá teszi a demokratikus intézmények szerepét. Ami a törvényességet illeti, annyiban van hasonlóság a szocialista és kapitalista társadalomban, hogy mindkettő igyekszik a törvényességet betartani, csakhogy az egyik a dolgozók hatalmát, a másik a kizsákmányolást biztosítja. A dolgozók jogainak terjedelme, ezek érvényesülése a kapitalista országokban természetesen összefügg a dolgozók és az őket képviselő szervezetek erejével. Mindkét társadalomban fennáll azonban annak veszélye, hogy a jogalkalmazók is megsérthetik a törvényességet. A tőkés rendszerben ez szinte elkerülhetetlen és ellene elsősorban a demokratikus, haladó ellenzék lép fel és nem egyszer kilátástalan az a harc, amit ezért folytatnak. Ezzel szemben a szocializmust építő társadalomra az jellemző, hogy az ilyen törvénysértések ellen maga a rendszer, annak vezető ereje, a Kommunista Párt lép fel. Így volt ez a Szovjetuniótól kezdve az összes szocialista országban. Miután a szocialista rendszer felismerte, hogy számára létkérdés a törvényesség, olyan körülmények kialakítására törekszik, amely eleve biztosítani képes a törvényességet. Ezt éppen a demokratikus intézmények tudják legmegfelelőbben biztosítani, amelyek a mi körülményeink között azt jelentik, hogy a dolgozóknak joguk és kötelességük befolyásolni és figyelemmel kísérni mindazokat az intézkedéseket, amelyeket az állami szerveket a közösség megbízásából hajtanak végre. A demokráciának persze a tartalma a lényeges, hiba lenne, ha annak csak formai részét néznénk, bár ez sem mellékes. E tartalom osztály és egyben népi tartalmat is jelent, ez adja meg annak lényegét. Semmiféle formai játékért nem szabad lemondani a dolgozó nép tényleges érdekeiről. Társadalmunkra az a jellemző, hogy demokratikus fejlődésünk minden jelentős állomását törvényekbe rögzítik és jogszabályokban biztosítják annak érvényesülését. A lényeg tehát abban van, hogy társadalmunk fejlődésének eredményeként kialakult demokratikus intézményeket törvényeink védik, működését biztosítják. Íme, így válik a demokrácia és a törvényesség egymással szorosan összefüggő, egymást feltételező és kiegészítő intézménnyé. A szocializmust építő társadalmunkban a demokrácia teszi lehetővé annak az alapvető követelménynek a megvalósítását, hogy társadalmunk fejlődését csak az egész dolgozó nép együttes erőfeszítése viheti előre. Ehhez ad működési keretet a szocialista demokrácia. Ennek tartalmi és formai részét a törvényesség biztosítja. Nagy a jelentősége annak, hogyha egy személy, vagy egy csoport megsérti törvényeinket, annak megszüntetése, a felelősségre vonás biztosítása, még annak a rétegnek vagy osztálynak is érdeke, amelyhez az ilyen csoport tagjai tartoznak. Ha például egy tsz vezetősége ellen eljárás indul vesztegetés miatt, ezzel a többi tsz vezetői is egyetértenek, mert itt a törvénysértők az ő rovásukra is jogtalan előnyhöz jutottak, íme, társadalmunk fejlődése ily módon alakítja ki állampolgáraink jogilag is biztosított egységes érdekét és teremti meg a demokratikus alapot ahhoz, hogy egyre szélesebb körben alkalmazhassák azokat. A Közalkalmazottak Szakszervezetéhez tartozó sok tízezer állami dolgozó különösen érdekelt abban, hogy a demokratikus intézmények izmosodjanak, keretei szélesedjenek és velük együtt szüntelen erősödjön a törvényesség. Nem lehetnek közömbösek e nagy társadalmi célkitűzés megvalósításáért folytatott harcban, hiszen ez számukra a dolgozók még eredményesebb szolgálatát és munkájuk nagyobb társadalmi megbecsülését is kifejezi. 3