Közalkalmazott, 1984 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1984-01-01 / 1. szám
1984. JANUÁR A SZAKSZERVEZETEK ÉLÉN Gáspár Sándor elnök — Méhes Lajos főtitkár Szakszervezeti feladatok 0 A múlt esztendő utolsó SZOT ülése — 1983. december 9-én — nagy jelentőségű személyi kérdésekben döntött. Gáspár Sándor kéréssel fordult a testülethez, enyhítsék leterheltségét (ismervén a hazai, valamint a nemzetközi szakszervezeti és politikai életben viselt funkcióit) és mentsék fel főtitkári tisztségéből. Az elnökség és az Országos Tanács megvitatta a kérést, mérlegelve, hogy Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Szakszervezeti Világszövetség elnöke, más magas párt- és állami tisztségek ellátója, érzékelte, hogy mérsékelnie kell leterhelését, hogy a mozgalom és önmaga iránt teljes felelősséggel láthassa el továbbra is megbízatásait. Ennek megfelelően felmentették főtitkári tisztségéből, hangsúlyozva, hogy tapasztalataira, tevékenységére továbbra is igen nagy szüksége van a magyar szakszervezeti mozgalomnak, a testület megválasztotta a SZOT elnökévé. A főtitkári tisztségre Méhes Lajost, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját választotta a SZOT, akit gazdag politikai, közéleti életútja sokoldalú tapasztalatok részesévé tett. Hosszú éveken át pártmunkás, különböző vezető párttisztségekben, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, a vasasszakszervezet főtitkára, majd ipari miniszter. Mindebben a testület garanciát talált arra, hogy vezetésével a szakszervezeti mozgalom tovább halad az eddigi úton és újabb sikerekkel, tapasztalatokkal gyarapítja a magyar szakszervezetek eredményeit mind a szocialista építésben, mind a dolgozók érdekvédelmében és érdekképviseletében. A közszolgálati dolgozók, a Közalkalmazottak Szakszervezetének tagjai, valamint szakszervezetünk vezető testületei köszöntik a magyar szakszervezetek vezető funkciójába újonnan megválasztott tisztségviselőket, Gáspár Sándort és Méhes Lajost, ama meggyőződéssel, hogy a jövőben is megsokszorozott energiával és a korábbihoz hasonló odaadással képviselik a szervezett dolgozók érdekeit, gyarapítják a magyar szakszervezeti mozgalom tapasztalatait mind a hazai, mind a nemzetközi fórumokon. „A járási párt-, állami és társadalmi szervek az elmúlt évtizedben eredményes munkát végeztek a párt politikájának gyakorlati megvalósításában. A társadalmi, gazdasági fejlődés azonban funkcióikat, feladataikat fokozatosan csökkentette, ezért indokolt a járásoknak, mint közigazgatási egységeknek megszüntetése.” Az MSZMP Központi Bizottságának 1983. október 12-i fenti állásfoglalása és az annak alapján született állami döntések hosszú — joggal történelminek nevezhető — szakaszt zárnak le a magyar tanácsrendszer és az államigazgatás történetében is. Ugyanakkor a továbbfejlődés új lehetőségeit nyitják meg a helyi tanácsok előtt, a harmadik tanácstörvény alapjául szolgáló célok következetesebb érvényre juttatásával. Bár az állásfoglalás a helyi irányítási rendszer minden oldalú továbbfejlesztését határozza el, szakszervezetünk tagsága köréből ez elsősorban a tanácsi dolgozókat érintő intézkedés. A járások — ezáltal a járási hivatalok — megszüntetése hosszabb fejlődési folyamat végső lépése, része a hatékonyabb irányítás, az állami élet demokratizálása érdekében folytatott tevékenységnek. Talán különösnek tetszik, de mindezt a járási tanácsok, majd 1971-től a járási hivatalok jó három évtizedes munkája tette lehetővé és szükségessé. A szocialista mezőgazdasági nagyüzemek létrejötte, majd megerősödése, a falvak formálódó új társadalmi, gazdasági arculata, a lakosság kommunális, kulturális és egészségügyi ellátásának elért szintje, a községi tanácsok és apparátusaik mai felkészültsége, a megváltozott életkörülmények és az életmód minden meglevő probléma ellenére elért nagymértékű fejlődése, nagyrészt a járási szervek tevékenységének is gyümölcse. Munkájuk azonban minőségi változást is eredményezett. Miközben a testületek és az apparátusi dolgozók — nagyon gyakran sok fáradsággal és áldozattal — munkájukkal a települések sokoldalú fejlődését segítették, a politikai, a társadalmi, a gazdasági fejlődés gyorsításával, objektíve saját szervezeteik megszüntetését is megalapozták. Éppen ezért, amikor az átszervezésben érintett dolgozók helyzetének, esetleges problémáinak jogilag és emberileg kötelező rendezésére gondolunk, erkölcsi kötelességünk elismerni és emlékezni a járási tanácsok és hivatalok három évtizedes szerepére, az ott dolgozók eredményes, áldozatkész munkájára is. Az átszervezés során munkahelyet vagy munkakört változtató dolgozók helyzete rendezésének munkajogi, anyagi feltételei adottak. A szakszervezeti szervek és a dolgozói kollektívák nem előírható, nem szabályozható feladata azonban, megfelelő magatartással, segítőkészséggel hozzájárulni az új dolgozók beilleszkedésének megkönnyítéséhez, közvetlen, emberi, fogadókész légkör megteremtésével. A munkahely, a munkakörváltozások zökkenői, a helyi feltételek ismeretének hiánya és más hasonló körülmények, nehezítik az új dolgozók helyzetét, de nehezítik a régi kollektívák átállását is. Mindezek könnyen zavarólag hathatnak a megváltozott feladatok ellátására, az ügyfelekkel való kapcsolatra, ügyeik intézésére. Mindenkinek kötelessége ezért — aktivistáinknak is — az átállás nehézségeinek mielőbbi leküzdése, segítve, hogy a lakosság az átszervezéssel elkerülhetetlenül együttjáró gondokat minél kevésbé érzékelje. Az új körzetközpontok tanácsai és hivatali szervezetei nem „lépnek” a járási hivatalok helyébe, nem egyszerű átrendezés történik. A körzetközpontok szerepe nem hasonlítható az eddigi városkörnyéki igazgatáshoz sem. Az intézkedések eredményességének alapvető feltétele, hogy egyértelművé váljon minden vezető és ügyintéző számára az irányítás új rendszere, a helyi tanácsok megerősödő, tényleges önállóságának elismerése, az irányítás megyei szintjének következetes érvényesítése és mindebben a körzetközpontok helye, közreműködő szerepe. Változik a helyi tanácsoknál dolgozók helyzete, s nem csupán arról van szó, hogy kevesebb lesz, vagy elmarad a „felülről” jövő utasítás, a tanácstól és szakmailag önállóbban kell dolgozni, önmagában ez kevés lenne. Az önállóság — egyebek között — magába kell, hogy foglalja a kezdeményezőkészség kifejlesztését, az újra való állandó törekvés támogatását, a megszabadulást a sablonos megoldásoktól, a rutinszerű eljárásoktól. Mások lesznek az irányításban közreműködő városi és nagyközségi tanácsoknál dolgozók teendői is. E tanácsok jelentős része nem látott el eddig irányítási feladatokat, de a városkörnyéki igazgatásban eddig részt vevő tanácsi dolgozóknak feladata, szerepe is lényegesen változik. Módosul a megyei irányítás tartalma, közvetlensége, eszköztára is. A mindezekre való felkészítés sem nélkülözheti a mozgalmi alátámasztást. Az új helyzet új hangsúlyt ad a munkamozgalmaknak is. Bár eddig is a tanácsi munkaterületek egyikét jelentették annak, ahol a munkamozgalom a leginkább megtalálta a helyét, a mostani változások lényegesen tágabb teret nyitnak meg előtte. Az új szervezeti keretek, az új feladatok, hatáskörök, az átszervezéskor mindig elkerülhetetlenül jelentkező nehézségek, a dolgozók szükséges átképzése, továbbképzése, az új munkahelyi kollektívák kialakítása, összekovácsolása, mind megannyi reális és csak a vállalt többletmunkával, nemegyszer a munkaköri kötelezettséget messze meghaladó erőfeszítésekkel valóra váltható célokat jelentenek. Sok feladat, amelyek szakszervezeti támogatása elengedhetetlen, kiemelhető lenne még a következő hetek teendőiből. Záró gondolatként hadd utaljunk csupán az egyik legfontosabbra, a munkahelyi demokrácia érvényre juttatására az új szervezetekben. Nem csupán arról van szó, hogy a módosult struktúrához apparátusokhoz kell a munkahelyi demokrácia szervezeti és eszközrendszerét igazítani, hanem arról is — és ez a fontosabb, de nehezebb is —, hogy az átszervezés, az újfeladatok átvétele és ellátása, a zavartalan munkavégzés biztosítása is feltételezi a demokratikus vezetést, a munkahelyi demokrácia érvényesülését. Orbán Péter Gáspár Sándor, Méhes Lajos, a SZOT elnöke az új főtitkár Az új esztendő első napján töltötte be 75. életévét Huber Lajos, a Közalkalmazottak Szakszervezetének tiszteletbeli elnöke. Ez alkalomból nemcsak családja, felesége, unokái, dédunokája, a rokonok, a barátok köszöntötték őt sok szeretettel, megemlékezett e jubileumnak tekinthető évfordulóról szakszervezetünk elnöksége is, a munkásmozgalom régi harcosát megillető tisztelettel. Huber Lajos életútja ugyanis hat évtizede, 1925 óta kapcsolódik elválaszthatatlanul az emberek helyzetének javításáért, a társadalmi haladásért folyó küzdelemhez. Amikor születésnapjairól érdeklődünk, derűsen mondja: — Az a tény, hogy az új év első napján születtem, még a nehéz időszakokban is a reményt erősítette bennem, azt az érzést, hogy lesz ez még másként is. Ez alatt a gondtalanabb, a tartalmasabb életet értettem, és nemcsak magamnak kívántam, hanem társaimnak is. Vágyaim és reményeim különösen a felszabadulás előtt gyakran kaptak féket, a körülmények miatt nem lett belőlük valóság ... Huber Lajos fiatalon, mint műbútorasztalos a Famunkások Szakszervezetében kezdte „tanulni és gyakorolni” a mozgalmi munkát. Húszéves volt, amikor bizalmivá választották. A nagy gazdasági világválság időszakában, mint bizalmi, társaival együtt fellépett a nagyarányú bércsökkentések ellen, részt vett a munkanélküliek tüntetésein, baloldali megmozdulásain. — Mi, a szervezett munkások, a fiatalok összejövetelein, a szó igazi értelmében tanultunk: társadalomismeretet, általános műveltséget, emberséget. Amikor a budapesti asztalosok szakosztály-vezetőségében dolgozott különböző tisztségekben, közöttük választott elnökként is, a rendőrség zaklatásait sem kerülhette el. A katonai behívó 1944- ben számára a két rossz közül a jobbikat jelentette, a „talán életben maradást”. 1945 után, 1972. évi nyugdíjazásáig a szakszervezeti mozgalomban dolgozott, függetlenített tisztségviselőként. Részese az eredményeknek, végig élte a mozgalom úgynevezett nehezebb időszakait, amikor eltorzult a szakszervezetek szerepköre. A Famunkások Szakszervezete főtitkárhelyetteseként, a SZOT- és az SZVSZ-iskola tanáraként sokat tett azért, hogy felkészültebb tisztségviselők, társadalmi aktivisták képviseljék a dolgozók érdekeit. 1955 októberében került a Közalkalmazottak Szakszervezetéhez és a III. kongresszuson, 1956. októberében választották meg főtitkárnak. Nyugdíjazása óta hosszú éveken át a Központi Számvizsgáló Bizottság elnökeként, a SZOT hasonló bizottságának tagjaként tevékenykedett társadalmi munkában. 1980-ban, a IX. kongresszuson választották meg tiszteletbeli elnöknek. Huber Lajos munkája során arra törekszik, hogy a mozgalom általános elvi kérdései és a konkrét körülmények között végzett gyakorlati munka szinkronban legyenek egymással. — Fontosnak tartom, hogy a szakszervezeti munkát is fejlődési folyamatában vizsgáljuk. Soha ne tévesszük szem elől, hogy az emberek napi és távlati céljai nem eshetnek túl messzire egymástól. A célok eléréséhez az alapot a tisztességgel végzett munka teremti meg. Ezt a tisztességes munkát, harcos életutat jelképezi számára több elismerése között a Szocialista Hazáért kitüntetés és a Munka Vörös Zászló Érdemrend, valamint a Szocialista Magyarországért Érdemrend. Most pedig a szakszervezeti mozgalom tisztelete fejeződött ki a Szakszervezeti Munkáért arany fokozata kitüntetésben. Kívánjuk, Huber Lajos még sokáig legyen aktív közreműködője szakszervezeti mozgalmunknak, élvezze jó egészségben, családja körében a megérdemelt pihenést. Nagy tisztelettel A 15. SZÜLETÉSMAP A fő cél a béke megőrzése . „Számunkra ma nincs fontosabb feladat, mint a béke megőrzése” — ezekkel a szavakkal jellemezte Ibrahim Zaharia, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára a szervezet tevékenységének fő célját. — Ezt a feladatot, mint a Világszövetségnek a dolgozók elemi érdekeinek védelmével kapcsolatos valamennyi más célt is, a szovjet szakszervezetek teljes erejükkel támogatják — mondotta Vszevold Mozsajev, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsa nemzetközi osztályának vezetője. — Szakszervezeti Központunk a megalakulásától kezdődően tagja a Világszövetségnek. Egyébként a Világszövetség nemrégiben ünnepelte megalakulásának 38. évfordulóját (megalakulásának időpontja 1945. október 3.). Nekem lehetőségem nyílt a Világszövetség több fórumán — köztük a főtanács legutóbbi, Nicosiában megtartott 35. ülésén is — részt venni. Éppen ezért állíthatom, hogy a szövetség a békéért és a szociális haladásért folytatott küzdelmében mindenkor és minden esetben a különböző irányzatú szakszervezetek egységéért, a szakszervezeti mozgalmak szabadságáért és a dolgozók életkörülményeinek javításáért szállt síkra. Az élesedő nemzetközi helyzetben a Világszövetség minden erőfeszítést megtesz, hogy szorosabbra kapcsolja a dolgozóknak a szociális-gazdasági követelé,seiért folytatott harcát a békéért, a leszerelésért, a fegyverkezési hajsza ellen vívott küzdelmével. Az utóbbi időszakban a Szakszervezeti Világszövetség több békekezdeményezést fogadott el. Egyebek között az amerikai nukleáris rakéták nyugat-európai telepítésével szembeni nyilatkozatot, az európai biztonsággal kapcsolatos deklarációt, az Indiai- és Csendes-óceáni térség békeövezetté nyilvánítására vonatkozó állásfoglalást, valamint a madridi tanácskozás részvevőihez küldött felhívást. Az ENSZ-közgyűlés második rendkívüli leszerelési tanácskozása (1982. június) során a Szakszervezeti Világszövetség több konstruktív javaslatot terjesztett elő, amelyek az atomfegyverek csökkentését, a hadikiadások (elsősorban a Biztonsági Tanács tagországainak részéről történő) tízszázalékos csökkentését, a hadiipari kiadások átirányítását célozzák nemzetgazdasági és szociális célokra. A Világszövetség fokozza háború ellenes tevékenységét, felhasználva ennek érdekében a nemzetközi szakszervezeti fórumokat, a dolgozók szervezett megmozdulásait, állandó képviseleteit az ENSZ mellett működő fórumokon (ILO, UNESCO, FAI stb.), a ,,Szakszervezeti Világmozgalom” havonta, a ,,Rövid hírek" hetente megjelenő, kiadványait és más tájékoztató dokumentumokat. A béke győzelméért folytatott harc legfontosabb láncszemének a Világszövetség a szakszervezeti mozgalom, a világ dolgozóinak egységét tekinti. Ezért továbbra is keresi a kapcsolatok kialakításának lehetőségét a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségével (ICFTU) és a Munka Világszövetségével (WCL). Aktív kapcsolatokat tart az Arab Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségével (ICATU), az Afrikai Szakszervezeti Egységszervezettel (OATUU), a Latin-amerikai Dolgozók Szakszervezeti Központjával (CLAT). Együttműködik sok más, nemzetközi szervezettel is. A háborúellenes mozgalomban új impulzust jelentett a Szakszervezeti Világszövetség 1982. februárjában Havannában megrendezett kongresszusa, amelyen 138 országból 269 millió dolgozó képviselői vettek részt. Ezt követően hozták létre a nemzetközi szakszervezeti béke és leszerelési bizottságot (Dublini-bizottságot), amelynek tagjai a szakszervezeti mozgalom minden irányzatát képviselik. A bizottság legfontosabb feladata a dolgozók békemozgalmainak aktivizálása és tevékenységük koordinálása. Érezhetően aktivizálták tevékenységüket a Világszövetséghez tartozó nemzetközi ágazati szakszervezeti szövetségek is, így például: a vegyipari dolgozók vegyészei a béke céljaira elnevezésű mozgalmat indítottak. Széles körű támogatásra talált a szállítómunkások szakszervezetének felhívása a hadiipari felszereléseket szállító hajók kiszolgálásának megtagadására. Az új-zélandi dokkmunkások egyebek között bojkottálják az amerikai hadihajókat. A Világszövetség és szakszervezetei részt vettek a ,,szakszervezetek szerepe és helye mai világunkban” (Moszkva 1983. május) és a világ szakszervezeteinek szerepe a vegyi és bakteorológiai fegyverek elleni harcban” (Vietnam 1983. május) elnevezésű kongresszusokon, valamint Az energetikai iparágak szociális-gazdasági kérdései a leszerelés szempontjából világszakszervezeti konferencián (Moszkva 1983. augusztus). A Szakszervezeti Világszövetség volt az egyik kezdeményezője A békéért, az életért a nukleáris háború ellen elnevezésű világtalálkozónak (Prága 1983. június), amelyen 82 ország szakszervezetei képviseltették magukat. Világszerte pozitív visszhangra talált a X. Szakszervezeti Világkongresszus felhívása, amely szerint minden év szeptember 1-ét — a második világháború kitörésének napját — szakszervezeti békenapként ünnepeljék. Tavaly több tízmillió dolgozó vett részt a szeptember 1-i megmozdulásokon, amelyeknek fő jelszavai: Az európai rakétatelepítések megakadályozása, A nukleáris fegyverek jelenlegi szintem befagyasztása. A kelet—nyugati gyümölcsöző kapcsolatok erősítése. Igazságos nemzetközi gazdasági rendet voltak — fejezte be a beszélgetést Vszevold Mozsájev. (APN)