Közlekedés, 1958 (48. évfolyam, 1-12. szám)

1958-01-01 / 1. szám

zeti munkások, akik ezekben a különvált és külön­válni igyek­vő szervezetekben maguk el­ítélték az egységbontásban fő­szerepet vivő, karrierista, de­magóg elemeket és még az egység megteremtése előtt el­távolították soraikból őket. A KÖZLEKEDÉS FEJLŐDÉSE Az 1982-ben megtartott kongresszus óta a közlekedés és szállítás valamennyi terüle­tén növekedtek a teljesítmé­nyek. Az elért eredmények tükrözik a közlekedési és szál­lítási dolgozók hatalmas tábo­rának alkotó munkáját és ezekben az eredményekben nem kis része van a szocialis­ta munkaversenynek. A III. pártkongresszus tiszteletére in­dított munk­aversenyben a 11. számú AKÖV nyerte el a kongresszusi zászlót, hazánk felszabadulásának 10. évfordu­lójára indított versenyben szakmánk területén a MAV­AUT Főműhely dolgozói el­nyerték a SZOTE Miniszterta­nács felszabadulási serlegét. Ezenkívül 26 vállalat dolgozói kapták meg ebben a verseny­szakaszban a MTASZOT el­nöksége elismerő oklevelét vállalásuk példás teljesítéséért. Szakmánk területén 1954-től 1955 december végéig 9624 dolgozó nyerte el a kiváló dol­gozó oklevelet, 4157 dolgozó a kiváló dolgozó jelvényt és 1311 dolgozó a szakma kiváló dol­gozója jelvényt, 44 dolgozót tüntettek ki kétszeresen a szakma kiváló dolgozója jel­vénnyel. KÉT FONTOS ÜGY Az ellenforradalom, amely a közlekedés területén 56 millió anyagi kárt okozott, azt a né­zetet hangoztatta, hogy nincs szükség munkaversenyre, a szakszervezetek ne foglalkoz­zanak a termeléssel. A mun­kástanácsok terrorisztikus fel­lépése folytán ezek a nézetek csak kis ideig találtak talajra, mert mindenfelé tapasztalha­tó volt, hogy a munkásokban mélyebb gyökere van a mun­kaversenynek. Az egyszerű munkások is világosan látták: termelés nélkül nincs élet, a termelékenység emelkedése nélkül nincsen előrehaladás és ha ezt az előrehaladást a szak­szervezet a munkaverseny szervezésével nem segíti elő, akkor üres jelszó marad az ér­dekvédelem. Szakmánk terü­letén a munkaverseny szerve­zésében és népszerűsítésében az ellenforradalom után élen járt a II. sz. Autójavító Válla­lat, a Fővárosi Autóbuszüzem, a 10., 11., 12. számú Autóköz­lekedési Vállalat. Ahhoz, hogy gazdasági hely­zetünket tovább szilárdítsuk, tovább haladjunk az eredmé­nyes úton, amelyet pártunk és kormányunk vezetésével az el­lenforradalom leverése óta jártunk — fegyelmezettebb, termelékenyebb, gazdaságo­sabb munkára van szükség. A központi vezetőség különösen két problémát kíván a kong­resszus munkájának közép­pontjába állítani: 1. a társadalmi tulajdon vé­delmét és 2. a takarékosságot. A valóságban ez szorosa­n összefügg! Szakszervezetünk elnöksége a központi vezetőség iránymu­tatásának megfelelően 1955. május 10-én tartott ülésén át­fogó vizsgálat alapján elemez­te a társadalmi tulajdon vé­delmével kapcsolatos helyzetet a közlekedésben és a szállítás­ban és a feltárt hiányosságok alapján megszabta a szakszer­vezeti szervek ezzel kapcsola­tos feladatait. A határozat végrehajtása során értünk el bizonyos eredményeket, de még sok a hiba. FÉLMILLIÓ FORINT KÁR Csupán a Buda­pesti Autó­­közlekedési Igazgatóság terü­letén, a gépkocsivezetők hibá­jából bekövetkezett balesetek­ből és összeütközésekből szár­mazó károk összege az 1956. évi 197 870 forintról, 1957. első tíz hónapjában 502 810 forintra emelkedett. Egy másik példa: a 18. sz. Autóközlekedési Vál­lalatnál 1957. novemberében 93 kocsinál állapítottak meg a leltározás alkalmával szer­számhiányt. Az autóközlekedési vállala­toknál ismét nagymértékben elharapóztak a feketefuvarok, fuvardíj-csalások, jelentős ká­rokat okoztak a népgazdaság­iak a gondatlanságok követ­­keztében az áruk rongálódásai,­­ lopások, jegycsalások. Sok ipari vállalatnál még mindig nem megfelelő az anyagok, szerszámok, alkatrészek raktá­rozása és utalványozása és ez megkönnyíti az üzemi lopáso­kat. Így fordulhatott elő a VI. sz. Autójavító Vállalatnál, hogy Seebald János és Magyar Mihály művezetők irányításá­val egy szervezett csoport 1955 óta rendszeresen fosztogatta az Üzem­anyagkészletét. A bűn­­szövetkezet két éven át 10 kis­iparost látott el gumival, al­­­atrésszel, csapágyakkal és más, nehezen beszerezhető anyagokkal. A népgazdaság kára ebben az esetben kb. 190 000 forint. A szocialista tulajdon védel­mének növelése, megszilárdu­lása csak a dolgozó tömegeit aktív részvételével érhető el. Gazdasági és szakszervezeti szervek együttes erőfeszítésé­re van szükség. Olyan légkört kell teremteni az üzemekben, vállalatoknál, hogy a dolgozók üldözzék és vessék meg a tár­sadalmi tulajdon ellen vétőket. Tudatosítanunk kell minden dolgozó számára, hogy aki a szocialista tulajdont megkáro­sítja, az mindez egyes dolgo­zót meglep, megkárosít. Meg­alkuvás nélküli harcot kell folytatni az elnéző, liberális megnyilvánulások ellen. Fele­lősségre kell vonni azokat a gazdasági vezetőket is, akik elnéző magatartásukkal lehe­tővé teszik a társadalmi tulaj­don megsértését, illetve nem alkalmaznak kellő megtorlást. A társadalmi tulajdon védel­mének megszilárdításáért foly­tatott harcban támaszkodjunk a becsületes dolgozók töm­e­­geire, a régi szervezett mun­kásokra és érjük el, hogy vala­mennyi közlekedési és szállí­tási dolgozó ne csak elítélje, hanem mindennapi munkájá­ban is akadályozza meg a tár­sadalmi tulajdon megcsonkítá­sát. A nevelő munkában fel kell eleveníteni a társadalmi bíróságokat, a nyilvános üzemi tárgyalások során maguk a dolgozók ítéljék el és vessék meg az üzemi tolvajokat, csa­­­lókat. A TAKARÉKOSSÁG NEM KAMPÁNY A másik ilyen fontos fel­adat a takarékosság. A leg­döntőbb feladat a takarékos­ság az anyaggal, energiával. Szervezzünk gumiabroncstaka­rékossági mozgalmat, a javító­­iparban a vaskohászati anya­gok, színesfémek, faanyagok megtakarítását szorgalmazzuk. A szállítmányozásban a fa- és acélanyagok vonatkozásában vannak megtakarítási lehető­ségek. Az üzemi szakszervezeti szervek számára a legfonto­sabb: a tak­arékosság nem reszortmunka és nem kam­­pányfeladat. A legteljesebb együttműködésre van szükség a gazdasági és szakszervezeti szervek között. Szorgalmazzuk, hogy a jár­művek minél nagyobb teljesít­ményt végezzenek főjavítás nélkül, rendszeresen csökkent­sék az 1 km-re eső önköltsé­get, tervszerűen használják fel az üzemekben, műhelyekben a még használható hulladékot, takarékosan bánjanak a szer­számokkal, fogyóeszközökkel. A Szaktanács XI. teljes ülése megállapította, hogy gazdaság­­politikai céljainkat csak a dol­gozók nagy tömegének aktív támogatásával érhetjük el, csak az ő közreműködésükkel, segítségükkel, áldozatos mun­káj­ukk­al valósul meg a gazda­ságos termelés. Az új techni-­­ka megvalósítása nem képzel­hető el az újítók hathatós köz­reműködése nélkül. A szak­­szervezeti szervek karolják fel az újítómozgalmat, amely az elmúlt év első felében 9 és fél millió forint megtakarítás­hoz juttatta a népgazdaságot. 160 MILLIÓ FORINTTAL NŐTT A MUNKABÉRALAP Szakszervezetünk az ország teherbíróképességének figye­lembevételével igyekezett elő­segíteni a dolgozók életszín­vonalának emelését, életkörül­ményeinek megjavítását. Az ellenforradalom leverése után a párt és a kormány bízva a munkásosztály alkotó erejébe, már 1957 első felében komoly bérügyi intézkedéseket vezetett be és országos szinten kb. 5,1 milliárd forinttal nö­velte az éves béralapot. Szak­mánk területén az elmúlt év­ben végrehajtott bérügyi in­tézkedéseik évi kihatása közel 160 millió forint. Ez iparágan­ként így oszlik meg: autóközlekedés 68,2 millió hajózás 13,1 millió javító és gyártó ip. 9 millió városi közlekedés 42,7 millió légiközlekedés 1 millió­­szállítmányozás 23,3 millió A bérügyi intézkedések nyo­mán valamennyi területen emelkedtek az átlagkeresetek. Bérügyi téren feladat az át­lagbérellenőrzés helyes rend­szerének tovább finomítása, használjuk fel ezt az egyes szakmák közötti helyes ará­nyok kialakítására és javítá­sára és kutatnunk kell a tel­jesítménybérezés legjobb for­máit, hogy az anyagi ösztönzés segítségével is hozzájáruljunk a termelékenység emeléséhez. A DOLGOZÓK ÉRDEKVÉDELME Szakszervezetünk központi vezetősége komoly gondot for­dított a dolgozókat érintő tör­vények és rendeletek betartá­sára. Harcoltunk a munkaidő meghosszabbítása, a mértékte­len túlóráztatások ellen. A gépjárművezetők és szállító­­munkások az elmúlt években sok jogos panaszt mondtak el a részükre megállapított 250— 300—350 órás munkaidő miatt. A bérrendezés során sikerült elérnünk, hogy munkaidejüket 210 óráiban állapították meg, de még mindig nem értünk el megfelelő eredményt abban,­­hogy gépjárművezetőink a tényleges munkában töltött idejükkel meg is közelítsék a 210 órát. Nem ritkaság, hogy a gépjárművezetők átlagban 270—280, sőt 300 órát teljesíte­nek. A gépjárművezetői túl­óráztatások csökkentésében a gazdasági vezetőktől és a mi­nisztériumtól is nagyobb se­gítséget várunk. Komoly problémát okoz, hogy a műszaki és adminiszt­ratív dolgozók bérrendezésé­vel egyidej­űleg nem rendez­ték a Munka Törvénykönyvé­nek azt a kitételét, hogy az 1534 forinton felüli alapbérrel rendelkezők nem részesülhet­nek túlóradíjazásban. Ez véle­ményünk szerint már elavult és a jogosultság határát újólag sürgősen meg kell állapítani. Sürgőssé vált a Munka Tör­vénykönyve egyes elavult ren­delkezéseinek módosítása is, a többi között a munkaviszony megszüntetésével, folyamatos­ságával, a fizetéses szabadság megállapításával, a kiküldetés és a külszolgálat egyes kérdé­seinél. A MUNKARUHÁK ÜGYE A dolgozók munkatörvé­­nyeinek és szociális helyzeté­nek állandó javításában ér­­tünk el eredményeket. A mun­karuha és védőruha juttatásá­nak olyan kiterjesztésével, hogy ez minden dolgozót egy­formán érintsen — nem értünk egyet. Álláspontunk az, hogy meghatározott kereteken be­lül, a vállalati szerveknek na­gyobb önállóságot biztosítva, a helyszínen döntsék el az egyes munkakörökben kiadan­dó munka- és védőruhák el­osztását. Szociális tevékenységünkben voltak és vannak hiányossá­gok is, de eredményeink ta­gadhatatlanok a szociális szol­gáltatások tekintetében. Nem tudunk még mindenhol kellő mértékben korszerű öltözőket, fürdőket, munkásszállásokat és megfelelő biztonságos mun­kakörülményeket teremteni. Ezek a hiányosságok azonban nem a rendszerből fakadnak, hanem a régi kapitalista rend­szer örökségei, amelyeket nem tudunk egyik napról a másikra megszüntetni. A fejlődést mu­tatja, hogy a szakszerveze­tünkhöz tartozó KPM és ta­nácsi vállalatoknál 1952­-57-ig szociális beruházásokra, mun­kavédelemre, lakásépítésre és egyéb kommunális beruházá­sokra összesen 72,3 millió fo­rintot fordítottunk. Ezek a be­ruházások azt a célt szolgál­ták, hogy gazdasági erőnkhöz képest javítsuk a dolgozók munkakörülményeit és szociá­lis ellátását. Munkásellátási és szociális vonatkozásban egyéb téren is értünk el eredményeket. A be­számolási időszak alatt 42 154 dolgozónkat részesítettünk szakszervezeti kedvezményes üdültetésben, amelynek költ­sége körülbelül 38 millió fo­rintot tett ki. A gyermeküdül­tetéshez a fenti összegen túl a szakszervezet 7 millió forinttal járult hozzá. A beszámolási időszak alatt a szakszervezet 6,5 millió forintot fordított tagjai segélyezésére. HARC A BALESET ELLEN A munkavédelmi és baleset­­elhárítási tevékenység egyik fontos része a szakszervezeti munkának, mert közvetlenül a dolgozók testi épségének, egészségének megvédésével foglalkozik. E munka eredmé­nyességét a balesetek számá­nak alakulásával lehet -e le­mérni.. Balesetek száma 4952- höz képest csökkent, a közbe­eső időszakban azonban átme­neti ingadozások jelentkeztek. Nem lehetünk elégedettek az eddigi eredményekkel, töre­kedni kell a baleseti okok fel­tárására, megszüntetésére. El­fogadhatatlan egyes gazdasági vezetőknek az az álláspontja, hogy a hiányosságokat csak új beruházásokkal lehet meg­oldani. Szakszervezeti szer­veinknek követelniük kell, hogy a munka jobb megszer­vezésével, a helyi erőforrások felhasználáásval szüntessék meg a baleseteket előidéző okokat. A gazdasági vezetők sok helyen elmulasztják, külö­nösen a vállalati központoktól távolabb eső üzemekben, tele­peken a rendszeres havi szemle megtartását. A hiá­nyosságok miatt több esetben kénytelenek voltunk műhely­­egységeket leállítani, bírsá­golni. Tűrhetetlen, hogy egyes vállalatoknál semmibe veszik a törvényes rendelkezéseket, amelyek a balesetelhárítás A kongresszus részvevői szervezeti intézkedéseire vo­natkoznak.­ SOK A KÖZÚTI BALESET Az eddiginél nagyobb szere­pet kell vállalnunk abban, hogy elősegítsük a közúti bal­esetek számának csökkentését. Megdöbbentő, hogy 1057­ első kilenc hónapjában közel két­szer annyi közúti baleset for­dult elő, mint az előző év azo­nos időszakában. Megállapított tény, hogy a közúti balesetek 65 százaléka a járművezetők hibájából ered. A legtöbb bal­eset a KRESZ semmibevevése következtében állt elő. Az el­sőbbség be nem tartása, a gyorshajtás, az ittasság a leg­főbb okai a közúti balesetek­nek. A legszélesebb összefogást kell megvalósítani a közúti balesetek megelőzésére. Fo­kozni kell szakszervezeti szer­veinken belül is a propaganda­­munkát és különös figyelmet kell szentelnünk az ittasság­ból eredő balesetek számának csökkentésére. Az üzemegészségügyi helyze­tet vizsgálva megállapítható, hogy bár 1952—57-ig szociális és egyéb kommunális beruhá­zásokra 48 milliót fordítottunk, a helyzet mégsem kielégítő. Mutatja ezt az a körülmény is, hogy a táppénzes beteglét­számot nem tudtuk lényegesen csökkenteni. Ez a szám az utóbbi években állandóan 4—5 százalék között ingadozott. A megbetegedések nagyobb része heveny hurutos és mozgás­szervi megbetegedésekből adó­dik. Ennek oka az, hogy sok üzemünkben nem megfelelő a fűtés, másrészt az, hogy a köz­úti közlekedés és szállítás dol­gozói a szabadban végzik mun­kájukat. Feltétlenül foglal­kozni kell az egészségre ártal­mas munkakörökben foglal­koztatott dolgozók helyzetének megjavításával. Az üzemegész­ségügyi és más vonatkozású be­ruházási tevékenységünket úgy kell a jövőbe­i kialakítani, hogy a rendelkezésre álló összegeket nem elaprózva, hanem a leg­fontosabb problémák legjobb megoldására használjuk fel. Nem járulunk hozzá olyan beruházási tervek kivitelezé­séhez, amelyekben nincsenek kellőképpen biztosítva a szo­ciális létesítmények. Általánosságban nem ta­pasztalható az — egy-két kivé­teltől eltekintve —, hogy nő­dolgozóinkat kellőképpen meg­becsülnék vállalati szerveink. Ez mutatkozott meg­­ a villa­mosvasút 70 éves jubileumán is, ahol több mint 100 dolgozó jutalmazásánál egyetlen nő­dolgozó sem kapott jutalmat. De ez nyilvánul meg abban se, hogy nőket nemigen állítanak vezető funkcióba. Ezzel az ál­lásponttal nem érthetünk egyet és kiállunk amellett, hogy minden területen — rá­termettségből és megfelelő egyéni képességekből kiindul­va — a lehető legmesszebbme­nőkig biztosítsák a nő dolgo­zóit vezető állásba kerülését A dolgozó nőket a társadal­mi helyzetüknek megfelelő megbecsülésben kell részesíte­ni. A NYUGDÍJASOK HELYZETE Megállapítható, hogy dolgo­­zóink jelentős részét foglalkoz­tatják a nyugdíjrendszer még meglevő hiányosságai, többek között az, hogy elég nagy az aránytalanság a régi jogsza­­bályok szerint megállapított nyugdíjak és az új nyugdíjak összege között. Több ezer volt közlekedési és szállítást­.-­dol­gozó a régi jogszabályok alap­ján jóval­­ 500 forinton aluli nyugdíjat kap, amelyből még szűkösen sem tud megélni. Ugyancsak nagy a számuk olyan özvegyeknek, akik 250 forinton aluli járadékot kap­nak. Dolgozóink igazságtalan­nak tartják, hogy több évtize­des munkaviszonnyal rendel­kezők egyenlő elbírálás alá essenek nyugdíjazásuknál azokkal, akik csak a felszaba­dulás után kezdtek dolgozni. Mind erőteljesebben követelik, — és ezzel mi is egyetértünk —, hogy nyugdíjrendszerünk­ben teremtsük meg a különb­séget a hosszabb munka­viszonnyal rendelkezők javá­ra. Szakszervezetünk központ vezetősége szükségesnek tart­ja, hogy a népgazdaság teher­bíróképességétől és a rendel­kezésünkre álló anyagi eszkö­zöktől függően, az általános nyugdíjrendezésnél a közúti közlekedésben a menetrend szerinti közlekedési eszközö­kön szolgálatot teljesítő és legalább 25 évi tengelyszolgá­latot elért dolgozók nyugdíj­­korhatárát a jelenleginél alaa­csonyabban állapítsák meg. KULTURÁLIS FELADATAINK A továbbiakban foglalkozott a kultúrnevelés terén elért eredményekkel és hibákkal. Szakszervezeti kulturális ne­­velőmunkánk mindinkább in­tézményekre, a könyvtárakra és a klubokra épül. Az előző kongresszus óta erős és jól mű­ködő könyvtárhálózatot épí­tettünk ki, amely Budapesten és vidéken egyaránt a főkönyv­tári rendszer keretében mű­ködik. E szervezet előnye fő­leg abban nyilvánul meg, hogy szakszerűbbé vált az irányítás, lehetőség nyílt a szakmai to­vábbképzésre. Gazdaságosabbá vált a szervezet, mert a könyv­anyag cserélésével kevesebb könyvvel is ki lehet elégíteni az igényeket. A főkönyvtári hálózat kiépítésével, a könyv­tári munka fejlesztésével el­értük, hogy a közlekedési és szállítási dolgozók több mint 30 százaléka olvasó emberré lett, beavattuk őket a jó irot (Folytatás az 5. oldalon) A NŐK EGYENJOGÚSÁGA Általánosságban elmond­ható, hogy sok vállalati szer­vünk csak elvben teszi ma­gáévá a női egyenjogúságot, mert amikor a gyakorlati vég­rehajtásra kerül sor, már sok hibát tapasztalunk. A nők vé­delmére hozott törvényeket nem egy esetben megsértették. Nem biztosítják minden eset­ben a terhes-, illetve szopta­tós­ anyáknak a törvényesen biztosított kedvezményeket. Megsértik azokat az előíráso­kat is, amelyek megszabják, hogy nők most már legfeljebb csak 20 kg-os terhet mozgat­hatnak kézzel. Sok helyen ide­genkednek a női szakmunkások alkalmazásától. Megoldásra vár a dolgozó nők helyzetének javítása érdekében a gyermek­­intézmények, illetve a férőhe­lyek számának növelése. Ez az igény különösen az FVV és a FAÜ területén merült fel, de jelentkezett a miskolci, sze­gedi és debreceni vállalatok­nál is. A gyermekintézmények hálózatának bővítésére felsőbb kormányzati szerveinknek kell megfelelő intézkedéseket esz­közölniük, mert vállalataink ezeket saját erőből nem képe­sek megoldani.

Next