Közlekedés, 1960 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1960-01-01 / 1. szám

A TÚLÓRÁK CSÖKKENTÉSE gazdasági, de elsősorban politikai feladat Négy napirendi pont a szakszervezet Központi Vezetősége ülésén A Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete Köz­ponti Vezetősége december 28-i ülésén négy fontos napi­rendi pont szerepelt. A napi­rend előtt Csaplár Péter elv­társ, a szakszervezet elnöke is­mertette az elnökség munkáját a legutóbbi központi vezetősé­gi ülés óta. Az előterjesztést a jelenlevők egyhangúlag elfo­gadták. Indokolatlan túlóráztatások Az első napirendi pont a túlóráztatásokkal kapcsolatban felmerült problémák megtár­gyalása volt. A Magyar Szakszervezetek XIX. kongresszusa határozata a többi között kimondja, hogy­­a szakszervezetek az eddigi­nél állhatatosabban harcolja­nak a szocialista állam törvé­nyeinek, rendelkezéseinek, kü­lönösen a Munka Törvény­­könyvében foglaltaknak min­denoldalú érvényesítéséért. Személyre való tekintet nélkül lépjenek fel a mulasztást el­­követőkkel szemben«. Leg­utóbb a SZOT V. plénuma is foglalkozott ezzel a kérdéssel és feladatul szabta,­ hogy a szakszervezetek elemezzék a túlóra-felhasználás mértékét, lépjenek fel a már­ eleve be­tervezett túlzott mértékei és általában az indokolatlan túl­órázásokkal szemben. A közlekedési és szállítási szakmában nagy fontosságú a túlóráztatás és a foglalkozta­tottság kérdése. Több ágazat sajátossága, hogy az átlagos foglalkoztatottság jóval meg­haladja a napi 8, illetve a havi 210 órát. A jelentés megállapította, hogy 1957. óta a szakszervezet fontos feladatának tartotta a túlóráztatások és a­­foglalkoz­tatottság csökkentését és jó eredményeket értünk el. 1957 előtt a gépjárművezetők átla­gos foglalkoztatottsága közel 350 óra volt egy hónapban, egyénileg sokszor 500 óra fölé emelkedett. 1958 és 1959 első félévében a foglalkoztatottság 70—80 órával csökkent és 260—270 óra volt az átlag. 1959 második félévétől kez­dődően azonban a túlórák és a foglalkoztatottság nagymér­tékben emelkedett. A megnö­­vekedett termelési és szállítási feladatokat döntően a túlórák számának emelésével oldották meg és oldják meg a gazda­sági vezetők. Súlyos a helyzet az adminisztratív és a nem utazó­ forgalmi munkakörök­ben. A felhasznált túlórák az adminisztratív állománycso­portokban csak kisebb mérték­ben vannak engedélyezve, na­gyobb része az úgynevezett ■-fekete­ túlóra, amelyeket sem pénzzel, sem csúsztatással nem váltanak meg. Indokolásul a fokozott feladatokat és az ez­zel szemben álló munkaerő­­hiányt hozzák fel és arra hi­vatkoznak, hogy ezeket a fel­adatokat csak a fokozott túl­óráztatással lehet megoldani. Adatok Ágazatonként vizsgálva a problémát, a következő adato­kat kapjuk: a gyártó-, és ja­vítóiparban a legtöbb túlórát felhasználók a cinkotai Autó­­alkatrészgyár, a VI. sz. Autó­javító Vállalat. Az Autóalkat­­részgyár 1959 első tíz hónap­jában 35 489 túlórát, a VI. sz. Autójavító Vállalat 1­8 320 túl­órát használt fel. A munkás­­állományú túlórák oka dön­tően a létszámhiány. A leltári túlórák száma igen magas. Ezeknek csak egy ré­szét fizetik ki, a másik részét az igazgatói alapból, jutalom címén fizetik ki. A gépjárművezetők munka­­feltételeinek és munkabéré­nek megállapításáról szóló 111/1959. Mü. M. rendelet ki­mondja, hogy a gépjárműveze­tőket havonta és egyénileg 300 óránál többet nem szabad fog­lalkoztatni. Ennek ellenére a gépjárművezetők nagy része 300 órán felül teljesített az utóbbi 4—5 hónapban. Az ok itt is a létszámhiány és a meg­növekedett feladatok. A gépkocsivezetők óraszám megszorítását nehezíti, hogy a gépkocsivezetők döntő többsé­ge szívesen vállalja a 300 órán felüli foglalkoztatást. A szállító- és rakodómunká­sok foglalkoztatásánál hasonló a helyzet, a nehéz fizikai mun­kát végző dolgozókat sok eset­ben havonta 300 órát foglal­koztatják. Törvénysértés A napirendi ponthoz tizenö­ten szóltak. Ifjú Neisz József (MAHART Hajójavító Üzem­ág), Németh József (Bp. Bel­eped), Tóth Mihály (16. sz. AKÖV), Hammel Barna (52. sz. AKÖV), Sárosdy László, Sebes László (Bp. AKIG), Hor­váth Zsigmond, Mezei Gábor (FŐSPED—FŐTEFU), Szikora Ferenc, Martin Ferenc (SZOT), Hidasi György (VI. főosztály), Mónus Gábor (SZOT), Somo­gyi Lászlóné (FÖSPED—FO­­TEFU), Földvári László (KPM), Földvári Aladár elv­társak. A vita igen színvonalas, mé­­lyenszántó volt és a problé­mák megoldására számos jó, hasznos javaslat hangzott el. Ezek közül ismertetjük Martin Ferenc elvtársnak, a SZOT tit­kárának felszólalásából egyes részeket. Martin elvtárs a többi között hangsúlyozta, hogy egyeseknek az az álláspontja, hogy a túlóráztatás megold­hatatlan , súlyos tévedés. Az ipar és a népgazdaság egyes ágazataiban sikerült eredmé­nyeket elérni e téren és a vezetők elsőrendű feladata, hogy a módszereket tanulmá­nyozzák és amit lehet, haszno­sítsanak a saját területükön. Keresni kell a módszereket a túlóráztatások megelőzésére. Nem elég a problémát csak a gazdasági oldaláról vizsgálni, a túlóráztatás elleni harcot elsősorban politikai feladat­nak kell tekinteniük a gazda­sági vezetőknek és a szakszer­vezeti aktivistáknak. A dolgo­zók élet- és munkakörülmé­nyeinek állandó javítása ma fő feladat és a túlzott mértékű, indokolatlan túlóráztatással az e téren előírt fejlődést gátol­ni nem szabad. A gazdasági vezetők megsértik a törvényt az indokolatlan túlóráztatá­sokkal. Földvári Aladár elvtárs, a szakszervezet főtitkára a többi között azt hangsúlyozta, hogy a szakszervezeti bizottságok lépjenek fel a gazdasági veze­tők ellen a túlóráztatásokkal kapcsolatban. Az előrelátó munkaszervezés, gondosabb tervezés útján elejét lehet ven­ni a túlóráknak. A miniszté­rium és a vállalatok a tervek készítésénél már eleve magas foglalkoztatottságot állapíta­nak meg a gépkocsivezetőkre. Ez megengedhetetlen. Javasol­ta, hogy a minisztérium távla­ti tervet dolgozzon ki a foglal­koztatottság fokozatos csök­kentésére. A rakodómunkások fizikai erejének kímélésére a baráti államokban szép ered­ményeket értek el a rakodás­gépesítés révén. A miniszté­rium vezetői jártak Csehszlo­vákiában és tanulmányozták ezt a kérdést, de előrehaladás még nincsen. A vita után határozatot fo­gadott el a Központi Vezetőség a túlórák csökkentésére. A második napirendi pont a szakszervezet 1960. évi kul­turális terve volt, amelyet az ülés jóváhagyott. A Nemzetközi Szövetség vezetőségi ülése Ezt követően Földvári Ala­dár elvtárs a Nemzetközi Szö­vetség 1959. decemberben, Szófiában tartott háromna­pos üléséről tájékoztatta a Központi Vezetőséget. A többi között arról beszélt, hogy a Szakszervezeti Világszövetség taglétszáma már 100 millió. Nemzetközi síkon a munkás­­mozgalom jelentős fellendülést ért el, és ez minőségi válto­zást hozott. Ebben jelentős ré­sze van Hruscsov elvtárs ame­rikai útjának, a Szovjetunió következetes békepolitikájá­nak, leszerelési harcának. A Szakmai Szövetség 1961 nya­rán tartja legközelebbi konfe­renciáját, amelynek helyét ké­sőbb döntik el. A tájékoztatás után Sziklási Dezső elvtárs, a számvizsgáló bizottság elnöke szólalt fel, majd a szakszervezet 1960. évi költségvetése került sorra. Ezt a Központi Vezetőség tagjai vita után elfogadták. Az elnökség 1959. évi utolsó ülése Az elnökség 1959. dec. 18-i ülésén több napirendi pont sze­repelt. Elfogadta az elnökség a Közlekedési Természetjáró Egyesület eddigi munkájáról szóló beszámoló jelentést és az új tagság szervezéséért­, vala­mint eredményes fikcióiért di­cséretben részesítette a vezető­séget, és helybenhagyta a to­vábbi munkájukra előterjesz­tett javaslatokat. Megvitatta az elnökség a túl­óráztatás helyzetét, amelyről a Központi vezetőségnek is jelen­tést tett. Jóváhagyta az 1959. évi üdültetési munkát és elfo­gadta az 1960. évi üdülési ter­vet. Módosításokkal elfogadta az elnökség a szakszervezet 1960. évi költségvetését, ame­lyet végleges jóváhagyás végett a Központi Vezetőség elé utalt. A továbbiakban az elnökség megvitatta az Autóközlekedési és Szállítmányozási Szakmai Bizottságnak a szakszervezeti bizalmi csoportértekezletek módszereiről, valamint a Mű­szaki Szakosztálynak eddigi te­vékenységéről adott tájékozta­tó jelentését. JOGTANÁCSOSUNK FOGADÓ ÓRÁI A Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete érte­síti tagjait, hogy a szakszerve­zet jogtanácsosa, 1960. január 1-től munkajogi kérdésekben, a szakszervezet új székházá­ban, Budapest, VIll., Köztár­saság tér 3. munkanapokon (szombat kivételével) fél 9—5 óráig, egyéb jogkérdésben minden szerdán 3—6-ig tart díjmentes tanácsadást. ­ Mi a képen látható jármű neve? Mikor tűnt fel Budapesten az első és milyen útvonalon? Hol és mikor közlekedett az utolsó példánya ennek a járműnek? Mikor indult meg az első pesti autóbusz-járat és milyen útvonalon? Hány kocsival és mi­lyen üzemanyaggal közlekedett? Mikor és milyen útvonalon közlekedett az első pesti villamos? Honnan kapta az áramol­­v és hányas kocsi volt? Napirenden a Közlekedés (Folytatás) A bizalmi aktívák és a „Közlekedés” A hajós vállalatok szakmai bizottsága közölte velünk, hogy bár az iparágukra vo­natkozó írásokat a szakszerve­zeti funkcionáriusok, bizal­miak­­nemcsak elolvassák, ha­nem felhívják azokra a dolgo­zók figyelmét, az egyéb cik­kek tanulmányozásával már nem ilyen jó a helyzet. Bár lapunknak még tovább kell fejlődnie, sok fontos, az egész szakszervezeti tagságot érintő cikket közöltünk és közlünk benne és helyes volna, ha mind a hajós, mind a többi vállalatoknál aktívaüléseken és bizalmi értekezleteken meg­tárgyalnák — ha szükséges, természetesen a kritikát sem mellőzve — a »Közlekedési­ben felvetett kérdéseket, meg­látásokat. Az FVV­ Áramellátás szak­­szervezeti bizottsága azt közöl­te velünk, hogy a dolgozók vé­leménye szerint »a lap nívója a múlttal szemben jelentősen emelkedett«. (Ez különben ál­talános vélemény!) A szak­szervezeti bizottság felvetette, milyen közérdekű és megírás­ra váró munkát végeznek az Áramellátás dolgozói és azt is, hogy a közlekedési tömeg­sportról többet írjunk. (Amióta az Áramellátásnál ezt javasol­ták nekünk, már meg is jelent egy hasznos írás az FVV. tö­megsportjáról.) A Belföldi Szállítmányozási Vállalatnál — több más kér­dés mellett — arra hívták fel figyelmünket, hogy tartsuk napirenden a szálláshelyek ügyét. A II. sz. Autóközlekedé­si Vállalatnál — mint több más vállalatnál is —­elismer­ték, hogy komoly hiányossá­gok vannak a lap terjesztése, olvasottsága körül. Biztosak vagyunk benne, hogy az el­nökség fontosabb ismertetett vitája és határozata nyomán, a központ szervezési osztálya, a szakszervezeti bizottságok, a bizalmiak, a sajtófelelősök se­gítségével nem csupán a ter­jesztés javul meg, hanem szé­lesedik a lapba rendszeresen írók száma is. A Fővárosi Autóbuszüzem­nél nem kevesen azt vetették fel, hogy viszonylag elhanya­golja a lap az autóbusz-dolgo­zókat. Bár ezt a szemrehányást nem érezzük egészen jogosnak — hiszen az autóbuszok veze­tőit, kalauzait s egyéb dolgo­zóit közvetlenül érinti számos olyan cikk is, amelyben az autóbusz szó nincsen leírva —, a jövőben többet kívánunk foglalkozni a FAÜ speciális problémáival. Színesebben, emberibben .. ! A pécsi területi bizottságnál — mint igen sok szakszerveze­ti tagunk különböző fővárosi és vidéki vállalatoktól — azt kérték, hogy az eddiginél töb­bet s­­zínesebben mutassunk be, rajzoljunk meg emberi portrékat. Olyan dolgozókét, akik kiemelkedő munkájuk­kal, különösen értékes tevé­kenységükkel harcolnak a kö­zösségért, de olyan egyszerű embereket is, akik tipikus képviselői a közlekedési dol­gozók különböző rétegeinek, kategóriáinak. A lapunkkal kapcsolatos véleményekből, kívánságokból­­— mint azt fentebb is jelez­tük — itt csupán egy csokrot gyűjthetünk egybe. Ebből is kitűnik azonban, hogy olva­sóink nagy figyelemmel kísé­rik a fejlődő­­közlekedésit, s az is, hogy lapunkat — az ol­vasók a levelezők, a tudósítók segítségével — tovább kell még javítanunk. Amit a meghűlésről tudni kell Nemcsak a termelésnek, az egészség megőrzésének is meg­van a maga­s téli felkészü­lésbe. Ügyelnünk kell — pél­dául — a megfázásra, amely anyjfai betegségnek lehet szü­lője. A közlekedési dolgozók számára igen fontos probléma ez, amelyről fontos, szükséges beszélni. Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy az emberi testnek van egy hőmérséklete, amely — bi­zonyos határok között — mind a külső környezet hőmérsék­let-változásaitól, mind a szer­vezet hőmérséklet-változásai­tól függetlenül megőrzi állan­dóságát. Ez az ún. »állandó hőmérséklet« a szervezet me­leg­ készletét télen visszatartja, nyáron pedig csökkenti. Olyan diszpécser-féle a testünkben ez, amely arra »törekszik«, hogy a szervezetben bekövet­kező meleget termelő folya­matok és a környezet hőmér­sékletének változásai egyen­súlyba kerüljenek, kiegyenlít­sék egymást. A szervezetnek tehát van egy önkéntelen — az egysze­rűsítés kedvéért mondom — törekvése arra, hogy állandó testhőmérsékletet tartson. Ha azonban a külső környezet túl­ságosan lehűl, a test hőleadása túl nagy mértékben nő meg, az egyensúly megbomlik és meg­hűlés következik be. A meg­hűlést lényegében az váltja ki, hogy a szervezet a hőleadást nem tudja kiegyenlíteni. Leggyorsabban azok hűlnek meg, akik­­hirtelen hőmérsék­let változásnak vannak kitéve, akik túlfűtött, túlmeleg szobá­ból hirtelen kerülnek hideg légkörbe. A felhevülten elfo­gadott jéghideg italnak is meg­hűlést kiváltó hatása van. A meghűlés gyakran a lábakon keresztül jön létre, mert az át­nedvesedett lábbeli hőt von el. Meghűlés ellen megfelelő öl­tözködéssel kell védekezni, ami — egyes beidegzett hiedelmek ellenére — nem azt jelenti, hogy télen, szabadban túl­öltözködjünk, a meleg szobá­ban ügyeljünk arra, hogy csak könnyen legyünk öltözve és amikor kimegyünk a szabadba, egyenletesen védjük meg min­den testrészünket a hőmérsék­let-változástól.­­Nagyon fontos a meleg alsónemű és a meleg, téli harisnya. Fontosabb, mint az esetleg túl vastag pulóver.) A meghűlésre hajlamosabbak azok, akik télen otthon túl­fűtött szobában tartózkodnak. A meghűlésre való hajlamot csökkenti, ha rendszeresen űzünk valami sportot. Hasznos és eredményes a rendszeres hidegvíz-kúra, ami a vérkerin­gés élénkülését segíti elő. A meghűlés lehetőséget ad arra, hogy betegségeket okozó csírák a szervezetbe kerülje­nek és ott kifejtsék káros ha­tásukat. A meghűléses megbe­tegedéseknek a hideg évsza­kokban való gyakorisága an­nak is következménye, hogy ősszel és télen csökken a nap-­ sütésnek levegőt tisztító és csíraölő hatása. Mint azt fentebb már emlí­tettük, a célszerű öltözködés távolról sem a túl meleg ru­házkodást jelenti, hanem azt, hogy rögtön reagáljuk le, ha fűtött helyiségből a szabadba, vagy a szabadból fűtött, zárt helyiségbe megyünk. Ha csak egy pillanatra is kukkantunk be a meleg szobába, rögtön vessük le kabátunkat, sálun­kat, vegyük le fejkendőnket. Megfelelő óvatossággal elér­hetjük, hogy ne érjen el ben­nünket a meghűlés. Ha pedig elért, akkor orvoshoz kell for­dulnunk és így megakadályoz­hatjuk, hogy az egyszerű meg­­s­űlés súlyos megbetegedéseket váltson ki. Dr. Pályi Márton főorvos Emberi problémák Egy baleset tanulságai Népi államunk, — mint köz­tudomású — nagy gondot for­dít a dolgozók munkavédel­mére és a balesetek megelőzé­sére. Mielőtt a dolgozó mun­kába áll, elméleti és gyakor­lati oktatáson kell, hogy részt­­vegyen. Ma már elmondhat­juk, hogy vállalataink általá­ban végre is hajtják e tekin­tetben az idevonatkozó törvé­nyeket és rendeleteket. így volt ez a Cinkotai Autóalkat­részgyárban is, például Ko­peczky István esetében. Ami­kor felvették a gyárba dol­gozni, Kopeczky elvtársat, őt is ki akarták oktatni. Ám Kopeczky elvtárs elhárította az elvtársi segítséget arra való hivatkozással, hogy ő ré­gen a szakmában dolgozik és nincs szüksége segítségre, ma­gyarázatra. Ezek után balesetet szenvedett, ami azt mutatja, hogy mégsem lett volna sza­bad elutasítania a segítséget. Ha Kopeczky elvtárs is el­fogadta volna a jótanácsot, nem ülve dolgozott volna munkapadján, hanem — az előírásoknak m­egfelelően — állva, nem következett volna be a baleset. És elkerülhető lett volna egy törvénysértés is, ami úgy következett be, hogy Kopeczky elvtárs a bale­set után betegállományba ment és a 30 napos próbaidő letelte után, a 33. napon meg­szüntették munkaviszonyát, jogellenesen. Úgy gondoljuk, az illetékes vezetőknek nem szabad meg­engedni, hogy a dolgozók a munkavédelmi és balesetelhá­rítási oktatást felelőtlenül fo­gadják, s ne törődjenek saját testi épségükkel és a terme­lésből való kieséssel. Ám ugyanakkor az sem­ engedhető meg, hogy a próbaidő letelte után a munkaviszonyt meg­szüntessék. Több emberséget! Az a feladatunk, hogy a dol­gozókat nap mint nap meg­győzzük a jobbról, a biztonsá­gosabb munkáról, hogy be­széljünk nekik a rendeletek­ről, a törvényekről, és ezzel is szélesítsük látókörüket. Ha a 31. sz. Autóközlekedési Válla­lat illetékesei is ezt tették volna, akkor — például — Szilágyi János elvtárs rok­kantsági ügyében sem a Rá­dióhoz, hanem az erre illeté­kes SZTK Alközponthoz for­dult volna. A szakszervezeti bizottságnak és a gazdasági vezetőknek pedig ezúton is felhívjuk a figyelmét, hogy a munkában megrokkant embe­rek sorsával, problémáival még hatásosabban foglalkoz­zanak. Érezzék, tudják ezek az emberek is, hogy népi álla­munk minden dolgozóval tö­rődik és segít nehézségeik le­küzdésében. Balázs Imre A Közlekedés decemberi számában foglalkoztunk a FAÜ 67-es brigádjának mun­kájával és közöltük a brigád tagjainak fényképét. Két arc­kép azonban felcserélődött, ezért itt megismételjük a köz­lést Túri Rozáliáról és Vár­halmi Sándornéról. Túri Rozália Várhalmi Sándorné

Next