Közlekedés, 1960 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1960-01-01 / 1. szám
A TÚLÓRÁK CSÖKKENTÉSE gazdasági, de elsősorban politikai feladat Négy napirendi pont a szakszervezet Központi Vezetősége ülésén A Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete Központi Vezetősége december 28-i ülésén négy fontos napirendi pont szerepelt. A napirend előtt Csaplár Péter elvtárs, a szakszervezet elnöke ismertette az elnökség munkáját a legutóbbi központi vezetőségi ülés óta. Az előterjesztést a jelenlevők egyhangúlag elfogadták. Indokolatlan túlóráztatások Az első napirendi pont a túlóráztatásokkal kapcsolatban felmerült problémák megtárgyalása volt. A Magyar Szakszervezetek XIX. kongresszusa határozata a többi között kimondja, hogya szakszervezetek az eddiginél állhatatosabban harcoljanak a szocialista állam törvényeinek, rendelkezéseinek, különösen a Munka Törvénykönyvében foglaltaknak mindenoldalú érvényesítéséért. Személyre való tekintet nélkül lépjenek fel a mulasztást elkövetőkkel szemben«. Legutóbb a SZOT V. plénuma is foglalkozott ezzel a kérdéssel és feladatul szabta, hogy a szakszervezetek elemezzék a túlóra-felhasználás mértékét, lépjenek fel a már eleve betervezett túlzott mértékei és általában az indokolatlan túlórázásokkal szemben. A közlekedési és szállítási szakmában nagy fontosságú a túlóráztatás és a foglalkoztatottság kérdése. Több ágazat sajátossága, hogy az átlagos foglalkoztatottság jóval meghaladja a napi 8, illetve a havi 210 órát. A jelentés megállapította, hogy 1957. óta a szakszervezet fontos feladatának tartotta a túlóráztatások és afoglalkoztatottság csökkentését és jó eredményeket értünk el. 1957 előtt a gépjárművezetők átlagos foglalkoztatottsága közel 350 óra volt egy hónapban, egyénileg sokszor 500 óra fölé emelkedett. 1958 és 1959 első félévében a foglalkoztatottság 70—80 órával csökkent és 260—270 óra volt az átlag. 1959 második félévétől kezdődően azonban a túlórák és a foglalkoztatottság nagymértékben emelkedett. A megnövekedett termelési és szállítási feladatokat döntően a túlórák számának emelésével oldották meg és oldják meg a gazdasági vezetők. Súlyos a helyzet az adminisztratív és a nem utazó forgalmi munkakörökben. A felhasznált túlórák az adminisztratív állománycsoportokban csak kisebb mértékben vannak engedélyezve, nagyobb része az úgynevezett ■-fekete túlóra, amelyeket sem pénzzel, sem csúsztatással nem váltanak meg. Indokolásul a fokozott feladatokat és az ezzel szemben álló munkaerőhiányt hozzák fel és arra hivatkoznak, hogy ezeket a feladatokat csak a fokozott túlóráztatással lehet megoldani. Adatok Ágazatonként vizsgálva a problémát, a következő adatokat kapjuk: a gyártó-, és javítóiparban a legtöbb túlórát felhasználók a cinkotai Autóalkatrészgyár, a VI. sz. Autójavító Vállalat. Az Autóalkatrészgyár 1959 első tíz hónapjában 35 489 túlórát, a VI. sz. Autójavító Vállalat 18 320 túlórát használt fel. A munkásállományú túlórák oka döntően a létszámhiány. A leltári túlórák száma igen magas. Ezeknek csak egy részét fizetik ki, a másik részét az igazgatói alapból, jutalom címén fizetik ki. A gépjárművezetők munkafeltételeinek és munkabérének megállapításáról szóló 111/1959. Mü. M. rendelet kimondja, hogy a gépjárművezetőket havonta és egyénileg 300 óránál többet nem szabad foglalkoztatni. Ennek ellenére a gépjárművezetők nagy része 300 órán felül teljesített az utóbbi 4—5 hónapban. Az ok itt is a létszámhiány és a megnövekedett feladatok. A gépkocsivezetők óraszám megszorítását nehezíti, hogy a gépkocsivezetők döntő többsége szívesen vállalja a 300 órán felüli foglalkoztatást. A szállító- és rakodómunkások foglalkoztatásánál hasonló a helyzet, a nehéz fizikai munkát végző dolgozókat sok esetben havonta 300 órát foglalkoztatják. Törvénysértés A napirendi ponthoz tizenöten szóltak. Ifjú Neisz József (MAHART Hajójavító Üzemág), Németh József (Bp. Beleped), Tóth Mihály (16. sz. AKÖV), Hammel Barna (52. sz. AKÖV), Sárosdy László, Sebes László (Bp. AKIG), Horváth Zsigmond, Mezei Gábor (FŐSPED—FŐTEFU), Szikora Ferenc, Martin Ferenc (SZOT), Hidasi György (VI. főosztály), Mónus Gábor (SZOT), Somogyi Lászlóné (FÖSPED—FOTEFU), Földvári László (KPM), Földvári Aladár elvtársak. A vita igen színvonalas, mélyenszántó volt és a problémák megoldására számos jó, hasznos javaslat hangzott el. Ezek közül ismertetjük Martin Ferenc elvtársnak, a SZOT titkárának felszólalásából egyes részeket. Martin elvtárs a többi között hangsúlyozta, hogy egyeseknek az az álláspontja, hogy a túlóráztatás megoldhatatlan , súlyos tévedés. Az ipar és a népgazdaság egyes ágazataiban sikerült eredményeket elérni e téren és a vezetők elsőrendű feladata, hogy a módszereket tanulmányozzák és amit lehet, hasznosítsanak a saját területükön. Keresni kell a módszereket a túlóráztatások megelőzésére. Nem elég a problémát csak a gazdasági oldaláról vizsgálni, a túlóráztatás elleni harcot elsősorban politikai feladatnak kell tekinteniük a gazdasági vezetőknek és a szakszervezeti aktivistáknak. A dolgozók élet- és munkakörülményeinek állandó javítása ma fő feladat és a túlzott mértékű, indokolatlan túlóráztatással az e téren előírt fejlődést gátolni nem szabad. A gazdasági vezetők megsértik a törvényt az indokolatlan túlóráztatásokkal. Földvári Aladár elvtárs, a szakszervezet főtitkára a többi között azt hangsúlyozta, hogy a szakszervezeti bizottságok lépjenek fel a gazdasági vezetők ellen a túlóráztatásokkal kapcsolatban. Az előrelátó munkaszervezés, gondosabb tervezés útján elejét lehet venni a túlóráknak. A minisztérium és a vállalatok a tervek készítésénél már eleve magas foglalkoztatottságot állapítanak meg a gépkocsivezetőkre. Ez megengedhetetlen. Javasolta, hogy a minisztérium távlati tervet dolgozzon ki a foglalkoztatottság fokozatos csökkentésére. A rakodómunkások fizikai erejének kímélésére a baráti államokban szép eredményeket értek el a rakodásgépesítés révén. A minisztérium vezetői jártak Csehszlovákiában és tanulmányozták ezt a kérdést, de előrehaladás még nincsen. A vita után határozatot fogadott el a Központi Vezetőség a túlórák csökkentésére. A második napirendi pont a szakszervezet 1960. évi kulturális terve volt, amelyet az ülés jóváhagyott. A Nemzetközi Szövetség vezetőségi ülése Ezt követően Földvári Aladár elvtárs a Nemzetközi Szövetség 1959. decemberben, Szófiában tartott háromnapos üléséről tájékoztatta a Központi Vezetőséget. A többi között arról beszélt, hogy a Szakszervezeti Világszövetség taglétszáma már 100 millió. Nemzetközi síkon a munkásmozgalom jelentős fellendülést ért el, és ez minőségi változást hozott. Ebben jelentős része van Hruscsov elvtárs amerikai útjának, a Szovjetunió következetes békepolitikájának, leszerelési harcának. A Szakmai Szövetség 1961 nyarán tartja legközelebbi konferenciáját, amelynek helyét később döntik el. A tájékoztatás után Sziklási Dezső elvtárs, a számvizsgáló bizottság elnöke szólalt fel, majd a szakszervezet 1960. évi költségvetése került sorra. Ezt a Központi Vezetőség tagjai vita után elfogadták. Az elnökség 1959. évi utolsó ülése Az elnökség 1959. dec. 18-i ülésén több napirendi pont szerepelt. Elfogadta az elnökség a Közlekedési Természetjáró Egyesület eddigi munkájáról szóló beszámoló jelentést és az új tagság szervezéséért, valamint eredményes fikcióiért dicséretben részesítette a vezetőséget, és helybenhagyta a további munkájukra előterjesztett javaslatokat. Megvitatta az elnökség a túlóráztatás helyzetét, amelyről a Központi vezetőségnek is jelentést tett. Jóváhagyta az 1959. évi üdültetési munkát és elfogadta az 1960. évi üdülési tervet. Módosításokkal elfogadta az elnökség a szakszervezet 1960. évi költségvetését, amelyet végleges jóváhagyás végett a Központi Vezetőség elé utalt. A továbbiakban az elnökség megvitatta az Autóközlekedési és Szállítmányozási Szakmai Bizottságnak a szakszervezeti bizalmi csoportértekezletek módszereiről, valamint a Műszaki Szakosztálynak eddigi tevékenységéről adott tájékoztató jelentését. JOGTANÁCSOSUNK FOGADÓ ÓRÁI A Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete értesíti tagjait, hogy a szakszervezet jogtanácsosa, 1960. január 1-től munkajogi kérdésekben, a szakszervezet új székházában, Budapest, VIll., Köztársaság tér 3. munkanapokon (szombat kivételével) fél 9—5 óráig, egyéb jogkérdésben minden szerdán 3—6-ig tart díjmentes tanácsadást. Mi a képen látható jármű neve? Mikor tűnt fel Budapesten az első és milyen útvonalon? Hol és mikor közlekedett az utolsó példánya ennek a járműnek? Mikor indult meg az első pesti autóbusz-járat és milyen útvonalon? Hány kocsival és milyen üzemanyaggal közlekedett? Mikor és milyen útvonalon közlekedett az első pesti villamos? Honnan kapta az áramolv és hányas kocsi volt? Napirenden a Közlekedés (Folytatás) A bizalmi aktívák és a „Közlekedés” A hajós vállalatok szakmai bizottsága közölte velünk, hogy bár az iparágukra vonatkozó írásokat a szakszervezeti funkcionáriusok, bizalmiaknemcsak elolvassák, hanem felhívják azokra a dolgozók figyelmét, az egyéb cikkek tanulmányozásával már nem ilyen jó a helyzet. Bár lapunknak még tovább kell fejlődnie, sok fontos, az egész szakszervezeti tagságot érintő cikket közöltünk és közlünk benne és helyes volna, ha mind a hajós, mind a többi vállalatoknál aktívaüléseken és bizalmi értekezleteken megtárgyalnák — ha szükséges, természetesen a kritikát sem mellőzve — a »Közlekedésiben felvetett kérdéseket, meglátásokat. Az FVV Áramellátás szakszervezeti bizottsága azt közölte velünk, hogy a dolgozók véleménye szerint »a lap nívója a múlttal szemben jelentősen emelkedett«. (Ez különben általános vélemény!) A szakszervezeti bizottság felvetette, milyen közérdekű és megírásra váró munkát végeznek az Áramellátás dolgozói és azt is, hogy a közlekedési tömegsportról többet írjunk. (Amióta az Áramellátásnál ezt javasolták nekünk, már meg is jelent egy hasznos írás az FVV. tömegsportjáról.) A Belföldi Szállítmányozási Vállalatnál — több más kérdés mellett — arra hívták fel figyelmünket, hogy tartsuk napirenden a szálláshelyek ügyét. A II. sz. Autóközlekedési Vállalatnál — mint több más vállalatnál is —elismerték, hogy komoly hiányosságok vannak a lap terjesztése, olvasottsága körül. Biztosak vagyunk benne, hogy az elnökség fontosabb ismertetett vitája és határozata nyomán, a központ szervezési osztálya, a szakszervezeti bizottságok, a bizalmiak, a sajtófelelősök segítségével nem csupán a terjesztés javul meg, hanem szélesedik a lapba rendszeresen írók száma is. A Fővárosi Autóbuszüzemnél nem kevesen azt vetették fel, hogy viszonylag elhanyagolja a lap az autóbusz-dolgozókat. Bár ezt a szemrehányást nem érezzük egészen jogosnak — hiszen az autóbuszok vezetőit, kalauzait s egyéb dolgozóit közvetlenül érinti számos olyan cikk is, amelyben az autóbusz szó nincsen leírva —, a jövőben többet kívánunk foglalkozni a FAÜ speciális problémáival. Színesebben, emberibben .. ! A pécsi területi bizottságnál — mint igen sok szakszervezeti tagunk különböző fővárosi és vidéki vállalatoktól — azt kérték, hogy az eddiginél többet színesebben mutassunk be, rajzoljunk meg emberi portrékat. Olyan dolgozókét, akik kiemelkedő munkájukkal, különösen értékes tevékenységükkel harcolnak a közösségért, de olyan egyszerű embereket is, akik tipikus képviselői a közlekedési dolgozók különböző rétegeinek, kategóriáinak. A lapunkkal kapcsolatos véleményekből, kívánságokból— mint azt fentebb is jeleztük — itt csupán egy csokrot gyűjthetünk egybe. Ebből is kitűnik azonban, hogy olvasóink nagy figyelemmel kísérik a fejlődőközlekedésit, s az is, hogy lapunkat — az olvasók a levelezők, a tudósítók segítségével — tovább kell még javítanunk. Amit a meghűlésről tudni kell Nemcsak a termelésnek, az egészség megőrzésének is megvan a magas téli felkészülésbe. Ügyelnünk kell — például — a megfázásra, amely anyjfai betegségnek lehet szülője. A közlekedési dolgozók számára igen fontos probléma ez, amelyről fontos, szükséges beszélni. Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy az emberi testnek van egy hőmérséklete, amely — bizonyos határok között — mind a külső környezet hőmérséklet-változásaitól, mind a szervezet hőmérséklet-változásaitól függetlenül megőrzi állandóságát. Ez az ún. »állandó hőmérséklet« a szervezet meleg készletét télen visszatartja, nyáron pedig csökkenti. Olyan diszpécser-féle a testünkben ez, amely arra »törekszik«, hogy a szervezetben bekövetkező meleget termelő folyamatok és a környezet hőmérsékletének változásai egyensúlyba kerüljenek, kiegyenlítsék egymást. A szervezetnek tehát van egy önkéntelen — az egyszerűsítés kedvéért mondom — törekvése arra, hogy állandó testhőmérsékletet tartson. Ha azonban a külső környezet túlságosan lehűl, a test hőleadása túl nagy mértékben nő meg, az egyensúly megbomlik és meghűlés következik be. A meghűlést lényegében az váltja ki, hogy a szervezet a hőleadást nem tudja kiegyenlíteni. Leggyorsabban azok hűlnek meg, akikhirtelen hőmérséklet változásnak vannak kitéve, akik túlfűtött, túlmeleg szobából hirtelen kerülnek hideg légkörbe. A felhevülten elfogadott jéghideg italnak is meghűlést kiváltó hatása van. A meghűlés gyakran a lábakon keresztül jön létre, mert az átnedvesedett lábbeli hőt von el. Meghűlés ellen megfelelő öltözködéssel kell védekezni, ami — egyes beidegzett hiedelmek ellenére — nem azt jelenti, hogy télen, szabadban túlöltözködjünk, a meleg szobában ügyeljünk arra, hogy csak könnyen legyünk öltözve és amikor kimegyünk a szabadba, egyenletesen védjük meg minden testrészünket a hőmérséklet-változástól.Nagyon fontos a meleg alsónemű és a meleg, téli harisnya. Fontosabb, mint az esetleg túl vastag pulóver.) A meghűlésre hajlamosabbak azok, akik télen otthon túlfűtött szobában tartózkodnak. A meghűlésre való hajlamot csökkenti, ha rendszeresen űzünk valami sportot. Hasznos és eredményes a rendszeres hidegvíz-kúra, ami a vérkeringés élénkülését segíti elő. A meghűlés lehetőséget ad arra, hogy betegségeket okozó csírák a szervezetbe kerüljenek és ott kifejtsék káros hatásukat. A meghűléses megbetegedéseknek a hideg évszakokban való gyakorisága annak is következménye, hogy ősszel és télen csökken a nap- sütésnek levegőt tisztító és csíraölő hatása. Mint azt fentebb már említettük, a célszerű öltözködés távolról sem a túl meleg ruházkodást jelenti, hanem azt, hogy rögtön reagáljuk le, ha fűtött helyiségből a szabadba, vagy a szabadból fűtött, zárt helyiségbe megyünk. Ha csak egy pillanatra is kukkantunk be a meleg szobába, rögtön vessük le kabátunkat, sálunkat, vegyük le fejkendőnket. Megfelelő óvatossággal elérhetjük, hogy ne érjen el bennünket a meghűlés. Ha pedig elért, akkor orvoshoz kell fordulnunk és így megakadályozhatjuk, hogy az egyszerű megsűlés súlyos megbetegedéseket váltson ki. Dr. Pályi Márton főorvos Emberi problémák Egy baleset tanulságai Népi államunk, — mint köztudomású — nagy gondot fordít a dolgozók munkavédelmére és a balesetek megelőzésére. Mielőtt a dolgozó munkába áll, elméleti és gyakorlati oktatáson kell, hogy résztvegyen. Ma már elmondhatjuk, hogy vállalataink általában végre is hajtják e tekintetben az idevonatkozó törvényeket és rendeleteket. így volt ez a Cinkotai Autóalkatrészgyárban is, például Kopeczky István esetében. Amikor felvették a gyárba dolgozni, Kopeczky elvtársat, őt is ki akarták oktatni. Ám Kopeczky elvtárs elhárította az elvtársi segítséget arra való hivatkozással, hogy ő régen a szakmában dolgozik és nincs szüksége segítségre, magyarázatra. Ezek után balesetet szenvedett, ami azt mutatja, hogy mégsem lett volna szabad elutasítania a segítséget. Ha Kopeczky elvtárs is elfogadta volna a jótanácsot, nem ülve dolgozott volna munkapadján, hanem — az előírásoknak megfelelően — állva, nem következett volna be a baleset. És elkerülhető lett volna egy törvénysértés is, ami úgy következett be, hogy Kopeczky elvtárs a baleset után betegállományba ment és a 30 napos próbaidő letelte után, a 33. napon megszüntették munkaviszonyát, jogellenesen. Úgy gondoljuk, az illetékes vezetőknek nem szabad megengedni, hogy a dolgozók a munkavédelmi és balesetelhárítási oktatást felelőtlenül fogadják, s ne törődjenek saját testi épségükkel és a termelésből való kieséssel. Ám ugyanakkor az sem engedhető meg, hogy a próbaidő letelte után a munkaviszonyt megszüntessék. Több emberséget! Az a feladatunk, hogy a dolgozókat nap mint nap meggyőzzük a jobbról, a biztonságosabb munkáról, hogy beszéljünk nekik a rendeletekről, a törvényekről, és ezzel is szélesítsük látókörüket. Ha a 31. sz. Autóközlekedési Vállalat illetékesei is ezt tették volna, akkor — például — Szilágyi János elvtárs rokkantsági ügyében sem a Rádióhoz, hanem az erre illetékes SZTK Alközponthoz fordult volna. A szakszervezeti bizottságnak és a gazdasági vezetőknek pedig ezúton is felhívjuk a figyelmét, hogy a munkában megrokkant emberek sorsával, problémáival még hatásosabban foglalkozzanak. Érezzék, tudják ezek az emberek is, hogy népi államunk minden dolgozóval törődik és segít nehézségeik leküzdésében. Balázs Imre A Közlekedés decemberi számában foglalkoztunk a FAÜ 67-es brigádjának munkájával és közöltük a brigád tagjainak fényképét. Két arckép azonban felcserélődött, ezért itt megismételjük a közlést Túri Rozáliáról és Várhalmi Sándornéról. Túri Rozália Várhalmi Sándorné