Közlekedés, 1971 (61. évfolyam, 1-24. szám)
1971-06-10 / 11. szám
IS. Védettség, jutalmazás a kollektív szerződésekben A DOLGOZÓKNAK sokat jelent a felmondási védettség és a jutalmazás szabályainak meghatározott és helyes kidolgozása a kollektív szerződésben. A védettség az egyén erkölcsi, a jutalmazás pedig anyagi megbecsülését fejezi ki, de mindkettő — egyúttal — értékítéletet is tartalmaz a dolgozóról, munkájáról. A helyes megoldás, éppen ezért, fontos politikai kérdés. A védettség három együttes feltétele: a vállalatnál eltöltött hosszú idő, az átlagosnál jobb munka; és a példamutató magatartás. A legtöbb kollektív szerződésben a három feltétel közül csak az első kettőt határozták meg. A harmadikat nem, vagy részül, általában negatív módon. Példamutató magatartásnak minősül, ha a dolgozónak nem volt fegyelmi büntetése, illetőleg feladatait nem hanyagolta el. A Miskolci Közlekedési Vállalat kollektív szerződés tervezetében például öttől tíz évig terjedő időtartamban — a fő munkaterületekre megkülönböztetve — határozták meg a vállalatnál eltöltött hoszszabb idő fogalmát, míg az átlagosnál jobb munkát a „kiváló dolgozó” kitüntetés vagy ennél magasabb, kifejezetten a jól végzett munka elismeréséért adott kitüntetés elnyerése jelenti. A PÉLDAMUTATÓ magatartás mércéjének meghatározásánál az egyén kapcsolata a közösséggel gondolatából indultak ki, így példamutató magatartásának minősülnek elsősorban azok a szocialista brigádtagok, akik e mozgalom bármely fokozatát elnyerték. Ugyancsak ide sorolják az egynél több választási időszak alatt a társadalmi szervezeteknél , akár vállalaton kívüli szervezeteknél is aktív tevékenységet végző, ■rüi munkájuk mellett a közösségért dolgozókat. A miskolci megoldás helyes és előremutató, kifejezetten politikai tartalmú rendelkezés. A JUTALMAZÁSNÁL joggal várják el a dolgozók, hogy a kollektív szerződés ne csak általános elvekben rendelkezzék, hanem — ezen túlmenően — határozzon meg olyan eseteket is, amikor a dolgozó a jutalomra jogosulttá válik. Nehéz, de nem lehetetlen megoldás. Minden vállalatnál található — prémiummal ösztönzött feladatokon kívül és mellett — számos olyan cél is, amelyek teljesítése esetén helyénvaló a jutalmazás. A Fővárosi Autótaxi Vállalat minden 25 000 km — a továbbiakban minden újabb 25 000 kilométer — eseménymentes teljesítése után 300 forint, iletőleg fokozatonként ötven forinttal emelkedő öszszegben fizet jutalmat forgalmi gépkocsivezetőinek. Nyolcszázezer kilométernél már 2000 forint a jutalom összege! A GÉPKOCSIVEZETŐNEK tehát kétszeres érdeke a balesetmentes közlekedés: prémiumot jelent és ezen felül jutalmat is kap. Ugyanakkor jól jár a vállalat is, kevesebb kocsija áll karambol miatt, de jól jár a főváros lakossága is, több taxi szolgálhatja így közlekedési igényeinek kielégítését. A megoldás szép példája a jutalom ösztönző szabályozásának és egyúttal tükrözi a dolgozók egyéni érdekeinek találkozását a vállalati érdekkel, sőt azon túl is, a társadalmi érdekkel. Dr. Szűcs Tibor Inkább ne? Legutóbb a szakszervezeti bizottságok reszortfelelőseinek értekezletén az egyik felszólaló rendkívül nagy feltűnést keltett, mert a következő álláspontot képviselte: „Az üzemegység bérfejlesztésre kapott egy összeget azzal, hogy a felosztásról az üzemegység vezetője döntsön annak figyelembevételével, hogy ki hogyan dolgozik és mennyit érdemel. Mi ezzel a megoldással nem értünk egyet, mert hogyan lehet kiválasztani, hogy kinek adjunk és kinek nem. Ez a felső szervek részéről kényelmesség, és inkább ne adjanak, mint hogy ilyen helyzetbe hozzák az üzemegység vezetőit” — mondotta felszólalásában. Eddig az álláspont. Érthető, hogy feltűnést keltett, mert érthetetlen és nem fogadható el. Annál különösebb a dolog, mert éppen szakszervezetünk XXVIII. kongresszusának alapvető megállapításairól volt szó a megbeszélésen, melyek között szerepel — többek között — az egyenlősdi bírálata és annak elérése, hogy aki többet nyújt a termelőmunkában, az nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülést élvezzen. Megdöbbenést keltett azért is, mert ez szakszervezetünk tagságának véleményével — melyet a választások során többen kifejtettek — sem találkozik. Bármilyen meglepő is, az álláspont elhangzott, érthető, hogy vannak még ilyen nézetek. Ezeket a kényelmesség, a régi rosszhoz való ragaszkodás diktálja. Ezeket az álláspontokat nem lehet elfogadni. Türelmes, meggyőző munkával kell bizonyítani, hogy a gazdasági és politikai vezető munkának vannak népszerű és népszerűtlen részei. Ilyen lehet a bérfejlesztés is. Nyilvánvaló, hogy aki jól dolgozik és a bérét, jövedelmét növelik, örül az intézkedésnek. Akinek nem jut, bizonyára nem lelkesedik. De akkor is ez a helyes álláspont. Egyetlen központ, tröszt, vállalat igazgatóságán nem vállalhatják, hogy az egyes munkahelyek dolgozóinak tevékenységét pontosan ismerjék és ennek alapján döntsenek a bérfejlesztésről. Éppen ideje tudomásul venni, hogy a jog- és hatáskörök kialakításával együtt jár, hogy a bérfejlesztést azok végzik, akik az egyes dolgozókat, azok munkáját a legjobban ismerik. A szakszervezeti bizottság képviselőinek ezeket az intézkedéseket segíteni, támogatni és nem bírálni kell. Éppen a fordítottja lenne érthető, ha az ellen emelt volna szót a felszólaló elvtárs, hogy az üzemegység gazdasági vezetőjének nem lenne jogköre. Mindebből következik, hogy a hozzászólásban bírált intézkedés nem elítélést, hanem dicséretet érdemel. D. E. Az ünnepi könyvhét után Ebben az évben is — hagyományainkhoz híven — a könyvhét ünnepén fokozott figyelemmel tekintettünk a könyvesboltok kirakataiba, a könyvpavilonok polcaira, keresve kedvenc íróink újonnan megjelent műveit. Mert a könyvhét mindig tartogat a könyv barátainak meglepetést, „csemegét”, ami új az eddigiekhez képest. Különösen akkor, ha ez az újdonság még személyes élményhez, a könyv írójával való találkozáshoz is kötődik. Mindez — és még sok minden együtt — a könyv ünnepe. Varázsát mindenki érzi, aki már végigolvasott egy jó könyvet. Az idei könyvhét előtt is úgy gondoltuk, hogy mindenki talál kedvére való olvasnivalót. Nem csalódtunk. Aki a magyar széppróza és versirodalom kedvelője, nagy örömmel olvashatja Galambos Lajos: Nyílj meg, ég! című, regényeket és elbeszéléseket tartalmazó kötetét; Baráth Lajos: Sortűz című regényét, amely a „tatabányai csendőr sortűz” izgalmas irodalmi feldolgozása; Sarkadi Imre: Farkaskaland című elbeszéléskötetét, amely a modern próza újdonságjegyeit művészi módon foglalja magába; Váci Mihály verseskötete; Németh László: Égető Eszter című regénye, Krúdy Gyula zenei írásainak gyűjteménye gazdagítják szép könyveink sorát. Szabolcsi Miklós: Jel és kiáltás című kötetében napjaink művészeti életének egyik legizgalmasabb problémáját tárgyalja, az új avantgarde társadalmi, filozófiai, esztétikai hátterét világítja meg. És — szerencsére — hoszszan folytathatnánk a sort. De nemcsak a magyar, hanem a külföldi irodalom, valamint az ismeretterjesztés, politika és művészet területéről is válogathatott és válogathat a könyvkedvelők tábora. A Galambvadászat című kötet a mai szovjet elbeszélők remek írásait gyűjti össze. Lenin: Könyvekről, könyvtárakról című műve olyan cikkek, levelek zömét tartalmazza, amely most jelent meg először magyarul. A szép külalak, a magyar könyvre jellemző ízléses kivitel — amely nyomdaiparunkat fémjelzi — is hozzájárult ez évi könyvünnepünk sikeréhez. Remélhetőleg az ünnepnapok után is folytatódik ez a siker. Fésűs Istvánné A Fővárosi Autótaxi Vállalat kultúr-, agit.-prop. bizottsága és szakszervezeti könyvtára az ünnepi könyvhét alkalmából a szocialista brigádok részére jól sikerült író—olvasó találkozót szervezett. Meghívott vendég Soós Zoltán kétszeres SZOT-díjas költő volt (Fotó: Kádár J.) KÖZLEKEDÉS Randevú a Móricz Zsigmond körtéren egy KV-tag buszvezetővel Kárpáti Lipótot, a Budapesti Közlekedési Vállalat gépkocsivezetőjét, szocialista brigádvezető-helyettest, az utóbbi fél évben több megtiszteltetés érte. Megválasztották az üzemegységi szakszervezeti bizottság, majd a XXVIII. kongreszszuson a KSZDSZ központi vezetőségének tagjává, s küldöttként részt vett a szakszervezetek XXII. kongresszusán is. A Móricz Zsigmond körtéren adtunk egymásnak randevút. Kárpáti Lipót, befejezve aznapi szolgálatát, kissé fáradtan kászálódott ki a vezetőfülkéből. " Szombat délután volt, fél kettő. Délelőtt elmondták: Kárpáti Lipót vasárnap hajnalban 3 óra körül újra szolgálatba lép. Ezek szerint otthon a tisztálkodáson, az étkezésen és az alváson kívül, másra nem is igen futja az idejéből. Szabadkoztunk, elnézést kértünk volna, hogy ráadásul még mi is föltartjuk, de mosolyogva közbeszólt: — Ugyan, ebből aztán igazán ne csináljanak gondot. Különben is, máskor még ennyi szabad időm sem szokott lenni. Mint ahogy, általában véve, a szaktársaimnak sem. Higgyék el, nehéz élet a buszvezetőé. Havonta 260—270 óra szolgálat, esetenként még ennél is több. Ilyen istentelenül nagy forgalomban. Nem csoda, hogy sokan elfáradnak. Beszámolás a kongresszusról A szakszervezeti bizottság június első napjaiban összehívta a bizalmiakat. Kárpáti Lipót készségesen vállalkozott arra, hogy beszámoljon a XXII. kongresszuson szerzett tapasztalatairól. Tulajdonképpen ugyanazt mondta el, amit a KSZDSZ, de még inkább a SZOT kongresszusa óta lépten-nyomon mondogatott beszélgetés közben a szaktársainak. „Még egy kis türelmet, gyerekek! Ezután már csak könnyebb lehet. Most kell igazán kitartani. Most, amikor már — belátható időn belül — rendbe fognak jönni a dolgok. A fővárosi tömegközlekedés szekerét ki fogjuk rántani a kátyúból”, így mondta: ki fogjuk rántani. Ezen azt kell érteni — s ezt, élénk taglejtésekkel nyomatékot adva a szavainak, részletesen ki is fejtik, hogy a budapesti tömegközlekedés rendbehozása olyan értelemben is közügy, hogy mindenkinek megvan ebben a fontos feladata, a gépkocsivezetőtől, a szerelőtől kezdve, a BKV vezetőin keresztül a fővárosi tanácsig és a miniszteriális szervekig — igen, mindenkinek. Magától értetődően: a társadalmi szerveknek is. Kárpáti Lipót már eddig is mindent, ami csak tőle telhetett, megtett ezért. Annak ellenére, hogy fiatal ember — harminchat éves — a BKV legtapasztaltabb, legjobb gépkocsivezetőinek egyike. („Ha minden buszvezetőnk ilyen lenne...” — jegyezte meg nagyot sóhajtva a szolgálat vezetője, amikor a Kárpáti Lipósról alkotott véleménye felől érdeklődtünk). Vezetéstechnikáját valósággal megcsodálják a hozzá gyakran beosztott kezdő buszvezetők. Kitűnően ért a műszaki dolgokhoz, hiszen a szakmája, amit a buszvezetés kedvéért hagyott ott, műszerész. Letette a garázsmesteri vizsgát is. Alkatrészekkel, szerszámokkal teli, súlyos aktatáskát cipel magával szolgálatba. Nem jön zavarba, ha a kocsija útközben elromlik, legtöbbször ő maga javítja meg. Az utasok — a 3-as vonalán jár rendszeresen — személyes jó ismerősei; ha meglátják, már messziről üdvözlik. Alaposan felkészül az szb-ülésekre Kárpáti Lipótnak a szabadidőből jut a legkevesebb, ő maga is, havonta, legalább 260 órát tölt el szolgálatban. De amíg sokan mások a szolgálat befejeztével egy kicsit kifújhatják magukat, addig őt végzés után rendszerint várja már a társadalmi munka. Hol ez, hol az. Van úgy, hogy „csak” a brigád ügyeit kell intézni, van úgy, hogy az üzemegységében a munkaügyi döntőbizottság ülésén kell részt vennie — mert tagja ennek a bizottságnak is. Nagyon alaposan, lelkiismeretesen szokott felkészülni a szakszervezeti bizottság üléseire. S mindig felelősséggel, tárgyilagosan, hozzáértéssel foglal állást a megvitatott kérdésekben. Jól ismeri és ismerteti az szb-vel az emberek gondjait, problémáit. „Mondd, lesz ebből valami?” Azt mondja: — Az utóbbi időben a BKV dolgozói szemlátomást fokozódó érdeklődést tanúsítanak a szakszervezeti munka iránt, megnőtt előttük a szakszervezet tekintélye. Sok ember megszólít engem is: „Tetszik nekem, hogy napirendre tűzték a járművezetők korkedvezményes nyugellátásának megoldását”. „Jó, hogy a kongresszuson is szóba került a gépkocsivezetői munka szakmásítása. De mondd, végül is lesz ebből valami?” Az sem véletlen, hogy mostanában a bizalmi értekezletek is sokkal népesebbek, mint azelőtt. Izgalmas, fontos, százakat, ezreket érdeklő és érintő kérdésekről van szó ezeken. Az emberek tehát növekvő bizalommal vannak a szakszervezet és annak aktivistái iránt. Kárpáti Lipót nem szeretne, de alkatánál, jellembeli tulajdonságainál fogva nem is tudna visszaélni ezzel a bizalommal. Mély értelmét, eredményét látja a szakszervezeti munkának, s mind szélesebben bontakozik ki előtte — nem hiába volt ott két kongresszuson — e munka perspektívája is. Ezért számára, a mindennapi szolgálat után bármenynyire is nehéz, soha nem terhes a szakszervezeti munka. Németh Árpád Kárpáti Lipót a Móricz Zsigmond körtértől Nagytétényig, a 3-as vonalon jár. Képünkön: egy kis pihenő a végállomáson (Szaniszló László felv.) Erősödik a MÁV—Volán együttműködés (Tudósítónktól.) Nemrégen közös megbeszélésre ültek össze a vasút és az autóközlekedés vezető kommunistái. A tanácskozást a Volán Tröszt MSZMP csúcsvezetősége és a MÁV Vezérigazgatóság MSZMP végrehajtó bizottsága hívta össze, hogy megtárgyalják a két ágazat együttműködési feladatait, a közlekedéspolitikai koncepció gyakorlati megvalósítása során. Az írásos és szóbeli vitaindító, valamint az összes felszólaló azt hangsúlyozta, hogy a vasút és az autóközlekedés összehangolt munkáján áll, vagy bukik a magyar közlekedéspolitika sikere, a szállítási feladatok végrehajtása. Számokat is említettek, melyek szerint az utasszállítási teljesítmény 99 százalékát, az áruforgalmi teljesítmények 88 százalékát a két közlekedési ág teljesíti. Rögzítették, hogy az együttműködésnek az egész népgazdaság érdekeit kell szolgálnia, elő kell segíteni az utazóközönség jobb kiszolgálását, az áruszállítás gyors és olcsó lebonyolítását. A MÁV és a Volán közös munkáját egyébként az 1969. évben megkötött Együttműködési megállapodás szabályozza. Ez az okmány meghatározza a feladatokat, a közös beruházásokban, a műszaki fejlesztésben, foglalkozik a korszerű szállítástechnikai és a kombinált fuvarozási módok alkalmazásával, a közös anyagi érdekeltség előmozdításával, a szocialista munkaverseny fejlesztésével, a szociális ellátottság és a munkavédelem fokozásával. Az aktívaértekezlet megállapította, hogy az Együttműködési megállapodás igazolta a hozzá fűzött reményeket, eddig bevált a gyakorlatban. Elhatározták, hogy elkezdik az 1972. év végén lejáró megállapodás újraszövegezését. Az értekezleten elhangzottak, a gyakorlati tapasztalat alapján minden területen tovább kívánják fejleszteni a közös munkát. A felszólaló kommunisták azt keresték, ami a munkában összeköt, ami a közös cél megoldását segíti elő. A vezetésben a Volán Trösztnél és a MÁV Vezérigazgatóságon az együttműködés jó. A MÁV igazgatóságok és a vállalatok szintjén itt-ott akadnak problémák. Még több objektív és szubjektív tényező akadályozza az együttműködést a szolgálati helyeken, az állomások a telepek és kirendeltségek között. A kommunista aktíva elhatározta, hogy befolyását latba veti az együttműködés minden szinten történő továbbfejlesztése érdekében. Kérték a szakszervezeti szerveket, keressék meg azokat a módszereket, melyek révén az együttműködést a beosztott dolgozók között is tovább javíthatják, a MÁV—Volán komplexbrigád-mozgalmat fejleszthetik és erősíthetik. 1971. fantas ».