Köznevelés, 1967 (23. évfolyam, 1-24. szám)
1967-03-24 / 6. szám
KODÁLY ZOLTÁN 1882-1967 A magyar művelődést, a világ zenekultúráját rendkívüli veszteség érte: el- hunyt Kodály Zoltán. Mire ezek a sorok megjelennek, a hazai és a világsajtó közlemények áradatában méltatta zeneszerzői nagyságát, művészetének korszakos jelentőségét, megemlékezett a zenetudós érdemeiről, elsiratta, mint az hatású művelőjét, az ifjúság zenei nevelésének világraszóló pedagógusát. Kodály Zoltán sokoldalú alkotó volt, életműve a zselis komponista, a zenetudós, a zenepedagógus kivételesen hagy és lenyűgözően harmonikus megjelenése. Kevés olyan alkotója volt kultúránknak, akinek neve, tevékenysége, tekintélye ennyire összeforrott volna az iskolával, a gyermekekkel, a pedagógusokkal, a nevelés ügyével. Erre éppen ebben a lapban, a köznevelésben kell hangsúlyosan, a veszteség igazi nagyságát átérezve emlékeztetnünk. -Halhatatlan életművében is kivételes szerepet játszik az, amit a zenei kultúra terjesztéséért, az ifjúság zenei műveléséért tett. Kodály Zoltán neve kórusokat, éneklő gyermekeket és ifjakat, lelkes pedagógusokat idéz fel, olyan dalosokét, akik egy nemes ügy és egy nagy mester igézetében dolgoznak, fáradnak úgy, hogy a munka terhét nem, vagy alig, de a gyönyörűségét annál inkább átélik. Egész életében azért dolgozott, azért harcait, hogy a zene legyen mindenkié. A kubualis felemelkedést szívügyének tekintő művész mélyen demokratikus törekvése volt ez. Ahhoz azonban, hogy ez a törekvés valóra váljon, olyan társadalmi rendszer kellett — a mi szocialista rendszerünk —, amely demokratikus művelődéspolitikájával meg is teremti a feltételeket ahhoz, hogy a nagy művésznek ez a vágya, ez a dédelgetett álma valóra váljon. Erről tanúskodik több mint száz énektagozatú iskolánk, zeneoktatásunk bővülő hálózata, és — a technikai eszközök nagyarányú segítségével — népünk zenei műveltségének gyarapodása, mélyülése. Szó sincs arról, mintha •az esztétikai nevelés, s ezen belül a zenei nevelés útjából már minden akadályt el tudtunk volna hárítani. De sokat tettünk és teszünk azért, hogy hitvallását és koncepcióját, amelyet utoljára a múltévben Dunapatájon fogalmazott meg, megvalósítsuk: „A zene múlhatatlan része az emberi műveltségnek. Akiben ez nincs, annak a műveltsége tökéletlen. Zene nélkül nincs teljes ember.” Kodály Zoltán a zenei anyanyelvre alapozott zenei művelés olyan pedagógiai rendszerét dolgozta ki, lelkes és hozzáértő pedagógusok oly meggyőző eredménnyel alkalmazzák ezt a módszert, hogy nem túlzás azt állítani: a világ csodájára jár. Keresik a Kodálymódszer nyitját, tanulmányozzák eljárásait, elismerik és megcsodálják tanulóink zenei tudását, érzékenységét, a zenei nevelés egész személyiségfejlesztő hatását, amely ennek a módszernek alapgondolata. A „csoda” nyitja, mint mindig, valóságos dolgokban van: egy valóban zseniális pedagógiai koncepcióban, hozzáértő alkalmazókban, megvalósítókban, s egy olyan megértő és áldozatkész társadalmi rendszerben, s e társadalom lényegéből következő olyan kulturális talajban, amelyből szárba szökkenhetnek a szép elgondolások. Kevés olyan kulturális vívmányunk van, amely annyira széleskörűen ismert és elismert lenne, mint énekoktatásunk, általánosabban, zenei nevelésünk Kodály-kidolgozta és Kodály-terjesztette módszere. Ez a nagy magyar mester halhatatlan életművének szívéhez talán legközelebb álló, s hozzánk, pedagógusokhoz szubjektíve ugyancsak legközelebb álló része. Észt úttörők, francia iskolásgyerekek, kanadai pedagógusok úgy fognak ezen túl a zenei nevelés megalapozásán dolgozni, hogy ebbe a gyönyörű tevékenységbe beépül a halhatatlan magyar mester, a „Tanár úr” szelleme. Pedagógusi, szakmai elfogultságunk nem szabad, hogy eltakarja Kodály zenealkotói nagyságát. A Kodály-módszerrel azt is megalapozzuk, hogy a felnövekvő nemzedékek értsék a nagy Kodály műveket: a Psalmus Hungaricust, a Felszállott a pávát, a Budavári Te Deumot, a Székelyfonót, a Háry Jánost, s a csodálatos művek egész sorát. S aki ezeket a műveket érti és szereti, az előtt megnyílik az európai zene egész kincsestára, a népdaltól eljut az oratóriumig, az egyszerűtől a bonyolultig, vagy éppen a művészet legutolsó szaváig, a klaszszikus egyszerűségig. A Kodály-művek világossága, közérthetősége, népi-nemzeti dallama, mai áttekinthető harmónia- és formavilága jó iskola a zene zaklatottabb, bonyolultabb, ellentétektől inkább szaggatott tájai felé. A klasszikusok nagyságát értelmetlen dolog összehasonlítani. Kodály művészete a XX. század zenei kifejezésének „ ... a zene ügye az általános iskolában nem is a zene ügye elsősorban. Közönségnevelés , közösségnevelés. Írásban egy betű a különbség, de tartalomban annyi se. A közösségi ember formálásához egyetlen tantárgy sem járul annyival, mint a jól vezetett, ének.” (Köznevelés, 1958. augusztus 20.) 205