Köznevelés, 1968 (24. évfolyam, 1-24. szám)
1968-01-12 / 1. szám
Tanácskozott az Országgyűlés — Dr. Orbán Lászlónak, a művelődésügyi miniszter első helyettesének felszólalása — Az év utolsó országgyűlési ülésszakán a Magyar Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége között Budapesten 1967. szeptember 7-én aláírt barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés törvénybe iktatásáról szóló törvényjavaslatot, valamint a Magyar Népköztársaság 1968. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot tárgyalták. A művelődésügyi tárca képviseletében dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese szólalt fel. Az alábbiakban közöljük Orbán elvtárs felszólalását, valamint a művelődésügyhöz közvetlenül kapcsolódó felszólalások részleteit. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Kulturális kiadásokra az állami költségvetés tervezete szerint 10 473 millió forintot fordítunk, a nemzeti jövedelemnek csaknem 8%-át. Sok mindenre nem jut ebből elég, mert a kultúrára is jellemző, ami egész szocialista társadalmunkra: az igények gyorsabban nőnek, mint a kielégítésükre rendelkezésre álló anyagi eszközök. Mégis a kultúrára fordított összeg, pontosabban: ennek aránya az ország lakosságához és a költségvetés egészéhez képest messze magasabb, mint bármelyik kapitalista országban. Joggal mondhatjuk, hogy kormányzatunk anyagiakban is kifejeződő figyelmet és gondot fordít hazánk lakosságának művelődésére és kulturált szórakozására. Tovább javítjuk az oktató - nevelő munka feltételeit Foglalkozni szeretnék iskolaügyünk néhány kérdésével. Az iskolareform eddig eltelt 8 esztendeje alattt a közoktatás lényeges változásokon ment át. Kiformálódott új iskolarendszerünk. Az elmúlt tanévben az általános iskolás tanulók mindegyike a réginél jobb, már az iskolareformban született, új tantervek, új tankönyvek alapján tanul. Előnyösen változott meg középiskolánk szerkezete. Az oktatási törvény megjelenése óta a szakmát adó középiskolákban tanulók aránya 30%-ról 45%-ra nőtt. Az ipari tanulókat is figyelembe véve, a továbbtanulók több mint kétharmadának szakmát adó iskolába visz az útja. Ez a növekvő arány híven kifejezi a társadalom igényeit, a szülők kívánságát, és a gazdasági fejlődés szükségleteit egyaránt. Az élet is és társadalmi fejlődésünk is azt igényli, hogy ezen az úton haladjunk tovább. Bár a szakközépiskolák hálózatának tovább bővítése igen jelentős anyagi terheket ró a népgazdaságra, mégis erőfeszítéseket kell tennünk a középiskolák szerkezetének további változtatására a szakközépiskolák javára. Terveink szerint 1970-ben legalább ugyanannyi diáknak kell tanulni a szakközépiskolákban, mint a gimnáziumokban. A felszabadulás óta iskoláink fejlődésében óriási eredményeket értünk el. E fejlődésnek egyik legfőbb jellemzője az volt, hogy kulturális forradalmunk nyomán viharos gyorsasággal nőtt a tanulók létszáma. Bár az általános és középiskolákban tanító pedagógusok száma is gyorsan nőtt, 29 500-ról 74 900-ra, mégis a pedagóguslétszám — nagy növekedése ellenére — sem tudott lépést tartani a tanulólétszámmal, az iskolák hálózatának szélesedésével és a szükségletekkel. Ennek következtében eddig a kulturális forradalom nagyszerű eredményeinek állandó kísérő jelensége volt a pedagógushiány. Ennek a kényszerhelyzetnek elkerülhetetlen velejárója volt a pedagógusok magas kötelező óraszáma, az egy osztályban tanulók magas létszáma, ami az oktató-nevelő munka számára nehéz feltételeket teremtett. Mi az oktatás színvonalának emelkedésében is nagy eredményeket értünk el. Mégis őszintén meg kell mondani, hogy a 22—23 órás heti átlag óraszám és a nagy létszámú osztályok, amelyekben sok helyen 40—50 és még annál is több diák tanul — elkerülhetetlenül korlátok közé szorítják az oktató és nevelő munka színvonalának emelését. Ezt mindenki jól tudja, aki ismeri az iskolák életét, a pedagógusok munkáját. A következő időszakban az iskolai tanulók létszáma nem emelkedik tovább, sőt az általános iskolákban csökkenni fog. Ugyan-