Krassó-Szörényi Lapok, 1936. július-szeptember (58. évfolyam, 52-76. szám)
1936-07-02 / 52. szám
Csütörtök, 1936 julius 2. ARA 3 LEJ LVINI évf 52 sz az SfcOFIZSTtfS ÉRH: Egy évre................... 200 !«. . N»gyed évre . . . . Pér érts...................100 !•]. 5 Egy hóra................. KflllMdra negyadévenkén! 100 !•). Magyarországon negyedévenként 3*25 Pengd egyes szám erh 3~ fees. 50 lej. 17 lej. POLITIKAI LAP. Felelős szerkesztő: Arató Andor. iiiiwnwinBBiwiniiwnBifiwwiffíHffriMMEWfiiirTiiiB'TMW'í HfOirenik mind» csat 8pI6Ic8d és Pitámp Szarkesztőség és kiadóhioalal: bU009 Regele Ferdinand I. 36. sz. TELEFON 10*. Nemzetünk szemefényéről, ifjúságunkról mind több és több beszéd hangzik el mostanában. Egyesek elismerésüket fejezik ki irántuk, mások kemény bírálatot gyakorolnak felettük. Nem állunk egyik párt mellé sem, hiszen mindkettőnek igaza van, mert vannak ifjak, akiket az igazságos, szigorú bírálat megillet, de vannak nagy számmal olyanok is, akik minden elismerést megérdemelnek. Mert látunk ifjakat, akik már megöregedtek anélkül, hogy fiatalok lettek volna. Akiknek arcán a fiatalság örömrózsája helyett az öregség mély barázdái mutatkoznak. Koravének ők, akik élő koporsók és halott lelkek, akik nem támadnak fel talán soha : nagypénteki ifjak. Látunk azonban egy másfajta ifjúságot is, mely szembe mer nézni az élettel s élni akar, akik még az öregkor napjaiban is fiatalok akarnak maradni. Van komolyan dolgozó ifjúságunk is, melynek még haló poraiból is kalászok nőnek ki. Ifjak, akik meg tudják látni ennek a sokat szenvedett magyar népnek a sebeit és gyógyító munkába állnak. Ifjak, akiket az élet gondja és baja nem öregít meg, sőt fiatalabbá, erősebbé tesz. Van ifjúságunk, amely hisz a komoly, odaadó munka sikerében és amelynek a munka öröm és nem teher, aki érzi és tudja, hogy egy nemzetnek a jövőjét hordozza magában s éppen ezért teremt és alkot. Ifjúság, amely nem siránkozva, reménytvesztve tétlenül szemléli a romokat, hanem hittel és örvendező szívvel, megsokszorozott erővel építi az utat egy szebb és boldogabb jövő felé. Ezt az ifjúságot a kemény, de szeretetteljes bírálat neveli, az elismerés pedig áldott munkára ösztönzi. Ez az ifjúság hívő, alkotó, megvigasztalt ifjúság , pünkösdi ifjúság. Ez az ifjúság már tudja, hogy ő a nemzet szemefénye és jaj, ha egy nemzet megvakul. Ezt kell megérteni minden magyar léleknek, ifjúnak és öregnek egyaránt, hogy közös, lelkes munkával töltsük be hivatásunkat, amelyre Isten és a történelem elhívott bennünket. .. Charter-sors vagy lelkesedés Írta: Jakabffy Elemér dr. Az Országos Magyar Párt bánsági tagozatának f. é. június hó 28-án megtartott tisztújító közgyűlésen elmondott elnöki megnyitó. Nemzeti közéletünk egyik sajátossága, hogy ha annak szerepvivői közül valaki ellen bármilyen gyanú, vagy vád merül fel, amelyet hivatott tényezők magukévá tesznek, az illető, aki ellen a gyanú felmerül, mindaddig távol tartja magát a közszerepléstől, amíg a hivatott tényezők meg nem állapítják, hogy a gyanú, a vád indokolatlan, jogtalan volt. Nemzeti életünk ezen sajátosságának folyománya az, hogy ma itt az ügyvezető elnöki szék üresen áll, hogy Ungár Adolf dr. ügyvezető elnök úr közöttünk meg nem jelent. Azt hiszem, valamennyiünk meggyőződése, hogy rövidesen a pártatlan román bíróság megállapítja azt, amit mi hiszünk és vallunk, hogy Ungár Adolf dr. múltja makulátlan és ezért a további közszereplésre érdemes. Ha majd ennek az ítéletnek birtokában leszünk, térünk vissza erre a tárgyra és világítjuk meg a vádemelés előzményeit és annak politikai vonatkozásait. Mélyen tisztelt Uraim! Nyolc esztendővel ezelőtt ugyanezen a napon e város falai között nagy ünnepet ült a Bánság magyarsága. Fáradságos szervezkedés után általános tisztújító közgyűlést tartott, amelyen megjelent az országos pártvezetőség is, hogy kifejezésre juttassa azt az elismerést, amely a szervezkedés fáradságos munkájáért kijárt. Ennek a munkának élén Ambrózy Andor báró állott, akinek emléke előtt mindenkor tisztelettel kell meghajolnunk, valahányszor ugyanazon célból jövünk össze, amelyért ő annyit fáradozott, olyan lelkesen dolgozott. Akkor, nyolc év előtt elhangzott beszédemben nem a sérelmeket panaszoltam fel, hanem külföldi tapasztalataim alapján annak a reményemnek adtam kifejezést, hogy helyzetünk idővel megjavul. Ha Önök az elmúlt nyolc évre visszatekintenek, úgy kétségtelenül érthetővé lesz az a felfogásuk, hogy tévedtem, mert sorsunk mindig keservesebbé és keservesebbé válik. Az egyén életében nyolc év hosszú idő, a nemzet életében csak parányi és ezért én ma is vallom azt a felfogásomat, amelyet nyolc év előtt hirdettem , hogy helyzetünk idővel, sőt, azt hiszem, már a közeljövőben jobbra fordul. Ámde önök joggal kérdezhetik, mi táplálja bennem ezt a rendületlen hitet, amikor, ha magam körül nézek, annyi magyar érték pusztulását, annyi iskolában a magyar szó elnémulását, annyi magyar birtoknak más kézre jutását, annyi magyar iparengedélyes és kereskedő tönkremenését, annyi magyar hivatalvesztését és mindezeken felül annyi magyar hitehagyását látom? Nos, ezt a rendületlen hitemet történelmi ismereteim és a nemzetközi szervezetekkel való érintkezésem adja. A történelem szerint négyszáz évvel ezelőtt az ír néppel szemben a felette uralkodó angolok odáig mentek kíméletlenségükben, hogy megparancsolták : minden ir tartozik bajuszát leborotváltatni, hajfürtjeit levágatni, a nemzeti ruhát és köpenyeget elhagyni és gyermekeit kizárólag angol nyelven taníttatni. Az irek által lakott terület egynegyed részére angol telepeseket tettek. A földbirtokosokat, a nemeseket kiüldözték régi birtokaikból, negyvenezer itt külföldre kergettek, sokat bebörtönöztek és kivégeztek. Ez az angol politika odavezetett, hogy az 1841. és 1851. évek között, vagyis tíz év alatt Írország lakossága annyival fogyott, mint ahány magyar most Romániában él. És mindennek ellenére ma szabadságnak és az emberi jogok teljességének örvendenek az írek. Az angol világbirodalom nem tudta megsemmisíteni azt a kicsiny nemzetet, amely sokkal kisebb, mint a magyar. Lengyelország első felosztása alkalmával az úgynevezett Netzdistrikt Nagy Frigyes birtokába jutott. Miután ezt a területet gyéren, de kizárólag lengyelek lakták, a porosz király elhatározta, hogy itt kolonizál és germanizál. Ennek folytán felparcelláztatta a nagybirtokokat és az egyes kis jószágtestek tulajdonosaivá csatákban kitűnt német altisztjeit tette. Az installáló okmányban azonban parancs is foglaltatott. A király arra kötelezte a megajándékozott altiszteket, hogy haladéktalanul nősüljenek meg és pedig kivétel nélkül lengyel nőt vegyenek feleségül. Legyenek példás férjek és családapák, ámde házukban csakis német szó hangozzék. Ha pedig az asszony ennek a rendelkezésnek ellene szegülne, ne feledjék, hogy tarsolyukban magukkal vitték az altiszti pálcát is. Nagy Frigyes intézkedése kellő eredményt nem hozott. Ezért Bismarck 1886-ban új kisebbségi politikához folyamodott. Százmillió márkát szavaztatott meg, amellyel összevásárolta a lengyel nemesek birtokait és ezeket szétosztották az újabb német telepesek között. De a telepesek szerződésében egy különös pont is szerepelt, nevezetesen az, hogy lengyel nőt feleségül venniök nem szabad, mert ellenesetben telepeiket vesztik. Szóval: Nagy Frigyes azt hitte, hogy a lengyel asszonyokat a férjek elnemzetleníthetik, Bismarck azt hitte, hogy a lengyel asszonyok az elnemzetlenítésnek legnagyobb akadályai és egyszer velük, máskor ellenük igyekeztek a németek kisebbségellenes politikájukat folytatni, az eredmény pedig az lett, hogy ma szabad és az emberi jogok teltét élvezi az egész lengyel nemzet. Ezek a történeti példák igazolhatják, hogy elnyomással, a jogok csorbításával vagy megtagadásával a nemzeti érzést megsemmisíteni nem, sőt ezt csak felfokozni lehet. Az elmúlt évtized alatt tízszer tettem meg az utat a világ politikai központjába , Genfbe. Az egyik ilyen utazásom júliusra esett, amely hó közepén, 14-én ünnepült mindenütt, ahol franciák élnek, ennek a nemzetnek legnagyobb ünnepét: a Bastille lerombolásának emlékét. Ugyanis — amint ismeretes - 1789-ben ezt a Páris közepén levő várszerű fogházat megtámadta a tömeg, szétrombolta és a politikai foglyokat kiszabadította. A nagy francia forradalom kitörését ettől a naptól számítják és mert ez a forradalom hozta meg a nagy tömegek szabadságjogait, ünnepük ennek emlékét mindenütt, ahol franciák élnek. Genfben végignéztem a nagy ünnepi felvonulást és elolvastam a lapok vezércikkeit is. Az egyikben megemlítették, hogy egy lyoni kiskereskedő, Chaver, aki szintén részt vett a Bastille lerombolásában, a szabadságnak olyan lelkes híve volt, hogy ennek az épületnek egy szikladarabját magához vette és azután egy hétig alig néhány órai pihenéssel éjjel nappal haza felé gyalogolt és minden podgyásza csak ez a szikladarab volt, amelyet azután Lyon egyik oltárára helyezett, a szabadság diadalának örök emlékére. Nem telt el három év és ezt a kiskereskedőt halálra ítélték és kivégezték azok, akik őt a szabadság ellenségének mondották. Azután nem telt el egy félév és kivégezték azokat, akik magukat nagyobb hazafiaknak tartották, mint amilyen a kiskereskedő volt, néhány hónap múltán pedig ezek kivégzői is a vérpadra jutottak, megint azért, mert még náluk is nagyobb hazafiak jelentkeztek. Szóval pusztították és gyilkolták egymást a jobb, a még jobb és a legjobb hazafiak. De egyszerre csak, mintha máról-holnapra valami új gondolat, új érzés szállta volna meg az embereket. Egyszerre észrevették, hogy nem azok a hazafiak, akik hangos szóval, gyűlölködéssel rombolnak. Észrevették, hogy az igazi hazafiak azok, akik rendet és békét akarnak és rendet és békét teremteni tudnak. És ezzel beállott a francia nemzet fénykora, amely mindaddig tartott, amíg a zsarnoki őrület milliókat a népek leigázásának áldozatul nem dobott. Kedves magyar véreim! Ha erre a történelmi példára gondolunk, akkor eszünkbe juthat, hogy Románia egyik legpuritánabb államférfiénak, Duca Györgynek, a volt miniszterelnöknek és külügyminiszternek azért kellett gyilkos kéztől meghalnia, mert nem tartották elég nagy hazafinak és néhány hét előtt még