Krassó-Szörényi Lapok, 1937. január-március (59. évfolyam, 1-24. szám)

1937-01-03 / 1. szám

Péntek, 1937^ január I ARA 3 LBJ LIX. évi I sz a ilO.. -t- 1ti ,%8 Vs-«**** * Bg? erre...................2CQ b­i. s Negyed é»r« . . . , Pl* e*r#...................100 !•­. S Hgy bari................. KftltMde« swgrsdefeataat 100 s®j. MftgytrOrsitgon negyedévenként 3*25 Pengd SOVES STEm use 3­~ tigs. 50 lej 17 Se POLITIKAI LAP. Felelős szerkesztő: Arató Andor. ái*,í.int'» ssmm il&itirtkiB M filiffiii Szerkesztőség és kiadéhieatel: kU601 Regele Ferdinand I. 36. sz. .■■s'm­.h.i-TELEFON 10*. Il szilveszteri sötétség világossága Szilveszter éjszakáján a tizenkettedik óraütés pillana­tában világszerte pár perc­nyi sötétséggel köszönti a vidám mulatozók serege az új esztendőt. Kitűnően jelké­pezi ez a sötétség azt a bizonytalanságot, azt a titok­zatosságot, amelyet eltakar kiváncsi szemeink elől a jövő, amelyet átláthatatlan leplével elföd mindent tudni­­vágyó agyunk elől az uj­­esztendő. De ha történéseinek se­regét el is rejti előlünk az ujesztendő, a szilveszter-éji sötétség perceiben, mint Mó­zes népét a pusztában ve­zető tűzoszlop világosodjék meg előttünk kötelességeink tornya. Kötelességeink min­denkor tekintélyes épülete terebélyesebbé lesz minden esztendővel. Minél több ter­het rak vállainkra az élet, minél nagyobb feladatok m­egoldása elé állítanak ben­nünket az egymásután sora­kozó esztendők, annál inkább szaporodnak kötelességeink embertársaink és elsősorban fajtestvéreink iránt. Nyissuk ki szemeinket a szilveszter-éji sötétség per­ceiben s b­élyedjünk bele tekintetünkkel e kötelességek tömegébe, válasszuk ki kö­zülök legalább azokat, ame­lyeknek teljesítésére képe­seknek hisszük magunkat és fogadjuk meg erős akarás­sal, hogy végre is hajtjuk a vállalt feladatot és akkor a jövő szilveszteri számadás alkalmával emelt fővel vár­hatjuk a sötétség pillanatait és szívünkből fakadó re­ménnyel, több értelemmel, nagyobb határozottsággal hangzik el ajkainkról a kí­vánság : Boldog új esztendőt! „A kisebbségek jóléte az állam érdeke is“ A bucureştii „Balkan Press“ című kőnyomatos lap dec. 26-iki ketettel Iorga Miklós egyetemi tanár volt miniszterelnök cikkét közli. A cikk címe ez : „A kisebb-­­­ségek jóléte az állam érdeke is“. Szövege a következő :­­ A mai modern Romá­nia államéletének talán leg­nagyobb problémája a ki­sebbségi kérdés. A mi né­pünk évszázadokon keresz­tül súlyos történelmi igaz­ságtalanságok áldozata volt, amelyet tizenhét évvel ez­előtt tett jóvá Európa. Most a mi országunkban élnek nagyszámmal idegen népek, akikkel szemben a legtelje­sebb jóindulat és nemzeti türelmesség álláspontjára kell helyezkednünk. Én is nacionalista, mondhatnám patrióta vagyok, de semmi sem áll tőlem távolabb, mint a soviniszta gyűlölködés.­­ A kisebbségeket teljes jogú állampolgárokként óhaj­tom tekinteni és a sors sze­rencsés ajándékának tekin­tem a kitűnő és munkás népkisebbségeket, amelyek hazám földjén élnek évszá­zadok óta és munkájuk ve­rejtékével dolgoznak a kö­zös haza boldogulásáért, akárcsak a többségi román nép. Ezek a népkisebbségek friss színeket jelentenek a a természet eme gazdag fes­tőpalettáján, aminek az Úr­isten Romániát megalkotta.­­ Adjuk meg a lét és fejlődés teljes szabadságát minden népkisebbségnek, mert így lassan maguktól jönnek rá arra az igazságra, hogy ez az ország az ő ilyen cím alatt hoz cikket a Kereskedők Lapjának leg­utóbbi száma. A cikk azt a fejetlenséget ecseteli, amely az idei u. n. aranyvasárna­pon az üzletek nyitása-zárása körül tapasztalható volt. Az „aranyvasárnap“ szomorú­ságát még fölülmúlja a kö­rülötte lezajlott zűrzavar szimptomatikus jellegének szomorú volta. Bizonyos, hogy a keres­kedőknek nem az a legna­gyobb baja és sérelme, hogy ezen az egy vasárnapon nem tarthatták nyitva üzle­teiket. Bár ez a tilalom semmivel sem volt indokolt. Sőt! A nyitvatartás lett volna indokolt és pedig úgy a kereskedők, mint a vásárló közönség szempontjából. Hi­szen másfelé még „ezüst­­vasárnap“ is van, a kará­csonyt megelőző második vasárnapon. Nem hisszük, hogy valaki is felelni tudna arra, hogy ezt az igazán könnyű ügyet miért nem rendezik egyszer­­s mindenkorra? Pénzbe sem kerül, mindössze néhány soros rendeletre volna szük­ség. Vagy ha ezt nem te­szik, miért nem intézkednek az illetékesek esetről-esetre, de idejekorán és pontosan? És ha ez sem jut eszükbe, legalább akkor intézkedné­nek, amikor ezt az érdekelt kereskedő­ testületek töme­gesen kérik. A legtöbbször t. i. úgy van, hogy a nyitva­­tartást engedélyező minisz­teri rendelet a legutolsó boldogulásuknak is igazi ha­zája lehet. Sokan vannak máris a józan ítélőképességű magyarok körében, akik ezt őszintén elismerik. — Ideálom a nemzeti ál­lam, amelyben egyedül a kultúra által biztosított igazi béke szelleme uralkodik, percben érkezik, a keres­kedő már a személyzetet sem tudja értesíteni és így az engedélyből senkinek semmi haszna. Ami azonban az idén történt - a napi­lapoknak és a rádiónak el­lentmondó hírei, ezek cáfo­latai napokon keresztül, majd még a rendőrközegeknek vasárnap délelőtti ide-oda futkosása - az minden kép­zeletet felülmúl. Van aztán ennek a kér­désnek más oldala is. A hivatalos adóstatisztika sze­rint is az állam bevételeinek legnagyobb részét a keres­kedelem izzadja ki. Sehogy sem méltányos tehát a ke­reskedőkkel, a leglojálisabb és a legnagyobb mértékben adózó elemmel szemben ta­núsított ez a bánásmód, amely azonfelül, hogy a kereskedőket anyagilag ká­rosítja, őket önérzetükben is mélyen sérti. Ezért szomorú tulajdonképen ez az „arany­­vasárnap“. A Kereskedők Lapjának cikkírója a helyzetért a ha­tóságokon kívül magukat a kereskedőket is hibáztatja. Azért lehet ugyanis a keres­kedőkkel így bánni, mert hiányzik bennük a szüksé­ges osztályöntudat és mert nincsenek kellően megszer­vezve. Minthogy pedig a kereskedőosztálynak ilyké­­pen nincs kellő politikai súlya, nem hallatszik el hangja az illetékes körökhöz. Még világosabban szólva, a főhiba itt van . A keres­kedő, ha elvétve politizál is, úgy olyan politikai pártnak tolja a szekerét, amelynek semmi gondja sincs a ke­reskedelem és a kereskedők prosperálására. A kereske­dőnek tehát nem pártpolitikát kellene csinálnia, hanem az ő kari, hivatásbeli érdekei­nek megvédését szolgáló kereskedő-politikát. Ha majd elkövetkezik az az idő, amikor az ország kereskedői nem forgácsolják el a bennük rejlő politikai erőt mindenféle pártok kö­zött, hanem megalkotják országos gazdasági vagy kereskedő­ pártjukat, akkor majd megfelelő számú helyet kapnak úgy a törvényhozás­ban, mint a helyi önkor­mányzati testületekben, ak­kor majd közvetlenül bele­szólhatnak sorsuk intézésébe, a felőlük rendelkező törvé­nyek nem fognak „rólunk­­nélkülünk“ megszületni és akkor talán majd nem lesz ok az ideihez hasonló szo­morú aranyvasárnap feletti elmélkedésre. szabás, minőség és árban utolérhetetlenek. EPSTEIN: Szomorú aranyvasárnap

Next