Krassó-Szörényi Lapok, 1937. április-június (59. évfolyam, 25-47. szám)

1937-04-01 / 25. szám

Csütörtök, 1937 április 1 LIX. évf. 25. sz­ÁRA 3 LEJ » u «t'ömrrís 8nai 200 M. * Negyed tm ... ....................106 tel I Egy hóra .... KilltWdre negyedévenként KW tej. Magyarországon negyedévenként 3 75 Pengi e®ves szám érb s*~ ires 90 Mi 17 lej POLITIKAI LAP RegicM mívSn ciBtritikai és vilin 19 Szerteesztőség és hincéh­ivatali b0691 =-■== Rebek­ Ferdinand I. M. sz. :■, TELEFON 104. Lugoj magyar választóihoz! Pár nap választ el mind­össze a tanácsválasztástól. Ez utolsó napokban a vá­lasztási propaganda minde­­nik lista hívei részéről na­gyobb lendületbe ivel. Mint előrelátható volt, egyesek ilyenkor nem idegenkednek céljaik eléréséhez a valóság elferdítésétől sem. Magyar választók! Óva­kodjunk hasonló eszközök igénybevételétől. Magyar em­bernek csak úgy lehet be­csülete, ha az igazság útján­­ jár és együttmunkálkodik testvéreivel. Az együttmun­­kálkodás, az összetartás, az egység és a tisztesség a mi legfőbb oltalmunk. A magyar­ság határozott! Ez a hatá­rozat úgy szól, hogy a magyarság az 1. sz. listát támogatja! Magyar választók! Az igaz­ság csak egyféle lehet! Az­­ egység nem engedi meg a széthúzást. E város egész magyarságának érdeke ellen vét, aki nem támogatja min­den erejével az 1. sz. lista győzelmét. Európában emel­kedett a búza vetésterülete A római nemzetközi mező­­gazdasági intézet most teszi közzé első jelentését a búzá­val bevetett területek nagy­ságáról. Nem minden euró­pai országból érkeztek be még a pontos adatok, de az­­­ eddigi jelentésekből meg le­het állapítani, hogy a búzá­val bevetett terület nagyobb, mint az előző évben és el­éri vagy talán felül is múlja az 1935-ös rekordot. Az eu­rópai országok közül csupán Csehszlovákiából és Len­gyelországból jelentettek ki­sebb vetésterületet. A magyar adatokat a jelentés még nem közli. Amennyire eddig isme­­­­retes, a kedvezőtlen őszi idő­járás miatt nálunk mintegy 15 százalékkal kisebb területet vezettek be ősszel, mint az előző évben, de ha a tavaszi időjárás kedvező lesz, akkor valószínűleg sikerülni fog a hiányt pótolni. ■i—iiwwi a—­­ I—B——B— — A magyar színészet ügye a parlamentben A kamara febr. 26-iki ülésének gazdag napirendjének első törvényjavaslata a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló volt s azt is gondolták honatyáink, hogy kisebb jelentőségű kérdések le­­darálása után ez a javaslat kerül szőnyegre. Meglepetésszerűen azonban­­ ilyen meglepetések már olyan gyakran előfordul­nak, hogy nem is hatnak túlságos meglepően a napirend anya­gából a színházi törvényt szedték elő, amely a román nemzeti színházak és operák szervezetét és működését szabályozza, köz­ben azonban igen érzékeny csapásokat mér az amúgy is már csak tengődő kisebbségi színészetre. Szerencsére ott voltak a poszton kisebbségi szónokaink: Kräuter Ferenc a német és Wilfer József a magyar párt részéről és jelen volt mindkét párt­nak több tekintélyes képviselője ; ezúttal se hangzott el a két - nyilvánvalóan rögtönzött - beszéd hiába, mert a miniszter, aki a bizottságban még hajthatatlan volt, most néhány értékes ki­jelentést tett, sőt hajlandónak nyilatkozott a két párt által aláírt módosító indítványokat megszívlelni. Kräuter Ferenc beszédében megdicsérte a törvénynek a román színészetre üdvös intézkedéseit, de leplezetlen őszinte­séggel feltárta a kisebbségellenes szakaszokat, melyek az ország egyetlen német társulatának működését lehetetlenné teszik. la­­mandi miniszter többször félbeszakította Kräutert, hangsúlyozva, hogy nemcsak az egyetlen német társulatra kell gondolnia, azt nem szándéka bántani, de kivételt nem tehet, mert az egyiknek adott koncesszió a másikra is vonatkozik. Több román szónok után Wilfer Józsefre került a sor, aki a következő beszédet mondotta : Elnök úr, Képviselő urak ! Mikor kezembe vettem a színházi törvény javaslatát, az volt a szándékom, hogy félreteszem a politikai szempontokat, hiszen ezekkel amúgy se szoktam visszaélni­­ és csak egy szerény szakember érdeklődésével fogom a drámai — és­pedig úgy a vokális, mint a zenei­­ művészet felkarolására hivatott intézkedéseket tanulmányozni. Én t. i. a jogi stúdiumok mellett állandóan iparkodtam zenei kiképeztetésemet is elnyerni s jogi doktori diplomával a zsebemben ültem be a színházi karmester székébe, majd évtizedeken át vezettem és vezetek zene- és ének­karokat, sőt zenepedagógiával is foglalkoztam ; nem ismeretlen ez a munkásságom, hiszen az önök feledhetetlen Grozavescu Trajánjának és nem egy kiváló muzsikusuknak én voltam az első mestere. Ezt csak azért említem fel, hogy megértsék, mennyi őszinte örömmel olvastam volna a román színház érdekeit szol­gáló, valóban kitűnő intézkedéseket, ha mély sajnálatomra nem kellett volna azt tapasztalnom, hogy a román színészet ügyének szolgálatával egyidejűleg a kisebbségire végzetes csapást mér­nek. Fájdalmasan érzem, hogy sokkal nehezebb a szerepem, mint Kräuter barátomé: ő abban a szerencsés helyzetben van, hogy németeket képvisel, nekem meg az a szomorú feladatom, hogy szegény magyar véreim nevében beszéljek. Rigó (liberális): Miért szomorú ez a szerep ? Wilier: Mert érzem, hogy mennyi elfogultsággal kell meg­­küzdenem és félek, hogy erre gyönge vagyok. A miniszter úr elfogultságát, ha tárgyilagos akarok lenni, meg kell ezúttal értenem. Iamandi: Kérem képviselő úr, én pártatlanul végzem kö­telességem, elfogulatlan vagyok s nem nézem, ki a magyar, ki a német. Önt pedig személy szerint mindig szerettem és sokra értékeltem. Wil­er: Köszönöm a közbeszólást, de újból hangsúlyozom, nem csodálom, ha a miniszter úr elfogult velünk szemben. Hi­szen én is olvasom nap-nap után a lapokat, melyek teli s tele vannak „felháborító“ adatokkal a magyar színészet irredentista, román-ellenes, tehát veszélyes működéséről. A lapokkal egyide­jűleg érkeznek a hivatalos jelentések, amelyek csak olajat ön­tenek a tűzre, növelik az idegességet ellenünk, s nincs módjá­ban sem a miniszternek, sem kiváló szakközegének, a színészet ügyek vezérigazgatójának a hírek és információk hitelességéről meggyőződni. Valósággal érthetetlen az az ellenszenv, mellyel a magyar színészet működését fogadják, s olyan helyről is tá­madnak,­­ ha nem nyíltan, hát a suba alatt,­­ ahonnan ezt a legkevésbbé várnák. Csak a legutóbbi esetre utalok. Timi­­soarán magyar műsoros est rendezését tervezték, s Sabin Dra­­goiu úr, a jeles komponista, Bartók Béla tanítványa, ki tudva­levőleg bánsági színészeti és művészeti felügyelő, azt mondta a rendezőségnek, hogy javaslata már lement a minisztériumba, ott kell az engedélyt szorgalmazni. Elgondolhatják meglepeté­semet, mikor Bucureştiben megmutatják a „javaslatot“: „kérem, ne engedélyezzék.“ Hát Uraim, én sohasem voltam meggondo­latlan s ha e javaslatnak csak legparányibb okát tudnám, egy szót se szólnék. De hogy egy kifogás alá semmiképp sem es­hető előadás pusztán barátságtalan érzületből olyan színben tüntettessék fel, — hivatalosan még hozzá! — amelyről az illeté­kes fórum joggal vonhat le súlyos következtetéseket, bizony csak szomorú szerep az ilyen célzatok ellen küzködni. Talán én volnék hivatva elsősorban e kérdésről beható eszmecserét folytatni a miniszter úrral, akinek mindig éreznie kellett, hogy én csak igaz ügyért exponálom magam és soha félre nem vezettem a felelős kormány­tényezőket. Sajnos, mind­ketten nagyon lekötött, elfoglalt emberek vagyunk, nincs mó­dunkban a magyar színészet működéséről a megkívánt részle­tességgel tárgyalni s talán ez az oka, hogy az előttünk fekvő javaslat magán viseli az ellenünk hangoltságnak és tájékozat­lanságnak nyomait. Kräuter barátomnak meggyőző erővel kifejtett kifogásait nincs szándékomban megismételni, ezzel csak türelmüket merí­teném ki s különben is a részletes tárgyalások során alkalom nyílik módosító javaslataink előterjesztésére. De már most az általános vita során rá kell mutatnom legalább néhány végzetes intézkedésre, melyek világot vetnek a bennünket fenyegető baj nagyságára. Kräuter barátom súlyos aggodalmának adott kifejezést, mert a 4. szakasz szerint a községek és megyék a tulajdonu­kat képező színház épületét kötelesek átadni kizárólagos hasz­nálatra a román nemzeti színházaknak; e szakasz még a le­hetőségét is elveszi annak, hogy a városok és megyék vezetői emberséges érzületből a kisebbségeknek is rendelkezésre bo­csássák a színházat, még ha az üresen áll is. Erre a miniszter úr megnyugtat bennünket és megmagyarázza, hogy távol áll a törvényhozótól s nem is fog előfordulni, hogy a kisebbségek ne kapják meg a színházat. Engedje meg a miniszter úr, sok éves tapasztalatomra hivatkozva meg kell mondanom, hogy a javas­latok tárgyalása alkalmával elhangzó miniszteri kijelentéseket eddig még soha se vették figyelembe sem a hatóságok, sem a bí­róságok, még akkor se, ha a törvény szövege csak homályos volt. Hát még mi lesz, ha a törvényszöveg kifejezetten ellentét­ben áll a miniszteri deklarációval ? Rá kell mutatnom a román színészet nagy előnyére: szub­venciót kap és nem fizet adót; világért sem irigylem tőle, sőt helyeslem, de vájjon megegyezik-e az egyenlő elbánás elvével, mikor a kisebbségi színészet teljesen nélkülözi a közpénzek szubvencióját, amihez pedig nemzetközi szerződésekkel bizto­sított joga van, s viseli a súlyos adó­terheket is. Érthetetlenül állok meg a 145. szakasz előtt, amely feljo­gosítja a polgármestereket és községi bírókat, de még az illető községben működő román színház igazgatóját is, hogy az ál­lamra veszélyes, erkölcstelen, vagy románellenes kisebbségi elő­adást azonnal beszüntetheti. Nem fogják rólam föltételezni, hogy erkölcstelen, vagy nemzetsértő szándékok védelmezőjének csap­tam föl, de azt be fogják látni, hogy a bíró úr ott a község­ben nem hivatott ilyen kényes kérdésben dönteni, nem is be­szélve arról az alig kitapogatható határról, mely a román színház direktorának nemzeti érzékenységét zsebének érdekeitől elválasztja, s mire a miniszter urat meggyőzhetjük, hogy a he­lyi fórumok tévedtek, már a tönk szélére került a kisebbségi társulat. Ezek és más kifogások sok érthetően súlyos aggodalom­mal töltenek el bennünket és nem tudom elhinni, hogy a mi­niszter úr, aki engem évek óta barátságával és bizalmával meg­tisztel s igy bizonyára meg van győződve szándékaim tisztáság

Next