Kurír - reggeli kiadás, 1990. július (1. évfolyam, 1-26. szám)
1990-07-02 / 1. szám
MOSZKVA NEM (NAGYON) HISZ A KONGRESSZUSNAK MERUK JÓZSEF JELENTI A kommunista párt dicsőségét hirdető feliratok ezúttal nem árasztották el Moszkva utcáit és tereit. A szombat és a vasárnap a szovjet fővárosban eseménytelen nyári hétvégi hangulatban telt el. A korábbi pártkongresszusokat megelőző élelmiszer- és fogyasztásicikk-áradattal most meg sem kísérelték feltölteni az évek óta üresen kongó boltok polcait. Az SZKP vezetői láthatóan nem a lakosság kegyeit keresik, hanem a párton belüli pozícióharcra összpontosítanak. Mihail Gorbacsov legnagyobb erővel támadó ellenfele, Jegor Ligacsov a szombati Pravdában lepedőnyi felületen beszél arról, hogy önmagát realistának tartja, hogy a Szovjetunió jövőjét a szocialista fejlődést választva, a kommunista távlatok irányába előrelépve képzeli el. Az mindenesetre új vonás Ligacsov gondolkodásában, hogy immár a többpártrendszer létrejöttéről tesz említést. Ez egy eddig kizárólagosan kommunista uralmat hirdető politikustól nem kis teljesítmény. A kongresszus előtti moszkvai hétvége persze nem maradhatott vitát kavaró, parányi szenzációk nélkül. A forradalmi és kommunista mozgalom történetét bemutató szamarai múzeumban olyan dokumentumokra bukkantak, amelyek szerint Lenin nem április 22- én, hanem 10-én született (alig egy hete derült ki Sztálinról, hogy ő is korábban született az ismert dátumnál, épp egy évvel). A Lenin kezeírásával kitöltött kérdőívnek nem is ez a legnagyobb furcsasága. Egyik válaszában úgy fogalmazott, hogy ő az Oroszországi Kommunista Párt megalapítója. Vajon miért tévedett? Tényleg elfeledte volna, hogy a pártot nem ő, hanem Plehanov hozta létre? Drámai szenzációt időzített vasárnapra a Pravda. A lap először tárja a nyilvánosság elé, hogy 1961. július 4-én valahol az Atlanti-óceánon szerencsétlenség történt egy atomhajtóműves szovjet tengeralattjárón. A reaktortűz nyolc ember életét követelte, a legénység valamennyi tagja sugárfertőzést szenvedett. Üzemképtelen volt a rádióantenna-rendszer is. Negyedszázaddal a Csernobilban történtek előtt környezeti katasztrófa fenyegette a világot. Mihail Gorbacsov mai beszámolóját nem kis érdeklődéssel várják Moszkvában, bár az igazi drámát feltehetően a vita jelenti majd. Egyelőre nem tudni hány napos lesz a kongreszszus. A küldöttek egy része tíztizenöt napra foglalt szállást. A vidékiek afféle kijáró emberként a moszkvai párt- és kormányhivatalokban próbálják megnyerni egy-egy fejes jóindulatát. Ez még a régi időket idézi. Új dolog, hogy az ötezer küldött között alig látni mosolygó embert. Igaz, derűre nemigen lehet oka errefelé senkinek. II A szovjet „szent tehén Gorbacsov megvédte a mundér becsületét Még „Az állambiztonság kiváló munkatársa” kitüntetést is vissza kellett adnia annak a szovjet tábornoknak - pontosabban már volt tábornoknak - aki az elmúlt hetekben a szovjet és a külföldi sajtóban szenzációs leleplezéseket közölt a KGB mostani tevékenységéről. Oleg Kalugint maga Mihail Gorbacsov külön elnöki rendelettel fosztotta meg minden állami kitüntetésétől és tartalékos vezérőrnagyi fokozatától. Kalugin harminc éven át volt a szovjet állambiztonsági bizottság munkatársa. Előbb Washingtonban volt hírszerző, rádiótudósítónak illetve diplomatának álcázva, majd a leningrádi KGB vezetője lett. Jól ismeri és az utóbbi időben - előbb a szolgálati utat betartva - hevesen bírálta is a KGB tevékenységét, amikért végül is idő előtt, 54 éves korában tavaly nyugdíjaztatták. Akkor fordult a nyilvánossághoz azzal, hogy az államvédelmi bizottság változatlanul a jól bevált sztálini módszereket alkalmazva titkos politikai rendőrségként működik ma is. Lehallgatja például Borisz Jelcin és más olyan neves személyiségek telefonjait, akik másképp gondolkodnak az ország, az SZKP jövőjéről. A KGB ügynökei beépültek minden régi és új politikai és társadalmi szervezetbe, ott vannak a szakszervezetekben, a pravoszláv egyházban, és, úgyszólván a szovjet társadalom minden pólusában. Ma is az SZKP helyi vezetői utasítják a KGB helyi testületeit arra, kiket kell lehallgatniuk, megfigyelniük, kikre kell esetleg nyomást gyakorolniuk. A módszereket a KGB válogathatja meg a sztálini, de még a cári időből is rámaradt gazdag eszköztárból. A KGB új főnöke szerint Kalugin áruló és provokátor, leleplezései mind hamisak. És így vélekedik Gorbacsov is, aki most államfői szóval semmisítette meg a KGB igazi átalakításáért küzdő volt ügynök korábbi érdemeit. P. I. 412-ES KÁDER Egymillió káder erősíti a szétles tömegekkel való kapcsolatot Kínában. Céljuk az élet realitásainak tanulmányozása, hiszen a kb a pártlapban adott erre határozott utasítást. A nép viszont nem fogadja lelkesedéssel a 412- eseknek becézett káderek látogatásait. Az elnevezés magyarázata az, hogy a kiküldöttek négykerekű autóval érkeznek, az egyes minimum egyszeri megvendégelést, a kettes pedig két pontból álló véleményezést jelent. A vélemény mindenhol ugyanaz: elvtársak, amit eddig végeztetek, az egyáltalán nem rossz, de a jövőben folytassátok a munkát még lelkesebben - szól a tömegkapcsolatokat ápoló káder, és elszáguld a következő helyszínre, ahol egy és kettő. 1990. július 2. Meghalt a márka, éljen a márka Az új történelem kezdete előtt épp harminchat órával léptem ki a schönefeldi repülőtér épületéből. Telefonálni akartam. Leemeltem a kagylót, bedobtam a pénzt, a készülék süket. Mentem a másikhoz, az is az volt. A harmadik is mind. Akkor fedeztem fel a cédulát rajtuk. Átállítjuk őket az új érmekre. Addig nem használhatók. Elnézést kérnek. A sarkon egy fiatalember, nyugat-berlini lapot olvas. Kelet-Berlinben kaphatót. Az oldalak nagy részét hirdetések töltik meg. Videomagnó hatszáz márkáért, színes tévé ötszázért, három nap Párizsban százkilencvenkilencért. Az Alexanderplatz nagy áruházának földszintjén, a hatalmas élelmiszerüzletben bébiitalt, margarint, kristálycukrot és olyan zsemlét lehetett kapni, ami már a múl hetet is látta. Az üresség felerősíti a tolókosarak kerekének zaját, s a műanyag durva reccsenését. Hasítja a fület, amint a polcokat levéve a berendezők rátipornak a poclemezre. Indulat van minden mozdulatukban, mintha a múltat akarnák széttiporni. A kiszolgált polcok helyére gyalult deszkagulák kerülnek, arra jön az új áru. A nyugatnémet portéka. Amit a keletiek szívesebben hallanának össznémetnek, de ezt a kifejezést épp Nyugaton spórolják el. Módszeresen. „Mi lesz az itteni árukkal?” - kérdem az egyik elárusítónőt. Olyan szélesre tárja szét a karját, hogy megmintázhatnák róla a tanácstalanság szobrát. És az árubőséggel együtt a keleti németek kapnak sok minden mást is. Az egyiket úgy hívják, hogy munkanélküliség. A drezdai Herrenmode nevű férfikonfekciós cég ezerhatszáz embernek nyújtotta át a kék levelet. Ez új fogalom erre: az elbocsátó levelet hívják így. A főkönyvelő pontosan olyan hanghordozással, mint ahogy korábban a munkaverseny eredményeit méltatta, most arról beszél, hogy nem teljesen kilátástalan az elbocsátottak helyzete. Lehet, hogy pár száznak mégis van esélye. Kevesebbért, mint korábban, de dolgozhatnak... Az utolsó munkanapon a boltok kiköltöztek az utcára. Maradék árukészletüket ott kínálták - bagóért. Nézem egy férfinadrág árcéduláját, a termalini ruhagyárban készült, eredetileg százhuszonöt márkába került. Ezt a számot áthúzták, s fölé írtak egy hatvanhármast. Az eredeti fölé. Aztán géppel átragasztották, hogy tizenkilenc, majd végül azt, hogy tíz... Az emberek mégis lökdösik, fitymálják. Merrt érzik, hogy a saját életüket, eddigi munkájukat minősítik? ... Nem érzik. Semmit nem éreztek. Elvarázsolt állapotban nyomták orrukat a kirakathoz, ahol már készültek a berendezők, s fülükben átcsengett de Maiziere, a kereszténydemokrata miniszterelnök mondata: „Nem leszünk többé keleteurópai ország”. A pénzpiac még szombaton délután is izzásban volt. A nyugat-berlini magasvasút állatkerti állomásánál a hivatalos pénztárak már nem vettek be keleti márkát. S ha eladták, száz nyugatiért kettőszázhatvanat kínáltak. Ez nem befolyásolta a kabát- és farzsebekben működő magánbankokat. S miként a bankhiázak is sokféle méretűek, az itteniek között is volt toronyépületnyi néger és földszintes szingapúri. A keleti átkelőhely, a Friedrichstrasse feljárójánál, egy bélyegüzlet kirakatában régi, két háború közti bankjegyeit. Az ötezresen ugyanaz a sapkás fifura, mint a jelenlegi ötvenesen.zánalmasan sárga a régi papírpénz, s irigyelt a mai. Hevesen kap rajta az a lengyel is, aki létrehúzódik, s úgy számol az eladóval. Még nem tudja, hogy alig négy hónap, s ez a bankjegy is a bélyeges kirakatába kerül. Októbertől új pénzt nyomnak a német nyomdák. Minden vágy múlandó. A pénz is öregszik, nemcsak a szépasszonyok. Van azért, aki még negyvenévesen is gyönyörű. A Friedrichstrasséra szombaton este befut a magasvasút. A forgalmista, ahogy megszokta, belerikkantja a mikrofonba: mindenki szálljon ki, a vonat nem megy tovább. A hang durva, ellentmondást nem tűr. Ahogy megszokta mindenki ezen a helyen, csaknem harminc éven át. Az emberek riadtan ugranak fel az ülésekről, s cihelődnek kifelé a kocsikból, ők is, ahogy megszokták, mióta a fal áll. Merthogy előtte az S-Bahn itt haladt tovább a nyugati szektor felé. Azóta kell átszállni. Azóta kellett... Most, a leálló szerelvény mögött lázasan dolgoznak a gépek. Vasárnaptól az S-Bahnnak nincs többé végállomása itt. A vonat ismét megy tovább. Mindez olyan a keleti németek számára, mint egy mese. Volt egy szegény lány, aki örökké arról álmodozott, hogy szép, csinos, s talán gazdag herceg veszi el. A herceg valóban eljött, de nem szerelemmel. Egyszerűen megvette a lányt. Kelet-Berlin elkelt. Eddig tart a mese. Németek, szép álmokat! Hogy milyen lesz belőle az ébredés, az már másik ügy... VÉGH-ALPÁR SÁNDOR Céltalan bolyongás helyett••*