Kurír - reggeli kiadás, 1990. szeptember (1. évfolyam, 53-77. szám)

1990-09-11 / 61. szám

1990. szeptember 11. Londonban sej... AZ ARIBÓL FŐVÁROSBARIA MAGYAR VÁLOGATOTT Tegnap a déli órákban elutazott Ferihegyről a magyar labdarúgó­válogatott, amelynek tagjai szerda este lépnek fel a labdarúgás szen­télyében, a Wembley stadionban. Mert Londonban, ahogy a sláger mondja, nemcsak számos utca van, hanem egy olyan stadion is, ahol pályára lépni minden labdarúgónak megtiszteltetés. A magyar nemzeti tizenegy hatodik alkalommal lép fel itt, és eddig mindössze egyszer sikerült nyernünk a házigazdák ellen. Az emlékezetes 6:3 azóta futballtörténelem, miként számunkra az 1978-as 1:4 is keserű emlékeket idéz. A mostani csapat a törökök elleni siker után akár bízhatna is egy jó eredményben, ám a sérülések ismét közbeszóltak, így néhány valóban jó formában lévő játékosról le kell mondania Mészöly Kálmánnak. Már korábban biztos volt, hogy nem játszhat Kovács Ervin és most az is eldőlt, hogy Kiprich sem lehet ott a szerdai találkozón. Bognár után őt is az orvosok kezelik, így aztán nem csoda, hogy Mészöly még nem tud összeállítást adni, talán majd holnap fogja megmondani, kik kezdenek. A mieink szerencsésen megérkeztek, és tegnap este elfoglalták szálláshelyüket a patinás Royal Garda Hotelban. 1953. november 25-én, az évszázad mérkőzésén 6:3-ra vertük az angolokat. Hidegkúti 3, Puskás 2 és Bozsik góljaival elkápráztattuk a világot. Kocsis (képünk) szintén a mezőny fölé nőtt, és nem csak képletesen. Vajon az utódok mire lesznek képesek szerdán? ■ ■ m mtmmm­m m r m Harmincmillióból hetvenet csináltak MOB-TÁJÉKOZTATÓ Nincs ebben semmi trükk, csak egy kis odafigyelés és ügyszeretet, így tudott a Magyar Olimpiai Bizottság százezer forint híján hetvenmilliót szétosztani, pedig eddig mindössze harmincmillió állami támogatást kapott. A titok nyitja az, hogy különböző szponzorokat szereztek, nagyon aktív mar­ketingtevékenységbe kezdtek, és például sorsjegyekkel vállalkoztak is. Mindez a MOB tegnapi sajtótájékoztatóján hangzott el, ahol Aján Tamás főtitkár avatta be az újságírókat a Magyar Olimpiai Bizottság legaktuálisabb kérdéseibe. Mint mondta, nincsenek titkaik, nyíltan és időben kíván­ják tájékoztatni a közvéleményt arról, mi történik a MOB berkeiben, így megtudhat­tuk azt is, hogy a legutóbbi több mint négyórás elnökségi ülésen személyi válto­zásokra is sor került, az már ismert, hogy az alapszabálynak megfelelően az OTSH elnöke (Gallov Rezső) hivatalból a MOB alelnöke lett, de most kiderült az is, hogy jó néhány minisztérium már név szerint is delegálta képviselőit a legfelsőbb magyar sportszervbe. Hogy mennyire komolyan veszik állami intézményeink ezt a tevé­kenységet, jelzi, hogy minden minisztérium államtitkári szinten jelölt MOB-tagokat. A decemberi közgyűlésen újabb személyi változásokra kerül majd sor, hiszen meg­üresedett egy elnökségi tagsági hely, ide az Országgyűlés küld majd képviselőt. A legtöbb szó persze a következő olim­piákról esett. Eldőlt már, hogy Barceloná­ban lesz, Albertville-ben viszont nem lesz olimpiai attasé a magyar csapat mellett. A nyári olimpiai játékokat előkészítendő, a közeljövőben egy magyar sportküldöttség utazik a spanyol városba, nekik több száz kérdést kell tisztázni az olimpiai szervező­­bizottsággal. Biztos, hogy részt veszünk majd jövőre az előolimpiákon, és már most elkezdődött a ráhangolódás, a MOB ugyanis azt szeretné, ha a nyári játékokon megis­métlődne a szöuli felejthetetlen hangulat itthon is. Erről a szövetségek is gondos­kodni akarnak, mert miután elkészültek fel­készülési tervezeteik, kiderült, hogy Barce­lonára tíz arany- és 43 ezüst-, valamint bronzérmet terveznek. Reméljük, beválnak számításaik. Szó volt egy kényes témáról is. A MOB 140 fős tagsága, mint kiderült, nem kellően aktív. Pontosabban közülük néhányan hanyagolják el azt a tevékeny­séget, amit önként vállaltak. Ezért most levelet kaptak az olimpiai bizottságtól, ugyan gondolják már végig, tagok akarnak­­­ maradni, vagy keressenek helyettük má­sokat. A levél persze nagyon udvarias han­gú volt, de a szándék nyilvánvaló, olyanok­ra, akik még a közgyűlésre sem járnak el, valóban nincs szüksége a magyar sport­nak. Még egy fontos dologról adhatunk hírt: 26 pályamű érkezett az idén alapított Olimpiai Érdemrend megtervezésére. Ezt a díjat a kimagasló eredményt elért sportolók fogják kapni (évente maximum öten), az első kitüntetésekre a tervek szerint még az idén sor kerül. Schmidt Pál, az olimpiai bizottság elnö­ke már a jövőről beszélt, amikor elmondta, hogy a szeptember 16-án, Tokióban kezdő­dő MOB-ülésen megszületik majd a végső döntés, ki rendezze az 1996-os centenári­umi olimpiai játékokat. A hat pályázó egy­­egy órát kap majd felkészültségének bizo­nyítására, ezt követően döntenek majd a NOB-tagok, titkos szavazással a helyszín­ről. A hírek szerint a hat államfő is ott lesz a közgyűlésen, mintegy nyomatékot adva Atlanta, Athén, Torontó, Belgrád, Mel­bourne és Manchester kandidálásának. A NOB hatmillió dollárt költött erre a ceremó­niára és a világ összes tv-állomásai (szep­tember 18-án magyar idő szerint 11 óra 30- kor) egyórás jogdíj nélküli műsoridőt kap­nak. Nem tudni, hogy a magyar tv műso­rára tűzi-e ezt a programot, az biztos vi­szont, hogy a hazai közvélemény is kíván­csian várja, hol lesz a következő olimpia. K. H. J. rr­or KÉZ: KiniNO, FEJ: REMEK, ŰR: FANTASZTIKUS Egy kiváló képességekkel rendelkező­ fiatalember Kaliforniából Pete Sampras tizenkilenc évesen, az ATP- ranglista 14. helyéről és 336 ezer 186 dol­lár idei összpénzdíj-bevétellel rajtolt augusztus 26-án Flushing Meadow-ban, az amerikai „nyílt” teniszbajnokságon. Két héttel később, kora este égnek lökte karjait a centerpályán, és tudomásul vette, hogy pénzdíj-jövedelme megdup­lázódott. Nyilván alaposan előreszaladt a ranglistán is, de ennek mértékét ma még nem tudni. Az idei nagy versenyeken Sampras - furamód mondom most - semmit sem mutatott. Egy jobb és egy kevésbé jó tornát nyert meg - az előbbit Philadelphi­ában (fedett pályán, műanyag borításon), az utóbbit Manchesterben (szabad leve­gőn, fü­vön). Otthon Gomez volt az, akit a döntőben megvert, Angliában az izraeli Bloom. Ma még nem tudom biztosan, hogy egy újabb Changot tisztelhetünk-e benne, avagy menetelni fog diadalról diadalra. A Chang-szindróma tudniillik annyit jelent, hogy váratlanul nyerünk egy Grand Slam-tornát (az amerikai-kínai fiatal­ember ezt tette a múlt évben Párizsban), majd csaknem eltűnünk a legnagyobbak közül, amolyan pünkösdi királyként. Két dolog van, ami Peter Samprast majdhogynem „kiemeli” a nemzetközi mezőnyből. Az egyik az adogatás, amely behozhatatlan előnyhöz juttatta például Lendllel szemben, a másik az atletikussága. A szervák Agassi ellenében is majdnem perdöntőnek bizonyultak, bár tagadhatat­lan, hogy a szerfelett színesen öltözködő, lányok kedvence ellenfél annyit hibázott a döntőben Sampras ellen, amennyit az él­vonalban egy ilyen játékostól ritkán látni. Akárhogyan is van, három vonatkozás­ban sem volt Agassi méltó ellenfél: sem adogatásban, sem fonákütésekben (ame­lyeket a kaliforniai fiatalember két évvel ezelőtt kétkezesről egykezesre „módosí­tott”), sem abban, amit fitnessnek, azaz állóképességnek szokás nevezni. Mind­ezek Sampras erényei voltak, nem az ellenfeléé. Nem mondhatnám, hogy a szaksajtó „idejében” felismerte a későbbi bajnok átütő jó tulajdonságait. Már elődöntős volt, amikor amúgy igazán fényképezni kezdték, amikor az újságírók szaladgálni kezdtek az információs komputerekhez, hogy kikérjék a rá vonatkozó dossziékat. Pedig - mondom utólag bölcsen - a Thomas Muster elleni győzelemnek a legrosszabb tamáskodókat is meg kellett volna győznie, hiszen aki a megint csúcs­formája felé közelítő, bikaerős Mustert erőben felül tudja múlni, az legalábbis sokra hivatott. A Neue Zürcher Zeitung írta erről: „A technika­­ kívánatos, az erő­­ kötelező”. És Becker hajdani edzőjének, Günter Boschnak a véleménye: „A teniszt először is lábbal, aztán fejjel, legvégül pedig kéz­zel játsszák.” Magyarán: Samprast sem a kivételes keze lendítette a csúcsokra. A. E. TELEFOTÓ - MTI KÜLFÖLDI KÉPSZERKESZTŐSÉG MÉRNÖKI FEJLESZTŐ KISSZÖVETKEZET OKTATÓ- ÉS BEMUTATÓTEREM 1118 Budapest (Gazdagrét), Regös u. 2. Tel.: 173-5576 1990. ŐSZI-TÉLI TANFOLYAMOK ■ október 8-12. VENTURA, kiadvány szerkesztés 11.000 Ft ■ október 15-19. AUTOCAD kezdőknek 10.500 Ft B október 22-26. AUTOCAD haladók­nak 10.500 Ft B október 29-nov. 2. CLIPPER adatbáziskezelő, kezdő 9.000 Ft B november 5-9. TURBO PASCAL, kezdő 9.000 Ft B november 12-16. Szövegszerkesztés, titkársági alkalmazások 9.000 Ft B november 19-23. TURBO PASCAL, haladó 9.500 Ft B november 26-30. CLIPPER adatbáziskezelő,­ haladó 9.500 Ft B december 3-7. VENTURA, kiadvány szerkesztés 11.000 Ft B december 10-14. AUTOCAD - igény szerint - 10.500 Ft A foglalkozások délelőtt 9-14 óráig tartanak, ebédszünet II.45-től 12.15-ig. A megfelelő létszám esetén (kb. 8 fő) a tanfolyamokat kihelyezve az Önök vállalatánál is megtartjuk. Igény esetén a tanfolyam idejére HW eszközöket is telepítünk. Jelentkezés és további információk a 173-5576 telefonon. Meghívjuk Önt bemutatótermünkbe, ahol az általunk forgalmazott teljes hardware-választékot megtekintheti, az igényei szerinti is konfigurációt összeállíthatja.­­ 15 HEGYVIDÉK örökös-Örökölhető ÜDÜLŐHASZNÁLATI JOG Magánszemélyeknek, gazdálkodó szervezeteknek „Befektetés” kényelmes, gondtalan üdülés hasznosítás Most olcsóbban! Mintegy 15 % kedvezményt adunk belépéskor árainkból a jelen hirdetési szöveg beküldőjének. Budapesten, Sopronban, Harkányban és Mátraszentimrén klubszerű méretek, sport, gyógyulás, pihenés, parkosított környezet. Díjmentes tájékoztatóinkkal állunk rendelkezésükre Jelentkezni lehet: Hegyvidék Üdülőépítő és Fenntartó Szövetkezet Budapest, XII. Lidérc u. 32. Tel: 1811-953. 1851-448. 9-16 óráig Országos Kereskedelmi és Hitelbank minden irodájában Központ: Bp. V. Tanács krt. 20. Tel: 1181-877/136 Cooptourist Bp. V., Kossuth tér 13-15. Tel: 1326-387 A szelvény érvényes a megjelenéstől kezdődően egy hónapos időtartamig, amíg a készlet tart!

Next