Kurír - esti kiadás, 1990. december (1. évfolyam, 109-127. szám)

1990-12-06 / 112. szám

4 Lesothóba való megérkezésünk után hamar kiderült, hogy na­ponta kell majd ingáznom a fő­város, Maseru és az onnan 35 kilométerre lévő Roma között, ahol az ország egyeteme helyez­kedik el. Kérdésemre, hogy mi­lyen közlekedési lehetőségek vannak, azt a választ kaptam, hogy a közhasznú közlekedést magánkézben lévő autóbuszok látják el, amelyek nem menet­rendszerűen közlekednek, túl­zsúfoltak és megbízhatatlanok, úgyhogy nincs garancia arra, hogy az egyetemi előadásaim kezdetére kiérkezzem az egye­temre. Arra a kézenfekvő meg­oldásra, hogy az egyetem saját autóbuszt üzemeltessen - hiszen sok oktató és adminisztratív al­kalmazott lakik Maseruban - még nem került sor, valószínű­leg azért, mert az egyetem vala­mennyi vezetőjének kényelmes szolgálati háza van Rómában, így aztán nem maradt más hát­ra, mint valami használt autó után nézni. Azt a tanácsot kaptam, hogy nézzem meg a Dél-Afrikából rendszeresen átjövő autóügynök kínálatát, hátha találok valami elfogadhatót. A listát átnézve hamar kiderült, hogy nemcsak drágák az autók, hanem többsé­gük olyan nagy kocsi, hogy már a fogyasztásuk és fenntartásuk is meghaladná a lehetőségeinket. Amikor végre személyesen talál­koztam az ügynökkel, egy 55 év körüli úrral, az egy 1­981-es BMW 518 vásárlására igyeke­zett rábeszélni. Kérdésemre, hogy hány kilométer van a ko­csiban, indignálódva azt mondta, hogy ilyen öreg autóknál már nem tartják nyilván a futott ki­lométereket, de feltehető, hogy több mint 140 ezret hagyott ma­ga mögött. Mint mondta, ez iga­zán kedvező ajánlat, mert a ko­csinak csak egy tulajdonosa volt, egy fehér farmer. A karosszériá­san jó állapotban lévő autó ára 9 ezer rand lett volna (mintegy 3500 USA-dollár). A vásárlásra végül nem került sor. Szeren­csénkre egy ismerőstől hallottuk, hogy az amerikai Békehadtest egyik tisztviselője elhagyja Le­­sothót és árulja az autóját. A szóban forgó jármű egy Dél-Af­­rikában gyártott 1985-ös Mazda 323-as limuzin volt, 1300-as motorral és 81 ezer kilométer­rel. Ezt a kocsit végül is meg­vettük 3500 dollárért. Amikor az autó átíratását in­téztem, néhány kellemetlen meglepetés ért. Az első az volt, hogy a kocsiért kifizetett összeg 13 százalékát értékesítési adó­ként be kellett fizetnem az adó­hivatalban. A második meglepe­tést az jelentette, hogy újra kel­lett az autót műszakilag vizsgáz­tatnom. A harmadik az volt, hogy az 1990-ben lejáró rend­számtábla helyett újat kellett rendelnem. A negyedik, és talán a legtöbb fejtöréssel járó prob­lémát az okozta, hogy a kocsit át kellett vinni a dél-afrikai Lady­­brandba, hogy a motor- és al­vázszámot a helyszínen ellen­őrizve, az ottani komputerrend­szerben megállapítsák: nem lo­pott-e a kocsi. Amikor vízumkiadás után ér­deklődtem a dél-afrikai kereske­delmi kirendeltségen, azt kér­dezték tőlem, hogy volt-e már dél-afrikai vízumom. Nemleges válaszomra közölték, hogy ak­kor a vízumkiadást meg kell kérvényeznem. Ha egyáltalán megkapom, amit Pretoriában fognak eldönteni, akkor a pro­cedúra legkevesebb 6 hetet is igénybe vesz. Persze, még ha meg is adják, nem valószínű, hogy az többszöri belépést lehetővé tesz. Mikor említettem a kocsibemutatási kötelezettsé­­emet, azt tanácsolták, hogy érjek meg valakit a kocsi átvi­telére. Szerencsére a kocsi ko­rábbi tulajdonosa a segítségem­re volt és elküldte az autót a Bé­kehadtest egyik bennszülött gépkocsivezetőjével az ellenőr­zés elvégzésére, így aztán a szük­séges dokumentumok birtoká­ban sikerült a kocsit egy hét alatt átíratni. Függetlenül a gyors segítség­től, beadtam a vízumkérelmet. A válasz hat hét alatt meg is ér­kezett. Többszöri belépésre irá­nyuló kérésünkre a dél-afrikai hatóságok diplomatikusan há­rom belépésre (három hónap alatt) jogosító vízumot adtak. Ha ezeket felhasználjuk, újra kell majd kérvényeznünk. A ví­zumkiadás egyébként díjtalan. A hosszú procedúra és a vona­kodás nyilván biztonsági okokat szolgál. Beszéltem külföldiekkel, akik elmondták, hogy többször kellett egymás után vízumot kérvényezniük. Minden egyes kérelem benyújtása után elő­nyösebb feltételekkel érkezett meg az engedély, míg végül megkapták a korlátlan számú belépést lehetővé tevő vízumot. A tranzitvízum megadását nem kíséri ilyen szigor. Néhány hete meghívást kaptunk egy ko­rábbi egyetemi kollégától, akivel szomszédok voltunk Dar es Sa­­laamban, hogy látogassuk meg a karácsonyi szünetben Szváziföl­­dön, ahol jelenleg dolgozik. Okulva a korábbi kedvezőtlen tapasztalatokból, elsiettem a dél-afrikai kirendeltségre a tran­zitvízum ügyében. Szváziföldre ugyanis gépkocsival érdemes menni, mert csupán 650 kilo­méterre van Lesothótól. Az út pedig Dél-Afrikán keresztül ve­zet. Csodálkozásomra azt a vá­laszt kaptam, hogy a tranzitví­zumot, amely az országba való két belépésre jogosít (mindegyik 24-24 órára) három nap alatt minden probléma nélkül meg­kaphatom. Ha ez az utazásunk megvaló­sul, élményeinkről be fogok szá­molni a Kurír olvasóinak. KATONA EMIL ÖTÖDIK LELOTHÓI LEVELE Hogyan menjünk Rómába? A közlekedésben a feketék néha vállalatvezetők is, nem csak sofőrök Karácsony a dobozvárosokban Londonban várhatóan több mint 150 ezer fiatal ünnepli a szentestét az utcákon... és nem azért, mert ez az a hely, ahol a legszívesebben töltik a szeretet ünnepét, hanem, mert nincs hova menniük: hajléktalanok. Mrs. Thatcher kormányzá­sának sajátos öröksége ez. Miközben meggyógyult az angol gazdaság, szociális gon­dok tömkelege termelődött újjá. Mint amilyen a munka­­nélküliség, de sok tekintetben ilyen gond az iskolarendszer is. Akiknek nem telik drága magániskolára, és sokaknak, egyre többeknek nem telik, azok csak az állami oktatást választhatják, amely szinte in­gyenes, viszont sokak szerint a nyugat-európai mércéhez képest igen-igen alacsony színvonalú. A Vaslady adott ugyan ingyen iskolatejet és friss kiflit, de kevesebbre telt az állami büdzséből az iskolák­nak és a pedagógusoknak. Ez az apró költségvetési malőr aztán azt eredményezte, hogy fiatalok tízezrei, befejezvén a tanulást, képzettségük gyenge színvonala miatt szinte sehol nem kaptak munkát. Maguk építette kartondo­boz otthonaikban várnak va­lamilyen megoldásra... és egy szebb ünnepre. Intézményes segítség nél­kül, csupán a jótékonykodásra számíthatnak, s most vezető angol sztárok, színészek, filmesek és popzenészek ren­deznek gyűjtést a fiatalok támogatására, ideiglenes szál­lások létrehozására. Értelmiségi csólakok... Londonban ■jyrjr 1990. december 6. Mikor számítsunk sztrájkra, késelésre...? Izrael sok szempontból is kiváló példája annak, hogy milyen mértékben épül­hetnek be a mindennapi életbe és válhatnak meg­­szokhatóvá a legbizarrabb fenyegetések. A zsidó államban ma már senki nem lesz az átlagosnál idegesebb, ha egy palesz­tin szervezettől azt hallja, hogy „a zsidókat be kell szorítani a tengerbe”, vagy ha egy bajuszos diktátor a határoktól alig három­száz kilométerre kilátás­ba helyezi, hogy vegyi fegyverekkel égeti fel az országot. Imádkoznak és bíznak a hadseregben. Az meg már egyene­sen lakonikusnak tűnhet, amire a Jediót Ahoronót, a legnagyobb héber napi­lap elszánta magát: olyan poszternaptárt közölt mi­nap egyik oldalán, amely feltünteti, hogy 1991-ben mely napokon lehet pa­lesztin tiltakozó akciókra számítani a megszállt te­rületeken... A lap indok­lása szerint mindazon iz­raelieknek, akiknek üzleti érdekeltségeik vannak a nyugati parton vagy a Gáza-övezetben, gazda­sági és nem elsősorban politikai kérdés előre tud­ni a „sztrájknapokról”. A kalendáriumból kiolvas­ható például, hogy jövőre különböző alkalmakból 51 napnyi általános sztrájkra kell számítani, köztük ar­ra a 12-re, amelyet min­den hónap 9-én megtar­tanak az arabok, meg­emlékezve az 1987. de­cember 9-én kezdődött palesztin felkelésről, az Intifádáról. Az Intifáda egyébként minden helyi bagatellizá­ló értékelés ellenére ko­moly károkat okoz az iz­raeli gazdaságban. A zsi­dó államban 120 ezer pa­lesztin dolgozik rendsze­resen s ők általában min­dig részt vesznek a felke­lés irányítói által elrendelt sztrájkokban. K. R. A camorrának használ még a földrengés is ENYVESKEZŰ TISZTVISELŐK, DIDERGŐ KÁROSULTAK Tíz év és 45 milliárd dollárnyi (!) központi segély sem volt elegendő ahhoz, hogy az évtizede pusz­tított Nápoly környéki földrengés valamennyi életben maradt kárvallottja emberi otthonba köl­tözhessék. A dolognak több „érdekes” vonása is van. Ezek közül is talán a legtalányosabb, hogy míg az 1980. november végi csapás után a hivatalosan is romba dőltnek nyilvánított falvak száma 36 volt, ez a szám az idő múltával szépen terebélyesedett s napjainkban érte el éppen a 635-öt... Hát persze, hogy a maffia, illetve annak nápolyi változata, a camorra! Sokan azon ezrek közül, akik azóta is furnérlemezekből összetákolt, úgyneve­zett ideiglenes otthonokban tengődnek, már irigy­­lik azt a háromezret, akinek földi gondjait a ráom­­ló mennyezet végleg megoldotta... Parlamenti vizsgálat indult annak kiderítésére, hogy jóllehet Róma a néhány milliárdosra becsült kárnak immár a többszörösét is a helyszínre irá­nyította, a valóban kárt szenvedett térségek a hi­vatalos kárbecslésben szereplő összegnek is csu­pán harmadát látták viszont. Hogy a többi hová lett? Nyilván abban az 599 községben kellene ke­resni, amelynek polgármestere a helyi camorrafő­­nökök nyomására - piruló arccal vagy sem, de - feliratkozott a segélylistára, annak ellenére, hogy a földrengésről ők is csak a lapokban olvastak... Első pillantásra minden rendben lévőnek tűnik. A 21 ezer tervezett új otthon felépült. Ám csak 13 ezret sikerült kiutalni. A többi nyolcezerben is laknak, csak nem azok, akiknek kellene. Nápoly akkori, jelenleg 80 éves polgármestere szerint egyértelmű, hogy a camorra áll az illegális lakásbi­torlók mögött, de ami még rosszabb: sok olyan városi tisztviselő van ma is hivatalában, akinek keze szintén nem tiszta a botrányos ügyben. A félbemaradt vagy el sem kezdett egyéb beru­házásokra a mai árakon már legalább 13 milliárd, de egyes becslések szerint 35 milliárd dollárnál is többre lenne szükség a központi kasszából. Róma azonban, úgy tűnik, feladta. A novemberben elfo­gadott állami költségvetésben, ezúttal első ízben, már nem szerepelnek külön juttatások a térség számára... KERTÉSZ . 2. PROFILA : : BÉLYEGA­UKCIÓ 5 • 1990. dec. 09-én a Béke Hotel Radisson « « I. emeleti különtermében. « « Bp. VII., Teréz krt. 97. Külföldi és magyar bélyegek, levelek * árverezése.­­ Katalógus és információ: PROFI­LA KFT. • « Bp. VII., Kazinczy u. 3/A » « Tel./fax: 141-4219 » 8­8 «•••«»•««»••♦»••«••««»a«

Next