Kurír - esti kiadás, 1991. február (2. évfolyam, 23-42. szám)

1991-02-13 / 31. szám

6 / / ROMME KESERŰ NAPJA Az Afrika Corps sem lehetett meg magyar nélkül Felhők mögé bújt a hold a Pireneu­­sok fölött 1942 őszének egyik éjsza­káján, amikor három férfi érkezett Angliából egy francia ellenállási cso­port barlangi rejtekhelyére. Érkezé­süket a londoni rádió „virágnyelven” előre jelezte. Egy nagyszabású vonat­robbantási akcióhoz nyújtottak tech­nikai segítséget. Feladatuk teljesítése után azonnal eltávoztak. A csoport tagjai többé nem találkoztak velük. A három férfi egyike magyar volt... Neve mint apró fényjel villant fel a háború viharfelhői között, ifjúságom sötét égboltozatán. Felnőtt fejjel megpróbáltam nyomon követni zak­latott életét, de örökre eltűnt előlem, beleveszett a feledés időtlen homályá­ba. Ki volt Eugén Komlós, eredeti nevén Koricsoner Jenő, akit a barátai „Kom­ol”-nak neveztek? Az itt bemu­tatott - 1931 októberében kiállított - bolgár nyelvű igazolvány nem sokat árul el róla. Intelligens, finom voná­­sú, fiatal arc tekint ránk. Mindeneset­re elgondolkoztató, hogy abban az időben, amikor Magyarországról a numerus clausus elől külföldre áram­ló zsidó értelmiség Párizs, Róma, Stockholm és London egyetemein keresett és talált menedéket, ez a megnyerő külsejű fiatalember Bulgá­riába utazott... Sok éve gyűjtöm róla az innen-on­­nan szivárgó információkat, életének látszólag kuszált szálait azonban máig sem sikerült kibogoznom. Budapes­ten ugyanis nem „jegyzik” a nevét. Szerencsére Párizsban sikerült rábuk­kannom néhány hitelt érdemlő adat­ra. Ezek is csupán töredékek, epizó­dok abból a nagy műből, amit emberi sorsnak nevezünk. A világosbarna, majdhogynem sző­ke hajú, rokonszenves fiatalember Pá­rizsban bukkan fel 1935-ben, ahol be­iratkozik az Arts et Metiers esti tanfo­lyamára, amelynek elvégzése után kézhez kapja az elektrotechnikusi ok­levelet. Később kémiai és ballisztikai tanfolyamon veszze­ részt. Magasfokú matematikai tudása és műszaki kép­zettsége ellenére napszámosként, se­gédmunkásként dolgozik, különböző francia nagyüzemekben. Egy időben lakatos a Renault autógyár tankműhe­lyében, ahol a géppuskával felszerelt páncélautókat gyártják. Időnként elu­tazik Párizsból, utazásainak célját azonban senki sem ismeri. A legköze­lebbi nyom 1939 decemberéből szár­mazik. A helyszín ismét Párizs. Ezút­tal nincs egyedül. Vele van a barátja is, egy Sachsa keresztnevű férfi, aki bár jól beszél franciául, kiejtése szláv származásáról árulkodik. Beszélgetés közben Sachsa mindig „Komol”-nak nevezi őt vagy tréfásan „néma ambas­­sadeur”-nek, szűkszavúságára és ron­gyos eleganciájára célozva, mivel Komlós naponként kivasalja kopott nadrágját és választékos mozdulatok­kal étkezik. Két hétig tartózkodnak Párizsban. Onnan Marokkóba utaz­nak. Párizsi vendéglátójuk a háború alatt levelet kap Komlóstól. Kenadzá­­ban adta postára, az idő tájt egy ottani szénbányában dolgozik. Arra csak a háború után derül fény, hogy Komlós tagja volt annak a brit Special Com­­mandónak, amely a hírhedt Africa Corps föld alatti benzinraktárait röpí­tette levegőbe a sivatagban, megkese­rítve Rommel végnapjait. A második front megnyitásakor, a brit inváziós hadsereg katonájaként, a normandiai harcokban megsebesült. 1945-ben egy London melletti kisváros kórhá­zában ápolják. Utoljára 1946-ban ad hírt magáról. Akkori címe: Pre Kom­lós E. 362 Cay P. C. Rainford. Moss­­borough Hall Camp, St. Helens, Lancs, England. A halál is Angliában érte utol. Ki volt Eugen Komlós? Amit biz­tosan állíthatunk: a nácizmus elszánt ellensége, aki tevékenységével hozzá­járult a hitlerizmus bukásához. A töb­bi fel nem tett kérdésre már sohasem kapunk választ. Akik ismerik a „néma ambassadeur” rejtélyes életét, kono­kul hallgatnak, mint Dover fehér sziklái a normandiai partokkal szem­ben... SZILÁGYI GYÖRGY Mnz ág«::**«« « ss^enssp* M £s,y.ismét... ' ***' "VC^. ®t\ tm * ?xm«% -$u .%j A *.­&*? __—CT*t t-+-a^ud?_________ju. iuE&atttcMwdKa^ JUA Cp«*#*®­ ­■**»■» Mg»-;* ?xtt ««»« iMWÄsSiä^* - ÖjfcjSt ** ___ M </fc' Ht* Ofp*$mim .....„„ C*i«R«fe mwJSKrfe Piáé:?*/ &**---■■■;; MuM^sr toi. ÖsssS*** «tüiwMt r •*■—...."*-■* f** sy^pmwe_j6i*L^SÉ*. ssÄS^ |*U*w . ' -' II Sil SltftltTfOTt: --.... ^rsT iÉ~------------ —■ W* \i// Nézzünk csak körül, szólította fel a tévéné­zőket, az országot Antall József miniszterel­nök február 10-én, vasárnap, esti televízió­nyilatkozatában, miután igen nehéz évet ígért. Nézzünk körül: igaz, hogy nekünk magyaroknak nagyon rossz év lesz ez az 1991-es esztendő, de közelebbi és távolabbi volt szocialista szomszédainknál még nehe­zebb a helyzet. Hát ez megnyugtató: to­vábbra is a legvidámabb barakk leszünk, most már a volt lágerban, mely körül lebon­tották a vasfüggönyt, de úgy látszik, nem szűntek meg a belső áramkörök, melyek a lélek szögesdrótjaihoz szállítják a nagyfe­szültséget. Azokban sem, akiknek politikai­társadalmi egzisztenciájuk kötődik a válto­záshoz, a rendszerváltáshoz. Az ingetrálódó Európa visszafogadja Ma­gyarországot, mint tékozló, kissé feslett elő­életű, rangon aluli szerelembe szédült le­ánygyermekét egy tisztes jómódban élő úri család. No nem egészen úgy, mint a sajtó­milliárdos Hearsték az ideiglenesen városi gerilla banditává lett Patríciát, szőröstül­­bőröstül, az egész vagyonba. De mégis: ke­zet csókolhat a nagymamának, eljárhat a szülők, nagynénik, nagybácsik gardírozásá­­val színházba, operába, hangversenyre, oly­kor bálba is, meg persze légióként temp­lomba, visszakaphatja elhagyott leányszobá­ját, és némiképp lesoványodott alakjára sváj­folhatja régi, ám még most sem egészen di­vatjamúlt ruháit. Ha nincs vele baj, lassan elfelejtik neki a zűrös múltat, de ami a leg­főbb, maga is megfeledkezhet róla. Előbb-utóbb az az idő is eljön, hogy be­vonják a családi tanácsba - hiszen mégis­csak eminens volt a megtérésben -, és akár részt kaphat a döntésekből: melyik később megtért tékozlót fogadja vissza, melyiknek bocsásson meg a család, Európa. Addigra talán férjhez is megy, persze jó partit válasz­tanak neki. Jó háziasszony lesz, vendégsze­rető és derűs, de főként talán higgadt üzlet­­asszony, aki ügyesen, szolid haszonnal, ke­vés kockázattal forgatja majd szerény tőké­jét. Ebből esetleg jut néhány kócos bohém, művész vagy tudós mecénálására is. Néha kacéran rájuk kacsint, a bennfentesebbek­­nek erről az eszükbe ötlik, hogy a múltja nem egészen szeplőtelen. Ám komilfó úri­ember ilyesmit nem hoz szóba. A szerelem, a flört és a család, a házasság különböző dolgok. Persze mindez korántsem megy majd si­mán, zökkenők és összezördülések nélkül. Európáék - akárcsak a Dallas Ewingjei - csöppet sem konfliktusmentes család, né­mely régi ügyüket, inkvizíciót, gyarmatosí­tást, eredeti tőkefelhalmozást, világháború­kat és ilyesmiket Magyarország asszony is illedelmesen kikerül társalgás közben. Bol­dogan él kellemes villájában, ahol a pázsit majdnem olyan, mint az angol, a nyírott bukszusok majdnem, mint a francia kertek­ben, műholdvevő parabolaantennája segít­ségével kontaktust tart fenn az egész civili­zált világgal, garázsában egy Opel áll majd, hétköznapi használatra, vagy Fiat, vagy Volkswagen, netán Renault és egy olajzöld metálszín Mercedes, ha időnkint férjével valami jobb helyre mennek vizitbe, jóté­konysági koncertre, bemutatóra. Körül, Európa City Cinkotáján, Sashal­mán vagy Mátyásföldjén, a Közép-Európa út és a Kelet-Európa utca közti frissen köz­művesített telkeken nagy lesz a sürgés. Né­hány lerobbant betonépület és megmaradt barakk áll majd a Balkán tér környékén, meg ahol a város összeér Ázsia sztyeppéivel. De mindenütt lakályos nemzeti házacskák épülnek a kisebb-nagyobb kertek közepén. A törekvő népek valami olyasféle életet, olyasféle otthont akarnak majd beszerezni, mint Magyarország asszony, és remélhető­leg sikerül is nekik, előbb-utóbb. Rajta meg alig fog az idő, egészséges és tartalmas éle­tet él, vidám és vonzó marad. Lassan felnőnek a gyerekei is, csupa kis jóképű Európa-fiú és csinos Európa-lány. Nem veszik el, ami a másé, szent lesz nekik a tulajdon. Nem kereskednek fegyverrel és kábítószerrel, nem barátkoznak kétes ele­mekkel, terroristákkal, nem öntözik ki a te­jet a csatornába, nem vesznek föl értelmet­len beruházásokra kölcsönt, nem pazarolják még értelmetlenebbekre, nem haragítják magukra szomszédaikat kétértelmű meg­jegyzésekkel, nem módosítanak egyoldalúan szerződést, nem kiabálnak kígyót-békát egymásra, véletlenül sem adatják föl a hírla­párusok napi bevételét a Nemzeti Alapít­vány csekkjén, nem hazudnak és utána nem védekeznek azzal, hogy csak nem mondtak igazat. Tisztelik apjukat és anyjukat, hogy hosszú életűek legyenek a földön, és hosszú életűek lesznek. Azt hiszem, valami effélére gondolhatott Antall József miniszterelnök úr, amikor az elkerülhetetlen nehézségekkel kapcsolatban azt javasolta, nézzünk csak körül. Én lega­lábbis erre gondoltam. És örülök, hogy már csak egy szűk esztendőt kell kibírni, amíg mindez megkezdődik. Pláne, ha ez az egy év nem lesz olyan hosszú, mint a kormány első száz napja. Pláne, ha csak három napig tart, mint minden mesében. VARJAS ENDRE ff MM­m mmmos, m­oomn 1991. február 13. ÁLLATI GONDOK A szeretet meginnja a pénztárcákat - Ezt, apa, ezt! Ez a hím a múltkor még nem volt itt. A nyolc-tíz éves kisfiú mutatóját az akvárium üvegén végighúzva kö­veti a hal mozgását. Apja nagyot sóhajt. - Egy tengerimalackáról volt szó, nem, Lacika? Akkor most melyiket akarod? - A halat is! Azt a hímet! Azt, ott! Az eladó belementi hálóját a víz­be, az apuka meg a pénztárcájában kotorászik. A hosszú és küzdelmes halászat alatt, amíg az eladó azt a bizonyos hímet kergeti, többször nyílik,az ajtó. - Úgy látom, elég nagy a forga­lom! - mondom, amikor az eladó­val és a biobutik gazdájával hár­masban maradunk, - így négy-öt felé megindul, de láthatja, minden vevőt ismerek - mondja az eladó. - A kör ugyanaz, újak nemigen jönnek. Pedig igyek­szünk, hogy az árak ne emelkedje­nek. A madáreledel ára ugyan a magtermelés drágulása miatt körül­belül húsz százalékkal magasabb lesz, de a vásárlók egy ideig ezt nem fogják megérezni, mert bespáj­zoltunk belőlük még a régi áron. A haleledellel már más a helyzet. A díszhaleleség-gyűjtő kisiparosok hajnali kettőkor leautóznak vidékre és gumicsizmában túrják a szenny­víztárolók, húsipari csatornák és bá­nyatavak alját. A rothadó vízben tu­­bifex, vörösszúnyog-lárva után ku­tatnak, a vízibol­hák lelőhelye pedig az élővíz. Aztán felhozzák a zsákmányt Pestre és szét­osztják az árusí­tók között. A benzinár növe­kedésével az ő szolgáltatásaik is drágulnak. Ugyanez vonat­kozik azokra, akiktől magukat az állatokat kap­juk. - Minden ak­várium fölött lámpa lóg, mint látja - veszi át a szót a biobutik tulajdonosa. - A huszonöt szá­zalékos drágu­lásban a fűtés­nek, világításnak is komoly szere­pe van. Menjen csak be a szem­ben lévő trafik­ba! Dermesztő a hideg. De hát a ciginek nem kell fűteni. Itt még éjszaka is égnek a lámpák, búgnak a fűtőtestek. - Ez azt jelenti, hogy a drágulás tönkreteszi a biobutikok jövőjét? - Remélem, nem. Természetesen azok az állatkereskedők, akik har­mincezer forintos madarak, maj­mok, mókusok, kígyók, hüllők ela­dására rendezkedtek be, egyre ko­molyabb gondokkal küszködnek. Az emberek már a hétszáz-kilencszáz forintos nimfapapagájt is luxusnak tartják, de ezen a szinten a szeretet még megnyitja a pénztárcákat. Is­merek egy öreg nénikét, aki inkább a madarának vesz egy kis magot, mint saját magának tejet. Az embe­rek gyakran jobban szeretik az álla­tokat, mint embertársaikat. - A kutyámnak kellene egy baba - lép be egy kislány -, mert állan­dóan az enyémet viszi a kosarába. - A fütyülő gumioroszlán és a gorilla 340-360 forint, az egyszerű gumicitrom 270 - mutogat az ela­dó. A kislány a fejéhez kap. - Anyám szörnyethal, ha meg­hallja ezeket az árakat! Még néhány február eleji­én ele­venszülő halak 40-60 forint, hörcsög 100, tengerimalac szőrzettől függő­en 150-280 forint, hullámos papagáj 320 forint, éneklő kanári 1200 forint. Egy egyszerű mezei kalitka 2850 fo­rint. A drágább: nyolcezer. Ajtaja aranyozott. GERGŐ GERGELY Fotó: IZSÓ SZILVIA

Next