Kurír - reggeli kiadás, 1991. május (2. évfolyam, 118-147. szám)

1991-05-26 / 142. szám

1991. május 26. ZARÁNDOKÚT MÁRIAREMETÉRE Több ezren indultak ma útnak a városmajori plébániából Máriarem­etére. A zarándokok kö­zött a kisgyerekektől a nyugdíjas, idős embere­kig mindenki megtalálható volt. Az elsősorban hívőkből álló tömeget Várhegyi Axtrik főapát vezette. Útközben zsoltárokat énekeltek és Is­ten igéjét hirdették minden településen, ahol keresztülvitt újjuk. Menet közben sokan csatla­koztak a zarándokokhoz. Befűt a távfűtés Mint ez már városszerte ismert, a Fővárosi Távfű­tőművek péntek óta is­mét fűt, mert a hét végé­re adott időjárási prog­nózis szerint a napi át­laghőmérsékletnek tíz fok körül kellene alakul­nia. A pénteki fűtésért nem kell fizetni, a szom­batiért és a vasárnapiért viszont számláznak - igaz, a távfűtők meg­nyugtatták a lakosságot: még a június 1-jén ér­vénybe lépő emelés előtti áron. (Ami igazán szép dolog tőlük, hiszen egyelőre május van.) A fűtőművek illetékesei majd hétfőn döntenek ar­ról, hogy a meteorológiai előrejelzésnek megfelelő­en folytassák-e vagy leál­lítsák a fűtést. Az időjárás azonban­­ nem zavartatja magát a naptári pihenő-, illetve munkaszüneti na­pok által, és nem mutat élénk érdeklődést a me­teorológia legújabb ered­ményei iránt sem. Ennek következtében aztán a távfűtött lakások ablakai egész szombaton tárva­­nyitva voltak. Az időjárási túlkapá­sokról persze nem tehet senki (legföljebb a közis­mert viccel szólván a zsi­dók és a biciklisták). Vi­szont fizetni mindenkinek kell érte, akinek befűte­­nek. Jó, hogy a pénteki fűtés ingyen volt (adóból, költségvetésből finanszí­rozták?), és a lakóknak csak a fölösleges kaló­riák ellenértékét kell a sa­ját zsebükből fedezniük. Akinek nem tetszik, kez­deményezhet aláírás­­gyűjtést, népszavazást, interpellálhat, sőt tüntet­het is ellene. Vagy imád­kozhat az Egyetemi Szín­pad helyére (visszakerü­lő templomban, hátha megsegíti a jóisten. Leg­alább annyi esélye van, mint arra, hogy más kér­désekben befolyásolja azoknak a véleményét, akik a nevében, érdeké­ben, helyette döntenek. -RE PÁLYÁZZON FŐSZERKESZTŐNEK! Közös sajtótájékoztatót tartott a Műve­lődési Minisztérium és a Lutra Gyer­meklap- és Könyvkiadó Kft. abból az al­kalomból, hogy a Tanító és az Óvodai Nevelés a Lutra Kft. tulajdonába került. A főszerkesztői posztok betöltésére most pályázatot írtak ki. Honfi Mária államtitkár-helyettes el­mondta, hogy e két lap azelőtt a Művelő­dési Minisztériumhoz tartozott, de egy adott pillanatban (valószínűleg a miniszté­rium pénzzavarba került) átadta ingyen a két, kimondottan szakmai lapot az Ifjúsági Lapkiadónak (ILK). A lapkiadó pedig oda­adta, vagy eladta - ez nem derült ki - a Lutrának. A minisztérium azonban to­vábbra is támogatja e lapokat, és valószí­nűleg a második félévtől kezdve már nem­ csak erkölcsileg. Ennek fejében azt kéri, hogy a minisztérium által preferált témák bennük zöld utat kapjanak. A két főszer­kesztőnek, a kiírás szerint, inkább pedagó­gusnak kell lennie, mint újságírónak. (Ér­dekes, hogy ezt a minisztérium inkább megfordítva látná jónak.) Tudnia kell egy idegen nyelvet és a lappal kapcsolatos el­képzeléseit is ismertetnie kell. A határidő elég rövid: június 1-jéig lehet pályázni. Valószínűleg a Lutrának nem lesz szüksége pénzre, de azért elfogadják, mert mint G. Németh György ügyveze­tő igazgató elmondta, nyereségesen dol­goznak és továbbra is így szándékoznak tenni. Nemcsak pedagógiai lapokat adnak ki, hanem hozzájuk került az ILK más ki­adványa is, így a Kockás, a Hahota, a Dörmögő Dömötör. Kiadnak még két képregényt valamint a televíziós Cimbora műsor lapváltozatát is. A Lutra megszer­vezte az iskolai terjesztőhálózatot, és mi­vel kulcskérdésnek tartja a terjesztést, ezért tisztességesen meg is fizeti azokat a pedagógusokat, akik ezzel foglalkoznak. Egyébként társadalmilag jó és hasznos dolgokat akar szponzorálni a kiadó, és re­méli, hogy a szakma és a minisztérium tá­mogatja ebben a törekvésében. A gyermekkönyvek mellett szeretnék ellátni a piacot azokkal a fontos és köte­lező olvasmányokkal, melyek most hi­ánycikknek számítanak a piacon. Okos, gyerekszerető emberekben nincs hiány a Lutra vezetőségében, mert Janikovszky Éva, Csukás István, Lázár Ervin és Ber­kes Péter is a kiadó agytrösztjében foglal helyet. Mi a magunk részéről - míg a kiadónak sikert kívánunk -, addig ma­gunknak, szülőknek és gyerekeinknek megfizethető árakat. Mert mit sem ér a jó szándék, és a szép könyv meg folyói­rat, ha csak bámulni tudjuk a boltban és a standokon. CZY HALÁLUGRÁS A TURULRÓL (Folytatás az 1. oldalról) Hogy pontosan miről van szó, az már csak ott derült ki. Újvári László, a Sport­uszoda megzabolázhatatlan, örök Pinocchiója készülő­dik. A dolog már elbeszélve is félelmetes: leugrik a tu­rulról. Kilenc után néhány perc­cel megérkezik a kétszeres Európa-bajnok műugró. Most ötvenhét éves. Azon­nal körbevesszük. Mit lehet ilyenkor kérdezni: - Nem fél? - Dehogynem, de ilyen a sport, újabb és újabb kihívások, persze, hogy félek - válaszolja. Egy pillanatra olyan érzésem támad, ha nem lenne itt ennyi újságíró meg idecsődített ismerős, akkor most megfordulna és hazamenne. Vagy sétálna egyet a tavaszi verőfényben. Olyan békésnek tetszik min­den. De nem, nincs már visszaút. Fél tíz után néhány perc­cel Pinocchio elindul a Sza­badság híd acélszalagján. Megy fölfelé, előreszegett fejjel. Nem úgy néz ki, mint aki megijedt. Pedig még in­nen lentről is rossz nézni. Nekem, akinek a hokedlire állva is tériszonyom van, kü­lönösen hátborzongató. Mi­kor megérkezik a címer ma­gasságába, fogást keres és továbbmászik. Följebb és följebb. Aztán, amikor már csak két, két és fél méter vá­lasztja el az aranyozott ma­dártól, megáll. A kovácsolt­vas díszek egyikére áll. Kar­ját széttárja és néz előre, a Csepel-sziget irányába. Most még vissza lehetne fo­­dulni. Tíz óra harminckilenc perc. Pinocchio elrugaszko­dik a hídról. Két szaltó elő­re. Maga alá húzza a lábát és becsapódik a vízbe. Aztán néhány másodpercig semmi. Csak a hullámok a zavaros vízben. Aztán előbukkan. Integet és elkezd úszni a part felé. Sikerült. Még so­ha, senki nem ugrott vízbe ilyen magasról, negyvenhat méterről. Világcsúcs. De valami baj lehet, mert az integetést kiabálás kíséri: Segítsenek, segítsenek! Né­zünk egymásra, most mi van. Megérkezik egy rend­őrségi motorcsónak és bese­gítik Pinocchiót. Mire átérünk a pesti olda­lon lévő rendőrségi móló­hoz, már megérkeznek a mentők is. Mi történt? Ki­derül: valami víz alatt úszó dögre ugrott rá, és eltört az egyik combcsontja. De Pi­nocchiót ez nem nagyon vi­seli meg. Átteszik a vákuu­mágyra. Integet. Megereszt egy hajrá Dózsát. És még elmondja nekünk, újságírók­nak, hogy ez azért egy halá­los vállalkozás volt. Ilyet so­ha, senkinek nem ajánl majd. Ezzel együtt, a „magassá­gi toronyugrás” világcsúcs­tartója: Újvári László, Ma­gyarország. KAKUK Fotó: IZSÓ SZILVIA 5 NYOLCPÁRTI GYERMEKNAP Kulturális rendezvénysorozatot szervezett mára nyolc párt mosonmagyaróvári szervezete. A vállalkozás előz­ménye az volt, hogy az egyik iskola az állami gondo­zottak táboroztatásának felkarolását kérte a pártoktól. A bevételt „A mosonmagyaróvári rászorultakért ala­pítvány” számlájára fizetik be, és a nehéz sorsú gyere­kek üdültetésére fordítják. A műsorokon főként a vá­rosban élő fiatalok, diákegyüttesek, kórusok lépnek fel. Az alapítvány kuratóriuma emellett 20, 50 és 100 forintos pártolójegyeket is kibocsátott, melyeket a rendezvényeken és a munkahelyeken árusítanak majd. „ÉRTED" - A GYEREKEKÉRT A parlament minél előbb hozzon létre önálló ifjúsági bizottságot, és alkossa meg a gyermek- és ifjúságvédel­mi, valamint az új családjogi törvényt, teremtse meg az ifjúsági ügyek országgyűlési biztosának tisztét­­ követelték az Országos Gyermekvédő Liga szombati közgyűlésén, amelyen énekelték a százat­ elején már hasonló néven tevékenykedő, tekintélyes társaság jog­utódjaként működő szervezet két és fél éves munkáját. Arra törekednek, hogy a gyermek- és ifjúságsegítő, védő tevékenység társadalmi mozgalommá váljon, ezért 47 helyi, területi szervezetük, számos iskolában, intézményben alakult csoportjuk jelentős szolgáltató szerepet is vállal. Eredményes országos akciókat és szakmai programokat indítottak be. Tervezik a leány­anyákat támogató program indítását, a gyermekottho­nok segítését, a pedagógusok és gyermekvédő társadal­mi munkások felkészítését. Támogatni szeretnék erdé­­lyi gyerekek üdültetését, létrehoznak egy éjjel-nappal működő központi segélykérő telefonügyeletet, és „Ér­ted” néven alapítványt működtetnek céljaik támogatá­sára. A közgyűlésen a gyermeknap alkalmából felhívást fogalmaztak meg, amelyben figyelmeztetnek: a gyerme­kek egyre katasztrofálisabb testi és lelki állapotát már nem lehet csupán az ország nehéz helyzetével magya­rázni. NEM HALLGATNAK A TANÁROKRA (SEM) Az elmúlt időben a gyakorló pedagógusok nem tudták érdemben befolyásolni az oktatáspolitikát. A döntési mechanizmusok ugyanis nem eléggé érzékenyek a pe­dagógusszakma - a Független Pedagógusfórum által is közvetített - véleménye iránt, állapították meg a fórum szombati közgyűlésén. A tanácskozás résztvevői megerősítették a szervezet szerepét, amelyet az okta­tásügy alakításában szakmai állásfoglalásaival kíván be­tölteni. A fórum ezután is független szervezet kíván maradni, tevékenységét nem rendeli alá szűk szakmai vagy rétegérdekeknek, regionális törekvéseknek. M­ÁDRA JÖVEDELEMADÓRÓL! Országos munkavállalói érdekképviseleti szövetséget hoztak létre szombaton, a Szolnokon rendezett orszá­gos kerekasztal-megbeszélésen a szakszervezeti kerek­asztalok soros elnökei és az Országos Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának képviselői. A résztve­vők hangsúlyozták, hogy az alapszervezetek többsége kifogásolja, hogy az 1991. évi tv. számú törvény alap­ján július 1-jétől minden munkavállaló köteles a főfog­lalkozású munkahelyén kapott bruttó bér fél százalé­kát munkavállalói járulék címén befizetni a Szolidari­tási Alapba. A megbeszélésen aláírásgyűjtést kezdemé­nyeztek olyan jogszabályi feltételek megteremtéséért, amelyek lehetővé teszik, hogy a munkavállalói járulé­kot az állami költségvetés a személyi jövedelmadóból finanszírozza. A fórum az energiaárak növelése ellen is tiltakozott, és kinyilvánította: ha a kormány a munka­­vállalók jogos követelésének nem tesz eleget, törvé­nyes keretek közt mozgósítani fogják a tagságot. MÁR MAJDNEM 180 MILLIÓ A lottó 21. játékhetén sem volt öttalálatos szelvény. A telitalálat következő hétre átvitt nettó nyereményalap­ja 177 579 275 forint. CSATÁZHATUNK DIOAGYBADI? A svájci Hofag AG és a Nagykanizsai ÁFÉSZ 90 mil­lió forintos törzstőkével - 50-50 százalékos részese­déssel - faipari vegyes vállalatot alapított, Zala-Ho­­fag Kft. néven. Csaknem 70 millió forintos beruházás­sal Murakeresztúron építették föl korszerű svájci gé­pekkel felszerelt, 1500 négyzetméteres üzemüket, amelyben megkezdődött a termelés. Széles termékská­lájuk élén a hazánkban még nem gyártott állítható és ívelt bioágy áll; ezenkívül a fatálaktól a bútorvázakig és a formatervezett irodabútorig tucatnyi terméket álíta­­nak elő - csak természetes anyagokból.

Next