Kurír - reggeli kiadás, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)
1992-01-02 / 1. szám
4 Eget verőfenyő a Nyugati pályaudvar betontengerén. Szerelvény indul kelet felé. Zsúfolt vagonok, hajnali félálomban őszi arcok. Kolbász hever a pernyével borított asztalkákon. Szénpor pereg a sáraztatta ablakról az ásványvizünkbe. Döcög a gyors Záhony felé. Arcunkba vág a havas szél a nyitott artén át. Utazunk. Párásodnak a kontaktlencsék. Jó lenne kimenni a legkisebb helyiségbe, de a kutyaürülék a hétaposó száráig ér e gy: fői Bagóbűzös elcsigázottság. Valaki azt dörmögi: harminc órát kell várni a határon. Mások úgy vélik, csupán egy-két óra az átjutás. Vonaton biztonságosabb vagy négykerekűn? A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei nagyközség állomásfőnöke szerint talán busszal. De mikor? És honnan? Kapóra jönnek a rokonok. Pláne, amikor kiderül, hogy egyikük időközben Demecser ideiglenes alpolgármesterévé lépett elő. Nélküle most semmi sem működik. Nem elég az útlevél, pecsét is kell, meg egy külön kis úti okmány Demecserről. Másnap reggel. A polgármesteri hivatalban hivatalos papírt kapunk arról, hogy mi hivatalosan gurulunk át a hatúrhídon. Fehér Mercedesből bámuljuk a térdig érő hóban károgó fekete „téeszfácánokat”. A Merci egy maaré, aki gázolajban utazik, száz érintért vesz száz litert. Neki, azt mondja, a harmincórás várakozási idővel együtt is megéri. Záhony-Csapnál magyar és cirill betűs felirat: Szexshop. Mellette zálogház és vegyesbolt. Csupán két legény ajánlgatja 200 rubelját. Forint kell nekik vagy dollár. Utóbbi 120-ért. Ukrajnában már 150-et is adnak érte. Valaki azt mondja: Belorussziában akár 200 rubelt is kaphatsz egyetlen zöldhasúért. A hídon magyar határőr, magyar vámos, orosz határőr, pofa- és pecsétvizit. Személyek száma: három. Demecseri papírfecni. Mehetünk. Ukrajnai orosz finánc méreget minket. Tricseloveka. Híd vége: orosz határőr. Demecseri papírfecni marad. Csap, fejkendős nénik és piszkos pulyák tengnek-lengnek a jégcsapos ereszű házak között. A vegyesboltnál landol a fehér Mercedes. Odabent amerikai Monte-Carlo cigaretta, mellette üres tejespultok. Balra jegyekkel teli kenyerespolcok, kenyér, az nincs. Konzervhagyma, zöldparadicsom, szilva, uszodaszagú ásványvíz. Nyolc rubelért, azaz 9,60 forintért vásárolunk. Az üzletvezető magyarul kiabál, amiért „gúnyt űzünk” a nyomorukból - bökdös a fényképezőgépre. „Mire kell ez maguknak? Ki adott erre engedélyt?” A pénztárosnő riadtan lapít, az ő szíve esett meg rajtunk. Ház a Gogol utca sarkán. Látogatóba jöttünk, amolyan üzleti ismeretség. Az asztalon orosz pezsgő, magyar kristálypohár, zöld-fehér grúz étkészlet, házi sütemény. A Grundig tévén még bejön a magyar egyes és kettes. Meg a kárpátaljai magyar adás. Demjén Miklósék nem panaszkodnak. Van mit enniük. Nekik történetesen van. Csakis élőállatot vesznek. Tavaly is voltak szalmonellamérgezések a környéken. Biztonságosabb, ha az ember sertést, nyulakat, szárnyasokat tart, mint ha jegyre venné a „sugárzó húst”. Fölhizlalják a disznót, megtartják a felét, a másikon meg túladnak. Vevő mindig akad. A boltokban csak néhanapján látni húst. Összcsaládi program a sorban állás „váltott lovakkal”. Tejért, krumpliért ugyanúgy. Demjénék jól keresnek. Miklós havi 500 rubelt kap a vasúti szolgálatért. Négy műszakban gyűri magát. Felesége varrónő, havi 800-ért. A férj nem szégyelli, hogy az asszony többet keres nála. Látott már olyat Kárpátalja, hogy tanult orvosok 200 rubelt visznek haza - 70 százalékot jegyben. Mindenki. Jönnének is az orvosok Magyarországra, mert se pénz, se felszerelés, csak beteg van. Jönnének, de nem jönnek, mert a Magyar Köztársaság nem fogadja el a három év alatt szerzett felcserdiplomát. Milyen az orvosi ellátás? A mentők nem mozdulnak, nincs üzemanyag. Csak 78-as oktánszámú benzint vagy gázolajat kapni, az utcán a kölyköktől. Literét egy forintért, vagy egy nitelért. A titkos kerti ciszternák csordultig vannak. Az orosz finánc már csak röhög az üzem-201 feketén árulókon. Mintán, errefelé ez sem biztos: tegnap még hármat fordult a mercis, ma meg fel is út, le is út. Az ukrán nők gyönyörűek a megszólalásig. Hófehér fogsor helyett arany koronák villannak a vastagon rúzsozott ajkak mögül. Mint az egykori Szovjetunió közép-ázsiai köztársaságaiban, úgy látszik, ez itt is státusszimbólum. Tömést és koronát és fájdalomcsillapítót vagy a páciens visz magával, vagy a fogorvos szerzi be. Jutalma nem hálapénz (kinek kell a tegnapi rubel?), hanem pezsgő, kávé, vodka. Az emberek félnek kórházba kerülni. Sokan azt mondják, befeküdni szinte egyet jelent a biztos halállal. Nincs kötszer, s ha van, akkor sem biztos, hogy steril. Élelemről a beteg maga gondoskodik. Gyógyszer pedig... A lakáshelyzet sem jobb. Ukrajnában még ingyen kapják a családok az állami lakást. Tíz évnél kevesebbet csak ritkán kell várni. A villany 20 rubel, a fűtés 25. Mindenki tudja, ennél csak többe kerülhet. Fog is, már holnaptól. Tovább, Ungvárra. Harminccentis hó az országúinak csúfolt hepehupa-gyűjteményen. Szürkén szürke panelparádé. Néhány erkélyen parabolaantenna. Egy tűzfalról Marx Károly éber tekintete vigyázza a jeges szélben száradó fehérneműt. Itt még akadnak színes ruhába öltözött emberek. A fehér Mercedes gazdájának gyomra vészesen korog, enni kéne valahol. A város legmodernebb és legnagyobb szállodájának éttermébe, a Hotel Zakarpaziijéba térnénk be. Tört magyarsággal szól vissza az ajtónálló: „Nincs ebéd, nincs vacsora. Csoport van. Hús nincs.” Leküldének a földszinti magyar vendéglőbe. Oda is százhúsz főt várnak. Örülnek, ha nekik ki tudják adni valahogy az adagot. A magyar főpincér elnézést kér. „Szegények vagyunk” - mondja szégyenpírral az arcán. A piac bejárata előtt kiszállunk a kocsiból. Benzint, gázolajat ? Köszönjük, nem kérünk. Rendezett sorokban egyforma vörös mérlegek. A teljes választék: vörös szegfű és gránátalma. Az első emeleten éppen suvickolják a hús nélküli húsboltot. Gyanús alakok vernek szemet Minolta fényképezőnépünkre. Szerencsénk van, nem bántanak. A sofőr egyre éhesebb. „Hotel Druzsba” - ajánlják nekünk, szinte kérdezés nélkül. „Itt öt éven belül nem változik meg semmi. Ugyanazok az elvtársak ülnek ugyanazokon a posztokon. Kiváltságos tiszt urak pöffeszkednek elkerített kastélyaikban, s mulatgatnak, vadásznak. Jelcin? Nem is tudom, valahogy nem sugárzik okosság az arcáról. Persze ügyes és félelmetesen nagy játékos. Itt 14 millió orosz él, de mi nem félünk tőlük” - mondja egy ötvenes férfi a parkolóban. A szemközti patikában sincs vevő. A polcokon Almagel és Almagel. Fotózhatunk. Az ukrán kislány először el akar bújni, aztán belemegy. Kötszer, gyógyszer nincs. Fogamzásgátló tabletta recept nélkül, az van. Az árazó hölgy megmutatja, már épp csodálkoznék, de a fehér Mercedes gazdájának jól hallhatóan megkordul a gyomra. Villák közt kanyargunk. Akár Pasarét vagy Rózsadomb is lehetne. Megtaláljuk a Barátságról elnevezett műintézetet. Nyitva az étterem. Gyanúsan üres. Konyhaszag sehol. Ebédelni szeretnénk. Nem lehet, noha ebédidő van. Mármint a konyhásoknak, délután négyig. Enni nekik sincs mit. A vendég kaphat esetleg gombát, burgonyát. Végre megtaláljuk az ungvári Nyíregyháza éttermet. Zárva a bejárat. Fény nem szűrődik ki a vastag függönyök mögül. Ismét a konyha felől próbálkozunk. Megesik a szívük. Ugyan csak ötkor nyírnának, de kerüljünk beljebb, mert még megfagyunk. Háromfogásos vacsorát rendelünk. Minden van. Pezsgő? Az épp nincs. Vodka? Az sincs. Udvariasságban, égi csatornában és konzumlányban viszont nincs hiány. Aztán újra Csap-Záhony. A tank gázolajjal tele, a csomagtartóban további 50 liter. Orosz határőr, orosz vámos... Fehér papirfecnit nyom kezünkbe a hománc: az utasok száma három. Útlevélvizsgálat. Pofavizit. Tricseloveka. Mindjárt hazaérünk. Fazekas Pálma és Kajcsos Genovéva ukrajnai riportja Csak gázolaj és gránátalma JUU1 P[~T . t truerevewr pénjei kLim+oi+n* ›*«.-'- pvvjy.ry. ■@ *** r(‡«*_»»■ asr, iMjunti » SCC? au o «i«rpu«»C,.u ·«rjNM«nui BkCAOpTOH ftlkülJD ‡»».-» -**v, c B/l K* ***»«« )«.,■« i /•AP»«/ Kirlatol; Vívsz út: ·■ 1 •. Kiku lifet tat «k.newia at«rv »•«•viljéi»« *•»•!/«•«r» opr«Ma»«cai Az a bizonyos demecseri papír Az amerikai cigaretta sem feledteti az ásító polcokat A középső polcon a kenyérjegyek Jegyek, csak jegyek... 1992. január 2.