Kurír - esti kiadás, 1992. április (3. évfolyam, 65-85. szám)

1992-04-01 / 65. szám

1992. április 1. Pizzák, hollywoodi stílusban - Na, ma igazán jól öltöztem - állapíthattam meg már a bejá­ratnál. Ha ugyanannyi kilóval lennék kevesebb, mint amennyi­vel fiatalabb, piros ruhámban, helyre kis kötényt kötve magam elé, akár el is vegyülhetnék a pi­ros-feketébe öltözött, villám­gyors leányzók és fiatalemberek között. No, de mi ez a ledérség - bámultam rá egy rossz életűnek tűnő, elöl-hátul mélyen dekol­­tált ruhát viselő nőre, aki lezse­rül könyökölt szembe egy őt bá­muló fiatalemberrel. Közelebb­ről tűni csak fel, hogy sajátos szobrok üldögélnek az asztalnál. Tejlila falak, pasztellszürke berendezés, ifjú Marlon Brando bámul ránk, Chaplin kacsint, Superman repül, King-Kong ijesztget. Ez itt egy igazi, hami­­sítatlan hollywoodi étterem a Király utca és a Körút sarkán, picit az arc deco stílusában. Egy valódi Pizza Hut, az első a maga nemében nálunk. A helyszín, a berendezés, a légkör persze csak keret, kelle­mes körülmény, kérdés, mit le­het enni és milyen, amit a gyors léptű lányok-fiúk az asztalokhoz visznek. A salátabárban meg­komponált, dresszinggel leön­tött tál igazán remek. - Ennek külföldön művészete van,­­ súgja oda a frissen nyitott étterem egyik vezetője. - Ott Eif­­fel-tornyot képesek púpozni a tál­kába a zöldségrajongó vendégek. A hely specialitásai, a pizzák helyben készülnek, finomak, könnyűek, gazdagon áll rajtuk hús, zöldség, rák, ananász. Kü­lönleges zamatukat a tésztára olvasztott két szelet Mozzarella sajt és a szósz adja. Állítólag ti­zenháromezerféle pizzát tudnak komponálni, húsimádótól a ma­gyarosig (amelyhez illő magyar színészfalat is terveznek az üz­letbe). Az árak? Nem a legalacso­nyabbak, de hát ez nem gyorsét­terem. Kínálják étlapjukat utcán át, sőt, haza is lehet vinni a kivá­lasztott pizzát, mint Amerika hatezer, a világ további ezerkét­száz Pizza Hutjában. Magyaror­szágon sem a nagykörúti lesz az egyetlen tagja az üzletláncnak, további tíz megnyitását tervezik, rövid időn belül. T. Ó. Fotó: PETŐ ZSUZSA Hírlapbolt: nemcsak volt Na, itt sem veszünk többé újságot, legyintettek kedvetlenül a Váci utcában sétálgatok, látok-futók, munkába sietők, amikor bezárt február közepén a Belváros közkedvelt hírlapüzlete. Nem a szépsége okán volt népszerű a bolt. A sötét, barlangszerű, csöppnyi helyiségben úgyszólván a teljes választé­kot tartották, ami csak kapható magyar és külföldi napilapban, színes magazinban. Kitágult odabenn a tér, hófehérré változtak a falak, szép ívű, réz- és üvegberendezés került a hajdani pult helyére. Szóval, megint egy butik, is­mét valami gazdag cég vagy boldog vállalkozó csippentette ki magának a remek helyen lévő üz­letet, nyugodtak bele a megváltoztathatatlanba az újságra vágyók. Hát nem! Örömmel jelenthetjük, ismét hírlapbolt nyílt a Váci utcában. Méghozzá nem akármilyen.­­ Össze sem lehet hasonlítani a régivel, a zá­rás előttivel - sóhajtják Fehér Jánosné és férje, az alkalmazottak. A beruházó Hírlapker is elégedett. - Önkiszolgáló üzletet nyitunk, ez a bolt lesz a minta, itt kezdtük a felújítást, aztán sorra kerül a többi is. Hat-hétszázféle újságot tartunk majd, mindent, amihez közünk van - mondja Csóri Zsuzsa a Hírkertől, hozzátéve, nagyon boldogok, hogy ilyen hamar megtörténhetett az újranyitás. Az üzlet belvárosi színvonala, a márványpadló, a tükrök, fénylő rezek, az egész tér szép kialakítá­sa, no meg a villámgyors munka a Hérosz Ipari, Építőipari és Szolgáltató Rt.-t dicséri. Négy hét, rekordidő alatt végeztek a munkával. - Tudunk mi ennél gyorsabbak is lenni, - ál­lítja Gerencsér László igazgató. - Ez számunkra normális tempójú munka volt, bankfiókokat, üzleteket, hivatalokat vállalunk fel kulcsra készen, a teljes átadásig. Mindenkinek az az érdeke, hogy minél gyorsabban fel-, majd levonuljunk a hely­színről. T. I. ÁLOMÁGY Nem tudom, mit szólna a Billerbeck cég szlogenjéhez - „Nyáron nem hordunk téli­kabátot" - Végh György, a nagyszerű költő, író, műfordító, ő már a mennyei réteken és körutakon jár felleghajtójában, gondosan nyaka köré tekert sáljában, kalapjában, aminő ruhadarabjaitól a leg­­rekkenőbb, legtüzesebb időkben sem vált meg. Billerbeckéknek mégis igazuk van: a többség nyáron igenis nem visel télikabátot. A párnát, a paplant, a dunyhát viszont nem­igen váltogatjuk, bekerül a házba a hozo­mánnyal, netán ajándékba, aztán addig ta­karózunk a takarónkkal, amíg szét nem megy. Legfeljebb a huzatot váltogatjuk, azt is­­ fájdalom­­ ritkábban, mint kéne. Fázósaknak pehely, nyárra gyapjútakaró, vadászoknak hálózsák vadászszínekben, fia­taloknak fiatalos árnyalatokban, pasztellszí­nek, huzatok, no és a múmiahálózsák, amely mínusz tíz fokig melegen tart - mindez megtalálható a választékban. Európai ágykultúra, európai ágynemű­­kultúra - ezt ajánlotta szíves figyelmünkbe Klaus Billerbeck úr, cége termékbemutató­ján. Sajnos, az a tapasztalat, tette hozzá, hogy még azok is, akik nívós bútorokkal, szép tárgyakkal, nemes porcelánokkal ve­szik körül magukat, nemigen ügyelnek arra, mi kerül az ágyba, mit húzunk az ágybava­­lóra. A Billerbeck­­ maga a Nyugat, sóhajtja a háziasszony. Nemcsak a tartalmat, az ára­kat illetően úgyszintén. Igaz. Viszont azo­nos minőségben, Steppo néven, megvásá­rolhatják az olcsóbb változatot, párnában, paplanban, gyerekmérettől a fázós nagy­mama takarójáig. Természetesen a luxus­termékek, luxusminőség ezután is az erede­ti márkanéven kerül forgalomba a harminc magyar Billerbeck-shopban. (TÓTH) B­udapest, a Elsiratták a magyar ide­genforgalmat, de a tavalyi év a várakozással ellen­tétben kimondottan ered­ményes volt. Az ország idegenforgalmi bevételei­nek legalább felét a fővá­ros hozta - becslések szerint öt-hatszáz millió dollárt. A legfőbb turiszti­kai attrakció Magyaror­szágon mindig is Buda­pest volt, ennek ellenére a bevételek a központi költségvetésbe folynak be, s a város ezekből nem részesül. A Főpolgármesteri Hi­vatal és az Országos Ide­genforgalmi Hivatal a svájci kormány támoga­tásával tegnap egész na­pos budapesti idegenfor­galmi fórumot rendezett, ahol a meghívott szak­embereknek magyar, svájci és osztrák vendé­gek tartottak előadáso­kat. Marschall Miklós fő­polgármester-helyettes kérdésünkre elmondta: a külföldi tapasztalatok kö­zül a legfontosabbnak azt tartják, hogy Európa szinte minden nagyváro­sának van saját, városi idegenforgalmi hivatala. A budapestiek szeretnék, ha jövőre saját idegen­­forgalmi adót vethetné­nek ki. A szállodák, pan­ziók bevételének két-há­­rom százaléka nem a fő­város költségvetésébe, v­onzó hanem egy elkülönített alapra folyna be, s ebből csak turisztikai célokra költenének. A nyugat-eu­rópai városok vasútállo­másai mellett informáci­ós centrumok várják az idegeneket, ahol több nyelven beszélő alkalma­zottak igazítják el őket. Ingyen kapnak térképet, tájékoztató kiadványo­kat, segítenek nekik pénztárcájukhoz illő szál­lást szerezni, színházje­gyeket venni. Budapest ettől még messze van, de az ide­genforgalom fejlesztésé­nek módja nálunk is csak valami hasonló lehet. K.Á. 3 BALFI MEMENTO (Folytatás az 1. oldalról) A tudományos ülésen olyan magyar és osztrák kutatók vettek részt, akik vállalták, hogy feltárják a magyar hábo­rús tragédiának a deportálá­sokról és munkaszolgálatról szóló szomorú fejeztét. A tör­ténésztalálkozót Ormos Má­ria akadémikus, a Janus Pan­nonius Tudományegyetem rektora nyitotta meg. A múlt­idézésen több olyan egykori balfi fogoly is megjelent, akik szenvedő részesei voltak az 1944 novemberében kiadott hitleri parancsnak, amely alapján negyvenezer kény­szermunkára kötelezett zsidó férfit, nőt, sőt fiatalt kénysze­rítettek az úgynevezett délke­leti fal felépítésére. A birodal­mi védőállás azonban össze­omlott. A kényszermunkások az éhezéstől, a kegyetlen ro­bottól, az SS-ek brutalitásától százszámra pusztultak el. 1945 márciusának végén pe­dig tömeges kivégzések tetéz­ték az iszonyatot. Tizenhétez­ren maradtak életben a negy­venezer halálraítéltből. Alt Dezső egykori kény­szermunkás az egyetlen túl­élője a Balf község melletti SS-vérengzésnek. 1945. már­cius 31-én, éppen negyven­hét esztendeje, hogy száz­nyolcvanhárom szerencsétlen, csonttá soványodott embert lőttek bele az SS-ek egy tank­csapdába. Alt Dezső - bár négy golyó érte - életben maradt. Alt úr most Kanadá­ból jött haza emlékezni, ő és Bánát Péter egykori balfi fo­goly és néhány túlélő bajtárs kezdeményezésére állítottak emlékkövet Balf határában, a kegyetlenség helyszínén. Az emlékkőavatáson Men­­sáros László színművész Rad­nóti Miklós Hetedik eclogájá­­val tisztelgett az elhuny­tak emlékének, Szentágothai János akadémikus, országgyű­lési képviselő pedig felavatta az egykori tankelhárító árok menti emlékhelyet. Az emlék­nap a balfi templomdombon ért véget, ahol a résztvevők a munkaszolgálatosok síremlé­kénél és Szerb Antal emlék­művénél emlékeztek és emlé­keztettek. .. (TRIZNA) Fotó: KERTÉSZ GÁBOR MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN! KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL, ÁRA CSAK 19.-FT! DÍJ LETT EGY LAPUNK!

Next