Kurír - reggeli kiadás, 1992. május (3. évfolyam, 120-148. szám)
1992-05-02 / 120. szám
4 EZ A MÁJUS ELSEJE MÁS VOLT Tom és Jerry Moszkvában A szovjet korszak utáni első szabad május 1-jét a felszabadultság és a tarkaság jellemezte Moszkvában. Ezúttal elmaradt a dolgozók korábban elmaradhatatlannak tartott Vörös téri felvonulása, és egyáltalán semmilyen hivatalos állami megemlékezést nem tartottak. A városi vezetés ehelyett igazi majálist szervezett a moszkvaiaknak és mindenekelőtt a gyermekeknek. Az egész napos zenés, szórakoztató programok, amelyekben olyan ismert rajzfilmfigurák elevenedtek meg, mint Tom és Jerry, sokkal inkább azt a benyomást keltették, mintha gyermeknapi rendezvények zajlanának, és nem a nemzetközi munkásszolidaritás ünnepi eseményei. Szokatlan külsőt öltött maga a Vörös tér is, ahol a Lenin-mauzóleummal szemközt a Kanári-szigetekre csalogató reklám díszelgett, éppen ott, ahol évtizedeken át Marx, Engels és Lenin képeit láthatta a nagyvilág. A Történelmi Múzeum oldalán a Freedom Forum nevű alapítvány hirdette magát és a sajtószabadságot. Az alapítvány állítólag 400 millió dollárral kívánja segíteni a szabad orosz sajtó megteremtését. A politizálás persze ezúttal sem maradt el - a műsorokat kettészelve délben a moszkvai kommunista szervezetek tartották meg az évtizedes rituális ünneplések Szánalmasra sikeredett mai mását. A szovjet himnusz hangjaira megkezdett gyűlésen egy ideiglenes árbocrúdra felvonták a szovjet zászlót, majd a szónokok alaposan nekimentek a hazaáruló Gorbacsovnak és Jelcinnek. A szervezők bejelentették: aláírásgyűjtést kezdenek, hogy népszavazást írjanak ki az orosz elnök leváltása céljából. A gyorsan felejthető Vörös téri közjáték után folytatódtak a programok, amelyek leglátványosabb elemeként történelmi játékon emlékeztek meg a városalapító Jurij Dolgorukij hercegről. Az első szabad moszkvai május elsejét este utcabál zárta be. DOROGI SÁNDOR (Moszkva) Lazítanak a japánok Örülhetnek a japán kormányzati szervek alkalmazottai, mert az idei május elseje számukra már meghozza a szabad szombatot. Mától kezdve tehát ők is ötnapos munkarendben dolgoznak majd, s valószínű, hogy példájuk gyorsan terjed majd az országban. Épp a munkaidő csökkentésének követelése állt a Japánban rendezett május elsejei munkásmegmozdulások középpontjában is: egyéb követelésekkel a dolgozók nem álltak elő, hiszen az idén is számíthatnak a gazdasági növekedéssel lépést tartó életszínvonal-, illetve reáljövedelem-növekedésre. Az évi szokásos bértárgyalásokon ötszázalékos béremelkedésről született megállapodás, ami a két százalék körüli áremelkedést számítva háromszázalékos reáljövedelem-javulást jelent. A munkanélküliség Japánban a foglalkoztatottaknak mindössze két százalékát érinti. Ilyen körülmények között a Rengő szakszervezeti szövetség tokiói központi megmozdulásán a szervezet elnöke csak a munkásság régi követelésére, a nyolcórás munkanapra utalhatott. Japánban a dolgozók évi munkaideje a rendszeres túlórák következtében kétezer óra felett van, s a kormány célul tűzte ki, hogy az idei márciussal záruló - pénzügyi évben a hivatalos munkaidőt 1800 órára mérsékli. Ez még mindig elég soknak tűnik, és egyesek szerint a munkanapok csökkentése sem eredményezi egyértelműen azt, hogy a japánok ezentúl kevesebbet dolgoznak majd. Nem kizárt ugyanis, hogy a napi munkaidejük fog hosszabbodni, vagyis túlórákkal pótolják majd a munkanapok csökkenését. A kormányzati dolgozókat ez a veszély nem fenyegeti, ők már teljesen kihasználták a túlóráztatási lehetőségeiket. (MTI) Cseh és szlovák majális „Szégyenteljes választások” - skandálták Prága utcáin az ifjú cseh anarchisták, akik közül hétszázan előzőleg a Lövészszigeten tartották meg május elsejei gyűlésüket. A kapitalizmus és a bolsevizmus egyidejűleg történő felszámolását követelő szónokok élesen kikeltek a június 5-én és 6-án tartandó parlamenti választások ellen. A közelgő választások azonban inkább inspiráló erővel, mintsem haraggal töltötték el a többi rendezvény főszereplőit. Jiri Svoboda, a cseh kommunisták vezetője lendületes kortesbeszédet mondott a főváros „Ozbán” (Korsó) nevű fürdőligetében, ahol mintegy 30-35 ezren voltak jelen. A kommunista ünnepség szervezésébe a „Demokratikus Baloldal” nevű szervezet is bekapcsolódott. Svoboda a „nemzeti vagyon elkótyavetyélőit”, Miroslav Vacek egykori védelmi miniszter pedig az egyházi vagyonok visszajuttatását ostorozta. Mintegy húsz fiatal antikommunista „komcsikat Kubába” indítványozó harsogással verekedést robbantott ki, de a rendőrség hamar rendet teremtett a „Korsó” tájékán. Pozsonyban lényegesen kisebb, mintegy kétezer fős tömeget tudott összegyűjteni a Szlovák Kommunista Párt (különben egyre szociáldemokratizálódó) utódpártja, a Demokratikus Baloldal Pártja. Az ottani szónok, Milan Ftácnik parlamenti képviselő főként a növekvő munkanélküliség ellen emelte fel szavát. KÁRPÁTI JÁNOS (Prága) ABORTUSZ-ELŐADÁS A BÍRÓSÁGON Huszonöt órát várt a zuhogó esőben egy csoport férfi és nő, hogy bejusson Washington egyik legizgalmasabb „előadására”. Ennek színhelye azonban nem valamelyik színház vagy sportstadion volt, hanem a Legfelsőbb Bíróság épülete, a Capitolium mögött. A napirenden Pennsylvania állam keresete szerepelt, amellyel korlátozni kívánják a nők jogát arra, hogy szabadon dönthessék el: meg akarják-e tartani nem kívánt terhességüket. Mivel az Egyesült Államokban jelenleg igen liberális az abortusztörvény, a politikusok és a jogászok egybehangzó véleménye szerint „a Legfelsőbb Bíróságon a fennállása óta leghevesebb érzelmeket kiváltó tárgyalás várható”. Habár papíron csak kisebbfajta változtatásokról van szó, az abortusz szabad eldöntésének hívei úgy vélekednek, hogy a várható ítélet lavinát indíthat el. Fennáll a veszélye annak is, hogy hatályon kívül helyezik a híres „Roe contra Wade"-ítéletet. 1973-ban ugyanis egy fiatal, terhes nő „csatát nyert” Texas állam ellen, és ezzel az Egyesült Államok gyakorlata alapján kivívta az összes amerikai nő alapvető jogát arra, hogy szabadon dönthesse el, elveteti-e gyermekét. Pennsylvania állam azt szeretné elérni, hogy a tizennyolc év alatti lányokon csak a szüleik engedélyével végezhessenek abortuszt, a férjes asszonyok pedig csak a férj tudtával vetethessék el a magzatot. Ezenkívül huszonnégy órás „gondolkodási időt” iktatnak be, mialatt a nőkkel alternatívákat ismertetnek és a magzat fejlődéséről kapnak szemléltető oktatást. A Legfelsőbb Bíróság egyszer már, 1986- ban, 5:4 arányban elutasított egy ilyen jellegű keresetet, de azóta - habár a törvényt nem módosították - megváltozott a testület összetétele, s ez igen nagy jelentőséggel bír. A két republikánus elnök, Ronald Reagan és George Bush konzervatív bírákkal cserélt le három liberálist, így aztán most az abortusz szószólói semmi jóra nem számíthatnak. Kathryn Kolbert, aki az ügyben a védelmet képviseli, úgy véli, hogy az abortusz megszigorítása egyet jelentene a „Roe contra Wade” ügyben hozott ítélet hatályon kívül helyezésével. Arról van szó, hogy ne kapjon a kormány hatalmat az asszonyok fölött, s ne kényszeríthesse őket szabad akaratuk ellenére a gyermek kihordására. A pennsylvaniai főügyész, Ernest D. Preate ugyanis ezt kérte a bíróságtól - fejtette ki Kolbert asszony. A jogásznő megítélése szerint ez lenne az amerikai történelemben az első eset, hogy a polgároktól valamilyen alapvető jogot elvesznek, ezért nagy horderejű politikai döntés lenne. A Bush-kormányzat nem titkolt szándéka, hogy korlátozza az abortuszhoz való jogot, kivéve, ha a terhesség erőszak vagy más bűncselekmény miatt következett be, illetve ha az anya élete veszélyben forog. Majd kiderül, hogy Bush elnök abortuszellenes magatartásával jól mérlegelt-e, és ez segíti-e újraválasztását. Az viszont tény, hogy az amerikai fővárosban nemrég 750 ezren vonultak az utcára azok közül, akik a jelenleg érvényes abortusztörvény fenntartását követelik. FERENCZY EUROPRESS 1992. május 2. Régi alkotmányünnep Kevesen tudják hazánkban, hogy mit ünnepelnek május 3-án a lengyelek. Nem véletlenül. Lengyelország nemzeti ünnepének e napot csak 1989-ben, a rendszerváltás után nyilvánította a parlament, s így csak 1990 óta emlékeznek meg róla. A II. világháború után ugyan még egy-két évig - a háború előtti hagyományokat tiszteletben tartva - ünnep volt ez a nap, de mivel május elseje a negyvenes évek végén már állami ünneppé lett, még véletlenül sem akarták, hogy a kettő összemosódjon, ezért az elsején kitűzött zászlókat másodikán már le kellett szedni - erre külön nagyon ügyeltek. Május harmadikával az 1791-es első modern lengyel alkotmányra - a modern államiság szimbólumára - emlékezik Lengyelország. Ennek kidolgozásában a kor legkiválóbb tudósai vettek részt. Stanislaw August Poniatowski lengyel király idején az amerikai alkotmányhoz hasonlítható és a nagy francia forradalom eszméjéből merített alaptörvényben tisztán meghatározták a törvényhozó és a végrehajtó hatalom helyét és szerepét - s a már kétszer részekre szakadt Lengyelország számára ez fontos lépést jelentett azon az úton, hogy megmeneküljön a széteséstől. Ma, amikor Lengyelország komoly politikai, társadalmi, gazdasági és alapvető alkotmányjogi problémákkal küzd, tiszta szívvel és reménykedve emlékeznek meg e nemzeti ünnepen a Lengyelország történetében kiemelkedő szerepet játszó 1791-es alkotmányra. ** Csak semmi adó, angolok vagyunk Azt tudjuk, hogy az angolok igen tartózkodóak a szexben - állítólag éppen szigetországi mivoltuk miatt. De hogy az adózásban is azok legyenek! Márpedig e téren is vannak hibák. De mit várjon az ember, amikor éppen a királyi ház mutat e téren „példát”. Ismeretes, hogy a Hyde Parkban mindent lehet, kivéve a királynőt szidni. Persze nem ildomos zsebeiben sem kutatni - de azért a bulvársajtó keres és talál. Már az az apanázs sem kis summa - 7,9 millió font amelyet az állam ad évente a Windsor-háznak. Ebből persze nem adóznak, holott az összeg 70 százalékát csupán a mintegy 250 hozzátartozó „fizetésére” fordítják. Kimondhatatlan összegek mennek el virágokra, a konyhákra és a mosodákra. Vajon mi lenne, ha nem takarékoskodnának a villannyal, és nem használnák fel a lóistállókban a régi újságokat? A civillistának nevezett adómentes költségvetés még csak egyötöde annak az összegnek, amelyet az ország elkölt a királyságra. Mintegy 56 millió font terheli a különböző minisztériumok büdzséjét, amelyek a különböző paloták, valamint az 1953-ban épített és azóta többször is újjávarázsolt Britannia luxusyacht karbantartására, valamint a személyzet illetményezésére hivatottak. Jócskán megnyomja a kiadások rovatát a királyi repülőgépek és hálókocsik fenntartása is. Lassan már úgy tekintenek a királyi családra, mint az újgazdagokra. Annál is inkább, mert amikor Viktória királyné 1837- ben trónra lépett, a királyi kincstárnak 50 ezer fontos hiánya volt, és halálakor, 1901- ben sem volt sokkal jobb a helyzet. Tulajdonképpen csak a közismert fukar hírében álló VI. György és hasonlóan óvatos lánya, II. Erzsébet uralkodása alatt sikerült megalapozni a brit korona jelenlegi nagy vagyonát. 1976-ban a brit társasági törvény záradéka megtiltotta, hogy az adóhatóságok betekintsenek a királyi ház jövedelmeibe. Egyúttal azt is elrendelték, hogy tekintsék sérthetetlennek 1837-ig visszamenőleg a királyi végrendeleteket. A királynő részvényeit az Angol Bank legtitkosabb széfjeiben őrzik, együtt külföldi államfők és kormányok részvényeivel. Két amerikai pénzügyi szaklap, a Fortune és a Forbes kiszámolta, hogy II. Erzsébet vagyona - részvényeivel együtt - körülbelül 3,3 milliárd fontra rúg. A Buckinghampalota ebből mindössze 120 milliót vall be. Nem véletlen, hogy Károly herceg már olyan kijelentést is tett, hogy nem lenne szükségük a civillistára, szabadabban gazdálkodhatnának magánvagyonukkal. Hát igen, lenne mivel azzal a kétezer éves nyakékkel, amelyet II. Erzsébetnek Faruk egyiptomi király ajándékozott, vagy Vlagyimir orosz nagyherceg kincseivel, amelyet egy páncélszekrényben az angol királyi családra bízott 1917-ben. És akkor még nem is beszéltünk Leonardo metszeteiről, Canaletto 53 festményéről, Rubens, Rembrandt és Gainsborough remekműveiről. A civillistát a parlament megszavazta a következő tíz évre, így addig hozzányúlni sem lehet. De vajon a hagyománytisztelő angolok egyáltalán hozzá akarnak-e nyúlni a királyi kiváltságokhoz? GNL