Kurír - reggeli kiadás, 1992. november (3. évfolyam, 300-329. szám)
1992-11-29 / 328. szám
8 Ebül végzi az ebrendelet Hamarosan utcán lesz az új ebrendelet. Új, mondom, pedig aligha tartogat újdonságot ebeknek és ebtartóknak. Vegyük csak górcső alá azt az igen-igen meggondolt szabályzatot, miszerint egy lakásban összesen egy darab kutya tartható. Állati szerencsések vagyunk. Sőt mázlisták. A szabályzat ugyanis nem tartalmazza, milyen típusú lehet kölök, felnőtt, vagy éppen tinédzserkorú kutyánk. Sőt azt sem, pöttyös legyen-e, fekete vagy tarkabarka, nőstény vagy hím, így aztán kedvünk szerint kutyáskodhatunk. De jaj annak, aki csak egy fél kutyával is többet merészel tartani meghitt otthonában! Minimum egy lexikonra való kérelem egy lexikonra való hatósághoz. Aztán ha alulmaradunk félkutyánkkal az ebtartási harcban, jöhet a bíróság. Ha itt sem győzedelmeskedünk, akkor ötezer forint pénzbírság. Na meg a perköltség. De vannak ennél sokkal jobb hírek is. Egyelőre csak véleményezik az új ebrendeletet. Kamocsay Ildikó, az MSZP - most alakult - Károlyi Mihályné Állatvédő Tagozatának elnöke ennek ellenére borúlátó. - Ha az ebrendeletet jóváhagyják, véleményünk szerint kutyák ezrei kerülnek az utcára. Hiszen ki az, aki vállalja az irdatlan papírmunkát, a pénzbüntetéseket? Becslések szerint ma Budapesten százezer kutya rohangál az utcákon gazdátlanul. Az új ebrendelet-tervezet továbbra is tilt, szankciókat helyez kilátásba. Ahelyett, hogy megmondaná, hogyan kell ezt kulturáltan csinálni. Amennyiben mégis jóváhagyják az új rendeletet, úgy kilátásba helyeztük, a világkiállítás megnyitójára többszáz kutyával vonulunk fel. Érdekes, hogy még erre sem reagált senki. Az állatvédő egyesületek nem győzik a mentést, anyagi kereteik pedig végesek. Ma már a kóbor kutyák ügye nemcsak az állatvédők dolga, hanem közbiztonsági kérdés is. A fővárosnak kellene végre valamit tenni. - Nem túl kockázatos dolog ma kirukkolni egy új állatvédő egyesülettel? - Nem, de kell. Tavaly meg kellett válnunk a Zöld Párttól. Egy olyan pártot kerestünk, amely erkölcsileg és politikailag is támogat minket. Az MSZP pedig az első szóra felkarolta az egyesületet, jelentős anyagi segítséget nyújt. Irodát kaptunk, telefont. A legfontosabb feladatunk, hogy megakadályozzuk az új rendelet elfogadását, s azt, hogy végre napirendre kerüljön a parlamentben az állatvédelmi törvény. Természetesen továbbra is mentünk kóbor állatokat, mint ahogy ezt eddig tettük. Kérjük azokat, akik támogatni tudnak minket, tegyék ezt meg. Bankszámlaszámunk a következő: Állat-Caritas Alapítvány, Bp. II. ker. Frankel Leó úti OTP bankfiók, számlaszámúak pedig 566-055077-0. SZABÓ BEA Hyrir 1992. NOVEMBER, ÁRA: 29 FT A Kurír vadásza: Bodrogi Gyula Amikor a késő ősz és a kora tél találkozik, amikor a napsütés, az eső, a hó zavartan kergeti egymást, a nyirkos levegő bebújik az ing alá, a pulóver megizzaszt, a hirtelen széltől dideregve húzod össze a kabátodat, ilyenkor van a nagy apróvadvadászatok ideje. Koncz Gabi hívott telefonon: - Édes Gyulám! Meghívtak minket jó barátaim Tiszaszentimrébe. Szombaton hajnalban mennénk. Ha van időd, gyere el, mert nagyon nagy szeretettel várnak. Nyúl, fácán. Isteni a terület. Nos, mit szólsz hozzá? - Várjál egy kicsit, Gabikám! Megnézem a mindentudó „kisokost.... ”Jó, a szombat jó. - És ott aludnánk. Vasárnap délelőtt, vagyis hajnalban egy kis kacsa, liba meg ilyesmi. - A vasárnap már nem biztos, de a szombat jó. - Akkor találkozunk reggel fél hatkor Dunakeszi után mindjárt jobbra, meg fogod látni, nagy betűkkel ki van írva egy háztetőre „STAFÉTA”. Itt vár minket az én Rés Laci barátom autóbusza, az visz és hoz mindenkit. Az autókat a Staféta-telepen hagyjuk. Semmit ne hozzál, csak puskát meg lőszert, minden mással ellátnak minket. Nos?! - Köszönöm, Gabikám. Ott leszek. S ha lehetek szemtelen, jönne velem Tasi is, tudod, a gyártásvezető... - Hogyne tudnám. Jó barát! Ne is mondd tovább, ott találkozunk. Szombaton fél hatkor ott volt mindenki. Hatalmas Volvo busz várt minket a hatalmas tulajdonossal s egyben sofőrrel, Lacival. Mi mondtuk, hogy sajnos nem maradhatunk vasárnapig, mert még este zenefelvételünk van a rádióban. Megállapodtunk, megyünk a busz után. Megállapodtunk, de ez egyáltalán nem volt olyan egyszerű, mert Laci úgy vitte azt a hatalmas Volvót, hogy az én 323-as Mazdámnak igencsak kapaszkodni kellett, hogy a nyomában tudjunk maradni. De azért szerencsésen megérkeztünk. A házigazda, Papp Gyula, reggelivel várt: sült kolbász, sült hurka, sült disznópecsenye, savanyú káposzta, friss kenyér, kávé, tea... hű de finom volt. Kimentünk a területre. Nagyon sok vadász jött össze. Nem csoda, a nyúlvadászat lehetősége igen vonzó. (Nem vadászoknak: évente csak néhányszor engedélyezett a nyúl vadászata, így aztán becses zsákmánynak számít.) Minden vendég kapott egy vendéglátót, nekem a társaság elnöke, Nagyfejű János jutott. Ez azt jelenti, nekem mindig csak arra kell menni, amerre ő megy. Olyan kedves és figyelmes volt, hogy ha jött a nyúl, vagy repült a fácán, fel se emelte a puskáját, amíg én meg nem próbáltam eltalálni. Gyönyörű idő volt, a nyúl szaladt, a fácán repült, a teríték gyarapodott. Késő délután értünk be a vadászházhoz, ahol várt minket a káprázatos asztal. Fácánleves csigatésztával, főtt fácánhússal, sült kacsa, sült disznó jóféle savanyúsággal... sör, bor s mindenféle italok, amiből én csak az ásványvizet tüntethettem ki, mert indulnunk kellett hazafelé. - Sajnálom, hogy nem maradhattok - mondta a házigazda - pedig ma este van még itt egy bál is. - Ilyen az élet - mondtam nagy bölcsen -, talán majd legközelebb, ha egyáltalán legközelebb is meghívtok. Istenien éreztem magam. A társaság kitűnő, vad van bőven. Jövök. - Csak ne maradj el sokáig, mert most még van vad, most még lehet jókat vadászni, de ki tudja meddig. - Miért? Mi baj van? - Baj nincs, csak minden olyan bizonytalan. Semminek nincs gazdája. Törvény van is, nincs is. Az orvvadászok szaporodnak - vette át a szót egy másik vadász. - A vad fogy. Senki se tudja, mi lesz itt. - Hagyd a fenébe, mert még a végén politizálni kezdünk. Az meg nem lenne jó egy ilyen szép nap után. Igazad van. Egészségetekre. Mindig volt valahogy. Ezután is lesz. Még megbeszélték a másnap vadászatot, mi elköszöntünk és indultunk Pestre. Hazafelé a kocsiban még egyszer végiggondoltam a napot. Szép volt, a nap sütött, a lövés is jól ment, a vendéglátás csodálatos... mi a fene az, amit nem tudok magamnak megmagyarázni? Mi az az érzés, ami nem akar gondolattá formálódni bennem? Mindegy! Nem törődtem vele. Már Pest határában jártunk, amikor eszembe jutott, hogy fölhívom a Mamát, „csak úgy, a kocsiból”, a Weastel telefonon (a technika csodája!). - Halló, Mama? - Szervusz, Öcsiként! Már otthon vagy? - Nem, a kocsiból telefonálok - Tasi jól szórakozott mellettem gyerekes hencegésemen. - Hogy vagy, Mama? - Nem tudom én ezt a modern dolgot megszokni, de azért jó, mert tudom, hogy megvagy. Milyen volt a vadászat? Sütött a nap? Nem volt köd?... „Ez az! Megvan! Isteni volt, csodálatos, sütött a nap... Csak valami köd szállt a vadászok lelkére...” 1992. november 29.