Kurír - reggeli kiadás, 1995. november (6. évfolyam, 298-327. szám)

1995-11-13 / 310. szám

2 ITTHON AMI SOK, AZ SOK A Fővárosi Önkormányzat szociálpolitikai és lakásügyi bizottságának elnöke, Győri Péter úgy véli, hog­y jövőre Budapesten az októberben közzétett javaslatnál alacso­nyabb szinten kell megállapítani a víz- és csatornadíjat. Szerinte a 20 százalék körüli vízdíj- és a 30 százalék körüli csatornadíj­­emelésnek a felét lenne célszerű bevezetni. A szociális bizottság elnöke szerint a lakos­ság jelenlegi leterheltsége mellett indokolat­lan, hogy ilyen nagyságú fejlesztési hánya­dot tartalmazzanak az új díjak. A javaslat egyébként 47 forintos vízdíjjal és 50 forintos csatornadíjjal számolt jövőre. PAKSI REJTÉLY Még mindig nem tudni, pontosan mi okozta a Paksi Atomerőmű 2-es blokkjában azt a műszaki hibát, amelyet­ szerda éjjel fedeztek fel egy ellenőrzés során. Egyelőre csak annyit tudható, hogy a szabályozó rendszer egyik eleme, az úgynevezett szabályozó rúd beszorult, s ezért kellett a blokkot leállítani - mondotta tegnap este Szabó József, az erőmű vezérigazgatója. A reaktorblokk szét­szerelése normál technikai rendben zajlik, s várhatóan mára kiderül, miért szorult be a szabályozó rúd. Ezután derül ki, mikorra ja­vítható a hiba, s mikor indulhat újra a ter­melés a blokkban. FINAIMCKONFERENCIA A napokban elfogadásra kerülő vámtörvény rendelkezéseinek 70 százalékát az Európai Unió Vámkódexéből vették át, így, a hozzá kapcsolódó adatátviteli és informatikai rendszerrel együtt, alkalmassá tesz az unió­tagságra és megfelel a schengeni egyezmény követelményeinek is. Minderről Arnold Mi­hály, a vám- és pénzügyőrség helyettes veze­tője számolt be a vámkonferencián, amely a magyar Vámügyi Kamara és a Magyar Köz­úti Fuvarozók Egyesületének rendezésében kezdődött tegnap Egerben. ANGLIÁBÓL TÁMOGATJÁK A nagy-britanniai Know How Alap a Price Waterhouse tanácsadó céget bízta meg az­zal, hogy nyújtson támogatást a budapesti Pető Intézet stratégiai fejlesztéséhez. A nemzetközi szakértő cég tanácsadással segíti a Pető Intézetet a stratégiai terv, illetve a fejlődést lehetővé tévő vezetői lépések meg­választásában - közölte a Price Waterhouse budapesti irodája. A brit alap elsőként dön­tött úgy, hogy együttműködik a Pető Inté­zettel, és Londonban kialakít egy Pető-köz­­pontot. A tervek szerint 1996 szeptemberé­től pedig konduktorképzési programot indí­tanak a Keele Egyetemen. EGYSÉGES KÖVETELÉSSEL Érdekeik egységes érvényesítésére szólítja fel a szerdai demonstrációra készülő peda­gógusokat a Magyar Pedagógus Kamara. Az országos szervezet felhívása azt indítványoz­za a pedagógusoknak és civil szervezeteik­nek, hogy szakmai követelményeikkel bővít­sék a demonstrációt, s azon szakszervezeti hovatartozástól függetlenül egységesen tá­mogassák az átfogó követelést, mert a jelen­legi helyzet már a jövő nemzedékeit, s ezzel a jövő Magyarországát is veszélyezteti. LÉTSZÁMUK ISMERETLEN Megrendülten és kegyelettel emlékeztek teg­nap Baján a német kisebbségi önkormányzat, valamint a helyi közélet képviselői a Szovjetunió­ba kényszermunkára 50 évvel ezelőtt elhurcolt, s vissza nem tért bácskai német áldozatokra. Hogy pontosan hányan voltak, az ismeretlen. Az elhurcoltak egyik legnagyobb gyűjtőhelye a bajai jelenlegi III. Béla Gimnázium volt. Ép­pen ezért emeltette a német kisebbségi önkor­mányzat az intézmény falán azt a közös emlék­táblát, amelyet tegnap avattak fel. Áthidaló lemaradás­­ A közlekedési szakemberek szerint a Lágymányosi híd átadása óta érezhetően csök­kent a forgalom a belváros­ban, könnyítve ezzel a többi­ek helyzetét. A budapesti át­kelőkre rá is fér némi pihe­nés. A hatból három biztosan felújításra szorul: a Petőfi, a Szabadság és a Margit. Az előírások szerint a hidak álla­potát tízévente átfogó vizsgá­lattal kellene felmérni, ám ez nagyon drága, legutóbb 1977- ben volt rá pénz. Az utolsó nagy felújítási program 1978- 84 között folyt, a re­konstrukciót a Margittal kezdték, és az Árpád kiszéle­sítésével ért véget. Azóta csak kise­bb munkákat végeztek. Év végére elkészül egy új, részletes vizsgálat, s ennek alapján kapnak majd pontos képet a hidak állapotáról. Va­lószínűleg a Petőfi lesz az el­ső felújítandó. A budai hídfő csúszósaruja már évekkel ez­előtt beszorult, s nagy meleg­ben sem tud tágulni. Jövőre folytatják a nagykörúti villa­mospálya rekonstrukcióját egészen Budáig, s a két mun­kát célszerű összekötni. A fel­újítás alatt forgalomkorláto­zás várható a hídon, s elkép­zelhető, hogy rövid időre tel­jesen le kell zárni. A másik kritikus állapot­ban lévő híd az előjelek sze­rint a Szabadság. Itt csak egy­­egy sávban mehet a forgalom. Már az autósriasztó kis göm­böket is felrakták, s hamaro­san a Petőfin is ezekkel védik majd a síneket. A Szabadság hídon az 1-es megszüntetése óta busz nem jár, s célszerű lenne a villamost is levenni, de ezt a dél-budai metró megépítése előtt nem­ lehet megtenni, az meg ebben az évezredben valószínűleg nem készül el. A Margitnak a jelek szerint szintén alapos felújításra van szüksége. Az Árpád és a Lánchíd - miután 12 tonná­nál súlyosabb teherautók nem hajthatnak rá - jól bírják magukat. Amúgy az Erzsébet is, bár ott a budai oldal lehaj­tója nehezen bírja a Hegyalja út forgalmát. A becslések sze­rint a fontosabb felújítások­hoz öt-hatszáz millió forint kellene. A kérdés csak az, hány év alatt lesz erre pénze a fővárosnak. (KÉS) Margit 17 év után ismét teljes kozmetikai kezelésre szorul Máltai letelepülők A hétvégi ünnepélyes átadást kö­vetően, legalább harminc évig ál­landó helyen működhet Győrben a Máltai Szeretetszolgálat terület­központja. A hajdanán népfőisko­laként, I. Ferenc József által alapí­tott intézmény negyven évig volt­­ hazánkban állomásozó szovje­tsapatoknál szolgáló tisztek gye­rekeinek általános iskolája. Miután a katolikus egyház visszakapta , várnától a k­on­ilptot a tplipi­ fplun­ kerülnek Október elején még csak arról ad­tunk hírt, hogy alighanem jó né­hány kilakoltatásra kerülhet sor a somogyi megyeszékhelyen, ugyan­is a kaposvári közgyűlés megelé­gelte a szépen gyarapodó lakbér­hátralékokat és a kifizetetlen köz­üzemi számlákat, s ezért bíróság elé viszi az ügyeket. Akkoriban - mint megírtuk - azt is elhatároz­ták, hogy a renitens polgárok ne­vét egy szépséges íven majd köz­szemlére bocsátják, hadd csám­csogjon a jónép az adósokon. A minapi közgyűlésen viszont már tényként hangzott el: Kapos­váron száz jogerős bírósági ítélet született, ilyenformán tehát hama­rosan kezdetét veszi a kilakoltatási hadművelet. Az önkormányzati la­kások bérlői közül a többség anya­gi helyzete miatt képtelen rendez­ni tartozását, nem tudja kifizetni a lakbért sem. Ám mint egy felmé­résből kiderült, vannak, akik nem máról holnapra élnek, mégis spor­tot űznek a ki nem egyenlített számlák gyűjtögetéséből. A város egyébként most úgy ha­tározott, hogy november 30-ig ad haladékot a bérlőknek, s ha addig jelentkeznek vételi szándékukkal, akkor 30 százalékos áron vásárol­hatják meg az önkormányzati la­kásokat. Az előzetes becslések sze­rint lesznek, akik az utolsó pilla­natban előkerítik a hiányzó össze­get, az adósok zöme viszont annyi pénzzel tartozik, hogy azt gyakor­latilag lehetetlen kifizetni, így ne­kik költözniük kell. Azt azonban alighanem még ők sem tudják: va­jon hová mehetnének? B. P. F.­tás után azonnal harminc évre a máltaiaknak adta. Ezentúl területi központként és a mozgáskorláto­zottak foglalkoztatójaként műkö­dik majd. A 14-20 év közötti fiata­lok technikai eszközöket készíte­nek, de részt vehetnek számítógé­pes és nyelvi kurzusokon is. A fel­újításhoz és a foglalkoztatóban feldolgozandó anyagok beszerzé­séhez a német szeretetszolgálat nyújtott segítséget. T. GY: Sokszor vádolják a sajtót, hogy kígyót, békát kiabál, ám ezúttal ha akarnánk sem tehetnénk másként. Holnap nyílik ugyanis a Csepeli Munkásotthonban az a trópusi állatkarnevál, amely hat napon keresztül várja az egzoti­kus állatok és növények iránt ér­deklődőket. Az előzetes prog­ram szerint összesen háromszáz méternyi kígyóban gyönyörköd­het, akinek erre támad ingeren­­ciája, de lesz még ott ezenkívül krokodil, sárkánygyík, s ötezer­féle trópusi csiga is. S hogy a lá­baknál mutatkozó eléggé siral­mas arány javuljon kissé, medve­­bocsok, farkaskölykök, rókák és őzikék is színesítik a vásári for­gatagot. Vásárit írunk, mert a helyszínen kiállított egzotikus dísznövényeket és féldrágaköve­ket meg is lehet venni csakúgy. Jól mutat a fa alatt mint az apróbb állatokat. Sőt. A szervezők a hírek szerint attól sem zárkóznak el, ha valaki egy óriáskígyót vagy krokodilt akar a Fotó: HEGEDŰS ÁKOS nemsokára esedékes karácsonyfa alá cipelni. Persze az ilyesféle örömöket már jobban meg kell fizetni... ittrána Karácsonyra krokodilt! I|S % *S. f, ti „Ví ® 8 Sokszor vádolják a sajtót, hogy .. . «­­.'.1 M­ ­­­Wm/Ó, hót-át- L-i-jhál ám ez,írni ÉK® ... .Jü­gg' . • ' ,­te ját... 1995. november 13. Kíváncsi kérdések Tudakozódunk. Hívjuk a Matávot, ér­deklődünk. Hogy miről, hányfélekép­pen, milyen eredménnyel, arról Bokros Vilmost, a Matáv távközlési, informáci­ós és szolgáltató irodájának vezetőjét kérdeztük. : Hányféle tudakozó van jelenleg? B. V.: Egyelőre még három, a főváro­si, a vidéki és a nemzetközi, agyrk­ .- Nincs már különleges tudakozó? B. V.: A Matáv 1991-ben átadta ezt a szolgáltatást a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak, mivel ez sokkal inkább az ő profiljukba illő. A működést támogat­­ juk­ Mint: Ott tehetjük fel tehát kíváncsi kérdéseinket? B. V.: Egy ideig gyűjtöttük, mi min­den érdekli az embereket, az érettségi vizsgafeladatok megoldásától egészen odáig, hogy hány foga van a rozmárnak. igyzb­ A három matávos tudakozónál számokra kérdezhetünk? B. V.: A belföldi tudakozónál az előfi­zető nevére, címére, telefonszámára le­het rákérdezni. A nemzetközi tudakozó­nál nevet, címet kell mondani, hogy a te­lefonszámot kideríthessük. IQJfK­: Nehéz lehet akkor megmondani, hány adattal rendelkeznek. B. V.: Na­gyon, hiszen ha német számra van szükség, az ottani adatállo­mányból kell lehívni. De ugyanúgy az USA, Franciaország vagy Olaszország adatait is használjuk. Több százmillióra tehető az az adatmennyiség, amellyel dolgozunk. A magyarországi kétmillió lehet. NJ* Mennyire naprakészek? B. V.: Budapesten 48 óra, vidéknél maximum három hét lehet a késésünk.­­ A tévedés lehetősége mekkora? B. V.: Nem túl nagy, de elég sok a vál­tozás. Budapesten húszszázaléknyi az új bekapcsolás, ugyanakkor folyik a tele­fonközpontok cseréje, ami számváltozás­sal jár, így esztendőnként háromszázezer fölötti az adatváltozás. Egy-két tévedés becsúszhat, de ahhoz képest, hogy éven­te tizenegymillió ügyfelet szolgálunk ki, nemzetközi összehasonlításban sem ál­lunk rossz helyen. TÓTH ILDIKÓ Valentino ágyában Csak elhatározás kérdése, és bárki belefekhet a világhí­res divattervező, Valentino ágyába. Mielőtt sorban állná­nak a jelentkezők, gyorsan el kell mondani: a kíváncsi ille­tőnek némi anyagi áldozatot is kell hoznia. A Primadonna di Casa elnevezésű belvárosi üzlet kapta meg ugyanis a nagy V.-től a kizárólagos áru­sítás jogát, így most már semmi akadálya, hogy ágy­neműnk, paplanunk, párnánk és függönyünk, sőt tapétánk is Valentino legyen. És nem kell attól tartani, hogy vala­mely valóságtól elrugaszko­dott, agyontervezett holmik között vagyunk kénytelene­k élni, ha ezt a stílust választ­juk. Divat a romantika, a vi­déki stílus, a virágminták és csíkok meg az egyszínű alapanyag vegyítése, sőt a csipke, a hímzés, a fodor, nagyanyáink formái, megol­dásai, természetes alapanya­gai. Mindez habos és idilli - ha van, aki vasalja. T. D. Ma Szilvia napja van. A Kurír Sunyovszky Szilvia színművésznőt választotta ki, mint e név egyik leghíresebb viselőjét. Minden Szilviának boldog névnapot kívánunk! A Kurír mai Sportmellékletével kapcsolatos következő kérdésünk. Ha ön ma 8.50-kor hallgatja a Danubius rádiót és felhívja a 138-8027-es vagy 138-7678-as telefonszámot, akkor mondja be a kiválasztott sze­mély nevét és hogy ki vezeti a férfi teniszezők világranglistáját. MINDENNAP JUTALOM!

Next