Kurír - reggeli kiadáss, 1997. január (8. évfolyam, 1-30. szám)
1997-01-28 / 27. szám
1997. január 28. Dusán ip2®3 Sztevanovity a padláson - Nagy hamisság van ebben az egész nyilatkozósdiban. Ezt maga mint gyakorló provokátor úgyis tudja! Én rettentően nem szeretek interjút adni... - .. .mert nem a szavak embere, ugye? - Nem. Tényleg nem. Mert egy nyilatkozat olyan, mint egy ruha vagy egy smink, melyet mutogatunk a világ felé. Alatta vagy a mélyben meg egészen más van. Vagy semmi. Mindenki meg akar felelni. Persze én is. A rockzenészeknek kötelező deviánsnak, vagánynak lenni, a politikusoknak komolynak és előrelátónak. Pedig az emberek nem ilyenek! Melyikőjük volt a szebb fiú? - Hát persze, hogy Zorán. De férfiembernél ez, azt hiszem, nem nagyon fontos. - Hahár... Szörényi Levente mondta egyszer, hory a színpad elől nagyon mosolyogtak rá a lányok, aztán Bródyval mentek el... - Ez ügyben nekem nem voltak problémáim. - A szüleikre hasonlítanak? - Zorán a mamánkra, aki igazán szép nőnek számított, én inkább a papánkra. De ez most kezd elmosódni. Kezdünk magunkra hasonlítani, így, a vége felé. - És maga afféle jó fiú, aki naponta hazatelefonál? - Hetvennégy és hetvenöt évesek a szüleink, de bennem van egy rakás rossz tulajdonság. Például más a mércém. Mindig azt gondolom, hogy az igazi kötődések, gondoskodások méebben vannak. - Jól vagy?en? Akkor jó - és az ember az illetőt már ki is pipálhatja? Vagy küldözgetünk egymásnak jókívánságokat, és tulajdonképpen nem kívánunk egymásnak semmi jót, csak üzleti érdekeink, kapcsolataink diktálják. Föl van építve ez a civilizáció. Jól működő dolog ez. Elismerem. Látszatra elég fényes. De ami a látszat alatt van, én azzal szeretek jobban foglalkozni. Ezért elhanyagolom a felszínt. - ön azért mégiscsak deviáns. Már abból is látszik, hogy mérnöknek készült, aztán abbahagyta. Vagy nehezen találja meg az ember, hogy végül is mihez vonzódik? - Azokhoz a dolgokhoz vonzódhatunk, amelyeket felkínálnak nekünk. Tehát nem úgy van, hogy én kitalálok valamit, és majd az leszek. Amikor tizenhat éves voltam, nem sok mindent lehetett csinálni. Barkácsoltunk. Házitelefont. Detektoros rádiót. A szomszéd néni meg zongoratanárnő volt. Ingyen tanított. Apánk tudott harmonikázni, és ebben volt némi nosztalgia, hogy akkor kezdjenek el a gyerekek is. A zenélés és a barkácsolás egymásba simult. Mert aki egy visszhangosítót vagy erősítőt nem volt képes összehozni, az nem kezdhette el a zenekarosdit. - Ez itt fönn a dolgozószobája? Itt születnek a művek? - Ez maga a padlás, vagyis egy tetőtéri szoba. Ahogy megírtam. Én vagyok legfelül. Átmegyek mindenkin. Nem is tudom időnként, van-e valaki idehaza. Barátságosabbnak tartom, ha egy szinten kap máshoz egy lakásban a helyiségek. Ez így elválaszt. - És nem ez illik inkább magához? - (Szívből nevet.) Én rettentően szeretek itt egyedül lenni, de azért legyen mindenki a közelben, azt is megoldhassam, hogy társaságban legyek... E tetőtér alatt lévő lakást cseréltük el a belvárosi lakásunkkal. Volt itt két szobánk négyünk- jónek, és ar-ról ábrán- f hoztunk: beépítjük a padlást. Három évig készült. Megesett, hogy egyáltalán nem volt tető, viszont tél volt, és alatta laktunk. És a lányunk egyéves volt. - Kost mennyi? - Ah, már nagyon nagy. Tizenhárom éves. A fiam húsz. - Ön huszonhárom évesen nősült? - Huszonhárom évesen nősültem? Korán kezdtem. Mondták is, hát hülye vagy te? Előtted a vadászmezők! No, hol is tartottunk? Tehát a padlás... Akkortájt volt egy kutyaoperánk Presserrel, és ebből kellett volna valamit csinálni a Vígszínháznak. A Vígszínháznak mindig kellene valamit csinálni! Az agyam egyik felében az volt, hogy micsora nagyszerű tér ez itt, hol lesz az íróasztal, aztán kezdtek az ötletek beköltözni, és rájöttem: legyen ez a darab olyan egyveleg, ami egy padláson játszódik, és ebbe minden belefér. - Régebben a konyhában dolgozott? - Mindenhol. Fürdőszobában is. Pláne akkor, amikor ötven négyzetméterünk volt hármunknak, és erős dohányos voltam, és szerettem reggel négykor felkelíti. Rá kellett gyújtani. És kávét .Mindjárt száz kilót inni. Mert addig nem ember az ember. Nem jut az eszébe semmi. Viszont a szobában ott aludt a gyerek, a feleségem, és a füst nem tett volna nekik jót... - Hánykor feküdt le mindehhez? - Későn. Mert utaztunk vagy játszottunk valahol, de a művészvilághoz képest szerettem korán lefeküdni. Kilenc-tíz óra felé én már hajlandó vagyok aludni, ha egy mód van rá. - Ön nem volt elég jó ritmusgitáros? - Az ország legjobb ritmusgitárosa voltam bizonyos díjak szerint, amelyek még mindig ott vannak a szekrényemben. De egy időn túl nem akartam jó ritmusgitáros lenni. - Ki osztotta ki ezt a szerepet? - Zorán. Három évvel idősebb, mint én. - Nagyon öcsi volt mellette? - Ign, illetve nagyon azért nem. Az ember hőzöng. De nem voltam az az első sorba igyekvő alkat. Nekem igazán megfelelt, hogy Zorán ott elöl kicsit eltakart. - Mind a ketten zártnak, tartózkodónak látszanak, az egyikük mégis előre állt. - Benne nagyobb volt a vágy, hogy megmutassa magát. És Zorán tudott m énet kelni. Nagyon sokan akarnak előre állni, csak nincs mivel! - A padlás című darab ötlete akkor a magáé. Akkor miért van az hogy a kazettájára, ks írva ennek Presser Zenés Színháza. - Ez egy sorozatcím, ha jól tudom... De hogy kinek az ötlete A padlás, az teljesen másodrendű. Vannak nagyon jó ötletek, amelyekből soha nem lesz semmi. És Mozarton, Wagneren keresztül jussunk el Presserig. A zene önállóan is létezik. A dalszöveg, ha van, az amolyan hozzáadott érték az egészhez. És a zene, higgye el, mindig szól valamiről. És a szövegek jelentős része nem született volna meg, ha nem ez a zeneszerző, ha nem ez a csapat van körülöttem. Marton Laci például e széken ugrált pont, amin most ül, én meg ordítottam: leszakad a nádazás! Annyira beleélte magát a szerepe, hogy felkor fog állni a törpe... - Hogy tudott így összejönni Presser és ön? Az Omega és a Metró tagjai. Két szomszédvár. - Osztottuk is egymást rendesen. Mármint a két csapat. De egyikünk sem volt, úgy látszik, annyira csapatjátékos. Presser mindenképpen individuum. - Presser szerint ön és ő két igen különböző ember. - Az egyetlen, amiben hasonlítunk, hogy azért a nótáért vagy sorért, amelyen dolgozunk minden más szempontot félre tudunk tenni, mögöttünk majdnem hogy egy életműnyi anyag, mert mindig ez volt a legfontosabb. És megadatott nekem, hogy olyasmivel kerestem pénzt, amit szerettem csinálni... - ...és sokat. - Nagyon sokan vannak ebben az országban, akikhez képest sokat. - Nem akarok a zsebében turkálni, de... - ...turkáljon csak nyugodtan. Nem ott tartom... - Előadók és alkotók egyenlően részesednek az anyagiakból? - Létezik e műfajban egy hierarchia, erről érdemes talán beszélni, mert nem csak rám vonatkozik. Első az előadó, aztán a zeneszerző, majd a szövegíró. Az előadó kockázata a legnagyobb, mert ha ő ráncos lesz, elmegy a hangja vagy lesántul, akkor mindent elveszített, mi meg még tovább írjuk a nótákat a többi jó lábúnak, sima arcúnak. A díjazás sokat változott. Szerződéstől függ. Régen kapott az előadó háromezer forintot, a szerzők viszont jogdíját. Ma már van előadói jogdíj is, és a zeneszerző és a szövegíró azonos honorálásban részesül. - A felesége... ...Ivánka Máriának hívják. Eredetileg táncolt. Aztán elvégezte a színművészetit, s majdnem egy évadot játszott Miskolcon. Azóta „csak” a feleségem. Itthon, nekünk dolgozik. Ez nekem nagyon jó, mert ha például én nem érek rá két hétig, mert kezdődnek a stúdiófelvételek, akkor senki sincs magára hagyva. Én sem. - Krisztián? A nagyfia? - Beírattam egy nemzetközi menedzseriskolába, de egy év múlva közölte: ő kijárja, ha akarom, de soha nem lesz menedzser. Kért tőlem időt. Az alattam levő emeleten éjjelnappal zenét csinál. Nem értem, ezt honnan vette? Meghallgattam, tettem egy-két halvány megjegyzést, és akkor agt mondta: nem értek hozzá. És beláttam: ehhez már tényleg nem értek, no ~--«szTet- Hosszú ősziének?9y el annyira, ”'W I “9V futottunk“beaZr0k0nyvist^uT. wc",utatot őszre egy új 32 ellenállása W utóorvo,.. Is tetet, a ,e,..... ' Ma ttba '«». és SZEBENI ANDRÁS SÓVÁRI ZSUZSA 7 777 INTERJÚ 9