Kutas Népe, 1989. december (15. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám
Ráncok az anyaggazdálkodók homlokán... Alkatrészfronton a helyzet változatlan an nem kel kütoncsebben bizonygatni, hogy egy gazdálkodó egység, így termelőszövetkezetünk életében is kiemelkedő jelentősége van az anyaggazdálkodásnak. Vagyis annak a termelési hátországnak, melynek muníciói nélkül megbénulna az egész gazdaság. Csakhogy a közismerten alacsony színvonalú alkatrész-, illetve anyagellátás mellett a szakmai hozzáértés és jószándék ellenére is szinte napi csatákat kell megvívni az anyaggazdálkodás munkásainak feladatuk ellátására. Erről beszélgettünk Demján Lajossal, anyaggazdálkodási osztályunk vezetőjével. — Vágjunk rögtön, a dolgok közepébe: javult-e az alkatrészellátás 1988-ban, az előző évhez képest? — Nem! Az elmúlt esztendőben is sokat küszködtünk az akadozó anyagellátással. Nem javult a helyzet, különösen nem azoknál az anyagféleségeknél, melyet a termelőszövetkezetek használnak. Hiába adjuk le időben és kellően felkészülten rendeléseinket az agrokereskedelmi vállalatoknak, ha egyszer nem a kért ütemezésnek megfelelően történnek a szállítások. Nekünk viszont el kell végez- ni feladatainkat, mégpedig időben. Hátunkra vesszük az országot, verjük a telexgépet, s a két Barkas gép-KOmbink anyagrészei zuuiis.- kel útnak indulnak. 19 me- gyei agrokerről, s a fővárosi Magévről van szó. Ennyi , helyen kell tájékozódni. Elkeserítő, hogy e vállalatok még mindig nem szakosod- tak, így egy bizonyos alkat- részre csak akkor mondhat- juk rá, hogy nincs, ha már az egész országot leinfor- málhattuk. A telex sokszor azért nem megoldás, mert néha napokat kell várni a válaszra. Tán nem kell különösebb kommentár ahhoz, hogy ez az anarchikus al- katrészpiac mily károkat okoz népgazdaságilag is. Ha csak az 1200 tsz két-két beszerzőkocsiját veszem alapul, nem nehéz kiszámítani mennyi üzemanyagot, meg munkaidőt lehetne megtakarítani azzal, ha nem az egész országot kellene egy adott alkatrészért beutazni, hanem csak egy-egy megyeszékhelyet. Barkasaink mindegyike megfutja a havi 4—5 ezer kilométert. Viszszatérve az ellátási gondokra, legtöbbször a forgalmas tó is tehetetlen, hiszen ő is ki van szolgáltatva a gyártónak. Aki viszont hivatkozik arra, hogy nem érkeztek be az import alapanyagok. Ördögi kör. — Eddig a beszerzés mennyiségi gondjairól szóltunk. Tudomásom szerint, sokat bosszankodnak a minőség miatt is. — Valóban, sok problémánk adódik, különösen a hazai alkatrészek minősége miatt. Sajnos, sok esetben csak javítás után, vagy egyáltalán nem építhető be a vásárolt alkatrész. Vannnak ugyanis olyan részegységek, melyeknél a méretpontosság, az alakhűség az anyagszerkezet olyan mint a szentírás, nem lehet eltérni tőle „büntetlenül”. Ilyen például a monori Mezőgép által az IFA-tehergépkocsik motorjához gyártott hengerperselyek, illetve dugattyúegységek. Komoly gondot jelentenek viszonylag például a kötőelemeknek, magyarul egyes csavarféleségeknek a hiánya is. Ezek pótlására sokszor a házilagos kivitelezést kell választanunk. Ez esetben nem szabad gazdasági számítást végezni, hiszen a kényszerhelyzet fordít bennünket ehhez a megoldáshoz. Nem állhat le egy pótkocsi acélcsavar vagy forgózsámoly hiánya miatt. Tán mondani sem kell, az ilyen, és ehhez hasonló, házilag elkészített alkatrészek többe kerülnek a termelőszövetkezetnek, mintha a boltban vennénk meg őket. Hát nem az lenne az ésszerűbb, ha az az üzem gyártana ilyen „apróságokat”, amelyik erre hivatott, s megfelelő gyártósorral van felszerelve? Mi viszont kénytelenek vagyunk egyszerű eszközökkel, leginkább esztergapadon, nagyfokú élőmunka-ráfordítással végezni a hiányzó csavarok legyártását. Megint csak a népgazdasági kár is az eszembe jut, hiszen nemcsak a mi tsz-ünk jár hasonló cipőben. Vagyis, a háttéripar anomáliái sújtják a mezőgazdasági üzemeket is. — Van-e az éremnek másik oldala, vagyis jó példa? — Szerencsére igen. Míg ugyanis az egyik oldalon szinte mindenki gyárt mindent, valamilyen színvonalon, egyetlen szállítással, addig példaértékű a termelési rendszerek alkatrészellátása. Akár a KITÉ-re, akár az IKR-re, vagy a szekszárdiakra gondolok a jó minőségi, s a precíz, határidő szerinti szállítás jut az eszembe. Persze, a nálunk fejlettebb országokbeli alkatrészimportról van szó. Amit licencvásárlás útján hazai gyártókra bíztak, az már nem ugyanaz, legföljebb csak hasonló... — ön szerint, milyen terápiának kellene lejátszódnia ahhoz, hogy végre rend legyen a magyar alkatrészpiacon. — Valóságos, megmérőpiac ... Aki nemgyárt megfelelő minőségű portékát, nem szállít határidőre, az ne tudjon eladni! Meg kell szüntetni a monopóliumokat Elfogadhatatlan az a gyakorlat is, mely mind a gyártót, mind a forgalmazót a késztermékek, s a komplett fő darabok, egységek gyártásában teszi érdekeltté, s a pótalkatrészek ügye csak másodlagos. Igaz, hogy egy komplett hajtómű többet hoz a konyhájukra mint egy tengely vagy egy szimering, de azért állítsuk ■ már feje tetejéről a talpára • ezt a kérdést! A motorok 40—60 százalékban felújíthatók. Ennyi a veszteségünk, ha nem kapunk hozzájuk pótalkatrészt. Egy leszakadt gombért vegyünk ■ új kabátot?! össze kellene fogni a termelőszövetkezeteknek és más gazdasági üzemeknek, és egységesen • fellépni a vázolt állapotok megszüntetésére. A TOT- nak is jóval markánsabban • kellene kiállni érdekünkben. Abszurdnak tartom azt is, hogy a gyártókat nem érdeklik a felhasználók gyakorlati tapasztalatai. Hiába küldünk vissza hibás alkatrészeket, egységeket hibajegyzékkel ellátva, némha ugyanolyan rosszakat kapunk vissza. — Beszéljünk az osztály pénzügyi gazdálkodásáról, belső gondjairól, eredményeiről is. — Egész évben fontos feladatunknak tekintettük — a termelőmunkát nem veszélyeztető — ésszerű takarékoskodást. Ennek azonban akkor van igazán csak, eredménye, ha partnerként, ugyanazon cél érdekében tudunk együtt dolgozni a különböző munkaterületek vezetőivel. Ehhez bizony a nem! — szóval is meg kell barátkoznia mindnyájunknak. A takarékosság nem azonos a „smucigsággal“! Közös érdekünk a minél jobb eredmény „ elérése. Raktárkészletünk egyébként megközelíti a 20 millió forintot. Sikerült úgy gazdálkodni, hogy november-december hónapokra tartalékolhattunk 3,1 millió forintot a téli gépjavítások alkatrészigényének kielégítésére. Így, némi biztonsággal indíthattuk az új javítási évet. A Tek-vállalatoknál egyébként, az előző évek tapasztalata szerint, az első negyedév vége felé szoktak beérkezni az alkatrészkontingensek, vagyis, akkor, amikor a téli javítások dandárja már lemegy. Visszatérve gondjainkhoz, igen sok vitára ad okot a javítóműhelyek és a melléküzemág szerszámokkal való ellátása. Itt is hosszúak az átfutási idők, a speciálisabb szerszámokat legalább fél évvel korábban kell megrendelnünk a forgalmazótól, így bizony kerültünk olyan helyzetbe — egy új munka vállalásánál —, hogy nem tudtuk a megfelelő eszközt biztosítani. Tudni kell azt is, hogy a szerszámok árai szinte duplájára nőttek, így egymillió forintot tett ki a tavaly vásárolt szerszám, illetve kisegítőeszözök értéke. Csak egy példa: a közkedvelt közepes légkulcs 18 ezer forintról 30 ezerre emelkedett. Sokan kevesellik a szerszámokra költött összegeket, de az igazsághoz tartozik az is, hogy sok esetben maguk a dolgozók sem vigyáznak kellőképpen a rájuk bízottakra. Pedig akkor talán az a kevés is több lehetne... — Hol lát még tartalékokat a közös munka javítására? — Az előbbi gondolatmenetet folytatva, véleményem szerint, mindenképpen ki kellene dolgozni egy olyan érdekeltségi rendszert, melyben dolgozóink, s vezetőik érdekeltek — anyagilag is — abban, hogy óvják a rájuk bízott javakat, eszközöket. A legnagyobb tartalékokat ebben látom. Továbbá, igyekszünk az éves költségszintet tartani, s folyamatosan, figyelemmel kísérjük a raktári készlet alakulását, az indokolatlan készletnövekedés, no, meg acsökkenés megakadályozására. Számítógépes adatfeldolgozásunkkal a nemre kész raktári informálódást kívánjuik biztosítani. Megoldót kell találni az alapanyag-hulladékok fajtánkénti tárolására is. A zavartalanabb anyagellátás biztosítására célszerű lenne a beszerzőautókat CB-rádióval felszerelni. Meg kell szüntetni raktáraink párhuzamos anyagtárolását is. Szóval, van tennivalónk az idei esztendőre is! Számítógép segíti az anyaggazdálkodást. Demján Lajos néhány jó tanáccsal látja el ifj. Rózsa János anyagbeszerzőt. Furcsa gazdálkodási kettősség Nagyobb teljesítmény — kisebb eredmény Szövetkezetünk gazda-termelési érték 12 milliárd társadalmas képviselettel 462 millió forintról 12 milrendelkezik a Csongrád Kárd 665 millióra növelő Megyei Teszöv elnökségé- deci, ugyanakkor a kalkuben. Kovács Imre elnökhez járt nyereség az 1987. évi lyebb tagja a megyei tes-tényről, amely 1 milliárd tüzetnek, ahol rendszeresen 180 millió forint volt, 696,9 kifejti a szövetkezeti gaz- millió forintra csökkent. dálkodással kapcsolatos ész- Ennél a két adatnál semmirevételeit, tapasztalatait, sem bizonyította világosabb kell is a hasznos vélemény,ban, hogy a korábbinál mert sokasodnak a szövet- jobban dolgozott a megye, kezeti gazdálkodást kísérő és közte Székkutas szövetgondok, nehézségek, kezeti parasztsága, ugyan-A Teszöv elnökségének akkor kevesebb jutott a legutóbbi, Szegeden meg „fazékba”, tartott ülésén is elmondták A növénytermesztés és az az elnökség tagjai, hogy állattenyésztés produktuma egyre több szövetkezet küzd 3 és 4 százalék között nefizetési gondokkal Nem rekedett. Érdekes, hogy a egy helyen 5—10 millió fő növénytermesztés volt forinttal növekedett 1988-ban gyes szinten elöl, hiszen az a költségszint. Ez még azm elmúlt év várható forinthezítette az aszály kártétel értéke 4,9 milliárd forint lét, amely a Székkutasi Út lesz, míg az állattenyésztésé Élet Tsz-ben is nagyon 3,6 milliárd. A kiegészítőéreztette hatását. Mondhat- tevékenységgel együtt 15,9 m, elég súlyosan. Ki tud- milliárd forintot mutat atjuk ugyan keverni a tér- árbevételi mérleg, mészeti veszteségeket, de Csak tájékoztatásként: a ismét — mint már annyi- megye átlagos állományi szer — a tagság fokozott létszáma a dolgozó téesz-tahelytálására, a vezetők gokat, az alkalmazottakat hozzáértésére, az adottság figyelembe véve 24 ezer 284 vokt, lehetőségek még telje- fő, szemben a 25 ezer 183- sebb kihasználására van a korábbi átlaglétszámmal, szükség. Elmondhatjuk tehát, keve-Állandóan „fel van adva s ebben többet gazdálkodtak, a lecke” a mezőgazdaságnak, noha tavaly is hatéko- ..... . . nyan dolgoztak a megye KÜISO körülmények téeszei, mégis csökkent a nyereség. Az elmúlt esztendőt mérlegelve, a Székkutasi Új , Élet Tsz-ben is elöl van az Néhány tény aszálykár. Ám amint a Teszöv elnökség decemberi év- Termelési elnökhelyette- tékelésében is szóba került, sünk is részt vett a Teszöv a termelési és a fejlesztőelnökség ülésén, ahol az seket nagyban sújtotta az 1988. év várható mérlege általános forgalmi adó. A került szóba. Az összüzemi 25 százalékos teher megkérdőjelezi immár a fejlesztések, az új beruházások megtérülését, hasznát. Mindnyájan tapasztaljuk: tovább nyílik az agrárolló, nincs aki kemény kézzel összébb szorítsa szárait Minden ütre-fűre növelik az ipari eredetű anyagok árát, a bankkölcsönöket, és rangra romlott a közgazdasági környezet is. Sajnos, a háztájiban sem túl rózsás a helyzet A sertéságazatban és a baromfisoknál termelésvisszaesést okozott a takarmányárak erőteljes emelése. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az új árrendszer mellett a nagyüzemek anyagilag szinte érdektelenné váltak a kistermelés szervezésében, támogatásában, azaz integrálásában. A különböző felárak és kölségvetési támogatások alapárasítása jelenleg is komoly feszültségeket okoz a nagyüzemek és kistermelők között, így például a szarvasmarha bérhizlalásánál. Arra azért számít a székkutasi téesz-tag, hogy a jövőben is mellette áll a nagyüzem a háztáji termelésnél. Ez jó hagyomány már vidékünkön, tovább kell ápolni. A melléküzemágban is A megye termelőszövetkezeteinek 1988. évi előmérlegénél az alaptevékenységen kívüli teljesítményérték is csökkenőben van. Korábban 2 milliárd 751 millió forintra rúgott a kiegészítő teljesítményérték, és ez egy év alatt 100 millió forinttal CKOK.Kevi, a neve áruereje, mintegy 30 százalékkal esett vissza, mint az üzem termelési érték 4,5 százalékkal. Számottevően kevesebb fűszerpaprika féltermékre volt szükség, s néhány szövetkezet felhagyott a gazdasági társaság gesztorságával. Egyes cikkekből kevesebbet kér a piac, és mindez a mi munkahelyeinké, nem is kerül szóba gyakran Elképzelhető, hogy mennyi fejtörést okoz az Új Élet Tsz irányítógárdájának a szerződéses igények felmérése, a helyes piaci értékítélet megtalálása és kiaknázása. Az is tény, hogy egyre nagyobb szerepet kap a szövetkezetek gazdálkodásában itt a Dél-Alföldön a kereskedés-kufárkodás. Nem is lehet csodálkozni azon, ha más tájról kopog be egy üzletszerző, vagy ügynök, egy kereskedő a kutasi téesz ajtaján, és ráígér a másik cégre. Igaz, hogy itt vagyunk Csongrád megyében, de el kell fogadni a „vidéki” ajánlatokat, ha azok jobbak a „hazaiaknál”. Egyre hátrább szorítja a „honfiúi” érzést a gazdasági számítás. Annak adjuk oda a termékeinket, a portékáinkat, aki többet ad. Persze, mi is igyekszünk a legjobbat nyújtani a termékeinkből. Milliónyi gonddal fejeztük ugyan be az 1988-as évet, az előszámítás szerint csak 14 millió forint érő lesz a tavalyi 27,2 millió forintos szövetkezeti eredmény, de tovább birkózunk a földdel, és gyűjtjük a forintokat. Hó kellene a búzára Az a búzamag, amelyet még az októberi esők előtt elvetettek — 1100 hektáron — szépen kel, az időjárásnak megfelel. Mintegy 1228 hektár az a búzavetés, ami nemrégiben ezdett soroli. Kedvező me a csapadékos enyhe hő. A hótakaró nélküli záraz fagy nagy károkat hozhat. Az őszi árpa 192 hektáes területére jó ránézni, egkapta a mag a késő ősz csapadékot, nagyon szépen arol. Egérkártételt a búzaföldön nem találtak, ez megnyugtató. A napraforgó területén — amelyre a búzát vetették — sikerült kitárcsázni még időben az elhullott, majd kikelt napraforgót, így a búza közt, mint gyomnövény, kevesebb van belőle. A földeken különösebb tennivaló nincs, várják a havat. Várhatóan februárban, ahogyan a búza „mutatja magát”, megkezdik a fejtrágyázást. Ehhez megvan a műtrágya, és a repülőgép, vagyis a szükséges anyagok és eszközök a rendelkezésre állnak. A „brazil” gépsor Itt a szomszédban, Nagymágocson, Derekegyházán és távolabb a szentesi vidék gyümölcsöseiben egyre nagyobb követelmény az almaszedés minősége. Ha erődik a gyümölcs, ha gondatlanul dobáljuk a ládába, veszít piacképességéből. Tavaly ősszel a „szedd magad” mozgalom keretében sok-sok almát hazavittek a vállalkozók a kialkudott árak szerint. Gyakran előfordult azonban, hogy idegen munkaerőt is alkalmaztak a szedéshez. Nevezetesen nyírségi cigányokat. Azok azután nem sokat törődtek a kereskedelmi, a piaci érdekekkel, gondtalanul szedték a gyümölcsöt, s ahogy evett úgy puffant. Oda is lett a minőség, s a raktárban hamar megállapították a szakemberek: ezt a tételt „brazil” gépsor szedte le. Vagyis az alkalmi munkáshad. Nem illik a más portáján nézgelődni, de egynéhány környékbeli üzem „rájött”, hogy messze el kell kerülni a „brazil gépsor” alkalmazását, ha jó minőségű, piacképesre leszedett, s nemcsak megtermelt árut akarnak ősszel betakarítani.