Látó, 2005 (16. évfolyam)
2005 / 3. szám - VIDA GÁBOR: Fakusz és a hegy (Regényrészlet)
Vida Gábor Fakusz és a hegy Regényrészlet Néhány hónappal azután, hogy volt is, meg nem is volt lova, Fakusz úgy gondolta, elég lesz már a szökésekből, a kivonulásokból és a kivonulási kísérletekből, ideje felnőni végre, szembenézni a valósággal, és úgy fogadni az élet dolgait, mint férfihez illik. Nincs több kivonulás, mert nincs ahonnan kivonulni, szögezte le határozottan, nem jelent a kivonulás már semmit, nem valaminek az állítása, még csak nem is a tagadása akárhol is van, ezután már mindig kint lesz, mindig kívül, és ez nem is baj, mint ahogy az sem baj, ha nem határozható meg pontosan, hogy mihez képest. Előnye is lehet annak, ha átutazó vendég a saját városában az ember, és bár nem lehet elölről kezdeni az életet, mégis kevéssé nyomasztja azt a múlt, akinek nincs múltja, mert mindig az a múlt, amit rólunk tudnak, ha pedig nem ismer senki, vagy csak nagyon kevesen ismernek, az a szabadság érzését kelti, és jó dolog szabadnak lenni, ha néha terhes is, vagy kényelmetlen. Olykor fel-felsandított a polcon porosodó Álmoskönyvre, de bármennyire szerette volna is fellapozni, uralkodott magán, túlságosan jól működik már, azt fogja úgyis jelenteni az álom, amit egy titkos, hátsó gondolat diktál, mert mindig van legalább egy hátsó gondolatunk, de általában több is. Pedig egy névtelen, behavazott hegyről szeretett volna álmodni, ahol fölfelé haladtában egyszer csak örökre eltűnik a ködben. Nem emlékezett, hogy mit jelent egy ilyen álom, nyilván sok mindent jelenthet, de nem akármit, és most arra vágyott, hogy a dolgok, az élet, a mindennapok világítsák meg a könyv szerinti jelentést, azután majd ellenőrzi, ha kell. De csak semmi rájátszás, önbeteljesítő jóslat, sandítás, leskelődés. Történjen úgy minden, mintha magától történne. Egyszer veszett csak össze a Mamával ezen a dolgon, nagyon ordítottak, ám volt az egészben valami színpadias hangulat, mert olyasmit követeltek egymástól, amit úgyis hiába, meg olyasmiket vetettek egymás szemére, amiről a másik nem tehet, hiszen csak azokat bánthatjuk igazán, akik nagyon közel állnak hozzánk, őket vádoljuk azzal is, amiért nem hibásak. Jobb dolog, ha erősnek, bár léha, gonosz vagy felelőtlen embernek hisszük azt, akitől a csodát várjuk, mintha egyszerűen csak gyengének tudnók, mert a gyengeségre van