Látóhatár, 1964 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1964-02-01 / 1. szám
Kortársaink KOVÁCS LÁSZLÓ KÓS KÁROLY NYOLCVAN ÉVES Körülbelül félszázaddal ezelőtt már az éjszakába nyúló késő esti órán, fiatal építőművész bandukolt hazafelé az Üllői úton. Tele volt kavargó gondolatokkal. A maga művészetének külön útját kereste. Akkor, amikor irodalom, zene már a maga megtalált új útjáért viaskodott s kezdte már teremni új alkotásait, amelyek magyarok voltak és európaiak, mélyről fakadtak és messzire hangzók. Az asztaltársaság, ahonnan jött, tele volt az új utáni nyugtalansággal, forrongó kereséssel. Írók, festők, színházi emberek, költők, építőművészek. A viták termékeny gőzével telve, forrongó gondolataival az ismerős utcán alig nézett maga köré. Befelé fordult, ahonnan fel-felszikráztak az új gondolatok; tervek bukkantak elő megvalósulva a jövendőben. Grafikai és iparművész-feladatok is, mert ez a fiatal építőművész grafikus és iparművész is volt. A hold túlfényesedve az utcai világításon, majdnem nappali fénnyel borított körülötte mindent. Fehér éjszaka volt. S amint pillanatra felütötte a fejét, frissen kiragasztott, különös plakátot látott meg mindennapi megszokott útján. A holdfényen is mindjárt felismerhetők voltak a grafikai mű remek vonalai és foltjai. Az angol praerafaeliták megnyitó kiállításának plakátja volt. Az Üllői úton hazabuktató fiatal építőművész Kós Károly volt, akire a kinyilatkoztatás erejével hatott a praerafaeliták grafikai kiállítása. Mintha a saját titkos vágyakozásaival, saját művészi álmaival találkozott volna. Kik voltak a praerafaeliták? Mi volt művészi célkitűzésük? . .. De hadd szóljunk valamit előbb arról, hogy mi is valóban a művészi hatás értelme és jelentősége? ... Ezt különösen Kós Károly írói és művészi pályájával kapcsolatban, de mindenfajta művésszel kapcsolatban is, föl kell vetni. Főként, ha az olyan olvasóra gondolunk, aki, ha hatásról hall, mindjárt az utánzásra gondol. Mindenesetre az eredetiség rovására érzi ezt. Főleg a századforduló túlzott individualizmusának bűne volt, hogy majdnem általános lett ez a látás. Az individualista író vagy művész, még a legkisebb is, valósággal mesterségesen kereste és féltékenyen hangsúlyozta a maga külön, megkülönböztető művészjegyeit. A ré