Levéltári Szemle, 73. (2023)

Levéltári Szemle, 73. (2023) 2. szám - Műhelymunkák - Brunner Attila: Levéltári segédlet mint adatbázis Nagykőrös és Kiskunfélegyháza építési ügyiratainak elemzése

Levéltári segédlet mint adatbázis képp jellemző Nagykőrösre; a gyógyszertárak, üzletek gyakran a polgárház néhány szobá­ját foglalták el. A nagykőrösiek építkezése tehát - egy másfajta logika szerint - észszerűbb lehetett, mint a kiskunfélegyháziaké, akik rendszerint több fázisban emelték telkeiken a különféle célú épületeket, építményeket. Erre mutat a város építészetében válságosnak mondható két periódus, az 1890 előtti néhány év és az 1920-1925 közötti időszak, amikor a melléképületek száma erősen megközelítette, s olykor meg is haladta a lakóépületekét. Hogy Nagykőrösön az építőtevékenység legígéretesebb időszaka 1900 és 1914 közé esett, azt az is mutatja, hogy ebben az időszakban jóval differenciáltabb a különféle célú építkezések száma. Az átalakítások száma ebben a periódusban kiegyensúlyozott, s megközelítőleg azonos arányban oszlanak el az egyéb, a mellék- és a lakóépületek épí­tésének arányai is. Ez a korszak stilárisan nem egységes. Kőrösön a szecessziós polgár­házak 1905-től jelentek meg hangsúlyosan, és bár az 1910-es években igazán különleges, régiós léptékben is egyedi megoldású épületek jöttek létre, a historizmus erős maradt, amit a szecessziós stukkódíszítmények nem tudtak teljesen kiszorítani, kimondottan sok épületen vegyesen, együtt jelentek meg. A fenti képet meglehetősen árnyalja azonban az építési iparengedélyek számával való összevetés, amely az 1896 és 1926 közötti évekre lehetséges. 1896 a körösi építészet második legrosszabb éve, innen azonban egyenletesen indult növekedésnek az építő­tevékenység. 1896-tól kezdve 1926-ig, még a háborús években is, stagnált az újonnan kiadott iparengedélyek száma, vagyis három évtizeden keresztül mindig kiadtak 2­5 új iparengedélyt, és így egyenletesen növekedett az egyszerre érvényben lévő építőiparosok száma. Az érvényes iparengedélyek mennyisége éppen az egyik visszaesést mutató év­ben, 1905-ben ugrott nagyot, és 1922-ig folyamatosan növekedett. Ez pedig önmagában is igen élénk építőtevékenységre utalhat, amit az építési ügyiratok száma azonban nem tükröz. Az 1920-as évektől a számok alapján úgy tűnik, mintha az összes érvényes ipar­engedély számának növekedése vonzotta volna maga után a magánépítési tevékenységet, márpedig a tőke felől nézve éppen ennek a fordítottja valószínű. A számok alapján úgy tűnhet, hogy 1906-ban, amikor a vizsgált periódusban a legkevesebb építkezés történt, a legjobban ugrott meg az iparengedélyek száma, ami nyilvánvaló ellentmondás. (6. ábra) A rendelkezésre álló adatok alapján tehát azt lehet feltételezni, hogy az iparengedé­lyek Nagykőrös esetében hívebb tükrei a tényleges építőtevékenységnek, mint az építési ügyiratok, amelyek ezért önmagukban nem értelmezhetők. Az iparengedélyekről készí­tett kimutatások pedig arra mutatnak, hogy Nagykőrös építőiparának szerkezete jóval „egészségesebb” volt, mint Kiskunfélegyházáé, jóval több iparos tudott megélni az épít­kezésekből, és aránylag több időt is töltöttek el a pályán, mint félegyházi kollégáik, akik egy nagyvállalkozó árnyékában kevesebb lehetőséghez jutottak.17 Nagykőrösön tehát nyitva állt a pálya az építő- és kőművesmesterek előtt, és ezt a város igen gazdag polgári épületállománya tükrözi is. Kiskunfélegyházán az iparosok jelentős része hagyományos parasztházakat épített, míg Kőrös épületállománya a szabályozatlan utcák dacára is urbánusabb jellegű. 17 Brunner, 2020. 2023/2. -27-47. 39

Next