Levéltári Szemle, 73. (2023)
Levéltári Szemle, 73. (2023) 2. szám - Műhelymunkák - Brunner Attila: Levéltári segédlet mint adatbázis Nagykőrös és Kiskunfélegyháza építési ügyiratainak elemzése
Levéltári segédlet mint adatbázis képp jellemző Nagykőrösre; a gyógyszertárak, üzletek gyakran a polgárház néhány szobáját foglalták el. A nagykőrösiek építkezése tehát - egy másfajta logika szerint - észszerűbb lehetett, mint a kiskunfélegyháziaké, akik rendszerint több fázisban emelték telkeiken a különféle célú épületeket, építményeket. Erre mutat a város építészetében válságosnak mondható két periódus, az 1890 előtti néhány év és az 1920-1925 közötti időszak, amikor a melléképületek száma erősen megközelítette, s olykor meg is haladta a lakóépületekét. Hogy Nagykőrösön az építőtevékenység legígéretesebb időszaka 1900 és 1914 közé esett, azt az is mutatja, hogy ebben az időszakban jóval differenciáltabb a különféle célú építkezések száma. Az átalakítások száma ebben a periódusban kiegyensúlyozott, s megközelítőleg azonos arányban oszlanak el az egyéb, a mellék- és a lakóépületek építésének arányai is. Ez a korszak stilárisan nem egységes. Kőrösön a szecessziós polgárházak 1905-től jelentek meg hangsúlyosan, és bár az 1910-es években igazán különleges, régiós léptékben is egyedi megoldású épületek jöttek létre, a historizmus erős maradt, amit a szecessziós stukkódíszítmények nem tudtak teljesen kiszorítani, kimondottan sok épületen vegyesen, együtt jelentek meg. A fenti képet meglehetősen árnyalja azonban az építési iparengedélyek számával való összevetés, amely az 1896 és 1926 közötti évekre lehetséges. 1896 a körösi építészet második legrosszabb éve, innen azonban egyenletesen indult növekedésnek az építőtevékenység. 1896-tól kezdve 1926-ig, még a háborús években is, stagnált az újonnan kiadott iparengedélyek száma, vagyis három évtizeden keresztül mindig kiadtak 25 új iparengedélyt, és így egyenletesen növekedett az egyszerre érvényben lévő építőiparosok száma. Az érvényes iparengedélyek mennyisége éppen az egyik visszaesést mutató évben, 1905-ben ugrott nagyot, és 1922-ig folyamatosan növekedett. Ez pedig önmagában is igen élénk építőtevékenységre utalhat, amit az építési ügyiratok száma azonban nem tükröz. Az 1920-as évektől a számok alapján úgy tűnik, mintha az összes érvényes iparengedély számának növekedése vonzotta volna maga után a magánépítési tevékenységet, márpedig a tőke felől nézve éppen ennek a fordítottja valószínű. A számok alapján úgy tűnhet, hogy 1906-ban, amikor a vizsgált periódusban a legkevesebb építkezés történt, a legjobban ugrott meg az iparengedélyek száma, ami nyilvánvaló ellentmondás. (6. ábra) A rendelkezésre álló adatok alapján tehát azt lehet feltételezni, hogy az iparengedélyek Nagykőrös esetében hívebb tükrei a tényleges építőtevékenységnek, mint az építési ügyiratok, amelyek ezért önmagukban nem értelmezhetők. Az iparengedélyekről készített kimutatások pedig arra mutatnak, hogy Nagykőrös építőiparának szerkezete jóval „egészségesebb” volt, mint Kiskunfélegyházáé, jóval több iparos tudott megélni az építkezésekből, és aránylag több időt is töltöttek el a pályán, mint félegyházi kollégáik, akik egy nagyvállalkozó árnyékában kevesebb lehetőséghez jutottak.17 Nagykőrösön tehát nyitva állt a pálya az építő- és kőművesmesterek előtt, és ezt a város igen gazdag polgári épületállománya tükrözi is. Kiskunfélegyházán az iparosok jelentős része hagyományos parasztházakat épített, míg Kőrös épületállománya a szabályozatlan utcák dacára is urbánusabb jellegű. 17 Brunner, 2020. 2023/2. -27-47. 39