Levéltári Szemle, 73. (2023)

Levéltári Szemle, 73. (2023) 4. szám - Hírek - Zentán vendégeskedtünk. A Fiatal Levéltárosok Egyesületének XIV. Őszi Tábora (Kiss-Huszár Renáta)

HÍREK Levéltárát képviselve egyesületünk elnöke, Mátyás Zoltán tartott színvonalas előadást Gárdonyi Albert (1874-1946), a Fővárosi Levéltár igazgatója munkásságáról. Az Eper­jesen született Gárdonyi (1903-ig Grünn) Albert az érettségi után 1892-ben csatlako­zott a premontrei rendhez, és 1898-ban a bécsi egyetemen hittudományi doktorátust szerzett. Végül azonban a rendből kilépett és a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában helyezkedett el. Ezt követően a Fővárosi Könyvtárnál vállalt állást, majd innen került át 1911-ben a viszonylag frissen létrejött Fővárosi Levéltárhoz. Munkája során kiemelt fontosságúnak találta a kutatás segítését, így számos jegyzék és lajstrom készítéséhez járult hozzá. A történettudomány és a segédtudományok több ága iránt érdeklődött, amiről jelentős tudományos munkássága tanúskodik. Nevéhez kapcsolódik Martinovics Ignác és a vele együtt kivégzett jakobinusok sírjának azonosítása is. A levéltári rendezvény a szabadkai városháza dísztermében valósult meg, így meg­csodálhattuk ezt a különleges épületet is, amelyet 1908-1912 között építettek Komor Marcell és Jakab Dénes tervei alapján. Délután kezdtük meg a város felfedezését, a bel­város számos lenyűgöző szecessziós épülete után a zsinagógát tekintettük meg. A különös aprólékossággal díszített épület 1902-ben készült szintén Komor Marcell és Jakab Dénes tervei alapján, szecessziós stílusban. A tervek eredetileg a szegedi zsinagóga építésére kiírt pályázatra készültek, de miután ott másra esett a választás, Szabadkán valósulhattak meg. Késő délután a zentai sörfőzdébe is ellátogattunk, ahol viszonylag kis mennyiségben készülnek kézműves sörök. Mialatt megismertük a sörfőzés rejtelmeit és az egyes fajták közti különbségeket, meg is kóstolhattuk az elkészült italokat. Az este folyamán jutott idő egy kis sétára a Tiszta partján is. Végül a szálloda éttermében egy csevap vacsorával zártuk a tábort. A különleges programért, a meghívásért és a szervezésben nyújtott segítségért köszö­nettel tartozunk a Zentai Történelmi Levéltár munkatársainak. Kiss-Huszár Renáta 90 Levéltári Szemle 73­ évf.

Next