Tolnai Világlexikona 4. Betegápolás-tól Brüsszel-ig (Budapest, 1914)
B - Bor
Debreceni szüret. BOR Irta: BOMBAY DEZSŐ A szőlő kisajtolt levéből, vagyis a mustból erjedés útján készült szeszes, savanykás, nem ritkán édeses bor régi, kedvelt itala az emberiségnek. Hazánk földjén már a római uralom idején virágzó bortermelés volt. A mai Magyarország délvidékén Marcus Aurelius Probus imperator volt az, aki Кг. u. 270 táján a szőlőmivelést meghonosította. Az akkori sok háborúskodás között, ha akadt békés idő, a császár Sirmium tájékán katonáival vízlevezető árkokat csináltatott, szőlőt ültettetett. Szeréna vm.-ben, Mitrovicán, a hálás néphagyomány egy szőlőhegyet még ma is Carevino (Császárborhegye) néven említ, azzal, hogy Probus itt ültette az első venyigét. A Balaton és Fertő tájékán minden valószínűség szerint szintén rómaiak ültették az első szőlőtőkéket. Erdélyben, az Érmelléken, Tokaj vidékén és a többi borvidéken már a magyarok telepítették a szőlőt. És hogy szép sikerrel: Anonymusra hivatkozunk, aki krónikájában már az Árpádok korának minden nagyobb eseményét azzal fejezi be „. . . e-fecerunt magnum áldomás”. Az áldomáshoz pedig bort iszik a magyar. Bármennyire szerették is eleink a bort, bebizonyított dolog, hogy ezt a nemes italt mai földjükön ismerték illeg. Őshazájukban csak erjesztett kancatejjel itták az áldomást. A bor fogalmát nem is ismerték. Az ősrégi magyar szókincsben megvan ugyan a „bor” szó, de ez török eredetű magyar személynév volt, és szürkés-t, fehéres-t jelentett. Amikoron Árpád az elfoglalt új hazát a száznyolc magyar nemzetség között felosztotta, a Bor nevű nemzetségnek jutott a mai Baranya és a régi Valkó vm. Valkó és környéke akkor még Magyarországhoz tartozott. Ezen a tájékon őseink virágzó szőlőterületeket találtak, melyeket még a rómaiak ültettek. A Bor-nemzetségnek jutott ekképpen hazánk legelső szőlőföldje, s az ottani meghódolt lakosok megtanították azután a magyarokat a szőlőmívelésre, borkészítésre és a bor ivására. Mikor aztán Bor vitéz elellátogatott a rákosmezei nemzetgyűlésekre, bivalyszekér ballagott utána, mely tömlőkkel volt megrakva, a tömlőkben pedig jóféle szőlőlé. A gyűléseken Bor vitéz a magyar nemzetséget a szőlőlével megkínálta, az ital köztetszésre talált, és a szives kínálóról бог-nak nevezték el. Majd venyigéjével is ellátta Bor uram vitéz társait, akik saját földjeiken elültették a megkedvelt ital fáját. Bor vitéz volt tehát a szőlőmívelés első magyar apostola. És hogy nem kis sikerrel apostolkodott, bizonyítják régi krónikáink, adományleveleink, melyekben sűrűn történik említés szőlőről, borról, adományozott szőlőkről és szőlőmívelő jobbágyokról. Bizonyítja ezt a hazánkban található számos „Szőllős” nevű község is. A magyar bor és borászat története. A XII. században találjuk először annak nyomát, hogy a magyar bor jelentős forgalmi és kiviteli cikk lett. 111. Béla királynak, aki a görög udvarban nevelkedett, első felesége görög, a második pedig francia lány volt. A két feleség a görög kalmárszellemet és a francia fényűzést ültette át hazánkba. Ez időtájban a lábrakapott fényűzés és élénk kereskedés nyomán számos külföldi kalmár fordult meg hazánkban, akik fényűzési cikkeket hoztak be és jóféle magyar bort vittek ki. A következő században a tatárhordák megkímélték ugyan hegyi szőlőinket, de nem azért, mintha különös kegyelettel lettek volna a borág iránt, de mert mint afféle folyton lovon ülő népség, nem szívesen kalandoztak a hegyek közé. Annál alaposabban megfogyasztották a