Literaturai Lapok, 1836 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1836-06-10 / 24. szám

LITERATÚRAI LAPOK. 84. Szám. Péntek, Junius­ 10., 1836. Harag és párt nélkül. Jogur, vagy: a Honkeresők. Színmű 5 fel­­ vonásban. Irta Vajda Péter. Pesten, Slec­­kenast Gustávnál. 1836. 121, 133 lap. lviteraturánknak , m­ellynek megyéjében az egyesek’ dicséretes törekvése mellett is számos al parlag, irányzatát ’s characterét jelenleg, midőn úgy szólva még első forrásában van, elhatároz­ni szinte olly nehéz feladat , mint azon okokat előszámlálni , miért nincs a’ honi nyelven megjelenő elmeszüleményeknek az egész nemzettestre azon szerencsés hatása, mellyet, az örökre előre! ’s csak előre! kiáltások mellett, mintegy igazlólag, hogy valóban előmenni ’s nemzetesedni akarunk , méltán re­ménysem lehetne. A’ ki figyelmesen tekinti, mint terjednek közönségünknél a’ honi munkák , elveszti kedvét ’s akaratlanul hinnie kell, hogy ezen Bábelből, melly nálunk létez, minden academiák ’s egyesületek’ daczára, ki nem vergődünk. Való­ban szomorú állapot, ha egy nemzetnek legszentebbje , a’ nyel­ve arra jut, hogy folytonos ösztönözésekre ’s emlékeztetések­­re van szükség annak feltartására. Innét van , hogy legjelesb intézeteinknek, a’ tömérdek áldozatok mellett, a’ nem álmodott részvétlenség miatt, úgy szólva bölcsőjében, pénzalapja’ csök­kenését kelle említeni. A’ részvétlenség, hidegség, nem, azon aton­a, melly tom­pitólag járványkint elragadt a’ nemzet’ tag­jaira , az oka, hogy alig találkozik munka, mellyre a’3.000,000 magyarnak egy százezred része figyelmezne. Csak két iró di­csekedhetik a’jelen időközben azon szerencsével, hogy földjét közönséges figyelemnél többre méltatták. Ez a’derék gróf Szé­chényi ’s a’ borulatlan lélekkel utazó Farkas. Soha annyit nem vitatták a’ színészet állapotját honunk­ban, mint jelenleg, és mind a’ pesti, mind az abau­ji pártfogás mellett színészetünk ’s a’ mi ezzel természetes egybekapcsolás­ban van színészeink’ állapotja, kétségesebb még nem volt,­­s őszinte kérdem , hogy lehet épületet ott kivinni , hol alapot nem vetünk? Iskola, conservatorium, eredeti színművek’ dí­jával hogyan induljunk , hova él­ünk ? A’ fordítás-záporban el­enyészik az csere , szétolvad , vagy inkább összefolyik az ere­deti szin , ’s mi magunkat képtelenek leszünk magunkban fel­találni. Az academia által kiadott fordítások pótolnák a’ hi­­­ányt, ha pótolnák — az eredeti művek, mellyek szinte általa adattak ki, őszinteséggel megvallva, talán nem tartoznak min­den szépségeik mellett azok közé, mellyeket olly magas dijra méltassunk. Az academia tagjainak m­unkájin kivűl a’ dráma körében megjelentek Kassán khiestinai Klestinszky László’ ere­deti színdarabjai, ’s Vajdától foguz, az elősszer említetten nincs en­t­­birálni, ezeket születésüknél utóérte az emberi mű­­veknek sorsa, az enyészet. De az utóbbiról szándékunk ne­hány szót mondani, nem azért, mintha sírkés­ültnek tartanók, hanem azért, mivel olly írónak tollából származik, ki mind a’ mellett, hogy semmi intézet’ tagjává nem méltatott, ném­elly jót adott a’ honnak, melly jövendőre nézve alapos reménnyel biztata , ezt azonban Joguz nem erősíti. Hidju­k e azt valóban, hogy nálunk a’ dráma, mielőtt lé­tezne, enyészetre van kárhoztatva, pedig saját vétkünk, saját hanyagságunk által, hogy minden Patriotismus link mel­lett inkább ápoljuk az idegent, mint a’ magunkét, ’s mintegy szántszándékkal nem akarjuk, hogy a’ mienk azon tökéletessé­­gi fokra jusson , mellyen amaz áll. Az igaz , a’ dráma’ ha­nyatlása iránti panasz minden tartományból zúg. Europa je­lenleg felette kevés drámaíróval díszéig, főkép ollyannal, ki szabályosan írna, ’s közöttök is, kik költők, inkább arra tör­nek, hogy mulékony hatást szüljön munkájuk, mint­sem ál­landó becsű lévén, az utókor előtt is tiszteletben maradjon. A’ mázolok’ gyilok , méreg, kötél, tűz, víz, lőporos serege gom­­­bakint szaporodik — ’s vannak, kik az érdek’ emelésére elég­nek tartják az égdörgést ’s villámczikázást. Most mindenütt próba, sehol sincs remek, vagy mesteri mű­. Különben ennek az oka egy nemzetnél egy, másnál m­ás­, egyik túlművelt, má­sik a’ műveltséget nevéről ismeri, meg más rest előlépni. Vál­jon mellyiket választhatnék? Ma a’ költő ’s közönség között megszűnt a’ viszonhatás , ’s alig van költő (a’ szó’ szebb értel­mében), ki nézőséget, és alig van nézóség , melly egy hamar ínye szerinti költőt találna. De honét is vehetnék a’ példányokat, mellyek után in­dulva elmélkedésünk iránt biztosulhatnánk, a’ kalmár félsziget az, melly egyedül törekszik elhunyt nagyjait követni, ’s a’ szent művészetet, m­ellynek az ápolás szint olly szükséges, mint virágnak napsugár, tiszta, fedtelen szeplőtlenségében feltartani, bámulandó nagyságával, uj teremtményeivel, arra, hogy reánk hasson, felette messze van, nehéz nyelvét még nem ismerjük annyira, hogy termékeivel elfogultság nélkül barát­kozhatnánk. Francziaország’ színpadjain mindenütt galvan ’s electrizáló műszerek vannak felállítva, mellyekkel az alacsony és magas pórnép’ idegeit rázkódásba hozzák. A’ gyöngéd fran­­czia népek már iszonyodni nem tudnak, mert elégelvén azt, a’ miket valódilag láttak, színpadjaikat változtatták a’ borza­­dalmas’ tanyájává. A’ németek nagyobbára a’ francziák’ maj­maivá lettek , ’s mi nagy részben a’ németektől kölcsönözzük mutatványainkat. Várhatunk e’ tehát jót? Hasznos e azon morzsányi eredetiséget eloltani, melly itt ott mutatkozik? (Vége következik.)

Next