Literaturai Lapok, 1836 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1836-08-05 / 32. szám

LITERATÚRAI LAPOK 33kk Szám, Péntek, Augustus­­5én 1836. Harag és párt nélkül. PRO MEMORIA A’ KASSAI SZEMLÉLŐNEK czimű czikkely írójának a’ Kritikai Lapokban. A’ Kritikai Lapok’ szelleme’s hangjuk elege ismeretes, nem csodálkozik hát senki, ha valaki általuk megtámadtatik; azon­ban úgy látszik, mind eddig csak fejlődtek és a’ fénypontot a’ felidézett „pro memóriába“ érték el. Ha nevetlen írójának Ugyan azon hangon kívánnék felelni, mellyen felszólalt, meg­vallom, tanítványá kell válnom, hogy azt sajátommá tehessem, mert nincs literatura, melly ehhez hasonlót mutathasson; ez bizonyára egyetlen példány a’ kritikák nemében, ’s hiszem , egyetlen is maradand az iró’ mulhatlan dicsőségére, ez vala­mennyi építményeinek zárköve lesz, mellyen az utóvilág cso­dálni fogja, milly hasznot szerzett a’ Kritikai Lapok’ kiadója jelenkorunknak.­­ Az egésznek taglalásába ereszkedni, vagy erre felelni bő­vebben , annyit tenne, mintha gondom volna arra, a’ mit a’Kri­tikai Lapok’ szerkesztője közrebocsát. Miattam epetengert á­­raszthatnak , vagy dorongerdővel léphetnek fel ; hallgatni fogok, tisztesi­ megtámadtatni, mint igy megtámadni. Azt azonban, hogy a’ Kritikai Lapok’ okatlan ítélete elhatározó legyen, nem hiszem, mert a’ magyar Lessingek még nem haladtak azon pon­tig, honne­t egyedül az ó szavak tartatnék az üdvösség útmuta­tójának. A’ mit közönségünknek literaturánk iránti részvétéről re­gél az iró duzzaszkodó dictátorságában , elég legyen reá azt mondani , hogy a’ legelevenebb bizonyíték Bajza külföldi játék­színének élénk haladása. ‘A’ tudománynak ezen gazdag raktára roppant készületű, óriás erejű kiadójának szorgalmát, a’ mint ta­pasztaljuk , a’ hihetlenig serkenti ; de miért említeni a’ holta­kat ? — Ifj. Kilián György­­ г lemondott a’ valóban pompás Au­rora’ kiadásáról, a’ dicsőséges Kritikai Lapok meg nem felelnek a’ könyvkereskedők’ szemléletinek , — hosszas lehetnék az idé­zésekkel ! ’s még is közönségünk hatalmasan, ápolja literatu­­ránkat ? Nem tartok keserű beszédet, hanem keserű tapasztalások­kal tartom vissza az alaptalan vádakat, mert fejlődő literaturá­­ban , kritikai folyóiratokban mocskolódásokkal ollyaknak fellép­ni , kik olly testületnek , mellynek az egész nemzetre kell hat­ni , vagy kellene hatnia, tagjai, valóban olly szomorú, olly botránkoztató, mellyről keserű érzés nélkül emlékezni sem le­het, még kevésbé szólni. Jaj azon csírázni kezdő literaturának, hol a’ számtalan akadályok között, mellyek haladását tiltják, azok, kik magok­nak eldöntő hangot tulajdonítanak , igy állnak az útba. Jaj an­nak a’ literaturának , melly bitorlók által engedné magát kor­­mányoztatni , bizonyára mondom nektek, eljó a’ nap, mellyen a’ paranimbus szétoszlik, ’s leplezetlenül állandótok, lehűl van a’ dicsőség’ koszorúja, mellyet magatok tűztök tetteitek’ kikür­tölésével fejetekre, ’s látni fogja a’világ, hogy nem mind nagy, ki maga magát nagynak hirdeti. A’ Szemlélő szerkesztősége. Nyelvtudományi pályamunkák. Kiadja a’ magyar tudós társaság. Első kötet. Budán 1834. 8-adréth. X— 176 lap. (Folytatás.) A’ tudós értekező’ munkája két fő szakaszra oszlik ; az első szól a’ ragasztékokról, a* második a’ szóképzőkről. A’ra­­gasztékok ismét két fő osztályban adatnak elő , u. m. 1) név — 2) ige ragasztékok. Az elsőbb osztály alatt befoglaltatnak: a’ fő nevek (substantiva), melléknevek (adjectiva), számnevek (nu­meralia), és a’ részesülők (participia). — A’ főnevek közűl felveszi először, ámbár ejtegetést nyel­vünkben nem ismer, az eset ragasztékokat. — Itt a’ nak, nek ragaszték’ saját értelmére nézve tett magyarázata Révainak, mutat némi valószínűséget; ellenben az e­­ ragasztó­kra nézve kétségkívül több igaza van Kalmárnak, ki annak semmi saját értelmet sem tulajdonít. Helyesen kétkedik azért Csató Pál is e’ felől, és az általa felhozott példák mutatják eléggé, hogy neki igaza van, midőn itt a’ magánhangzót gyökbetűnek­ nem veszi, hanem úgy vélekedik (ámbár folyvást a’ skeptis’ hangján), hogy ezen eset’ jelentőse maga a’ t betű , mellyhez csak az eu­­phoria és nyelvszokás adta egyik vagy másik magánhangzót (at, et, ot, öt). Nem is láthatom semmi helyes és elegendő okát, hogy a’ nyelv’ fejlődésekor, a’ szavak’ progressive előál­ló különbféle viszonyainak jegyzésére, miért ne szabhatott vol­na emberi szabad akarat vagy nemi belső ösztön is bizonyos hangokat, a’ nélkül, hogy azoknak már az előtt is önálló saját értelemben, minden ok és szükség nélkül, élniek kellett volna. — A’ többet ragasztékról ök (ek , ok, ak , k.) , hasonló pon­tossággal mutogatja az értekező, melly bizonytalan Révainak a’ zsidó oth, és arab at ha-tól való származtatása; — az pedig, a’ mit Révai tovább mond, hogy ez nálunk valaha épen úgy, mint az említett keleti nyelvekben, öt formában megvolt, ’s ennek megfordításából eredett a’ t­ö (sok) gyöksző, melly a’ maiglan élő t­ö­b­b­nek elvesztett positivusa volna, olly messze keresett és mesterkéd­ett magyarázat, melly könnyen szabad kézre vezethetne a’ nyelvbeli fejtegetésekben. Már ennyire Hemsterhuis és Lennep sem mentenek a’ görög nyelv’ fejtege­tésében , mert ámbár a’ regulation tempósokat kihalt rokonje­lentésű igéktől származtatták , de legalább nem forgatták 32 aron

Next