Literaturai Lapok, 1836 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1836-08-05 / 32. szám
LITERATÚRAI LAPOK 33kk Szám, Péntek, Augustus5én 1836. Harag és párt nélkül. PRO MEMORIA A’ KASSAI SZEMLÉLŐNEK czimű czikkely írójának a’ Kritikai Lapokban. A’ Kritikai Lapok’ szelleme’s hangjuk elege ismeretes, nem csodálkozik hát senki, ha valaki általuk megtámadtatik; azonban úgy látszik, mind eddig csak fejlődtek és a’ fénypontot a’ felidézett „pro memóriába“ érték el. Ha nevetlen írójának Ugyan azon hangon kívánnék felelni, mellyen felszólalt, megvallom, tanítványá kell válnom, hogy azt sajátommá tehessem, mert nincs literatura, melly ehhez hasonlót mutathasson; ez bizonyára egyetlen példány a’ kritikák nemében, ’s hiszem , egyetlen is maradand az iró’ mulhatlan dicsőségére, ez valamennyi építményeinek zárköve lesz, mellyen az utóvilág csodálni fogja, milly hasznot szerzett a’ Kritikai Lapok’ kiadója jelenkorunknak. Az egésznek taglalásába ereszkedni, vagy erre felelni bővebben , annyit tenne, mintha gondom volna arra, a’ mit a’Kritikai Lapok’ szerkesztője közrebocsát. Miattam epetengert áraszthatnak , vagy dorongerdővel léphetnek fel ; hallgatni fogok, tisztesi megtámadtatni, mint igy megtámadni. Azt azonban, hogy a’ Kritikai Lapok’ okatlan ítélete elhatározó legyen, nem hiszem, mert a’ magyar Lessingek még nem haladtak azon pontig, honnet egyedül az ó szavak tartatnék az üdvösség útmutatójának. A’ mit közönségünknek literaturánk iránti részvétéről regél az iró duzzaszkodó dictátorságában , elég legyen reá azt mondani , hogy a’ legelevenebb bizonyíték Bajza külföldi játékszínének élénk haladása. ‘A’ tudománynak ezen gazdag raktára roppant készületű, óriás erejű kiadójának szorgalmát, a’ mint tapasztaljuk , a’ hihetlenig serkenti ; de miért említeni a’ holtakat ? — Ifj. Kilián György г lemondott a’ valóban pompás Aurora’ kiadásáról, a’ dicsőséges Kritikai Lapok meg nem felelnek a’ könyvkereskedők’ szemléletinek , — hosszas lehetnék az idézésekkel ! ’s még is közönségünk hatalmasan, ápolja literaturánkat ? Nem tartok keserű beszédet, hanem keserű tapasztalásokkal tartom vissza az alaptalan vádakat, mert fejlődő literaturában , kritikai folyóiratokban mocskolódásokkal ollyaknak fellépni , kik olly testületnek , mellynek az egész nemzetre kell hatni , vagy kellene hatnia, tagjai, valóban olly szomorú, olly botránkoztató, mellyről keserű érzés nélkül emlékezni sem lehet, még kevésbé szólni. Jaj azon csírázni kezdő literaturának, hol a’ számtalan akadályok között, mellyek haladását tiltják, azok, kik magoknak eldöntő hangot tulajdonítanak , igy állnak az útba. Jaj annak a’ literaturának , melly bitorlók által engedné magát kormányoztatni , bizonyára mondom nektek, eljó a’ nap, mellyen a’ paranimbus szétoszlik, ’s leplezetlenül állandótok, lehűl van a’ dicsőség’ koszorúja, mellyet magatok tűztök tetteitek’ kikürtölésével fejetekre, ’s látni fogja a’világ, hogy nem mind nagy, ki maga magát nagynak hirdeti. A’ Szemlélő szerkesztősége. Nyelvtudományi pályamunkák. Kiadja a’ magyar tudós társaság. Első kötet. Budán 1834. 8-adréth. X— 176 lap. (Folytatás.) A’ tudós értekező’ munkája két fő szakaszra oszlik ; az első szól a’ ragasztékokról, a* második a’ szóképzőkről. A’ragasztékok ismét két fő osztályban adatnak elő , u. m. 1) név — 2) ige ragasztékok. Az elsőbb osztály alatt befoglaltatnak: a’ fő nevek (substantiva), melléknevek (adjectiva), számnevek (numeralia), és a’ részesülők (participia). — A’ főnevek közűl felveszi először, ámbár ejtegetést nyelvünkben nem ismer, az eset ragasztékokat. — Itt a’ nak, nek ragaszték’ saját értelmére nézve tett magyarázata Révainak, mutat némi valószínűséget; ellenben az e ragasztókra nézve kétségkívül több igaza van Kalmárnak, ki annak semmi saját értelmet sem tulajdonít. Helyesen kétkedik azért Csató Pál is e’ felől, és az általa felhozott példák mutatják eléggé, hogy neki igaza van, midőn itt a’ magánhangzót gyökbetűnek nem veszi, hanem úgy vélekedik (ámbár folyvást a’ skeptis’ hangján), hogy ezen eset’ jelentőse maga a’ t betű , mellyhez csak az euphoria és nyelvszokás adta egyik vagy másik magánhangzót (at, et, ot, öt). Nem is láthatom semmi helyes és elegendő okát, hogy a’ nyelv’ fejlődésekor, a’ szavak’ progressive előálló különbféle viszonyainak jegyzésére, miért ne szabhatott volna emberi szabad akarat vagy nemi belső ösztön is bizonyos hangokat, a’ nélkül, hogy azoknak már az előtt is önálló saját értelemben, minden ok és szükség nélkül, élniek kellett volna. — A’ többet ragasztékról ök (ek , ok, ak , k.) , hasonló pontossággal mutogatja az értekező, melly bizonytalan Révainak a’ zsidó oth, és arab at ha-tól való származtatása; — az pedig, a’ mit Révai tovább mond, hogy ez nálunk valaha épen úgy, mint az említett keleti nyelvekben, öt formában megvolt, ’s ennek megfordításából eredett a’ tö (sok) gyöksző, melly a’ maiglan élő többnek elvesztett positivusa volna, olly messze keresett és mesterkédett magyarázat, melly könnyen szabad kézre vezethetne a’ nyelvbeli fejtegetésekben. Már ennyire Hemsterhuis és Lennep sem mentenek a’ görög nyelv’ fejtegetésében , mert ámbár a’ regulation tempósokat kihalt rokonjelentésű igéktől származtatták , de legalább nem forgatták 32 aron