Literaturai Lapok, 1836 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1836-10-07 / 41. szám

41"k &Z(ím, Péntek, Oktober 7in 1830. LITERATÚRAI LAPOK. Harag és párt nélkül. KÖ­N­YVBIRÁLAT. Kritikai Lapok.*) Kiadja Bajza. II. Füzet. Pest, 1833. Ifj. Kilián György könyvárus’ tulajdona. (Nyomt. Bu­dán a’ magyar kir. egyetem betűivel.) 12 rézb. 128 lap. IV . A’ személysértésről. Bajza. (73—76 I.) A’ sze­­mélysértés felül szollá vád — úgymond Bajza — nem egészen helytelen, ’s ő maga is hajlandó volna az ez ellen kiáltok’ so­rába állani , ha a’ sokszor panasztott vád’ elvei tisztára hozat­nának, ha valaki megmutatná valahára, hol van azon vonal, melly a’ személyt műétől, a’ könyvet írójától elválasztja. — Azonban ez nem őszinte hajlandóság Bajza Urban, mert hiszen maga eléggé helyesen előadja azt imez szavaiban: ,,Azon kri­tikus és iró, ki elkerülte a’ mi durva, póri, betyáros — mert a’ művelt ’s csinosabb nevelésű embert, miilyennek egy valódi szót tartanunk kell, az illyenek mindig fogják bántani a’ mi testi hibáinkat, vagy házi körülményinket illeti, a’ mi jó vagy balszerencse’ következése, ki ezeket beszéde’ tárgyául tenni elkerülte, megtevő mit embertől kívánni lehet és kell,“ de mi haszna, ha meg nem tartja? — Nekem is ez a’ hitem, és épen ezt sürgettem némelly felszóllálásaimban, de Bajzának az nagy szerencsétlensége, hogy a’ dolgot teljességgel meg nem tudja a’ személytől különböztetni ’s mindent, mit maga’s társai mon­danak, legyen az bár a’ legdurvább sértés, lenéző pör gőg, ’s betyárság, tiszta aesthetikának tart, — ellenben másnak min­den részrehajlatlan , egyenes ítélete, sőt önvédelme is, ízetlen­ség, lelketlenség, ’s csárdába illő betyárság, mint feljebb is érintém. Ezt a’ különös tüneményt nagyon méltó ’s szükséges lett volna az olvasó közönség előtt megmagyarázni, mert igy az ő hitét írása’ ’s bánása’ módjával semmiféle logika (mit pe­dig ő olly igen sürget) meg nem egyeztetheti; sem az, a’ mit utoljára hozzáad : „M­indenható­ cselekedd, hogy ne legyen vak magasztalom egy is, de legyenek sok világos itéletű, éles eszű, kemény biráim, ha­bár sértők, ha­bár gúnyolok is! A’ sebeket, mel­ly­e­k­e t é­r­z é s i­m’ hiúságán gúnyaik ejtenének, meggyógyítaná azon tanúlság, mellyet velős írásaikból meríteni fognék ’s az nekem többet használna, mint harsogó tapsai ama másik se­regnek!A dolgot el nem dönti, mert Bajza még eddig min­den figyelmeztetést a’ legnagyobb megvetéssel fogadott, és igy ezen óhajtását maga czáfolta meg ; mi pedig a’ tanulságot il­leti: igaz az, hogy a’ sértő írásból is lehet tanulni, ha van benne jó is, és az okos ember ott sem veti azt meg, mert a’ gyöngy — mint feljebb mondám — szeméten is gyöngy , de a’ nélkül, hogy azért a’ szemétet is magasztalná, vagy még kí­vánatosnak is tartaná! V. F e 1 V i l á g o s í t á s. ..........n . i. (77—7S 1.) „B­a­­logh Sámuel urat — igy szólt ez álarezos Bajnok — igen megszállotta a’ praeceptor­kodás; tan­it és igazit ott is, hol maga teljes tudatlanságban t­ével m­eg.“ Ezt azért mondja, mert a’ Sas’ X-dik füzetében megjelent bírálatomban a’ Gróf Mailáth János’ magyarságának védelmére azon históriai ’s elbeszéllési darabokat hoztam — fel, mellyek az ő neve alatt magyarúl jöttek — ki, holott azokat mások fordítgatták, kik itt megneveztetnek. Látom, hogy e’ pontban tévelyegtem, ’s nyilván meg is vallom azt. De ebből miként következhetnék az, mit ..........nyi tovább mond, hogy előttem elég, nagy elhittséggel a’ papirost csak tele tömni, vagy az, hogy én azon darabokban a’ különböző stílust észre nem vettem, meg nem foghatom. Mikor minden fordítók elhalgatják nevüket ’s folyvást a’ Gróf Mailáth János nevet írják alá nagy magyar betűkkel, van e benne valami csudálatos tudatlanság, ha én, kinek Gróf Mailáth urat olly közelről ismerni szerencsém nincs, az ő neve aláírását ma­gáénak vélem ? — A’ stilus’ különbözése nem valami csalhatat­lan documentum , mert egy az , hogy nem lehet mindent egy­féle stílussal írni, más az, hogy több írókban, p. o. hogy leg­alább egyet említsek, mindenek felett, Kisfaludy Károlyban élő példa volt előttem , miként változik a’ haladással a’ stilus ugyan azon egy írónál is, ’s a’ mi egynél megesik, másnál is megeshetik. Ezen állításom tehát nem praeceptorkodásnak, ha­nem mind öszve természetes gondolkozásnak szüleménye volt, ’s minekutána látom, hogy tévelygés, egész készséggel vissza­vonom. A’ többire nézve ezt nem tehetem , mivel azok’ megezá­­folásába ez a’ nagy kritikus nem mert avatkozni; azonban a’ durva sértés’ kihagyását okfejével ellenkezőnek tartván, oda veté legalább papiros — tömés végett: „F­e l sz­ó l­í t­a­tta­m a’ Kritikai Lapok’ redactiója által, hogy feleljek ellenem intézett bírálatára, de ki perlekedjék olly durae capicitatis íróval? — Elégnek tar­tam e’ rövid jegyzést tenn­i.“ — ’S valóben elég e ez a’ rövid jegyzés, Kritikai Lapokban? — Igaz, hogy ez legkönnyebb módja a’ felelet alól kibúvásnak, de legdísztele­nebb is. ’S meggondolta e ......nyi azon szavak’ értelmét, mikor leirá azokat? mert be nem bizonyította, ’s úgy hiszem, nem is fogja bebizonyíthatni soha. Ellenben tudjuk, hogy senki sem mutatá még, minden előterjesztések’ ellenére is, annyira a’ dura capacitást, mint ez az igen sok nevű írónk, ahoz képest neki adhatnám e’ czimet, de a’ közjóért inkább arra kérem, igyekezzék azt levetkezni, és ne alacsonyítsa le a’ kritika’ méltóságát pórságokkal, hanem ha kritizálni akar , tanúljon meg már egyszer becsületes kritikus lenni. VI. Nem miről, hanem miként. Bajza.­­79—80, 41

Next