Lobogó, 1962. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1962-07-18 / 29. szám
Budapest közlekedésének egyik közismert forgalmi dugója a Szabadság-híd budai hídfője, a Gellért tér. A reggeli és a délutáni csúcsforgalmi időben a Budára igyekvő járművek gyakran a Dimitrov térig állnak a hídon. A Gellért téren ugyanis kétfelé fut le a híd forgalma, ezenkívül biztosítani kell a Gellért-rakpart felé haladó, azaz közvetlenül a hídfőnél egy keresztirányú áramlat útját is. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a pálya olyan keskeny, hogy a villamos és az autóbusz nem fér el biztonságosan rajta egymás mellett. Valamivel kedvezőbb a Lánchíd budai oldalán a Clark Ádám tér elrendezése. Azonban az itt kialakított körfogalom is csak közepes igénybevételig biztosítja a megállás mentes áthaladást. A csúcsidőben egyre gyakrabban kellett is várni a járműveknek, míg bekapcsolódhatnak a körforgalomba. A helyszűke viszont nem teszi lehetővé az úgynevezett „tortaddil szakaszok" elnyújtását, így mindkét nagyforgalmú hídfő korszerűtlenné válik a forgalom növekedésével párhuzamosan. Budapest belső közlekedésének várható mértéke pedig már SMS-ben eléri a jelenleg használt hidak teljesítőképességét, a forgalomnak a hidak közötti egyenletet eloszlását feltételezve is. Az épülő Erzsébet-híd bekapcsolódáséval és az Árpád-híd kiszélesítésével 1975-ig tudják majd a hidak feladatukat jól ellátni. Persze mindehhez fel kell tételezni azt, hogy a hídra ráhajtásban és a lefutásban nincsen forgalmi akadály. A tervezést nagyszabású célforgalomszámlálás , előzte meg, így nyert megállapítást nemcsek a híd várható forgalma, hanem az is, hogy ez a járműmennyiség milyen arányban fog megosztani a három lefutási irány, a Gellért-rakpart, a Hegyalja út, illetve a Tabán felé vezető utak között. Ismerve ehhez a hidat nem érintő, arra merőleges parti forgalom nagyságát, pontosan meghatározható volt az egyes keresztezési pontokon, illetve fonódási szakaszokon áthaladó járművek száma. Ennek alapján tervezték meg a hídfő feljáró útjait, azok helyszínrajzi vonalvezetését és szélességét, s így állapították meg, hogy az egyes forgalmi áramlatok keresztezésénél van-e szükség felüljáróra. A terv által előirányzott felüljáró rendszer ugyanis nagy beruházást jelent. De ha ezzel összevetjük, hogy a felüljáró-rendszer egyszerűsítése — nem is elhagyása, csupán egyes pontokon fényjelzéssel irányított szintbeli keresztelet előirányzása — évi 4 és félmillió forint forgalmi többletköltséget jelent a megállások és egyéb időveszteségek miatt, azonnal érthetővé válik, miért szükséges ennek a csomópontnak igen gondos megtervezése. Az adatok ismeretében először a helyszínrajzi elrendezést tervezték meg, az egyes forgalmi áramlatok irányának meghatározásával. Ezután került sor az egyes csomópontok forgalomtechnikai vizsgálatára, majd végül az előzőek felhasználásával a gazdaságossági elemzésre. Itt a teljes vizsgálat eredményeként kiadódó legjobb megoldás helyszínrajzát és a makett képét közöljük. Mint arra már bevezetőnkben rámutattunk, az Erzsébethíd átadása után se feltétlenül szükség I*** a Szabadság-híd és a Lánchíd hídfőinek sürgős korszerűsítésére. Ezért különösen jelentős a most tervezett hídfő kialakítása, mert az ezzel szerzett tapasztalatokat bizonyosan felhasználják majd a másik két csomópont tervezésénél. Az ultramodern hídhoz kapcsolódó feljáró és az Imre fürdő mellett építendő korszerű gyógyszálló Budapest egyik legszebb városképét nyújtja elkészülte után, a Gellért-heggyel és a Tabánnal a háttérben. Lehotzky Kálmán tanulmánya adatainak felhasználásával, Rákos Zoltán (UVATKMV-fotó, Löbné Midőn Mári* felvétele) A tervezett elrendezés helyszínrajza. Az egyes betűk a legforgalmasabb keresktetén és fonódé* szakaszokat jelölik, a számok az áthaladó járművek mennyiségét