Ludas Matyi, 1867 (1. évfolyam, 1-39. szám)
1867-04-01 / Mutatványszám
gadott egy kefekötővel, hogy megéri még azt az időt, amikor Vidács lesz a Pest városának főpolgármestere. A belváros is mozog, a Lipótváros pedig csoszog, szóval küzdelmes választási napoknak néz eléje Pest, tehát éljenek a vöröstollasok. Egy kandidátus polgármester aggodalmai. „Hogy legyek polgármester Kedves Feri bátyám ? Rosszul szóltam Kossuthról Úgy . .. hatvanegy táján. De ugyan az ördögbe ... Ki gondolta volna ? Hogy ekkép megváltozzélj^-y^. Az országnak dolga. i... c Mit se használ — hogy mostan Utón és útfélen, Én kiáltom legjobban . .. „A szabadság éljen.“ Azt vetik szememre hogy Opportunus voltam. Mert hát a köpönyegem Gyakran fordítottam. Háladatlan a tömeg Nem néz érdememre, — A mellemen fityegő Fényes érdemrendre.“ Ne félj kedves szép öcsém ! Jó ez a mi népünk, — Fátyolt vetett ez a múltra S ép e kellett nékünk. Elhíreszteljük majd szépen Hogy a Deák pártja . . . Téged óhajt polgárnagyul , aztán majd meglátja : Ez a jóhiszemű tömeg. Oly igaz, mint élek: Móricz öcsémet választja Polgármesterének. Murawieff és Smaics. Évezred nehezen szül, és ezután bajosan lesz Oly than, oly dühös eb, mint vala Muracheff! Ám Fiuméban, támadt most neki hű követője — Van hát párja ma is ... és ez a gyáva Smaics! Ludas Matyi. Pozdorja Pista. Kóser adomák. A honatyák egyike, kinek apja a legnagyobb gyapjukereskedő volt Magyarországon, és a kinek fia nem jár mostan gyalog, hanem eqyipágon, mielőtt kocsijába ülne — rendesen diskurszusba ereszkedett kocsijával, egy ízben igy szállttá meg kocsiját: „na Pestha! hogy aludtak a lovak?“ „Köszönöm kérdését méltóságom uram! azok bizony egész éjjel rugdalódtak.“ Igen szegény eklézsiája volt az egyszeri papnak s a húst rovásra hordatta a falu zsidó árendásától, kit Dávidnak hívtak. Egyik vasárnapon két deák vendége érkezvén a papnak, meghagyá szolgálójának, hogy a mai ebédre a rendes félfont hús helyett másfelet hozzon s mire a templomból kijönek, akkora kész legyen az ebéd, ugy de Dávid árendás nem adván húst a leánynak, s az idő már délfelé járván — bement tehát a szolgáló a templomba, hogy majd pénzt kér a paptól, melyen húst vegyen s éppen akkor lépett be a templomajtón, midőn a pap szónoklata közben igy szólt: „és aztán mit mond a Dávid?“ A leány azt hivén hogy őt kérdezi a pap, hirtelen felesé: „azt mondá kiz a tiszteletes Uram! hogy egy féllatot sem ad többet hitelbe, mert már igen sok van a rováson.“ Midőn Görgey Komáromban felakasztatott bizonyos Keim nevezetű izraelitát, ki az élelmezésnél nagy csalást követett el, kérdé egyik zsidó a másikat: Na Góbi! hallottad, hogy felakasztották Kohnt? „Melyik Kohnt?“ Hát a Markus Kohnt a sapkacsinálót . . . Sajnálom szegényt, igen becsédlethes ember volt, s a herr von Görgey bizonyosan pulitikából akasztatta fel. Czigány-furfangosság. Úrvacsoráját osztogatott a pap, a hívekkel együtt a czigány is oda járult az ur asztalához; szerencséjére épen telt poharat nyújta neki a pap, mit a more egész fenékig kiülite. A pap dorgálólag mondván a dádénak, hogy nem szokás annyit inni az ur véréből, hanem csak egy kortyot, a czigány ekkép felelt a lelkésznek : már akár sokás akár nem tistelendö fent atyám! de én úgy seretem az én Jézus Kristuskámat, hogy ha még egyszer telisded töltené is, — még az is meginnám azt egéssigiért.*