Ludas Matyi, 1952 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1952-01-03 / 1. szám
Caudle az Amerikai Egyesült Államok igazságügyi államtitkárának neve. Caudle sokáig volt igazságügyi államtitkár, az igazságot azonban nem lehet sokáig államtitkolni: kiderült, hogy Mr. Caudle panamázott, ebben különbözvén a többi USA-államtitkároktól, akikről még nem derült ki. Mr. Caudle panamái egyszerűek és szolidak voltak. Aki Amerikában adócsalást akar elkövetni, az egyszerűen Mr. Caudlehoz fordult, s ő jutányos áron elsimította a dolgot. Mr. Caudle üzlete remekül ment, mert Amerika magasabb társadalmi osztályaiban Truman az egyetlen, aki adócsalást nem követ elő háborút követel. A mérleget mindenesetre egyensúlyban tartotta Mr. Caudle: az alacsonyabb társadalmi osztályok fizették az adókat, a magasabb társadalmi osztályok fizették Mr. Caudlet. •________________________ A HUMOR Hogy lehet valaki jó újságíró — Amerikában írta: Mark Tintm Éheztem és nyomorogtam. Életem napról napra reménytelenebb lett. Éreztem: már nem sokáig bírom. Ekkor egyszer csak levelet kaptam. Virginiából. Kérdezik: elvállalná-e az „Enterprise“ című újság helyi hírek rovatának vezetését. Fizetés: heti 25 dollár. Huszonöt dollár! Egész vagyon, vagy talán még annál is több! Amikor később örömöm első fellobbanása elmúlt, gondolkozni kezdtem: hát én csak ennyit érek? Ezért küszködtem? Ezért tanultam? Aztán azt gondoltam: szükség törvényt bont, így szól a közmondás is. No, meg legyünk csak őszinték, ha valaki megbízna, hogy fizetség ellenében a hindu Zendavesztát eredetiből lefordítsam, vájjon nem vállalnám-e el?! ’ Végignéztem magamon ... szó, ami szó: kissé furcsán festettem ágról-szakadt ruhámmal és elvadult kinézésemmel ... Itt tenni kell valamit! így nem állíthatok be új munkahelyemre! Elhatároztam: eladom a revolverem! Eddig még úgy se használtam. Alkalmam se volt rá, hogy megöljek vele valakit. Csak éppen az illendőség miatt hordtam. Eladtam a revolveremet, rendbeszedtem magam és a pénz utolsó maradványaiból elutaztam Virginiába. Az első meglepetésem az volt, hogy mindenki revolvert hordott: a főszerkesztő, a segédszerkesztők, a betűszedő, a nyomdászok ... mindenki! Mr. Goodman, a lap tulajdonosa barátságosanfogadott. A lelkemre kötötte, hogy szorgalmasan járjam a várost, beszélgessek az emberekkel, tudjak meg minden újságot, ami a városban történt és értesüléseimet pontosan jegyezzem le, hogy aztán lelkiismeretesen feldolgozhassam. „Soha se szabad azt írnia — kötötte a lelkemre Mr. Goodmann — hogy „amint értesültünk“, vagy „úgy hallottuk", vagy ,,az hírlik, hogy“ vagy „azt mondják“ ... Mindenkor a szigorú tárgyilagosság! Mindenben a megtörtént események hű képe! Mindenütt a megcáfolhatatlan szavahihetőség! Ezek a jó újságírás alapfeltételei! Megfogadtam Mr. Goodman tanácsait és nekiindultam a városkának. Lassacskán összebarátkoztam az emberekkel, de senki se tudott semmiféle újságot. Hazamentem és elmeséltem Mr. Goodmannak, hogy jegyzőkönyvem öt órai szorgalmas kérdezősködés után is üresen tátong. Mr. Goodman mereven rámnézett, aztán csak ennyit mondott: „Az elődje is ilyesféléket makogott, fiatalember! Úgy látom, maga nemigen ért az újságíráshoz, fiatalember! Ha nincs téma, hát keresni kell! Érti? Keresni! És ha nem talál... hm ... csinálni kell... hm . ..“ Végül lemondóan megcsóválta a fejét és a beszélgetést ezzel fejezte be: „Az az érzésem: nem sokáig lesz lapunk munkatársa, fiatalember...!“ Megint nyakamba vettem a várost. Loholtam ide-oda. Már majd a nyelvem kilógott a fáradtságtól: semmi! Sehol semmi! Úgy látszik, ebben az átkozott városban a világon semmi sem történik! Búsan, letörve bandukoltam az utcákon, egyszercsak megláttam egy szénásszekeret. Egy közönséges, mindennapi szénásszekeret, amint észbontó lassúsággal döcögött a városka hepehupás utcáin. Viszszarohantam a szerkesztőségbe és megírtam első cikkemet, amelyben 16 szénásszekér 16 irányból egyszerre tart a város felé, megrakva 16 féle holmival. Olyan izgalmasan írtam meg a szénásszekerek bevonulását, amilyet Virginia városa még az életben nem olvasott! Határozottan sikerem volt. Mr. Goodman megveregette a vállamat: „Bravó, fiatalember, csak így tovább, fiatalember! úgy látom, mégis csak lesz valami ma,,gából...!“ Másnap nagy napom volt!! A kocsmában megölt egy csavargó egy másik csavargót. „Uram — szóltam a gyilkoshoz — ön ma nagy szívességet tett nekem. Ezt sose felejtem el önnek. Higgye el, nagy gondban voltam. Két hasábot kell még ma megírnom és fogalmam se volt, mihez kezdjek. Valóban nemes cselekedet volt öntől, hogy megsegített. Köszönöm. Ezerszer köszönöm...“ Persze ezt nem mondtam a csavargónak, csak szerettem volna---A cikk jól sikerült. De aztán eljött a harmadik nap és én ismét gondterhelten róttam a városka utcáit. Semmi. Megint semmi. Mintha megállt volna az élet... de ni csak! A piactéren a bevándorlók jellegzetes ponyvatetős lovas kocsijai állnak. Gondoltam, odamegyek hozzájuk, elbeszélgetek velük... úgy láttam, öle is szívesen vették a barátkozást, jobbal úgyse tudták agyonütni az időt, amíg a lovak abrakoltak és ittak. A telepesek elmondták, hogy nemrégiben ellenséges indiánoktól, lakott területeken mentek keresztül. Voltak apróbb csetepatéik is az indiánokkal, de szerencsére semmi baj nem történt. Az egyik kocsin különösen értelmes arcú ember ült. Elmondta: Californiába , készül. Fantáziám azonnal működni kezdett. Ez az én emberem! Messzibe megy! Nem üthet lármát! Apróra kikérdeztem, hogy is volt az eset az indiánokkal. Azt mondta, volt egy kis csetepaté, de veszteség egyik oldalon se volt. Hm, — gondoltam — ez nem jó, itt tenni kell valamit!... Tettem is! Rövidesen olyan véres összeütközésekről számoltam be az indiánok és a telepeskaravánok között, hogy mindenkinek végigfutott a hideg a hátán az izgalomtól, aki a híreimet olvasta! Százával öltem meg az indiánokat és a telepeseket a tollammal! Véres harcokról és nagy csatákról számoltam be ... Nemsokára már három hasábot szerkesztettem naponta, az eddigi kettő helyett. Mr. Goodman oda volt az örömtől. A lap példányszáma emelkedett. Mr Goodman a legnagyobb megelégedését adta tudtomra ... Én pedig aránylag elég hamar megtanultam, hogy lehet valaki jó újságíró — Amerikában. (Fordította Dr K. S . Candle tv%* U'í* * Pénz és pénz Százmillió dollár gyilkosságra, szabotázsra, kémkedésre ... — Uram, legalább tíz centet adjon... Hónapok óta munka nélkül vagyok ... -A hamelni patkányfogó----------- (Az ENSZ-szavazógép már nem működik gombnyomásra. Egyre több kapitalista állam húzódozik a szavazástól.) Új esztendő ~ új lendület! ‘— Nézd, micsoda svung! — Hja öregem, ez már az 1952-es lendület! 3