Ludas Matyi, 1952 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1952-01-03 / 1. szám

Caudle az Amerikai Egyesült Ál­lamok igazságügyi államtitkárának neve. Caudle sokáig volt igazság­ügyi államtitkár, az igazságot azon­ban nem lehet sokáig államtitkolni: kiderült, hogy Mr. Caudle panamá­­zott, ebben különbözvén a többi USA-államtitkároktól, akikről még nem derült ki. Mr. Caudle panamái egyszerűek és szolidak voltak. Aki Amerikában adócsalást akar elkövetni, az egy­szerűen Mr. Caudlehoz fordult, s ő jutányos áron elsimította a dolgot. Mr. Caudle üzlete remekül ment, mert Amerika magasabb társadalmi osztályaiban Truman az egyetlen, aki adócsalást nem követ el­­ő há­borút követel. A mérleget mindenesetre egyen­súlyban tartotta Mr. Caudle: az ala­csonyabb társadalmi osztályok fizet­ték az adókat, a magasabb társa­dalmi osztályok fizették Mr. Caud­­let. •________________________ A HUMOR Hogy lehet valaki jó újságíró — Amerikában írta: Mark Tintm­ Éheztem és nyomorogtam. Életem nap­ról na­pra reménytelenebb lett. Éreztem: már nem sokáig bírom. Ekkor egyszer csak levelet kaptam. Virginiából. Kérde­zik: elvállalná-e az „Enterprise“ című újság helyi hírek rovatának vezetését. Fizetés: heti 25 dollár. Huszonöt dollár! Egész vagyon, vagy talán még annál is több! Amikor később örömöm első fellobba­­nása elmúlt, gondolko­zni kezdtem: hát én csak ennyit érek? Ezért küszködtem? Ezért tanultam? Aztán azt gondoltam: szükség törvényt bont, így szól a köz­mondás is. No, meg legyünk csak őszin­ték, ha valaki megbízna, hogy fizetség ellenében a hindu Zendavesztát eredeti­ből lefordítsam, vájjon nem vállalnám-e el?! ’ Végignéztem magamon ... szó, ami szó: kissé furcsán festettem ágró­l-sza­kadt ruhámmal és elvadult kinézésem­mel ... Itt tenni kell valamit! így nem állíthatok be új munkahelyemre! Elhatá­roztam: eladom a revolverem! Eddig még úgy se használtam. Alkalmam se volt rá, hogy megöljek vele valakit. Csak éppen az illendőség miatt hordtam. Eladtam a revolveremet, rendbeszed­tem magam és a pénz utolsó maradvá­nyaiból elutaztam Virginiába. Az első meglepetésem az volt, hogy mindenki revolvert hordott: a főszerkesztő, a se­gédszerkesztők, a betűszedő, a nyomdá­szok ... mindenki! Mr. Goodman, a lap tulajdonosa ba­rátságosan­­fogadott. A lelkemre kötötte, hogy szorgalmasan járjam a várost, be­szélgessek az emberekkel, tudjak meg minden újságot, ami a városban történt és értesüléseimet pontosan jegyezzem le, hogy aztán lelkiismeretesen­ feldolgoz­hassam. „Soha se szabad azt írnia — kö­tötte a lelkemre Mr. Goodmann — hogy „amint értesültünk“, vagy „úgy hallot­tuk", vagy ,,az hírlik, hogy“ vagy „azt mondják“ ... Mindenkor a szigorú tár­gyilagosság! Mindenben a megtörtént események hű képe! Mindenütt a megcá­folhatatlan szavahihetőség! Ezek a jó újságírás alapfeltételei! Megfogadtam Mr. Goodman tanácsait és nekiindultam a városkának. Lassacs­kán összebarátkoztam az emberekkel, de senki se tudott semmiféle újságot. Haza­mentem és elmeséltem Mr. Goodman­­nak, hogy jegyzőkönyvem öt órai szor­galmas kérdezősködés után is üresen tá­tong. Mr. Goodman mereven rámnézett, aztán csak ennyit mondott: „Az elődje is ilyesféléket makogott, fiatalember! Úgy látom, maga nemigen ért az újságírás­hoz, fiatalember! Ha nincs téma, hát ke­resni kell! Érti? Keresni! És ha nem talál... hm ... csinálni kell... hm . ..“ Végül lemondóan megcsóválta a fejét és a beszélgetést ezzel fejezte be: „Az az érzésem: nem sokáig lesz lapunk munka­társa, fiatalember...!“ Megint nyakamba vettem a várost. Lo­holtam ide-oda. Már majd a nyelvem ki­lógott a fáradtságtól: semmi! Sehol semmi! Úgy látszik, ebben az átkozott vá­rosban a világon semmi sem történik! Búsan, letörve bandukoltam az utcákon,­ egyszercsak megláttam egy szénásszeke­ret. Egy közönséges, mindennapi szénás­szekeret, amint észbontó lassúsággal dö­cögött a városka hepehupás utcáin. Visz­­szarohantam a szerkesztőségbe és meg­írtam első cikkemet, amelyben 16 szénás­szekér 16 irányból egyszerre tart a vá­ros felé, megrakva 16 féle holmival. Olyan izgalmasan írtam meg a szénás­szekerek bevonulását, amilyet Virginia városa még az életben nem olvasott! Határozottan sikerem volt. Mr. Goodman megveregette a vállamat: „Bravó, fiatal­ember, csak így tovább, fiatalember! úgy látom, mégis csak lesz valami ma­­,,­gából...!“ Másnap nagy napom volt!! A kocsmá­ban megölt egy csavargó egy másik csa­vargót. „Uram — szóltam a gyilkoshoz — ön ma nagy szívességet tett nekem. Ezt sose felejtem el önnek. Higgye el, nagy gondban voltam. Két hasábot kell még ma megírnom és fogalmam se volt, mihez kezdjek. Valóban nemes cseleke­det volt öntől, hogy megsegített. Köszö­nöm. Ezerszer köszönöm...“ Persze ezt nem mondtam a csavargónak, csak sze­rettem volna---­A cikk jól sikerült. De aztán eljött a harmadik nap és én ismét gondterhelten róttam a városka utcáit. Semmi. Megint semmi. Mintha megállt volna az­ élet... de ni csak! A piactéren a bevándorlók jellegzetes ponyvatetős lovas kocsijai áll­nak. Gondoltam, odamegyek hozzájuk, el­beszélgetek velük... úgy láttam, öle is szívesen vették a barátkozást, jobbal úgyse tudták agyonütni az időt, amíg a lovak abrakoltak és ittak. A telepesek elmondták, hogy nemrégi­ben ellenséges indiánoktól, lakott területe­ken mentek keresztül. Voltak apróbb cse­tepatéik is az indiánokkal, de szerencsére semmi baj nem történt. Az egyik kocsin különösen értelmes­­ arcú ember ült. Elmondta: Californiába , készül. Fantáziám azonnal működni kez­­­­dett. Ez az én emberem! Messzibe megy!­­ Nem üthet lármát! Apróra kikérdeztem, hogy is volt az eset az indiánokkal. Azt mondta, volt egy kis csetepaté, de vesz­teség egyik oldalon se volt. Hm, — gondoltam — ez nem jó, itt tenni kell valamit!... Tettem is! Rövi­desen olyan véres összeütközésekről szá­moltam be az indiánok és a telepeskara­vánok között, hogy mindenkinek végig­futott a hideg a hátán az izgalomtól, aki a híreimet olvasta! Százával öltem meg­­ az indiánokat és a telepeseket a­­ tol­lammal! Véres harcokról és nagy csaták­ról számoltam be ... Nemsokára már három hasábot szer­kesztettem naponta, az eddigi kettő he­lyett. Mr. Goodman oda volt az örömtől. A lap példányszáma emelkedett. Mr Goodman a legnagyobb megelégedését adta tudtomra ... Én pedig aránylag elég hamar meg­tanultam, hogy lehet valaki jó újságíró — Amerikában. (Fordította Dr K. S­ . Candle tv%* U'í*­­ * Pénz és pénz Százmillió dollár gyilkosságra, szabotázsra, kémkedésre ... — Uram, legalább tíz centet adjon... Hónapok óta munka nélkül vagyok ... -A hamelni patkányfogó-----------­ (Az ENSZ-szavazógép már nem működik gombnyomásra. Egyre több kapitalista állam húzódozik a szavazástól.) Új esztendő ~ új lendület! ‘— Nézd, micsoda svung! — Hja öregem, ez már az 1952-es lendület! 3

Next