Ludas Matyi, 1959 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1959-01-01 / 1. szám
Sz. Narinjáni: Évégi hajrá gy vidéki szálloda szobájában ültem, interurbán telefonhívást vártam. Kopogtattak az ajtón. Szólni sem tudtam, a küszöbön már ott állt egy harminc év körüli férfi. Alacsony, szűk mellű, orra alatt hegyes kis bajusz. — Agáncsőm vagyok, beszélnem kell önnel — mondta izgatottan. — De bocsánat, késő van. — Meg kell hallgatnia. Rroppppant fontos. Döntésétől egy ember élete függ. Feleletet sem várt, gyorsan, titokzatosan suttogta: — Az illető szívbéli barátom volt, mindenünket megosztottuk egymással. Még a legfinomabbat sem sajnáltam tőle. Amikor például meleg fürdőt csináltunk otthon, ő volt az első, aki megfürdött. Ó, a barátom!... — Egyszer, éppen a hivatalomban dolgoztán, elment a városon kívül gépkocsikézni. A feleségemmel. Ó, a feleségem szép, gömbölyded, cuki teremtés, alacsonyabb nálam! Édes kicsikém! Amikor az autó elhagyta a várost, képzelje, az illető csókolgatni kezdte a feleségemet! Szegényke! De védekezett! „Szeretem — mondta — a férjemet!” Az illető azonban azt válaszolta: „Nem baj, én még jobban szeretem a férjedet, mint te.” A feleségem kijelentette: „Malentyev ezredes unokahúga vagyok, az majd ellátja a bajod.” — Rá se hederített, tovább csókolta a feleségemet. „Levelet írok a párttitkárnak!” — kiáltott az asszonykám. Az illető ekkor magához tért és hazavitte szegénykémet. Természetesen az asszonyka senkinek sem szólt egy szót sem. Csupán testi-lelki barátnőjét, Annát informálta a történtekről. Anna aztán nekem diszkréten elmesélte. Én rögtön meg akartam ölni a csirkefogót. Feleségemnek arany a szíve, megragadta a karomat: „Ne öld meg. Nagyon jó kapcsolatai vannak. Kellemetlenségeket csinálhat a hivatalban.” — Két éve tart a dolog. Csupa izgalom vagyok. Látszatra úgy teszek, mintha semmit sem tudnék. Köszönő viszonyban vagyunk az illetővel. Meghívom vendégségbe is. Szabadnapon együtt dominózunk. De belülről állandóan ugyanaz a kérdés kínoz: „Menjek vagy ne menjek a párttitkárhoz és elmeséljek-e neki mindent vagy sem!?” — De mit szól hozzá a felesége? — A feleségem is úgy tesz, mint én. Köszönő viszonyban vannak. Meghívja azért vendégségbe is. Elmegy vele kocsikázni. De én hiszek neki. Az én feleségem szép gömbölyded asszony. És tisztességes. A hegyes bajuszú Agancsovot akkor természetesen ki kellett volna dobnom a szobából, hisz annyira ostoba! De hát ez az újságírók kötelessége: mindenkit türelmesen végighallgatni. — Mondja, mit tegyek? — folytatta Agancsov. — öljem meg, vagy írjak a párttitkárnak? — Ölje meg! — Maga most humorista. Maga tréfál. Nem számít önnek, hogy én már nem tudok aludni, csak fekszem a feleségem mellett. Egész éjjel cigarettázom. Nem tudok tőrrel a szívemben élni, értse meg. Mit tegyek? — Kérdezze meg a feleségét! — Még mit nem! Mindig azt mondja, hogy ostoba vagyok. Igaza van, mert ő természetesen tisztességes asszony. De mi legyen velem? Az illető a karrieremnek is árthat. Már biztosan kineveztek volna igazgatóhelyettesnek, ha ő meg nem akadályozza. Valószínűleg kitalálta, hogy én mindent tudok és most bosszút áll. Feleljen erre, mint erkölcsbíróm. Megcsalnak vagy nem? Mit tegyek? — Tudja mit! — ordítottam fel —, kérdezze meg az illetőtől. Agancsov a homlokához (vagy a szarvához?) kapott és felkiáltott: — Remek tipp! Rohanok, megkérdezem, a barátom éppen ott van a feleségemnél. Rápillantottam karórámra, már jóval elmúlt éjfél. Fordította: Kórócz József - Hurrá! Elértük a tetőt! Jóságos fiatalok Tente, mama, tente . . . Toncz Tibor rajza