Ludas Matyi, 1960 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1960-01-07 / 1. szám

g­ yanús kérdés f­inom meghívót kap­tam a napokban. Elegáns, merített papirosra volt a meghívó nyomtatva, ezzel a szöveggel: A XXXVIII. ker.-i Ven­déglátóipari Vállalat meg­hívja Önt „AKI ÉTELT, ITALT ADOTT” nevű, új, elsőosztályú Étter­mének avatására. Elmentem az ünnepségre, mert lelkesedem a szép, új éttermekért. Az étterembe belépve, elámultam a gyö­nyörűségtől és az örömtől. Az avatandó étterem leír­­hatatlanul finom és ízléses volt. Falait halványmintájú, világos tapéta borította. Vi­lágítása a raffinált, süllyesz­tett égőkkel és az egybe­hangolt, színes neonfények­kel bravúrosnak volt mond­ható. Az új étterem a fe­lülmúlhatatlan tökéletesség látszatát keltette és a vá­logatott felszolgáló-személy­zet elegáns öltözetében fel­sorakozva, elfogultan várt velünk, meghívottakkal együtt a megnyitás ünnepé­lyes pillanatára, mely nem soká késett és a következő­képpen zajlott le: Az éttermi zenekar halk szalonzenéjének hangja mel­lett feltárult az ajtó, s azon néhány válogatott személy kíséretében a XXXVIII. ker. Vendéglátóipari Válla­lat vezetője lépett be. Ugyanebben a pillanatban, egymás mellett haladva, megindult felé a gyönyörű­szép új étterem vállalatve­zetője és üzemvezetője; az üzemvezető fekete bársony­párnát tartott kezében, me­lyen az új étterem arany­nyomatú étlapja hevert, az első napi étlappal. A vál­lalatvezető kezében bíbor­bársony párnát vitt, ame­lyen egy tintaceruza volt. A magas vendég elé ér­kezve, megálltak előtte, az pedig mosolyogva a bársony­párnán felé nyújtott étlaphoz lépett, és kezébe véve a tintaceruzát, e lélegzetelál­lító pillanatban néhány ked­velt ételt kihúzott vele az étlapról. Dörgő taps csattant fel. Az Étterem fel volt avatva!... S. P. Anyu, soká lesz megint karácsony? - Na és sikerült visszahódítani a fér­jét a szomszédasszonytól? Úgy látszik, itt még a hóemberek is részesedtek ... - Nemcsak ez sikerült, de vele hódí­tottam a szomszédasszony férjét is . . .

Next