Ludas Matyi, 1966 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1966-01-06 / 1. szám
Se nem halad, se nem áll az ember, csak vegetál, kenderkóc az esze már, slohog, köhög, nyálzik, ballag mint a testökör, perepő izmok, füstököl, medicinát früstököl, dunyha alatt fázik. Rég elhangzott a tyuhaj, szelíd rongy lett a duhaj, selyem haj is ma cudar szálkája a halnak, de jó lenne lenni még, de jó lenne tenni még, inni még és menni még részegen a falnak! Elferdült a tengelyed, nincs már cécó rend helyett, loboghatnak pendelyek, villoghatnak térdek, — verje meg a Jehova, mindig indulsz, de hova? mindig akarsz, de soha nem lesz abból vétek. Török Rezső V — A yCUf~cue a,i fenti nagyfontosságú kérdés a huszadik század második felében meredt az emberiség elé. Mert szép dolog, hogy űrhajókat építünk, kutatjuk a Hold, a Vénusz, a Mars titkait, egyedül vagy párosan repüljük körül öreg Földünket, ki-kilépünk a csaknem anyagtalan térbe, valószínű, hogy még ebben az évszázadban eljutunk a Holdra, s talán a bolygóközi térben is röpdösünk, hogy meglátogassuk valamelyik szomszédunkat, sőt, az is elképzelhető, hogy a távoli jövőben elhagyjuk naprendszerünket, s galaktikánk térségeiben tárulkozunk ki a végtelennek, ismétlem, mindez szép dolog, de ezzel még nem feleltünk a kérdésre: mi a csudát csináljunk a világűrben. Szerencsére, az emberi géniusz mindig utat tudott mutatni a világnak, s így van ez most is, amikor a világegyetem végtelen mélységei előtt áll, sőt, repül a diadalmas ember. Az amerikai űrrandevú részvevői a hírek szerint néhány figyelemre méltó tettel vonták magukra a földi ellenőrző állomások és egymás figyelmét. Schirm kapitány kis harmonikát csempészett magával a Gemini 6-ba, s azon eljátszotta a „Csengj, harang!" című dalocskát, s játékát Stafford űrutastárs csengettyűvel kísérte. A randevú alatt pedig, amikor a két űrhajó egymás mellett haladt, Schirra, a tengerésztiszt egy kis táblát mutatott fel Borman gyalogostisztnek ezzel a felírással: „Le a hadsereggel!” A gondosan felkészült Borman sem maradt adós, az ő táblájának ez volt a szövege: „Le a haditengerészettel!" Az ugratás ezzel befejeződött, Schirráéknak le kellett szállniuk. Talán ennyi is elegendő annak tisztázására, hogy milyen módon kell humanizálni a világűrt, milyen berendezési tárgyakra van szükség ahhoz, hogy az ember otthon érezze magát a világtér roppant útjain. Vízre például feltétlenül szükség van, nemcsak azért, mert a világűr rendkívül vízszegény, hanem azért is, hogy legyen mit tréfából űrhajós társunk nyakába önteni. Vízhiány esetében akármilyen ragasztó jó arra, hogy az űrsisakot hozzáragasszuk az űrruhához. Fontos az is, hogy a hosszú intergalaktikus utazások alatt tovább tudjunk totózni és lottózni. Jól jön az a kis nyeremény még a gömbhalmazok között is. A nemzetközi politika iránt érdeklődő űrhajós persze újságot is akar olvasni, anélkül nem ízlik a reggeli. Elő kell fizetni tehát a napi- és hetilapokra, s fontos, hogy az újságkihordás zavartalan legyen. Ez kiadóhivatali és postai kérdés, tehát könnyen megoldható. Fontos, hogy minél tágasabbak legyenek az űrhajók, minél több ember férjen beléjük, mert megfelelő tömegesítés nélkül szinte leküzdhetetlen nehézségek előtt állnak a pletykálkodók. Meg kell teremteni az előfeltételeit annak is, hogy fennakadás nélkül tudjunk továbbra is bélyeget gyűjteni, vicceket mesélni, összeveszni, másokat szidni, barkácsolni, rádiózni, udvarolni, tévézni, táncolnii, magnózni, hogy csak néhány példát említsek. Mindenek felett azonban a kártya a legfontosabb. Sok millió fényévnyi távolságra történő utazást el sem lehet képzelni ulti, kanaszta és csapd-le-csacsi nélkül. Feleki László Veszélyes csúcs Endrődi István rajza 1