Lyukasóra, 2016 (25. évfolyam, 1-9. szám)
2016-07-01 / 7. szám
BÁGER GUSZTÁV VAJAS KENYÉR Tizenkét éves vagyok, kerékpárt szerelek a ház előtt, nincs kedvem bemenni vacsorázni. Anyám kihozza egy csorba tányéron a vajas kenyeret. Nem kell egybeírni. Eleinte nem értem, mit. A nyelvnek is van íze, mondja. Könyörgöm, tanulj, kisfiam. Bemegyek, hogy bent egyem meg a vajas kenyeret. A kerékpáromat Anyám tolja be. Svájci sapkám a nyeregről leesik. Mikor fölveszem, Anyám lopva megölel. Ne félj, nem látja senki. Elalvás előtt Anyámért imádkozom. S úgy emlékezem rá, amit külön írunk, az is egybe tartozik. ESTI MESE Kilencszázharmincnyolc ólomnehéz röpte, hét évig háborgott a szürke ég fölötte. A gátakat emelő tucatnyi „izmus”, amiktől lelkes balsorsnak tűnt a himnusz. Kitaposták maguknak a történelmi űrt, a vén cigány nyűtt vonóval, bottal hegedült. Toldi-apa Don-kanyarban füstnek öltözött, bátor hitét őrizgette két csapás között. Itthon aláaktázták az életet. Anyja börtönben. A gimnáziumról letett, kenyéradó szakma vitte technikumba. Úgy tűnt a rím légzés örökre letudva. Harminc évig ködös ideákban élt, s csak ritkán mondott imát az államért. Napi robot lelkem nem morzsolta fel, mert hittem, a létet gyakorolni kell. Ennyi praktika után már lehetek naiv. A csillagkupola csendje versre hív. OLVASSUK ÚJRA! SZAKONYI KÁROLY Páskándi Géza (1933-1995) ukarestben találkoztunk először az Ambassador étteremben, ahol Constantin Olariu, novelláim fordítója mutatott be minket egymásnak. Páskándi Géza sovány volt, szomorú tekintetű, gyanakvó és szigorú, de hamar barátságot kötöttünk, amely aztán haláláig töretlen maradt. Hatvanhetet írtunk, a Ceaușescu-diktatúra még nem vadult el teljesen, s ha az erdélyi magyar írók sorsa elviselhető volt is, Páskándi ezt aligha érezhette, mert őt a hatalom veszélyesnek tartotta. A szatmárhegyi születésű, a költészet iránt hamar vonzódó fiú Kolozsvárra kerülvén tizenhat évesen már publikált, Majtényi Erik fedezte fel, s közölte lapjában, a Dolgozó Népben első verseit. És meg is hívta szerkesztőségi munkatársnak. Páskándi közben beiratkozott a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakára, de hallgatott jogot is, diplomát azonban nem szerezhetett, mert az ’56-os forradalom melletti nyílt kiállásáért bebörtönözték. Hat évre ítélték, ebből három esztendőt a szamosújvári börtön zárkájában töltött, a fogság után pedig a Duna-deltába száműzték kényszermunkára. 1963-ban amnesztiával szabadult, de nem publikálhatott, erre való jogát csak két év múlva kapta meg. Amikor megismertem, költészete, esszé- és prózairodalmi munkássága már az erdélyi magyar irodalom élvonalába emelte, későbbi drámái, amelyekben a kor legégetőbb problémáit tárta fel, de különösen szatírikus-abszurdoid jelenetei, a hatalomnak szánt fricskáival a román kultúrpolitikát bőszítették. Páskándi, különösen a hetvenes évek elejétől, amikor a diktátor egyre vadabb intézkedésekkel nyomorította az országot, arra készült, hogy áttelepül Magyarországra. Másodjára sikerült csak átjönnie, családja rövid idő múlva követte, Budán találtak otthonra. A Kortárs szerkesztőségében kapott munkát, bekapcsolódott az irodalmi életbe, sőt, a színház világában is megtalálta a helyét. A Vígszínházban Várkonyi Zoltán bemutatta a Vendégség című, nagy sikerű, remek darabját, s attól kezdve könyvei mellett színpadi művei is sorra a közönség elé kerültek. Páskándi filozofikus hajlamú író, költészete, elbeszélései és drámái egyaránt az ember morális magatartását vizsgálják, de esszéiben is keresi a magyarázatot a XX. század emberének magatartására, tévelygéseire és törekvéseire, egyensúlyt keresve a - különösen a 80-as és a 90-es évek, azaz a rendszerváltás körüli és az azt követő idők - vitáiban. Sokszor szólalt meg bölcsen, mérlegelően és hevességeket lecsillapítóan publikációiban. Hite és véleménye egyértelműen az emberséges társadalom eszméjéhez kötötte, nem tűrte a múlt bármely idejéből újra éledő, ordas eszméit, hiszen Erdélyben megszenvedte az embertelenséget, a faji és a nemzeti kisebbségek elnyomását. Páskándi igazságkeresésével a mérleg nyelve volt, s amikor 1995 májusában, hosszas betegség után elhunyt, nemcsak a még megteremthető műveket vitte magával, hanem azt a bölcsességet is, amelyre napjainkban is nagy szükségünk lenne áldatlan politikai helyzetünkben. Sikeres író volt, József Attila-díj, Kossuth-díj és más kitüntetések jelzik elismertségét. A Tornyot választok című, lelkiismereti drámája, az Árpádházi triptychon történelmi ciklusa, A szalmabábuk lázadása című meséjéből készült remek, ifjúsági filmje Palásthy György rendezésében. Az eb olykor emeli lábát szatírái, verskötetei, gyerekkönyvei, a Begyűjtött vallomásaim című önéletírása és számos más mű teszi ki gazdag életművét. Sokat dolgozott, de mindig volt ideje társaságra és közügyekre. Értékes kéziratok, be nem mutatott drámák is maradtak utána, amelyeket özvegye, Sebők Anna gondoz, szerkeszt kiadásra. Amit itt közlünk tőle, Az árnyékfejtők című, mozaikokból álló könyvéből való. Az ötvenes évek rabéletéből vett figurák és jelenetek ezek, amelyek hasonlatosak Páskándinak a Duna-deltában a hatvanas években rabságában megélt napjaihoz.